wagmg

wagmg

Hány tankjuk van az oroszoknak?

2022. április 21. - arthurthedent

Az ukránok szerint rengeteg tankot vesztett az orosz hadsereg ukrajnában. Az oroszok szerint nincs is háború, hogyan vesztett volna annyit, ugyan már! Szóval akkor mi lehet az igazság? Hogy lehet egyáltalán eldönteni?

A szokásos eljárás az, hogy az átlag őstermelőnek vagy az egyik, vagy a másik fél szimpatikusabb, így aztán vagy az egyik, vagy a másik fél híreit veszi készpénznek. Nem túl jó megoldás, az biztos, ezért aztán ott a szokásos eljárás módosítása is, ami szerint az igazság a kettő propaganda közt van. Ez persze megint csak nem túl jó megoldás, mert az igazság és a hazugság átlaga nem az igazság mint ahogyan általában két hazugság átlaga sem az.

Ott van még az "egyik sem igaz" eljárás, ami meg pont semmire sem jó, legfeljebb arra, hogy kijelentsük "fogalmam sincs". 

Akkor mi van? Hogyan tudhatunk bármit is? Nos, a megoldás az lehet, hogy az "open source" hírforrások valamennyire megbízhatóak. Hogyan működnek ezek?

A világon van egy halom olyan ember, aki nem elkötelezett egyetlen politikai párthoz, egyetlen kormányhoz, egyetlen országhoz sem. Ezek az emberek összeadva az erejüket és szakértelmüket elemzik a híreket, az internetes forrásokat. Gondosan végigböngészik a videofelvételeket, fényképeket, beazonosítják a kilőtt tankokat, helyszíneket, megnézik ez a roncs volt -e már, szerepel -e a listájukban esetleg egy másik szögből felvéve. Megnézik ez a fa az a fa -e a levegőből, az a szétlőtt épület ugyanaz -e, hol van az egész, az ott egy T-72-es vagy egy felújított T-72, esetleg valami más. Sokan vannak, gondosak, alaposak, értenek is hozzá. Lelkes amatőrök, alaposak, fáradhatatlanok. Elmondom mire jutottak!

Nem én mondom, ő mondja, megkereste az orosz tanklerakatokat

Először is nem igaz a legenda, hogy az oroszok a régi roncs tankokat vetették be, a modern tankokat tartalékolják, és jön még a nagy meglepetés. A roncsok közt ott vannak a modern tankok, statisztikailag legalább akkora arányban lövik ki őket mint amilyen arányban rendelkezésre állnak az orosz hadsereg számára.

Ez alól egyetlen kivétel a T-14 Armata csodatank, ami fura módon nem szerepel sehol. Úgy tűnik be sem vetették. Senki sem tudja, hogy miért, de az elterjedt vélemény az, hogy igen kevés van belőlük, sok velük a műszaki probléma és sajnálják külövetni az ukrán erdőszélen. Nem érdekes, ott a rengeteg egyéb, az elmúlt sok évtized rengeteg tankja...

A második megfigyelés az, hogy az orosz jelentések nagyon alábecsülik a kilőtt tankok számát. Nem meglepő, de fontos tudnunk, hogy annál amit mondanak sokkal több tankot vesztettek. Valószínűleg kevesebbet, mint amennyit az ukránok jelentenek, de jóval többet, mint amennyit bevallanak. Az ukrán jelentések pontosabbak, a szokásos harci túlbecslés megvan az ukránoknál is, de erre számítani lehet, minden hadsereg hajlamos túlbecsülni az eredményeit. Szóval az igazság a két fél közt van, jóval közelebb az ukránok jelentéseihez, mint az oroszok híreihez. Én személy szerint ezen nem lepődtem meg, de ez persze az én beállítottságom miatt van.

Szám szerint mintegy 500, mára talán inkább 600 tank heverhet kilőve és kerülhetett zsákmányként az ukrán hadsereghez.

Ez hatalmas szám, nem igazán van olyan európai hadsereg, akinek lenne ennyi. Az oroszok többet vesztettek alig több mint egy hónap alatt, mint amennyi az európai országoknak lenni szokott.

Nagyok a veszteségek, mára az erdőben bújkálnak a tankok, vadásznak rájuk mint a termintárban

Akkor mennyi maradt? Mennyiből vesztettek 600 tankot?

Nos, az orosz hadsereg nem köti az orrunkra mennyi tankja van, nem is könnyű kideríteni. Úgy tűnik pár éve még 10-20 sőt 30 ezer tankjuk is lehetett. Nagy részük roncs, használhatatlan, kilopták belőle a rezet, eladták a motort, szétrohadt, berozsdásodott. Rengeteg pénzbe került volna havonta beindítani, javítani, úgyhogy kinőtt belőle az akác. 

Az elmúlt évtizedben rengeteget selejteztek. Mára körülbelül 3000 hadra fogható tankjuk maradt.

Ebből vesztettek 600-at vagy a veszteség után? Nos mindegy, mindkettő becslés, viszonylag nagy a hibaszázalék. Ennek ellenére fontosak ezek a számok.

Először is ez egy hatalmas veszteség arányaiban is. Az ukránok szó szerint megtizedelték az orosz harckocsiállományt, inkább kétszer mint egyszer. Hatalmas veszteség ez az oroszoknak. Hatalmas!

Másodszor pedig elmondhatjuk, hogy maradt tank bőven. Rengeteg tankjuk maradt az oroszoknak, ha akarják még párszor eljátszhatják az egész inváziót. Mármint a tankok számát tekintve. Sofőrt már nehezebben fognak találni a kiruccanáshoz, mert egy ekkora veszteség után azért nyilván elég rendesen elterjedt az orosz katonák körében, hogy csak akkor érdemes tankkal menni, ha meguntad az életedet. Ha sürgősen véget akarsz vetni a földi pályafutásodnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr5917812915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkamenet 2022.04.21. 12:56:13

Majd jön mingyá Győzike valóság tagadó fidernyák troll csalággya, oszt majd elmongyák, hogy a Fél
világ a zorosz tankokat irigyli.

