wagmg

wagmg

TV Sorozatok 2.

2020. december 28. - arthurthedent

Akkor folytatom is a TV sorozatok ajánlót. Ábc sorrendben, angol címmel, spoiler mentesen.

Ismét néhány többé-kevésbé nézhető sorozat. Hátha valamelyiket nem ismerted...

Beforaigners

Szóval igen, ez norvégul van, ami egy nagyon vicces nyelv. Legalábbis nekem az volt. Angol felirattal néztem, de gondolom magyar felirat is található hozzá. A témát nem akarom lelőni, szinte bármit is mondanék az spoiler lenne. Annyit azért fontosnak tartok megjegyezni, hogy kicsit félve mentem neki, attól féltem, hogy itt most jól meg leszek nevelve, kapok egy adagot a fehér ember kötelező bűntudatából, de az alkotóknak sikerült elkerülni ezt a csapdát. Jópofa, aranyos, helyenként vicces, van egyfajta hangulata, remélem folytatják majd, de azért nem olyan nagyon-nagy durranás. 

 

Beforeigners előzetes... kicsit talán spoileres az előzete... vigyáztam!

Better Call Saul

Amolyan erkölcsös zsivány, simlis ügyvéd történet. Sokkal többet vártam tőle, az ügyvédek rengeteg vicces dolgot tudnak csinálni amikor szélhámoskodnak (azaz mindig). Valahogy nem sikerült mindent kihozni a történetből. Ráadásul az első részekben folyamatosan azt vártam, hogy valami nagy dolog történik, nagyobb, mint amit valójában kaptunk. Szuperhősökhöz vagyunk szokva, világmegmentéshez, ehhez képes ez a történet kicsit hétköznapi. 

Mondjuk akinek bejön ez a stílus, annak érdemes megnézni, ha az első egy-két rész bejött, akkor végig lehet nézni, én eluntam.

Beyond Westworld

A régi "Westworld" film utáni régi sorozat. Ez nem az új sorozat, sem stílusában, sem hangulatában, sem pedig a technikai színvonalában nem hasonlít a mai sorozathoz. Nosztalgiafaktora az van, fiataloknak valószínűleg felesleges időt vesztegetni rá.

The Big Bang Theory

Volt egyszer egy csapat, akik csináltak egy sorozatot az eminens csávóknak. Olyanoknak, akiket a természettudomány, a technika, a mérnöki dolgok, a sci-fi érdekelt. Vicces volt, találó, nézhető. A feszkó szításának érdekében behoztak egy "szomszéd csajt", egy üresfejű libát, egy csinos pincérnőt. 

Addig nyúzták a történetről a bőrt, amíg bele nem fáradtak. Bölcsészek akármennyire is érdeklődnek a tudomány iránt véges számú tudományosan korrekt viccet tudnak kreálni, ez nem igényel bizonyítást. 

Így aztán egyre több csajt hoztak be a történetbe, elkezdtek aranyosak lenni, meg akarták mutatni az "emberi" oldalát a történetnek, család, szeretet, gyerekek, ilyenek. A végén az eredeti történet oszladozó hullájából kinőttt egy romantikus sitcom, amit akkora már egy ideje nem néztem. Ha nyálas csajos sorozatot akarok, van másik, de engem persze a geek/nerd világ érdekelt.

Nem voltam ezzel egyedül, a végén be is fejezték a sorozatot. Úgy látszik néha túl későn van vége egy-egy sorozatnak, de sebaj, nem kötelező nézni. Valaha nagy volt, valaha menő volt, azokat az évadokat érdemes újranézni.

Említést érdemel a sorozat spinoffja a "Young Sheldon", abban még van lendület.

Black Books

Nem vagyok rasszista, de ha kocsi, akkor német, ha kenyér, akkor magyar és ha humor, akkor angol.

Nos, fogtak három standupos arcot, két pasass meg egy csajt. Összerakták őket egy sitcom-ba, az eredmény fergeteges. Minden részét legalább ötször láttam, de még így sem unalmas. Jó dumák, jó arcok, néha realista, néha az abszurdba hajló poénok.

Ezt a sorozatot gyakorlatilag kötelező megnézni.

Amikor Manny leül a zongorához, azon berosáltam...

Black Mirror

Sci-fi antológia, azaz nem is igazán sorozat. Vannak nézhető epizódok, de elég felejthető az egész. Nem olvastam mit írtak róla a kritikák, de egész biztos vagyok benne, hogy sűrűn használták a "kérdését boncolgatja" és az "elé tart görbe tükröt" szófordulatot. Az ilyen sorozatokat egyébként érdemes kerülni ha szórakozni akarunk.

Mondjuk ha nincs más, akkor meg lehet nézni, bár akkor inkább kitakarítom a garázst.

Black Summer

Volt egyszer egy vicces zombi sorozat a "Z Nation". Az alkotók kivették belőle azt, amiért érdemes volt nézni, az abszurdat, a furát, a humorosat és a maradékból csináltak egy spinoff sorozatot. Már többször próbálkoztam vele, de az első évad első epizódjával még nem végeztem. Nehéz nézni, de aki szereti a zombis sorozatokat, annek bejöhet.

Blackadder

Ah, blackadder, azazhogy fekete vipera. Nagyon jó humor és hogy-hogynem hát persze, hogy angolok csinálták. Van egy időutazásos epizódja is, de gyakorlatilag az összes része jó. Ötévente újranézhető.

Blackadder, az időutazásos epizód, a sorozat méltó lezárása

 The Blacklist

Amolyan kémes, krimis, kalandos sorozat. Még mindig megy, jó sok évad, komoly rajongótábor. Az alapötlet jó, a színészek jók, a megvalósítás ötletes. A végére sajnos eléggé ellaposodott, eléggé nyúlós lett és a főhősnő nagyon túll lett erőltetve, de az első jó néhány évad igencsak nézhető.

A valósághoz persze semmi köze, rendőrök meg nemzetbiztonsági szakértők kacarásznak rajta, hogy a karakterek mit meg nem engednek maguknak, de ez ilyen, könnyed, vicces, mégis izgalmas történet, mese, szórakoztatás. Nem kell élethűnek lennie.

