A kalocsai érsek (Archiepiscopus Colocensis) megsértődött. Az olimpia nyitóünnepségét nézte, ott kigúnyoltak egy régi festrményt, ami egy olyan jelenetet ábrázolt, amit a kalocsai érsek igen kedvel. Ezért aztán nagyon kiakadt, irgum-burgum nyilatkozott, hogy ezt nem lenne szabad. Neki nem kellene kiakadnia, mert azok a festmények, amik olyan dolgokat ábrázolnak, amiket ő kedvel nem lehetnének vicc, tréfa, gúny tárgyai. Debezzeg, ha az ő haverjai is gyilkolának minden kis sértésre, akkor bizony nem viccelődnének velük, ugye...

Namost gondolkodtam rajta, hogy erre én mit mondhatnék, amit érdemes lenne mondani, összhangban is lenne azzal, hogy mit érzek és a kalocsai érsek számára sem lenne sértő, gúnyos, vicces vagy ilyesmi. Azaz ja, azt hiszem, hogy attól nem kell tartanom, hogy valamit viccesnek tart[1].

Szóval arra gondoltam segítek. Van tapasztalatom. El tudom mondani, hogy van magyarországon pár millió ember, aki nem hiszik, hogy a világegyetemet nekik teremtették volna, nem hiszik, hogy a világegyetem mindenható ura az ő személyes barátja, nem hiszi, hogy megsúgták neki mi az egész világegyetem célja.

Namost én is közéjük tartozok, ezért van tapasztalatom, tudom, hogy mit lehet csinálni, amikor kigúnyolják az embert. Mármint tényleg kigúnyolják, tényleg megsértik, nem egy kedvenc jelenetet ábrázoló festményhez hasonló dolgot csinálnak egy másik városban egy sportcsarnokban. Amikor közvetlenül beszólnak, nem csak célozgatnak egy régi festménnyel, ami egy vacsorajelenetet ábrázol.

Namost ilyenkor mi vagy (1) visszagúnyolódunk vagy (2) ha nem jut eszünkbe semmi, akkor csendben maradunk. Nem jó felháborodni, kiabálni, elégtételt követelni, a kigúnyolás ellen az nem működik. Főleg, ha az embernek nincs hatalma az illető felett. Kigúnyoltak, kigúnyoltak, mit lehet tenni? Előfordul...

Namost persze az én életem nem a megbocsájtás parancsára épül. Nekem nincs előírva, hogy megbocsássak vagy szeressem az ellenem vétkezőket, úgyhogy én szabadon döntök. Számomra vonzó a megbocsájtás, mert ha megteszem úgy érezhetem, hogy tettem valamit, nem csak parancsot követtem, nem csak imitáltam, hanem ténylegesen túltettem magam a sértésen. Elértem valamit, jobbá tettem a világot.

Merthogy tudjuk ám, évszázadokon, évezredeken keresztül próbálgattuk, megértettük, hogy az a világ, ahol nem lehet bárkin nevetni, bárkit kigúnyolni előbb vagy utóbb mindig szörnyű szenvedést hoz. Előbb-utóbb nem csak a humorérzékünk a tét, hanem a szabadságunk, a testi épségünk, az emberi mivoltunk, az életünk...

Ha vannak kigúnyolhatatlanok, vannak, akik kegyetlenkedhetnek. Példa, jelentekző ezekre a szerepekre most is van és vérfagyasztó módon megegyezik a két csapat. És igen, ezzel megválaszoltuk a kalocsai érsek dilemmáját: ha gyilkolnának és kegyetlenkednének kigúnyolhtatatlanok lennének. Csak nem éri meg.

[1] Akiknek szüksége van a magyarázatra: A kétértelműség szándékos.