Még hogy Putyin győzelemre áll a zagresszor Ukrajna ellen.
Na most vitatkozz majd elmebetegekkel.

Bandibacsi34 2022.04.21. 13:25:06

Sohasem tartanak tul sok tankot a hadseregek(Mussolini elkovette ezt a hibat) mert mire haborura kerül a sor addigra elavulnak. Ugye Hitler mondta 1942-ben, hogy "Mar vagy 20 000 tankot megsemmisitettunk es a Szovjetunio meg mindig nem omlott össze (es nem a nyugati szallitasok miatt, mert meg a kozelebbi Angliaba sem tudtak rendesen szallitani 1944-ig). tengeralattharok miatt. Mivel az ukranok is folyamatosan kerik a repülőgépeket, tankokat igy az o vesztesegeik is nagyok lehetnek(amirol ez a blogger hallgat) , bar inkabb dronokban, tuzersegben es legelharito agyukban.

Nzoltan 2022.04.21. 13:59:44

A kilőtt orosz tankok soha nem lesznek az ukránoké. Ahhoz az kellene, hogy megtartsák a területeiket.

arthurthedent 2022.04.21. 14:04:20

@Bandibacsi34: "igy az o vesztesegeik is nagyok lehetnek(amirol ez a blogger hallgat)"

Végtelen sok dologról halgattam, csak egy dologról írtam, az orosz tankokról.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 14:17:59

Több ezer. Egy részük raktárakban. Viszont az ukránoknak alig maradtak ilyen eszközeik..

AngeI 2022.04.21. 14:46:00

@birkamenet: Szted akkor sem állna győzelemre, ha Putyin Kijevben kávézna..

Boar. 2022.04.21. 15:02:44

@CSOKKI MÁLNA: Aha...raktárakban...
Szabad ég alatt kisfiam, jórészt hasznavehetetlen állapotban...
index.hu/kulfold/2022/03/29/szetlopjak-az-orosz-tankokat-tizbol-kilenc-hasznalhatatlan/
Aztán szergejék mentve a menthetőt, megpróbálták a harcban megsérült eszközök javítását, de nincs alkatrész, ráadásul nem is minden alkatrész hazai gyártású, a volvótól az ukránokig sok beszállító van, illetve volt...

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 15:18:36

@Boar.: Persze, persze. Olyan jó látni, amikor ezeket a fasságokat beszopjátok, aztán rátok vigyorog a valóág.:) Csak T-80-asból négyezer felett van nekik.

Boar. 2022.04.21. 15:22:15

@CSOKKI MÁLNA: Aha...mert te aztán tudod.
Forrás?
És a rendelkezésre álló eszközökből mennyi működőképes?
Aki volt katona, az tisztában van vele, mennyire volt használható a mi "M zárolt" eszközparkunk. Semnnyire. Azoknak az alkatrészeiből tartották életben a gyakorló technikát.
Büfögöd itt a megalapozatlan baromságaidat szokás szerint te hazaáruló ruszkibérenc patkány, hogy szakadt volna a fejed az anyád tripperes picsájába.

arthurthedent 2022.04.21. 15:24:58

@CSOKKI MÁLNA: "Csak T-80-asból négyezer felett van nekik."

Ezért linkeltem be a videót. Ott egy pasas, megmutatja hogyan nyomozott utána, műholdképeket mutat, szépen megnézheted. Nincs négyezer t-80, összesen van vagy 6000 tankjuk, de a fele körülbelül csak pótalkatrésznek jó. Értsd: a műholdfelvételen is látható, hogy roncs, ami ugye már magában is sokmindent megmagyaráz.

Az, hogy a 3000-ből hány van, ami el is indul meg aminek a belét még nem cserélték el vodkára az nagy kérdés.

arthurthedent 2022.04.21. 15:30:05

@Boar.: "az tisztában van vele, mennyire volt használható a mi "M zárolt""

Hát ez az! A nyugati művészvilág hajlamos rohadtul túlértékelni a keleti gondosságot, szabálykövetést és precizitást. :D Ahogy Putyin elvtárs is megmondta: nem érti a nyugat az orosz gondolkodást.

A műholdképeken mindenesetre jól látszik, hogy hogyan őrizgetik a több ezer lövegtorony nélküli roncsot. Namost a csávó, aki az elemzést végezte úgy gondolkodott, hogy aminek a lövegtornya is látszik meg csöve is van, az hadrafogható. :) Mi mást tehetett volna, műholdképen ezek látszanak.

Ha lennének régebbi felvételek, akkor lehet kiderülne, hogy ezek a "hadrafogható" tankok Gorbacsov óta nem mozdultak. :D

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 15:35:07

A 2006-os izraeli Libanon elleni hadjárat idején is rengeteg izraeli tankot lőtt ki a Hezbollah. Izrael be is kérette az orosz nagykövetet..:)

Boar. 2022.04.21. 15:38:05

@arthurthedent: Az orosz, akarom mondani szovjet katonák itt is eladtak mindent amire volt kereslet, kézigránátot, lőszert is akár. El sem kellett számolniuk vele.
Az sem zavarja őket, ha másnap indulni kellene a technikával, így nem csoda, hogy a zárolt, józan ész alapján soha nem mozduló cuccokból kiszedtek mindent ami pénzé/vodkává tehető. Aztán a józan ész nem jött be.
De hogy ez a mocskos, undorító féreg miért örvendezik mindennek ami szerinte az oroszok sikerét jelenti, nem tudom megérteni. Normális viszonyok között az ilyet simán fejbelőnék és kitennék a főtérre elrettentő példának, ez vár minden hazaárulóra.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 15:39:59

@arthurthedent: A löveg torony nélküliség talán azért lehet, mert a T-90 egy T-72-es alvázra épített T-80-as torony.