Blandings

Humor, jó, angol. A nagyon angol. P. G. Wodehouse nyomán, akinek a könyvei jók bár kissé sablonosak. Wodehouse amolyan angol Rejtő Jenő, vicces ponyvát írt az angol főrendek életéről. Hatalmas dumák, frenetikus karakterek, csavaros, de mégis egyszerű történetek. 

Sajnos az első évad után lecserélték a butlert (főinast?) játszó Mark Williamst, ami hatalmas veszteség, de azért a második évad is nézhető.

Blue Bloods

Amerikai rendőrfamília, három generáció. Nagyon erkölcsösek, nagyon bölcsek, nagyon jó zsaruk, gondosan járnak a templomba és gondosan imádkoznak minden étkezés előtt. Salátát esznek és annyi töményet isznak hozzá, mint a Dallaszban. Komolyan, én figyelem őket egy ideje, szerintem mindegyikük súlyosan alkoholista, de ez valahogy elsikkad mint James Bond esetében.

Ez az, ahogyan a jó embereket elképzelik az amerikaiak. Izgalmas sorozat... vagyis nem, bosszantó, mérgesítő, ez a helyes kifejezés, nem izgalmas. Valamiért azért mégis végignéztem, a csoda érti.

Bob's Burgers

Amerikai rajzfilmsorozat. Nézhető. Stabil színvonal...

Bones

Lezárult sorozat egy humán antropológusról (csontok), aki gyilkosságok kinyomozásában segíti az FBI-t egy férfi ügynökkel. Az "ahogyan azt móricka elképzeli helyszínelők" életérzés meglovagolása. Az ember nézi, helyenként üvölteni lenne kedve, mégis nézi.

A férfi főhős katolikus, hisz istenbe, a női főhős tudós, ateista, a szerep szerint valami hatalmas nagy zseni meg IQ bajnok. Állandóan előjön a vallás meg az istenhit téma, ahol aztán az ateista csaj olyan ostobaságokat nyom, hogy az ember zsebébe kinyílik a bicska. Mindig kiderül, hogy a katolikus izomember sokkal racionálisabb, sokkal ésszerűbb, sokkal moderáltabb nézeteket vall mint a félig autista zsenilány. Az ateista csodatudós, aki iszonyatos baromságokat beszél a tudományról, a racionalizmusról, az ateizmusról.

Az egész nem más mint egy vallásos emberek által vallásos embereknek készített nagy szalmabáb érvelés. Jól levitatkozzák az ateisták olyan állításait, amiket ők valójában soha nem is mondtak. Frappánsnak tűnő riposztokkal, amire senki sem mondja, hogy "öreg, ez baromság, marhaságokat beszélsz, ez nem igaz".

The Borgias

Történelmi, kosztümös film. Nagyon-nagyon-nagyon profin meg van csinálva, nagyon-nagyon-nagyon látványos, eléggé korhű (amennyire én értek hozzá), kemény, hiteles, izgalmas. Ha csak egy történelmi folmsorozatot nézel meg, akkor az a "Rome" című BBC sorozat legyen... de ha kettőt, akkor a "The Borgias" legyen a másik.

Piszok jól eljátszott pápa... 

Boston Legal

Na igen, az idős Kirk Kapitány és a fiatal Reddington felejthetetlen örömjátéka.

Aki nem értené: ez a "The Blacklist"-ben Raymond Reddingtont játszó arc egy korábbi sorozata, ahol együtt játszott a Star Trek TOS Kirk kapitányát játszó taggal. És igen, a Star Trekből itt van Odo is. Igen, tudom, hogy ezeket az embereket nem így hívják, de nekem Odo mindig is Odo marad, Kirk az Kirk és Raymond "Red" Reddington meg mindig is Reddington marad... esetleg Alan Shore.

A sorozatot a frappáns visszavágások, a géppuskatűzként pergő körmondatok jellemzik. Nem tudom mennyire jön ki magyarul, de angolul szinte hipnotikus hatású ahogyan Alan Shore meggyőz az igazáról. Hip-no-ti-kus...

A Boston Legal amúgy a "The Practice" ügyvédes sorozat spinoff-ja, de azon túlnőtt, híresebb, nagyobb lett. Sokáig nem is tudtam, hogy a "The Practice" létezik, aztán amikor azt néztem nagyon kellemes volt, amikor a két történet összeért. Fordítva néztem, előbb a "Boston Legalt", aztán a "The Practicet" úgy talán még élvezetesebb, volt.

Alan Shore érvel... hűűű...

Hoppá, megint földrengés volt?

Épp 6:29 van, ülök a gép előtt, valami elég keményen meglökte a házat. Földrengés?

Olyan volt, mintha robbanás lett volna, de hangot nem hallottam. Dél dunántúl, úgy tűnt, hogy egy lökés volt, pár tizedmásodpercen keresztül tartott csak az egész.

P.S. Aha, ezt találtam:

20 minutes ago reported felt
28 Dec 2020 05:28 GMT, 28 Dec 6:28 am (GMT +1) local time
Lat / Lng: 45.48 / 16.19: Grad Petrinja, Sisak-Moslavina, Croatia
Source: GFZ
Other sources: USGS: 5.2 / 10 km, EMSC: 5.1 / 5 km

- Földrengés ma

Biztos, hogy ez volt, az időpont egyezik pár másodperces eltéréssel. Elég messze volt, de azért nem túl messze.

 

P.S. Aha, ez most erősebb volt és hosszabb is. Elég érezhetően rázta a házat a föld. Ezt találtam róla:


Earthquake data: Mag 6.5 / 10 km (6.2 mi) depth
4 minutes ago
29 Dec 2020 11:19 GMT
Lat / Lng: 45.46 / 16.28: Croatia
Source: GFZ

- Földrengés ma

 

TV Sorozatok

Elhatároztam, hogy írok egy listát az általam ismert és valamennyire kedvelt sorozatokról. Régi, új, mindegy, vannak jó sorozatok a régiek közt is, hátha valaki nem ismeri őket. Spoiler mentesen írok, annyi információt árulok el, ami a sorozat első részében, sokszor első pár percében is megtalálható. Persze megemlítem, hogy a sorozat vége jó -e, van -e vége, de a poénokat nagyon igyekszem nem lelőni...