Control_ 2022.04.21. 15:49:06

Jó volna ismerni a forrásokat. Honnan tájékozódik például a globalfirepower? Ehhez a poszthoz honnan jött a 600 kilőtt orosz tank számadata? Miért épp 3000 az orosz harckocsiállomány? Honnan jönnek a számok?

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 15:50:27

“Sofőrt már nehezebben fognak találni a kiruccanáshoz, mert egy ekkora veszteség után azért nyilván elég rendesen elterjedt az orosz katonák körében, hogy csak akkor érdemes tankkal menni, ha meguntad az életedet.”. Valakik most is ülnek az orosz tankokban. Ha a harctéren nem is, de a médiában simán megnyeritek ezt a háborút.:))

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 16:23:47

@Control_: A wikiben elérhető adatok szerint közel tízezer T-72-ese van az oroszoknak, és közel ötezer T-80. Ha csak húsz százalékuk hadrafogható, az mondjuk háromzezer. Ezenkívül 700 feletti T-90-essel is rendelkeznek..

arthurthedent 2022.04.21. 16:35:23

@CSOKKI MÁLNA: "Hezbollah countered IDF armor through the use of sophisticated Iranian-made anti-tank guided missiles (ATGMs). According to Merkava tank program administration, 52 Merkava main battle tanks were damaged (45 of them by different kinds of ATGM), missiles penetrated 22 tanks, but only 5 tanks were destroyed"

Ja, "rengeteg". Cirka 5. :D

arthurthedent 2022.04.21. 16:37:06

@CSOKKI MÁLNA: "A wikiben elérhető adatok szerint közel tízezer T-72-ese van az oroszoknak"

Erről szól a videó. A csávó elmondja, hogy 30 ezertől 13 ezerig mindenféle becslések vannak. Csakhogy az elmúlt években rengeteget megsemmisítettek és már messze nincs ennyi. Erről szól ez a blog.

arthurthedent 2022.04.21. 16:39:15

@Control_: "Jó volna ismerni a forrásokat. Honnan tájékozódik például a globalfirepower? Ehhez a poszthoz honnan jött a 600 kilőtt orosz tank számadata? Miért épp 3000 az orosz harckocsiállomány? Honnan jönnek a számok?"

Benne van a videóban. Hosszasan magyarázza, hogy mit csinált, hogyan becsült. Én is leírtam, az elpusztított harckocsik számát például a publikus videofelvételek és fotok alapos elemzésével becsülték meg.

arthurthedent 2022.04.21. 16:41:07

@CSOKKI MÁLNA: "A löveg torony nélküliség talán azért lehet, mert a T-90 egy T-72-es alvázra épített T-80-as torony."

Hát gondolom valamire felhasználták a lövegtornyot ha egyszer leszedték, gondolom azért nem lopják a lövegtornyokat százával. Amiért említettem az az, hogy vajon mennyire hadrafogható az a tank, ami hat éve áll az esőben lövegtorony nélkül. :)

Boar. 2022.04.21. 16:47:14

@arthurthedent: Tökéletesen hadrafogható. Ha helikopterről ráejtik egy ukrán nacionalista lábára, az többet nem focizik.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 16:51:13

@arthurthedent: Nem is kell hadrafoghatónak lennie, mivel a tornyára volt szükség.

Boar. 2022.04.21. 16:53:10

@CSOKKI MÁLNA: "Valakik most is ülnek az orosz tankokban. "
Hát persze. Szarul kiképzett, reszkető újoncok. Annyit már megtanultak, hogy egy kibaszott fémkoporsóban ülnek és ha találatot kapnak, esélyük sincs a menekülésre. Azt is tudják, hogy ha kimásznak és megpróbálnak lelépni, a saját tisztjeik lövik agyon őket. Ettől frusztráltak lesznek és kiszámíthatatlanul viselkednek.
Nem akarnak katonásdit játszani. Ma már egy civilizált ember, hacsak nem pszichopata, nem tekinti természetesnek, hogy embereket öljön. Azt meg pláne, hogy egy csomó ember pedig őt akarja megölni. Haza akarnak menni a családjukhoz, lehetőleg épen, egészségesen és minél előbb.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 16:53:52

@arthurthedent: Hát igen kb. ezért nincs értelme erről blogot írni. Nem tudunk semmit, de azt nagyon. Egy biztos. Jelenleg az ukránok szenvednek krónikus harcjármű hiánytól, és nem az oroszok.

Boar. 2022.04.21. 16:54:28

@CSOKKI MÁLNA: "a tornyára volt szükség."

Onnantól viszont nem számit a leltárban...

Boar. 2022.04.21. 16:55:33

@arthurthedent: Ezt a jenkik eljátszották a normandiai partraszállás előtt...mégegyszer nem biztos, hogy bejön. :-)

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 16:57:37

@Boar.: Bárki ülhet benne, ha egy Javelinnel rálőnek. Ez a harckocsi hadviselés problémája jelenleg. Persze az ukrán propaganda erősen felhabosítja ezeket az akciókat, a háttérhatalmi világmédia segítségével. Míg az orosz közléseket korlátozzák.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 16:58:32

@Boar.: Kb. annyi torony nélküli alváz lehet, ahány T-90-es elkészült.

arthurthedent 2022.04.21. 16:58:55

@Boar.: "Szarul kiképzett, reszkető újoncok. "

Pontosan! Ezért raktam be a másik videót. Az elején fel-le masíroztak az utakon zárt harckocsioszlopban, az ukránok meg sorra lövöldözték ki őket. Most már az erdőben bújkálnak az ukránok meg a feletteseik elől, most ott szedik le őket.