Szóval itt van a lista első pár eleme, ABC sorrendben, angol címmel...

3rd Rock from the Sun

Sci-fi sitcom. Emberek üldögélnek a kanapén vagy a konyhában és beszélgetnek. Idegen lények, akik emberi testben vizsgálgatják a Föld nevű bolygót (harmadik kő a naptól számolva), rácsodálkoznak a világra, mert nekik minden dolog új. Meglepően jó humora van, régi, de ez nem zavaró, többször is nézhető. MIndenképpen ajánlható.

3rd_rock_from_the_sun.jpg

3rd Rock from the Sun, jó humor, jópofa színészekkel

12 Monkeys

A 12 majom című film témája teljesen más színészekkel, más történettel, csak az alapötlet ugyanaz. Sokáig nem néztem meg, mert gagyinak tűnt, de aztán rákaptam. A második, harmadik évadra igen-igen megtetszett, igazi sci-fi ínyencség. Jól összerakott történetek, epizódkalandok és hosszú történetszálak jól vegyítve. A végére egy kicsit elegem volt már a túlspirázott érzelmi szálból, de azért végig nézhető és élvezhető maradt.

A történetet sikerült lezárniuk, nem kaszálták el idő előtt. Kiderülnek dolgok, elvarródnak a szálak.

The 100

Sci-fi sorozat, ami tini kardozós filmnek indul. E tragikus indítás után a sorozat képes volt többször is megújulni. A végére kicsit elfáradt, de azért elég korrekt, csak a vége olyan, mintha már inkább csak a kitartó rajongóknak írták volna a történeteket. Van benne minden, lovak, kardok, mesterséges intelligencia, dimenziók, idődilatáció, atomháború, minden.

100 Greatest Discoveries

Dokumentumfilm. Tetszik, mintha nekem csinálták volna. Elegem van már abból, hogy a kultúra, a műveltség mércéje a komolyzene meg a kétszáz éves regények plusz az, hogy melyik király után melyik másik király terrorizálta a világot és kit vett el feleségül, miközben sikkes dolog beismerni, ha az embernek fogalma nincs hogy működik a távirányítójában az elem. Ez amolyan természettudományos, mérnőki műveltségi műsor, bejött.

Aftermath

Fehérek vagyunk családosak, keresztények, anyuka katona volt, mindenkinél jobbak vagyunk, mindenki más elmehet a fenébe, mert egyedül mi vagyunk a jó oldalon. A főhősnő különösen tenyérbemászó és arrogáns, a történetnek se füle, se farka. Egyszer elmegy, sok szódával, de arra senki se számítson, hogy a történet kilyukad valahová.

Agatha Christie's Poirot

Na, ezt nem kell bemutatni. Komótos, modoros, békebeli. Imádom, de kell hozzá egyfajta hangulat. Mondjuk igen igényesen meg van csinálva, az biztos.

poirot.png

Van aki nem ismeri? Kötve hinném...

Alcatraz

Misztikus sci-fi, nincs benne természetfeletti ("misztikus" mint "ismeretlen"), krimi, sci-fi felütéssel. Ekaszálták mielőtt bármi kiderült volna. Lehetett volna belőle egy jó sorozat, de így kicsit gyengécske. Mondjuk nem mászik a falra tőle az ember és az már elég jó dolog.

Alien Worlds

Dokumentumsorozat, unalomig ismert tények, húsz másodperc kitűnő számítógépes grafikára épülő háromnegyed órás epizódok, földi bogarak nemi élete. Erősen pörgetős.

Almost Human

Klasszikus zsarusorozat robotokkal. Sajnos egy évadocska után elkaszálták, pedig lett volna benne potenciál bőven. Amit megcsináltak az nézhető, élvezhető, igényes. Aki szereti a zsarufilmeket, szereti a sci-fit, annak mindenképpen ajánlható. Ónálló epizódok, nem nagyon zavaró, hogy elkaszálták.

almost_human.jpg

Almost Human, elkaszált, egy évad, de az mondjuk korrekt

Altered Carbon

Klasszikus cyberpunk (Takeshi Kovacs, akinek mond valamit ez a név), korrektül filmre adaptálva. Az első évad elég ütős, kimondottan a jó. A második évadból mintha elveszett volna valami. Nehéz megmondani, hogy miért nem működik a második évad, de az első évad után igencsak nagy csalódás volt. De az első... huhh!

Amazing Stories

Antológia, azaz nem is sorozat. Nem is igazából sci-fi. Nem is igazából jó... mondjuk talán aki szereti... 

American Dad!

Klasszikus felnőtt rajzfilm, jó humorral. Nézhető, Douglas Adams azt mondaná, hogy mostly harmless.

American Gods

Az első évadon még átrágja magát az ember az újdonságfaktor miatt, a másodikat már nem is néztem végig. Nem jött be a stílus, amolyan polgárpukkasztó, modernkedő, misztikuskodó... azt hiszem, hogy valami tudatmódosítóhoz írták a sorozatot, ehhez egy sör kevés.

Ancient Earth

Dínók, dokumentumfilm. Felejthető, de egyszer meg lehet nézni. 

Andromeda

Klasszikus sci-fi, régi, de nézhető. Kicsit fura, helyenként elég tenyérbemászó karakterekkel. Nem teljesen igénytelen, vannak benne jó gondolatok, de a történetek elég laposak. Helyesbítek, nagyon laposak, de az ember egy idő után megkedvelhet pár arcot és átrágja magát rajta.

Angie Tribeca

Ha valakinek bejöttek a Leslie Nielsen rendőrkomédiái, annak ez is tetszeni fog. Szinte teljesen ugyanaz, poénkavalkád, vizuális és verbális, ökörködés. Rövid epizódok, mert ebből azért egy óra igencsak tömény lenne.

angie-tribeca.jpg

Angie Tribeca: Egy kép többet ér ezer szónál

Another Life

Kevés színészt rühellek, de a főhősnőt alakító csajtól én a falra mászok. Epizód epizód után, amiben nem történik semmi érdemleges. Ezzel a tempóval 15 év alatt el is jutna valahova az egész, de azt meg ki várná ki? Kár volt megcsinálni, de hátha valakinek bejön... mondjuk ha az első rész nem tetszett, akkor felesleges erőltetni.