Megy a drón a katonák után, ahogy azok marmonkannával járják a vidéket kutat keresve, megnézik hol mennek be az erdőbe, átnézik alaposan az erdőt és egyenként kilövik a járműveket. Az oroszok meg szétszaladnak, meg sem próbálnak harci cselekményeket végrehajtani. Komolyan, ahogy elnézem a videófelvételeket már sajnálom az orosz katonákat.

Boar. 2022.04.21. 17:00:12

@CSOKKI MÁLNA: Az ukránok kapják kb. az egész világtól a technikát, az oroszoké meg fogy. Az ukránoknak a védekezéshez sokkal kevésbé van szüksége harcjárművekre mint az oroszoknak az előrenyomuláshoz. Persze ha visszaverik valahol a ruszkikat, azokat hazáig kell kergetni az meg biciklivel nem megy, oda már kellenek harcjárművek de szvsz. kapnak is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.21. 17:00:56

Nagyon sok orosz tank van.

De nem a szám számít, hanem a bennük harcolók lelki elkötelezettsége.

Boar. 2022.04.21. 17:03:07

@CSOKKI MÁLNA: Bárki ülhet benne bazdmeg csak az nem mindegy, hogy amíg meg nem kapja a maga jól megérdemelt Javelin-jét, mennyi hasznot hozott a hadseregének. A jól kiképzett személyzet többet, a motiválatlan, gyenge képességű újonc meg lehet, hogy semennyit. Ahhoz meg drága...

Boar. 2022.04.21. 17:05:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Így van. Lelki elkötelezettség viszont nincs. Tele van a tökük az egésszel, mennének haza.
Ők valahol normális emberek, nem olyan ótvar elmebeteg állatok mint te. Ők parancsra sem tennék meg azt amit te önként és dalolva...és itt nem csak a kisgyerekek szexuális bántalmazására gondolok.
Birka, dögölj meg.

arthurthedent 2022.04.21. 17:07:54

@CSOKKI MÁLNA: "Bárki ülhet benne, ha egy Javelinnel rálőnek. Ez a harckocsi hadviselés problémája jelenleg."
Hát nem egészen. Az orosz tankoknak már a hatvanas években típushibája volt a lőszerrobbanás, eltalálták a tankot, felrobbant benne a lőszer, mindenki szörnyethalt. Az amerikaiak odafigyeltek a katonák életére, az oroszoknak meg ott volt a varsói szerződés kiapadhatatlan emberanyaggal.

De számtalan más komponent is van, az ukrán drónok gyakorlatilag szabadon garázdálkodnak, mert az oroszok elmulasztották megszerezni a totális légifölényt. Ellazáskodták. Meg nem használják az elektronikus zavarórendszert, mert az a saját rendszerüket is zavarná. Meg még egy csomó hibát elkövettek, azt hitték, hogy 1950 van.

"Persze az ukrán propaganda erősen felhabosítja ezeket az akciókat, a háttérhatalmi világmédia segítségével."
Ha néznéd a videókat, akkor tudnád, hogy nincs mit felnagyítani. Tele van az ukrán vidék kiégett orosz járművekkel, nincs mit nagyítani rajta.

"Míg az orosz közléseket korlátozzák."
Az orosz birodalom olyan hatalmas és erős, hogy a youtube kivágja őket mint macskát sz.rni? Még a Bender Matyi is tud generálni pár száz nicket és tele tudja f.sni a dolgaival a netet, az orosz birodalom meg nem? Hááááát....

Boar. 2022.04.21. 17:08:36

@arthurthedent: Egy nappali felvételen olyan, mintha elbújtak volna. Egy olcsó, polgári hőkamerával viszont bármikor láthatóvá válnak, akkor is, ha nem megy a motor. Nem lehet jó érzés a harcjárművek közelében lenni tudván, hogy bármelyik pillanatban jöhet az áldás. Nappal még meglátják a drónt de éjjel csak a zümmögést hallják és tudják, hogy baj lesz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.21. 17:09:43

@Boar.:

Ne reménkedj, az orosz nép csak jobban összpontosult, fogott össze Putyin elnök körül a mostani nyugati agresszió hatására.

A kisgyerekek iránti másság nem a mi ügyünk, ez nyugati liberális szokásvilág.

arthurthedent 2022.04.21. 17:09:52

@Boar.: "de szvsz. kapnak is."

Ma jelentette be amerika, hogy átadtak vadászgépeket. Nem tudni mennyit és milyet, azt sem, hogy honnan, de pár nap alatt szerintem ki fog derülni.

arthurthedent 2022.04.21. 17:10:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "a mostani nyugati agresszió hatására"

Nyugati agresszió, mi? :D

Boar. 2022.04.21. 17:11:44

@arthurthedent: Nem vennék be rá egy csapott evőkanál ciánkálit, hogy azokat a gépeket ukrán pilóták fogják repülni...

arthurthedent 2022.04.21. 17:12:46

@arthurthedent: Bender Matyi -> Brendel. :D Újranéztem a Futurama-t. :D

arthurthedent 2022.04.21. 17:14:07

@Boar.: "hogy azokat a gépeket ukrán pilóták fogják repülni..."

Pontosan! Vagyis... nincs kizárva, hogy az állampolgárságuk nincs még egy hetes. :D

Boar. 2022.04.21. 17:14:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ja, neked ezt mondták?
Amúgy persze tömegével lépnek le az értelmiségiek oroszországból, de neked csak a magadfajta szántóvető muzsik az "orosz nép", aki annyit tud a világról amennyit putyin megenged. De még így is meglehet, olyan szorosan fognak "összefogni" vladimir vladimirovics körül, hogy a száján jönnek ki a belei.

arthurthedent 2022.04.21. 17:15:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Így igaz. Évek óta mesterkedik Soros."