Arrested Development

Sitcom, narrátorral. Helyenként sírva röhögős, jó humor, jól összerakva. A karakterek magukat égetik ami általában nem túl szerencsés, én legalábbis nem nagyon tolerálom, de itt eléggé módjával teszik, szóval elmegy.

Ascension

Elég jó sci-fi sorozat lett volna, elkaszálták mielőtt bemutatták volna, így aztán csináltak belőle egy cirka három filmnyi minisorozatot (három film vagy hat sorozat-epizód). Elég korrekt, elég jól meg van csinálva, eléggé nézhető. Nagy kár, hogy az utolsó három másodpercben kezd el igazán érdekes lenni, aztán roló, mindenki menjen haza, nincs itt semmi látnivaló.

Én a végén nagyon ki voltam akadva, ezért is írom, aki úgy érzi, hogy a befejezetlenségen kibukik az jobb, ha bele sem kezd. Amúgy jó példája annak, hogy a jó sci-fi sorozatokat idő előtt elkaszálják.

Automan

Gyermekkoromban menő volt. Ma már nem az.

Babylon 5

Űrállomásos, politizálós, amolyan DS9 sorozat. A sci-fi rajongók számára eléggé kultjellegű, sokak ezen nőttek fel és rajonganak érte. A grafika, a történet, az egész nem öregedett túl szépen, az embernek helyenként az az érzése, hogy ZX Spectrummal csinálták, de azért meg lehet nézni.

Battlestar Galactica

Namost ez különleges, mert van belőle kettő, egy régi, a hetvenes-nyolcvanas évekből és egy remake az ezredforduló magasságából. Nagyon sokan rajonganak az új sorozatért, én nagyon nem szeretem. Túl sok nyafogás, tépelődés, jajj, most ki-kivel alszik, hiszti, énkeresés. Bölcsészcuccos.

A régi változatot inkább amerikában ismerik, ott hihetetlen kultusza volt, felénk nem nagyon játszották. Alfa holdbázis ment a tévében, ez nem. Pedig akkor nagyon ütős volt, hihetetlen látványosnak számított. Amikor egy-egy epizódot elkapott az ember a határ mellett a "jugó tv" műsoráról az zseniális volt.

A régiből sajnos kevés epizódot csináltak, összevazarodott a történet, helyenként követhetetlen, túl sok a kísérletezés, de akkor is, ez abban az időben az egyik legnagyobb durranás volt. Mármint amerikában, meg aki ugye hozzájutott itthon... Igen, akkoriban az "itthon hozzájutni" egy sokat használt szófordulat volt. 

bsg.jpg

Ez egy másik világ volt...

 

Jézus melyik születésnapja lesz most?

A karácsonyt mint Jézus Krisztus születésnapját ünnepeli a keresztény világ. De melyiket? Mármint hányadikat? 

Ezt írja az egyik indexes blog:

1970 decemberében esedékessé vált Jézus Krisztus 1970. születésnapja.

- Index

Nos, ez nyilván nem így van. A naptárunkban nincs nulladik év, az időszámításunk szerinti első év előtt időszámításunk előtti első év volt. Jézus tehát hivatalosan 1-ben született. Időszámításunk szerint 2-ben volt az első születésnapja, akkor volt 1 éves. Háromban volt a második születésnapja, négyben a harmadik és így tovább.

Jézus 1968-adik születésnapja tehát 1970-ben "vált esedékessé". 

Na jó, tudom, ha valaki fél életét azzal tölti, hogy nehogy már túlindexeljen egy tömböt, akkor komoly idegrendszeri változások figyelhetőek meg nála, de akkor is. Most lesz Jézus 2018-adik születésnapja. 

Danny Reagan, a rossz zsaru

A filmvilág egyik legrosszabb nyomozója a Blue Bloods sorozat "Danny" nevű arca. Nehéz eldönteni mi volt a forgatókönyvírók célja ennek a karakternek a megformálásával, de ha kimondottan a nézők idegesítése, akkor zseniális alkotás. Milyen alak ez a Danny gyerek? Nos...

Danny képtelen uralkodni a saját érzelmein és ez bizony sok gondot okoz neki és a munkatársainak. Megfélemlíti, sőt megkínozza a gyanusítottakat, életveszélyesen fenyegeti, folytogatja, terrorizálja. Danny ráadásul annyira ostoba, hogy ezredszer is el kell magyarázni neki neki, hogy a vécében folytogatás vagy az ötödik emeltről való kilógatás árán kicsikart beismerő vallomás nem fog megállni a bíróságon. Ilyenkor általában az ügyésszel üvöltözik, aki a saját húga. A valóságban remélhetőleg már rég kirúgták volna a rendőrségtől, legalábbis remélhetőleg. Danny kataszrofálisan ostoba.

danny_reagan.jpg

Danny, a rossz zsaru prototípusa

Danny csávó ráadásul rendszeresen az előítéletei bizonyításán dolgozik. Az elején eldönti, hogy ki a bűnős, mindenféle bizonyítékok nélkül, csak úgy a hasára ütve, aztán azon erőlködik, hogy az illetőre ráverje a balhét. Persze a forgatókönyv úgy van megírva, hogy a végén neki legyen igaza, pedig az ember úgy megnézné milyen képet vág, amikor egyszercsak szembe jön a valóság.

Danny rendszeresen le akarja tartóztatni az embereket a hasraütései alapján és amikor elmagyarázzák neki, hogy mi az a bizonyíték és mi a szerepe az egész igazságszolgáltatásban, akkor rendszeresen dührohamot kap. Danny ugyanis azt gondolja, hogy az ő feladata csak a letartóztatás, a bírság már nem rá tartozik. Amikor bizonyítékok hiányába elengedik az általa kipécézett arcokat, akkor megint csak dührohamot kap. Merthogy ő elvégezte a feladatát, ő már "tudja" ki a  bűnös, de az ügyészség nem dolgozik rendesen. Legalábbis szerinte.

A legbicskanyitogatóbb, amikor Danny barátunk szemtanút kérdez ki. Szépen megmutatja melyik képet kell kiválasztani, aztán elvárja, hogy ez alapján egy életre lecsukjanak valakit. Merthogy ő már "tudja" ki a gyilkos. Ő Danny a nyomozó, neki nem kell nyomoznia. Ha a tanú retteg a bandák, a bűnszövetkezetek megtorálásától, akkor Danny addig terrorizálja, amíg a szemtanű nem tesz vallomást a saját és szerettei életét keverve halálveszedelembe. Danny aranyos fiú, csak egy kicsit veszélyes rá hallgatni.

Amint látjuk Danny életében a nyomok, a nyomozás, a bizonyítékok elhanyagolható szerepet kapnak. Egy átlagos nyomozás úgy működik, hogy Danny körülnéz a bűntett helyszínén, másnap szólnak neki, hogy a gyilkosság előtt pár órával egy ismert börtöntöltelék járt az utcába. Danny dolga ezek után az, hogy addig terrorizálja a szemtanúkat, az ismert bűnöző barátait, amíg az utcán le nem teperheti azt, akit kinézett magának.

Általában rossz arcú, nem-öltönyös versenyzőről van szó, komoly fuxokkal és bunkó viselkedéssel, úgyhogy a néző is tudja, hogy Danny ezúttal is nagyszerű munkát végzett.

Technikai hiba a NAV-nál

Az állam úgy döntött, hogy én biztos visszaélek a KATA adózással, mert pont annyi adót fizetek, mint amennyit ők kitaláltak, ezért jövőre kilenszeresére emelték az adót. Merthogy nem vagyok műkörmös. Aztán úgy döntöttek, hogy bunkóság papíron intézni a számlákat, csináljam elektronikusan. Csináltak egy elég vacak rendszert hozzá, azt használom. Akarom mondani használnám...

Egy hónapban egyszer állítok ki számlát, szerződés szerint, adott napon. Ha nem, akkor nem kapok pénzt, majd a következő hónapban. Ezért is szerettem a papír alapú számlát, kitöltöm, beszkennelem, elküldöm emailben. A papír az mindig működik. Persze most már kötelező az elektronikus számla, úgyhogy pár hónapja azt használom... azaz, megintcsak ide jutottunk, használnám.

Merthogy nem működik. Kiírta, hogy technikai hiba, próbáljam meg máskor. Majd. Majd valamikor máskor.

technikai.png

Csókoltatom az adóhivatalt...

Ha lecsúszok a határidőről decemberben nem lesz bevételem. Majd jövőre. Kilencszeres adóval. Hogy rohadjanak meg ott ahol vannak. :(

A betlehemi csillag már megint

Az áltudományos marhaságoktól, az emberek szándékos hülyítésétől mindig idegbeteg leszek. Ez a gyengém, próbálom nem felhúzni magam, de nehezen viselem, nagyon nehezen.

Mi is az az áltudomány? Egyszerű, amikor valaki szándékosan vagy butaságból visszaél a tudomány jó hírével. Tudományosnak, természettudományosnak tűnő, de tudománytalan kijelentéseket tesz. Az esetek többségében ez szándékos csalás, néha csak tájékozatlanság, butaság.

Épp most olvasom az indexen egy "tudományos" témájú cikkben:

Az asztrológia számára nagy esemény, amikor egy bolygó belép valamelyik „házba”. A hét vége felé először a Szaturnusz, majd a Jupiter lép a Vízöntőbe

- Index

Nos, igen, de tegyük hozzá, hogy az asztrológia szép magyar neve "csillagjóslás". Körülbelül annyira tudomány, mint mondjuk a csirkebélből való jóslás vagy amikor valaki kecskét áldoz a jó szerencséje érdekében. Az asztrológiának nincs helye egy tudományos rovatban, pláne nem úgy, hogy óvatosan elfelejtünk különbséget tenni az asztronómia (csillagászat) és az asztrológia (csillagjóslás) között.

Ezt is írja a cikk:

A konstelláció bibliai jelentőségével kapcsolatosan több elmélet is versenyez. Jézus születésének pontos ideje ismeretlen, több – más bolygókból álló – konstelláció is történt az időszámítás kezdete körüli években. A kínai feljegyzések több üstököst is említenek időszámításunk előtt 4-ben és 5-ben.

- Index

Itt óvatosan kimarad az, hogy ezek nem tudományos elméletek, hanem vad találgatások, semmivel alá nem támasztott ötletelések, legendák, összeesküvés elméletek.

Kimarad az is, hogy i.e. 4-ben és 5-ben nem volt népszámlálás, tehát kizárt, hogy a bibliai történet 4-ben vagy 5-ben történt volna, mert akkor minek mentek volna názáretből betlehembe ugye. Lukács evangéliumát az i.sz. 6-ban tartott népszámlálással szokás összehozni, de akkor nem volt lehetett i.e. 4-5 körüli szupernóvákra hivatkozni. Ráadásul Máté evangéliuma heródes uralkodásáról beszél, aki ekkor már majdnem tíz éve halott volt. 

Na jó, ezen évszázadok óta vitatkoznak az emberek, megértem, ha valaki még bottal sem akarja megpiszkálni a témát, de akkor is, gondosan elhallgatni, hogy a szupernóvák nem stimmelnek (mint ahogyan semmi más sem) enyhén szólva is tudománytalan.

És akkor jön ez:

Lehetséges továbbá, hogy a betlehemi csillag valóban csillag volt, méghozzá egy felrobbanó csillag, vagyis szupernóva.

- Index

Hát persze. Lehetséges, hogy csillag volt, szupernóva. Ami odament betlehem külvárosa fölé, ott megállt egy ház felett és a három napkeleti bölcs szépen odamentek. Hát hogyne. 

Mondjuk akkoriban azt hitték az emberek, hogy csillagok öklömnyiek, pár kilóméterre felettünk lebegnek és néha a földre esnek. Sokkal inkább "lehetséges", hogy ez alapján kitaláltak és mesélgettek az emberek egy történetet ami az ő hiedelmeik szerint még akár lehetséges is lett volna. Lehetséges? Igen. Valószűbb? Igen. Akkor?!