Agresszió vagy mesterkedés? Mer' ugye nem mindegy ám.

Boar. 2022.04.21. 17:15:50

@arthurthedent: Ja...gyorsított eljárás...mint a friss, ropogós fideszszavazók a választásokon...olyan emberek mentek el szavazni akiket addig még a környéken se láttak...meg azóta sem...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.21. 17:16:29

@Boar.:

Mindig van aki a könnyebb utat választja.

Ezek száma ott minimális.

laci_52 2022.04.21. 17:20:18

Azt hol olvashatjuk, hogy az ukránok hány tankot vesztettek és mennyi van még nekik??

Boar. 2022.04.21. 17:20:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Aha...az orosz nép az pedig önként és dalolva választja a nehezebb utat.
Ebben persze jelentős szerepe van annak az AK csőnek ami a tarkójukhoz feszül...
De kurvasokan vannak. Ha megunják, nem lesz annyi AK amennyi megállítja őket.
Nincsenek illúzióim, az orosz nép még a magyarnál is birkább de a lófasznak is van vége. Az elmúlt húsz évben belekóstolhattak egy új, szabadabb, kényelmesebb életbe, ezt most elveszítik. Egy darabig elhiszik, hogy nem ők tehetnek róla, de aztán...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:21:54

@Bandibacsi34: Életemben nem találkoztam még egy ilyen rövid kommentben ennyi faszsággal, hazugsággal, ostobasággal, tájékozatlansággal és tudatlansággal. A II. világháborúról nem tudsz szart se, az amerikai hadianyagszállítás volumenéről és sikeréről (Angliába és a Szovjetunióba is) nem tudsz szart se, a Szovjetunió harckocsiállományáról ( számszerűségéről) nem tudsz szart se, a német tengeralattjáró-háborúról nem tudsz szart se, és általában véve is megállapítható, hogy valószínűleg azon kívül, hogy az orosz tartótisztedet a Kreml-propagandaosztályon vagy a helyi fideszjanicsár-osztagparancsnokod utasításait mély seggnyalások közepette átvedd, hogy utána a baromságaidat ideböfögd, a szarról sem tudsz szart se.

Az USA a kezdetektől 10.000 számra ontotta a hadfelszerelést minden kategóriában a Szovjetuniónak, gyakorlatilag háborítatlanul a kezdetektől: ezek nélkül a Szovjetunió megsemmisült volna. Teherautók, terepjárók, harckocsik( a legendás T-34-es egy angol/amerikai hadmérnök, Walther Christie találmányának továbbfejlesztése) lőszer, ruházat, élelmiszer....végtelen áradata áramlott a Vlagyivosztoki kikötőbe (most nézd meg, hogy hol van te kretén fideszjanicsár) és ezeket az amerikai konvojokat még a japánok sem támadták meg, mert nem akarták magukra haragítani az oroszokat az ázsiai terjeszkedésük és az Amerikával vívott háborújuk közben sem (!), amíg nem végeztek velük, mert egy háromfrontos háborút nem bírtak volna. Az orosz hadsereg gyakorlatilag amerikai ruházatban ment Berlinig. A csizmájuktól kezdve a kabátjukig a ruházat nagy részét az USA-ban gyártották.

A német tengeralattjáró-háború már 1942-ben megbicsaklott, aztán fokozatosan összeomlott a szövetségesek technikai fölénye, a technikai fejlesztések, a jobb taktika, a szervezettség és a kifogyhatatlan hajóállomány (kereskedelmi és hadi) miatt, és a német tengeralattjárók legénysége 80-85% -os veszteséget szenvedett el a háború végéig: egyetlen más német fegyvernem sem szenvedett el ilyen brutális veszteséget, mint a tengeralattjárósok. Az Angliába irányuló utánpótlás aránya fokozatosan javult minden évben, és a németek képtelen voltak felvenni a tempót, hiába süllyesztettek el ( a jelentésekben jól kinézően) rengeteg hajót...sokkal több jutott át sértetlenül, megpakolva hadianyaggal, üzemanyaggal, élelmiszerrel és hadsereggel.

"Sohasem tartanak tul sok tankot a hadseregek, (Mussolini elkovette ezt a hibat) mert mire haborura kerül a sor addigra elavulnak."

Régen is sokat tartottak, és ma is, csak 1945 és 1990 között a nagy tömeghadseregek háborújára készültek, azóta pedig megváltozott a haditechnikai helyzet, és ma a minőség háborúja (nyugat) zajlik a mennyiség (pl. Oroszország) háborúja ellen, jól látható, hogy milyen eredménnyel végződne ez, ha csak a tankok mérkőznének, mert most csak a javelinek és a német páncéltörők aprítják a Gazda barátjának tankjait, és ennek is pusztító a végeredménye.

Az USA-nak például 43900 Shermanja volt a II. világháborúban te sötét, vérbuta fasz. Az olasz tankok szart se értek és nem is volt belőlük elég: az olasz hadsereg egy vicc volt. A németek összesen 1347 Tigrist gyártottak le. A háború alatt folyamatosan fejlődött a légi-szárazföldi-vízi haditechnika minden harcoló félnél, erre szolgál a háború, tehát pont az ellenkezője az igazság annak, mint amit ideböfögtél. A II. világháború a gyárak, a gépek, a repülőgépek, a harckocsik, az anyahajók...a tömeggyártás és a tömeghadseregek háborúja volt. A németeknek csak azért nem volt Több tankjuk annál a (gyártókapacitásaikhoz mérten) rengetegnél, mint amennyit így is bevetettek, mert képtelenek voltak felvenni a versenyt a modern kapitalista, versenyszemléletű, gyártósorokra és klasszikus tömegtermelésre berendezkedett amerikai hadi-és piacgazdasággal. A Tigris és a Párduc iszonyú erejű és profi harckocsi volt, de 250.000 (nagyságrend) alkatrészből állt, sosem volt belőlük elég, az amerikaiak meg óránként legördítettek egy 25.000 (nagyságrend) darabból álló Shermant a futószalagról.

Legközelebb kérj olyan témában utasítást és eligazítást, amelyhez nem kell tájékozottság, olvasottság, ismeret és tudás.

Boar. 2022.04.21. 17:22:13

@laci_52: Jogodban áll csinálni egy blogot és írni róla egy posztot.
De a húsvéti sonkáról szóló post alatt ne követeld a matyóhímzés know how-ját.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.21. 17:22:39

@Boar.:

Az oroszok megértik, ha mindenki csak saját magát nézi, annak mindenki vesztese lesz.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:25:45

zordidok.blog.hu/2022/03/02/tureshatar_329

Kis fejtágító, alapozó a fentiekhez...ha esetleg valaki, netán...lesz folytatása.

Boar. 2022.04.21. 17:25:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Bölcs gondolat. Most éppen putyingazdád az, aki csak saját magát nézi.
Hogy mennyire tetszik neki, amit lát, az már egy másik kérdés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.21. 17:26:39

Hány tankjuk? Ahány repedés birca seggén. Szóval sok.

arthurthedent 2022.04.21. 17:28:06

@laci_52: "Azt hol olvashatjuk, hogy az ukránok hány tankot vesztettek és mennyi van még nekik??"

Erről is rengeteg legenda van. Van egy olyan legenda, hogy több tankjuk van mint az elején volt, mert sokat zsákmányoltak. Ez valószínűleg nem igaz, a zsákmányolt tankok jó része sérült, javításra szorul. Annyit tudunk, hogy a következő hetekben valószínűleg nagyobb szerepet kapnak az ukrán tankok, akkor majd többet tudunk meg a számukról.

Aztán még azt lehet tudni, hogy pár hete a csehek cirka 100 tankot akartak adni az ukránoknak, de nem tudni, hogy milyen gyorsan tudják leszállítani őket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.21. 17:28:35

@Boar.:

Dehogy nézi magát. A z országa érdekeit nézi, önfeláldozóan.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 17:30:42

@arthurthedent:

Kis betekintés a realitások világába:

moszkvater.com/megindult-volna-az-orosz-offenziva/

" A Donbassz esetében az orosz erők felfejlődése a vége felé tart, megkezdődtek a nagyszabású offenzív műveletek előkészületei

Utóbbi részeként megkezdődtek az elmúlt hetekben nem látott – sőt egyes frontszakaszokon még 2014-15 során sem – intenzitású tüzérségi csapások. A megerősített állások felszámolásában kiemelt szerep jut a tüzérségi előkészítésnek. Kihasználva a helyi terep adottságokat és tanulva a háború korai szakaszából, Oroszország módszeresen számolja fel az egyes védelmi vonalakat, és megerősített állásokat. A területcélok ellen alkalmazott rakéta tüzérség mellett egyre nagyobb szerephez jutnak orosz oldalról a lézer vezérelt Krasznopol precíziós tüzérségi lövedékek, amelyek képesek az egyes pontcélok megsemmisítésére."

"Továbbra is a legnagyobb harcok az Izjum környéki kiszögellés térségében, illetve az Oszkol folyó mentén zajlanak. Bár egyes nyugati és ukrán források az orosz erők visszaszorulásáról, illetve helyi ukrán ellenoffenzíváról beszélnek, épp az ellenkezője zajlik jelenleg. Az Izjum körüli orosz műveletek elsődleges célja jelenleg a hídfőállás kiszélesítése mellett a Szlavjanszk-Kramatorszk agglomeráció nyugati irányú elvágása a nagyobb donbasszi bekerítés részeként. Ehhez kapcsolódóan ugródeszkaként szolgálhat a közlekedési csomópontként szolgáló Liman megszerzése, amely gyakorlatilag megnyitja az utat Szlavjanszk irányába"

"A Pentagon információi szerint Mariupol elfoglalásával orosz oldalról 12 zászlóalj-harccsoport – maximálisan közel 11 ezer fő – szabadulhat fel. Ezek persze az ötven nap hosszú ostromot követően a rotáció és a veszteségek pótlása miatt nem válhatnak azonnal bevethetővé, ám így is jelentős erőket jelentenek. Vélhetően ezen egységek ismét harcba szállva a korábban említett guljajpoljei frontvonalon jelenhetnek meg."

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:32:15

@laci_52: Nálatok nincs internet? Oda nem dobja be a postás a goggle-t?

Nesze, ennyit segítek. (tele van a net statisztikákkal, tételesen, minden fegyvernemről és emberállományról, orosz-ukrán viszonylatban)

index.hu/kulfold/2022/04/12/ezert-veszit-olyan-sok-harckocsit-oroszorszag/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.04.21. 17:34:28

@zord íjász: bazz ember!!!! Első bekezdéssel megölsz baszod!! XD

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:34:41

@laci_52: Az ukránokról is van ilyen statisztika, mint az oroszokról, de dolgozz meg érte.

Boar. 2022.04.21. 17:37:26

@CSOKKI MÁLNA: moszkvater.com mint forrás...a "realitások világába".
Ne erőlködj, te magadtól is elég hülye vagy, nem kell fokozni...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:37:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Azt nem szeretném, öreg Vastagbőrös harcostársam.

arthurthedent 2022.04.21. 17:39:44

@zord íjász: "Nálatok nincs internet? Oda nem dobja be a postás a goggle-t?"