Én megértem, ha valakinek tetszik ez a betlehemi csillag története, de tudományról szóló cikkben ilyen meséket meg legendákat nyomni nagyon gáz, nagyon kiborító, a falra mászok tőle. Úgy érzem már megint, hogy mindenki megőrült, mindenkinek elment az esze, hogy valami nagyon gáz helyre kerültem, ahol összekeverik a tudományt meg a vallást.

Biblia és történelem

Nem vagyok történész, nem vagyok régész és nem szakterületem a Római Birodalom története. Összeolvastam pár dolgot a témáról, merthogy érdekelt, de a legjobb szándékkal is csak laikusként lehetne jellemezni szerény személyemet.

Mindezek ellenére teljesen abszurdnak tartom mindazt, amit a kereszténység és a római birodalom kapcsán összehord. Elmennek a falusi nénikék a templomba, meghallgatják mindazt, amit a Római Birodalomról ott mesélnek nekik és nagy megnyugvással mennek haza. Igen, biztos így volt, merthogy történelem, akkoriban így volt, ez volt a szokás. A nénik, a bácsik a Római Birodalomra koncentrálnak... De vajon mennyire tekinthető tényleges történelmi feljegyzésnek a biblia?

Először is ott van a cenzus, a népszámlálás. A rómaiak az egész világra kiterjedő népszámlálást tartottak... (nem, ilyen soha nem volt) ahol összeírták a zsidókat... (nem, ők a római polgárokat írták össze, amikor összeírtak) mindenkinek vissza kellett mennie az ősei földjére... mi van?!

Képzeljük el, hogy egy erősen mezőgazdasági, állattartásra szakosodott országban mindenkinek vissza kell mennie az ősei földjére! Csak képzeljük el! Mindenki csapot-papot feledve rohan oda, ahol a családi legendák alapján az ük-ük apjuk lakott. Azért, hogy az adófizetéshez beszámoljon arról, hogy mennyi földje, mennyi juha, mennyi szamara van. Távoli embereknek, akik nem ismerik, akik nem tudják, hogy mit hagyott otthon. Mi?! Addig az állatok, a ház, a vagyon szépen marad otthon. Hogy a fenébe?

Hát ez annyira abszurd, hogy nyilván nem lehet igaz. A Római Birodalom roppant logikusan, ésszerűen, működőképesen volt megszervezve. Nem így, ez agyrém[1]. 

starofbethlehem_beam.jpg

Csillagászati megfigyelés...

Na jó, ez egy apróság, nyilván valami félreértés, nem is érdekes. De vajon hogy néz ki a történet többi része, legalább a főbb, ismertebb részek hihetőek, valószínűek, ugye? Ó, hát ez az!

1. A zsidó főpapok nem ülnek össze önnepnapon, hogy ítéletet hozzanak. Megkövezték volna őket.

2. Halálos ítéletet nem hoznak egy nap alatt. Fontos szabály volt ez is.

3. Ha valaki ellen nyomoznak és az a valaki "igyátok, ez az én vérem" felkiáltással invitálja a barátait, akkor az a tárgyaláson bizony központi vádpont lesz. Nem is kell más vád, abban a kultúrkörben a vér fogyasztásánál nem nagyon volt nagyobb tabu, az embervér meg ugye pláne. 

4. Természetesen nem volt olyan szokás, hogy ünnepnap egy halálraítéltet elengednek. Ez csak azért van benne a történetbe, hogy hasonlítson sztori a bűnbak elengedésének szokásához. Az egész történet egy allegória, egy metafora, az áldozati bárány irodalmi kiterjesztése egy emberi lényre.

5. A főpapoknak eszükbe sem lett volna a római helytartóhoz fordulni, hogy kivégezzenek egy embert. Agyondobálták volna kövekkel, aztán jó' van. Nem római polgár volt, a helytartó biccentett volna és tovább reggelizik. Számtalanszor megtették, tudjuk.

6. Pilátus tényleg létezett, elég kemény kezű csávó volt. Nem csinált olyat, hogy a birodalom elleni lázítással vádoltakat elengedte, merthogy nem akarta, hogy rövid úton kivégezzék őt is, mégpedig árulás vádjával. 

7. Olyan nincs, hogy egy légionárius megöli a keresztre feszített elítéltet. Ezzel tulajdonképpen parancsmegtagadást követett volna el, ráadásul a helytartó parancsát vette volna semmibe. A légió ennél sokkal, de sokkal fegyelmezettebb volt[2].

8. Olyan sem volt, hogy a kereszre feszítettet levették volna a keresztről és átadták volna a hozzátartozóknak, hogy tisztességgel eltemessék. A halálbüntetés része volt, hogy temetésről szó sem lehet. A birodalom nem bánt kesztyűs kézzel a halálraítéltekkel, a kereszten vagy a szemétdombon oszló hullák visszatartó ereje nem volt elhanyagolható.

Száz szónak is egy a vége, teljesen abszurd, ahogy az emberek teljes meggyőződéssel, bólogatva ismételgetik, hogy ők bizony tudják, így történt, ez a történelem, ezt a történészek is alátámasztják, bizony, bizony, ezek tények.

Nem, ezek nem tények, hanem egy teljesen abszurd, valószínűtlen mese. Akik kitalálták az egészet nem is akarták történelemként eladni, még csak véletlenül sem próbáltak meg úgy fogalmazni, hogy az valamiéle történelmi feljegyzésnek tűnjön[3].

Valahol menet közben felcserélődött a történelem és a legenda, a történelem elhalványult, a legenda pedig egyre élénkebb lett. Én meg lekaparom a plezúrt az arcomról valahányszor azt olvasom, azt hallom, hogy valaki már megint azt bizonygatja, hogy az evangéliumok valójában történelemkönyvek.

 

[1] Igen, bizonyos római polgároknak bizonyos esetekben bizonyos helyen kellett részt venniük a cenzuson. Nem volt tömeges népvándorlás az ősök földjére, az egy hatalmas káoszhoz vezetett volna.

[2] A légióban a mai értékrendünk szerint elég hamar repkedtek a halálbüntetések. Gyávaságért, kötelességmulasztásért (pl. a katona elaludt őrségben) halálbüntetést járt, parancsszegésért nyilván, sőt, akár a bajtársaktól való lopásért is hamar megkövezték a katonát. A légió hivatalos istennője Disciplina volt...