Húúúú. Belinkeltél egy cikket, ami nagyjából azokat a számokat tartalmazza, amiket én is idéztem. A cikk az indexről származik, ami nagyon gáz. Az indexes cikk írója megnézte a BBC híreket és abből írt egy cikket. Én is megnéztem a BBC cikket, meg vagy 150 közvetlen drónfelvételt. Meg a szakik elemzéseit ezekről a felvételekről.

És ahogyan a cikkben le is írtam én preferálom az open source forrásokat. A BBC jó, de én jobban bízok a független elemzőkben.

Boar. 2022.04.21. 17:40:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Fogalomzavar...nem önmagát áldozza fel hanem az országot...amit az elmúlt harminc évben elértek, azt most húzza le a klotyón...
És persze feláldozza Ukrajnát, az ukrán népet is. Ezért foglalhatja el majd az őt megillető helyet a történelem szemétdombján. De te ott is alámászol, hogy a seggét nyalhasd.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:43:45

@arthurthedent: Nekem – most összeszámoltam – 63 linkem van csak ebben a témában (poszt háttéranyag) és van mindenhonnan. Én nem bántanám az Indexet ezért: ők is vadásznak és kotorásznak a neten az elérhető források, híranyagok után...és egy bizonyos kategórián felül ott lesz valahol az igazság magja.

Majd a történészek megírják a nyers igazságot 20 év múlva. Nekünk elég az, ami most kinyerhető.

arthurthedent 2022.04.21. 17:44:15

@CSOKKI MÁLNA: "nagyszabású offenzív műveletek előkészületei"

Hajlandó lennék mondjuk 1 misiben fogadni, hogy pár hét múlva attól lesz hangos a világ, hogy mekkora iszonyat nagy foobar lett ez az új nagy fényes offenzíva. Egy baj van, hogy ugye ki lenne a bíró, merthogy az oroszok megint nem fogják beismerni, hogy elk.rták.

Pedig az elk.rás jelei már most mutatkoznak. Az orosz sereg kimerült, demoralizált, alulmotivált seregeket csoportosít át, ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazokkal a katonákkal és ugyanazzal a stratégiával mégegyszer próbálkozik.

Jó eséllyel nagy pofára esés van kialakulóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.21. 17:44:49

@Boar.:

Nem éppen. Jó államférfi, aki kiválóan kormányoz, a harctéren meg vezet.

Az ukrán nép most esélyt kap a valóság megértésére.

arthurthedent 2022.04.21. 17:46:53

@zord íjász: "Én nem bántanám az Indexet ezért"

Nem is arról van szó, hanem arról, hogy az ember forrásokat keres, nem olyan cikkeket, amelyek maguk is háromszoros áttéten keresztül informálódnak. Az index az átlagembernek szól, arra jó, olyanok írkálnak az indexre mint én. A harci tapasztalatom kimerül abban, hogy egyszer kikergettem egy kutyát az udvarról. ;)

arthurthedent 2022.04.21. 17:49:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "aki kiválóan kormányoz"

Hó, nagyon baba kis kormányzás ám az Csoki! :D Le a kalappal előtte! Nem kénet német márkát venni? :D

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 17:50:24

@arthurthedent: Ezzel is óvatosan kell bánni. Örök klasszikus: A túl sok információ: dezinformáció. Ki kell szűrni a lényeget és a hasznosat az információs zajból. Ez a nehéz, ehhez kell profinak lenni. Ha most elkezdenénk szőrszálhasogatva egyenként lebontani és elemezni a te független/szakértői forrásaidat, lehet, hogy ott is szarba lépnénk.

arthurthedent 2022.04.21. 18:07:38

@zord íjász: Lehet. És az is lehet, hogy az egész világon ezen a héten teremtette egy nagy hatalmú varázsló benne engem és az emlékeimet amik a múlt hétről szólnak. :) A kérdés, hogy mennyi az esélye annak, hogy alapjaiban véve és súlyosan téved aki azt állítja, hogy kábé ennyi az annyi.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 18:16:53

@zord íjász: Vlagyivosztokba nem szállítottak hadfelszerelést.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 18:18:35

@arthurthedent: A Donbász régió elvesztését nem tudják majd letagadni az ukránok.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 18:29:28

@Boar.: A lippscik sivalkodtak, amikor Tarlós átnevezte a Moszkva teret, nem?

Boar. 2022.04.21. 19:12:23

@CSOKKI MÁLNA: Nem. Anyád sivalkodott mert a bárcája a moszkvatérre volt érvényes és nem újították meg neki.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 19:32:06

@Boar.: Nem érdekelnek a szánalmas családi történeteid kurafi..

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 19:37:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Köszi a bemutatkozást. A névjegykártyádon is ez szerepel gondolom..

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 19:41:47

@arthurthedent: Majd itt is bemenekülhetnek végül az alagutakba csatornapatkánykodni, mint Mariupolban.:)

Macgaby 2022.04.21. 19:51:27

@Control_:
www.oryxspioenkop.com/2022/02/attack-on-europe-documenting-equipment.html?fbclid=IwAR2UgHGP_BhN9o0NqVeop82DQQb6V3HS3pB5t4-UnyEuHFFK11rUgOniXCE&m=1
A veszteségek nyomonkövetéséhez egy mértékadó oldal. Minden feltűntetett adat evidenciával alátámasztott. Mind orosz, mind ukrán oldalról.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 20:13:38

@CSOKKI MÁLNA: Barom. Ostoba, tudatlan, primitív tudatlan faszfej. És ezzel már válaszoltam is a kommentedre. Ja, nem. Kifelejtettem, hogy seggarc is vagy. Így már pontos.