[3] A korabeli történeti feljegyzések nyelvezete, szerkezete teljesen más volt, akkoriban senki sem keverte volna össze ezeket a műveket a történészek munkáival. 

Brannon Braga és pár jó sci-fi sorozat

Nehéz jó sci-fit találni. Megvan ennek az oka, érthető, de attól még sajnos nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen jó sci-fi sorozatot találni. 

Miért nehéz? Hát azért, mert akik sci-fi sorozatot csinálnak, azok nem szeretik a sci-fit, nem akarnak sci-fit, nem ismerik a sci-fit. Szerelmes történetet, akciófilmet, háborús sorozatot, krimit, mesefilmet akarnak, belenyomnak egy-két sci-fi klísét aztán elégedetten hátradőlnek a székükben. Így aztán van kardozós sci-fi, sárkányos sci-fi, szerelmes sci-fi, heistfilm sci-fi, csak éppen sima sci-fi, jó sci-fi nincs.

Pedig lehetne, mert könyv, novella az bőven van, nagyszerűek, izgalmasak, érdekesek, lebilincselőek. Csak filmet meg filmsorozatot nem csinálnak belőle. Na jó, párat azért csinálnak, de nagyon keveset. 

Mert itt van Például Brannon Braga. Fura neve van, producer, sorozatokat csinál. Gyakorlatilag ahány sci-fi sorozatot csinált az mind a jó és a mégjobb művek közé tartozik. Itt van néhány példa:

Star Trek: Voyager; Ó, a kedvencem. Ha ma nem is nagyon lehet sci-fi sorozatot csinálni, de régebben biztosan lehetett. A Voyager például atom jó. Kár, hogy már kívülről tudom. 

Star Trek: The Next Generation; Aki nem rajong a Voyagerért, annak érdemes megemlíteni a TNG-t, ha az egyik nem jött be, ott a másik. Nos igen, ez is jó sci-fi sorozat volt. csakhogy mondjuk ezt is kívülről tudom.

Terra Nova; Elkaszálták, pedig ez is nagyon frankó volt. Időutazás, dínók, minden. Igaz, egy kicsit túl családi sorozat volt, de ezzel együtt nagy kár volt elkaszálni egy évad után. 

The Orville; Na igen, néha azért lehet ma is jó sci-fit találni. Az Orville azért elég jó, sok rajongó, pozitív fogadtatás, nézhető, méltó utódja a Star Trek műveknek. Nem úgy mint a mostani Star Trek förmedvények.

Threshold; Na igen, innen jutott eszembe ez a Brannon Braga csávó, ezt a sorozatot nézem éppen újra. Nézhető, élvezhető, méltatlanul elfeledett kissé már megöregedett sorozat. Hát persze, hogy elkaszálták 13 évad után. Hát persze!

threshold.jpg

Kitűnő színészek, kedvelem mindegyiküket

Szól a Threshold... kitűnő színészek, számomra ismert arcok, nyilván a producer viszi a kedvenc munkatársait. Igencsak hihető, hiteles szerepek, senki sem szuperhős, leginkább szakértők, hétköznapi emberek, akik történetesen a területük elismert szakértői.

A történet amolyan nyomozásos, misztikus, de nem természetfeletti. Vannak természetfelettinek tűnő dolgok, szépen el is mondják az ismerős sci-fi tézist: ha elég fejlett az idegenek tudománya akkor az könnyen természetfelettinek tűnhet.

treshold-1.png

Természetfelettinek tűnő fraktálűrhajó... vagy micsoda.

Szóval ja, érdemes megnézni, rendes sci-fi, nagy kár, hogy elkaszálták és még nagyobb kár, hogy mostanában nem csinálnak ilyesmit.

 

 

Idegen világok (Alien Worlds)

Miközben a művelt európai társadalom bevándorlással, költségvetéssel és csatornán lemászó politikusokkal volt elfoglalva az új évezred elején történt valami tényleg hatalmas, tényleg fontos, tényleg történelmi jelentőségű dolog is. Rájöttünk, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben...

Nos, régóta törjük a fejünket arról, hogy egyedül vagyunk -e, hogy csak a földön van -e élet és sehol máshol, hogy nincsenek -e máshol élőlények világegyetemben. Vagyishogyugye nem tudjuk, hogy mekkora a világegyetem, szóval inkább azon törtük a fejünket, hogy mekkora az esélye annak, hogy egyedül vagyunk a galaxisban amiben élünk. Merthogy ami nem a mi galaxisunkban van az úgyis messze van, a lényeg az, hogy itt, a mi galaxisunkban mi a helyzet.

Nos, a legfontosabb része ennek a kérdésnek az, hogy vajon hány bolygó van. Sokáig úgy gondoltuk, hogy azért nem látunk idegeneket mindenfelé, mert nagyon kevés bolygó van a csillagok közt és ezért aztán az élet nagyon ritka jelenség[1]. Erről viszont kiderült, hogy nem igaz. De nagyon nem!

Ma úgy gondoljuk, hogy csak a mi galaxisunkban legalább 100 milliárd bolygó található. Mégy egyszer leírom. A galaxisban 100 000 000 000 bolygó található. Na ez a nem semmi!

Annak az esélye, hogy egyedül vagyunk a galaxisban, hogy 100 000 000 000 bolygó közül egyedül a földön van élet nagyjából éppen nevetségesen kicsiny. Sőt, a legvalószínűbb az, hogy sok bolygón van élet, ezerszám, esetleg százezerszám vannak lakott bolygók körülöttünk. Ha minden milliomodik bolygón van élet, akkor is van 100 000 lakott bolygó. Százezer! És akkor a holdakat még nem is számoltuk! Ugye mennyire megváltoztatja ez az ember világképét? 

Nos, erről a megváltozott világképről csináltak egy dokumentumsorozatot a Netflixnek "Idegen Világok" azaz "Alien Worlds" címmel. Érdemes megnézni!

És amikor azt írom, hogy érdemes megnézni azt értem alatta, hogy nincs jobb. Merthogy nem jó, a falra mászok tőle, üvölteni tudtam volna amíg néztem. A tudományról szóló dokumentumfilmek ugyanis rosszak. Nagyon rosszak. Ostobák, bárgyúak, félrevezetőek, unalmasak. 

Úgyhogy el is határoztam, hogy leírok pár tanácsot tudományos ismeretterjesztő filmek rendezőinek, hátha megfogadják őket. Nem minden tanács vonatkozik erre a sorozatra, nem mindent rontottak el. A tisztelt olvasónak azt javaslom, hogy nézze meg a sorozatot, nézzen meg minél több ismeretterjesztő filmet, aztán gondolatban pipálja ki ezeket:

  1. Értem, hogy a számítógépes grafika drága, de húsz másodperces számítógépes grafikából csinálni egy 45 perces filmet az gáz. Pláne gáz, amikor ugyanazt a 3 másodperces spotot tizenötször felhasználjátok ugyannabban a filmben.
  2. Gáz az is, amikor ugyanazt a két másodpercet látom hat filmben. Dínók meteorokkal a háttérben, dínó felnéz, bután bambul... Jukatán félsziget... ember, ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem!
  3. Ha idegen lényekről csináltok ismeretterjesztő filmet, akkor jobb, ha nem látok meg benne földi bogarakat közösülni még egyszer, mert odacsapok ám! Értem, hogy egy kartondobozban apró kis csótányokat filmezni olcsó, de szarvasbogárból már elég képzett vagyok, köszi!
  4. Ugyanazt a pár tudóst megkérdezni minden filmben valami atom gáz. Én értem, hogy a Michio Kaku szeret szerepelni meg mindenhez ért, de már tele vagyok vele mint Tesco a mikuláscsomaggal, értem?! És ha már itt tartunk az a két beszédhibás csaj, akik olyan nagyon tudnak lelkendezni... nos, legyünk diplomatikusak, már eleget szerepeltek, oké?
  5. Ne nézzetek már dedósnak midnenkit, könyörgöm! Esküszöm ha még egyszer meghallom, hogy "ájnstájn híres e egyenlő mszer cénégyzet képlete" a falra mászok[2]. Ha még egyszer elmagyarázza valaki a "goldilock zónát" én megütöm!
  6. A tudomány nagy, sok eredménye van, minden ismeretterjesztő filmben legyen legalább egy apróság, amiről még nem tudok. Legalább egy!
  7. Ha szabadna kérnem, akkor több áltudományos baromságot nem kéne nyomni. Értem én, hogy "a világegyetem első másodpercében" kifejezés ütős, de nem tudomány. Nem, nem tudjuk, hogy a világegyetem mikor és hogyan keletkezett, senki sem tudja, amikor ismeretterjesztő, tudományosnak hangzó műsorban nyomjátok ezeket, akkor áltudományt terjesztetek.
  8. Elváltoztatott hangon beszélő, sejtelmesnek tűnő, lelkendező narrátoroktól kéretik megkímélni a nagyérdeműt! Egyszerű felismerni, ha a narrátor azt mondja, hogy "a csillag egyre melegebb lesz" és úgy hangzik, mintha azt mondaná, hogy "egy szellem csörgeti a láncát a szekrényemben", akkor az visszatetsző. Beszéljünk normális hangon, amikor nem gyerekeket riogatunk a tábortűznél, azt hiszem ez nem túl nagy kérés!
  9. Amikor idióta módon olyan dolgokat mondotok, hogy "a teremtés első pillanatában" meg "teremtmény" meg "csillagok a mennyek országában"[3], akkor az nektek lehet, hogy jópofa, de egy csomó elborult vallási fanatikus vérszemet kap tőle. Azt fogják megtanulni belőle, hogy "már a tudomány is bebizonyította, hogy..." és ettől meg kell őrülni. 
  10. Komolyan mondom ha még egyszer meglátom, hogy a molekulák pálcikák meg a DNS egy létra én valakit megnyúzok[4]! És ha már itt tartunk a bolygók sokkal kisebbek mint ahogyan azt ti elképzelitek. Hülyítitek az embereket!

 dna.jpg

 Még csak véletlenül sem így néz ki, ez nagyon rossz...

Szóval ja, ez a kis sorozat, az "Idegen Világok" elég szörnyű. Pár másodpercnyi egyébként igen jó számítógépes grafikából csináltak háromnegyed órás epizódot, folyamatosan a földi életet mutogatják, kisiskolás törzsanyagot magyarázgatnak, a narrátor valamiféle mesterségesen misztikus hangon lelkendezik, dedós, üres, elcsépelt, klísé az egész. Azért érdemes megnézni, merthogy nem nagyon van más.

Utóirat: Csak, hogy világos legyen, itt van két kép, az egyik mutatja hogyan szokott kinézni ismeretterjesztő filmekben a naprendszer és egy valós fotó a földről. A probléma ezzel az egésszel az, hogy a laikusokat teljesen félrevezeti az első kép, azt hiszik, hogy ők valami nagy, valami fontos, valami központi helyen laknak, hogy a világegyetem róluk szól.

Nem, a bolygók apró kis porszemek, jelentéktelen kis légypiszkok, apró kis pöttyök, nevetségesen elhanyagolható kis homokszemek. Carl Sagan elmagyarázte ezt évtizedekkel ezelőtt, illene már tudnunk. 

00-planets.png

A méretek, ahogyan azt Móricka elképzeli

01-dot.jpeg

A "pale blue dot" fotó, ahogyan a föld valójában kinéz a naprendszerben

[1] Tudományosabban megfogalmazva úgy gondoltuk, hogy a Fermi-paradoxon megoldása a Drake-egyenletben a bolygók előfordulási valószínűségének alacsony együtthatója. Ugye mennyivel komolyabban hangzik?

[2] Főleg, hogy "ájnstájn" az "m egyenló L per cénégyzet" formulát írta le, de mindegy.

[3] Igen, a "stars in the heavens" teljesen megszokott szófordulat, letöltendő járna érne...

[4] Igen, tudom, az atomok sehogyan sem néznek ki, de ha már ábrázolni akarjuk, akkor ne kocsányon lógó csömböllékek legyenek, ha szabad kérnem!

 

süti beállítások módosítása