Kopasz Szuzukis 2022.04.21. 20:17:05

@arthurthedent: Na, ez baromi nagy segítség lesz Ukrajnának! Mint az köztudott, ugye, hogy Vologya fejébe csapja a pilótasapit, és máris szaggat az ámerikai masinkával a gaz oroszok ellen. Egy képzett katonai pilótánai is legalább fél év, és 50 repült óra, mire egy új típusra átképzik. És már készen is van az ukrán nyelvű karbantartási és kezelési útmutató is? De, ha csak egyetlen gépet is leszállítanak kezelőszemélyzettel, pilótával, az már nyílt NATO beavatkozásnak minősül.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 20:17:30

@arthurthedent: Én nem állítom, és nem állítottam, hogy hibás vagy rossz forrásból dolgozol (sőt, akár az is lehet, hogy nálam is vannak ilyen források, mint amit használsz, sőt, ennek elég nagy a valószínűsége is akár, én is körbelövök mindent, amit tudok) pusztán csak azt jegyeztem meg, hogy iszonyúan nehéz kivadászni az információs zajból a hasznos, lényeges, hiteles információkat...és a legnagyobb jószándék mellett is szarba léphet az ember.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 20:28:16

@zord íjász: Szegény kis hülyém, láthatóan nem voltál tisztában vele, hogy harceszközöket Murmanszkba és a perzsa korridoron keresztül szállítottak a szovjeteknek a nyugatiak, Vlagyivosztokba pedig nem. Ennyire fájdalmas szembesülni ezzel? Kezeltesd magad..

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 20:29:22

@zord íjász: Egymásra találtatok. Remélem a blogger nem hagyja érvényesülni ezt a kocsmai stílust..

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 20:48:37

@CSOKKI MÁLNA: Figyelj, te híg patkányszar. Nem fogok történelmi értekezést tartani egy kommentben, és nem fogom részletesen felsorolni az összes útvonalat, amelyen át a szövetségesek hadianyagot juttattak a Szovjetunióba, ( az általad említettek is benne vannak, és Murmanszk éppen az a pont, amiről én beszélek ebben itt: ugyanis az angolok is vittek nekik északról egy híres, történelmi nevezetességű konvojban (szándékosan nem írom le a nevét, az egyik várakozó posztomban szerepel) óriási mennyiségű hadfelszerelést nekik, és azt sem írtam bele. A problémáidat beszéld meg a világ legnagyobb történészeivel, hadd röhögjenek ők is rajtad, amikor beleböfögöd a tudatlanságodat az éterbe, bár ők valószínűleg lehúznának a klozeton, mély érdeklődéssel kísérve egy beszélő szar utolsó útját. Az amerikaiak Vlagyivosztokba vitték a hadfelszerelést, az volt az elsődleges kikőtőjük. Ezt az útvonalat nem zaklatták a japánok. Én erről írtam. Majd legközelebb egy enciklopédia hosszúságú kommentet írok, és még a hajókon szolgáló tengerészek nevét is beírom. Ma is okosabb lettél, degenerált fideszjanicsár, te ukránok szenvedésén élvezkedő, beteg agyú, nettó hazaáruló orosz ügynök. Örülj. Ezt a kis tudást tőlem kaptad. Bár elsődleges valójában John Keegantól...de neked nem kell könyveket olvasnod, neked elég ha szopsz, nyalsz, gombot varrsz a debilitasban és a Kremlben.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 20:54:08

@CSOKKI MÁLNA: Aggódsz a stílus miatt? Ez még tőled is undorítóan pofátlan és visszataszító arrogancia, vegytiszta ocsmány fideszjanicsár tempó. Talán böngészd egy kicsit a saját kommentjeidet. Van belőle 5376, biztosan aranybánya a stílus tekintetében, bár szerintem a tartalom az, ami valószínűleg mindent visz...lefelé, a pöcegödörbe, ahol rejszolsz a halott ukránok fotóira, akiket csatornapatkányoknak nevezel, miközben ők védik a hazájukat a Gazda legjobb barátjának tömeggyilkos serege ellen.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 21:01:51

@zord íjász: Attól, hogy vicsorogsz, még nem lesz igazad te szarházi. Ahelyett, hogy elismernéd a tévedésedet, és megköszönnéd, hogy kijavítottalak, még neked áll feljebb, és szánalmas magyarázkodásba kezdesz. Tudod te, hogy hány ezer kilométerre volt az akkori frontoktól Vlagyivosztok?? Arról nem is beszélve, hogy a szovjeteknek volt egy egyezménye Japánnal, hogy Vlagyivosztokba csak polgári célú eszközöket, élelmiszert, anyagok hajózhatók be. De nyilván erről sem hallottál..

belekotty 2022.04.21. 21:02:15

@zord íjász: Ez egy közismert hülye. Könnyedén utánanézhetett volna.

"A csendes-óceáni útvonal valamivel biztonságosabb volt. Mivel a Szovjetunió és Japán nem álltak hadban, itt a szállítmányok szovjet zászló alatt, szovjet személyzettel hajóztak 18–20 napig az Egyesült Államok nyugati partja és a Szovjetunió között. A jégmentes szorosokat mind Japán ellenőrizte, ahol a szállítmányokat átvizsgálták és néha el is akasztották. A japán tengeralattjárók – a német és a brit gyakorlattól eltérően – nem támadták a semleges teherhajókat, de egy hajót így is elsüllyesztettek, további hat hajót viszont amerikai tengeralattjárók süllyesztettek el tévedésből. Vlagyivosztok ennek ellenére a háború éveiben csaknem négyszer annyi árut fogadott, mint Murmanszk, és ötször annyit, mint Arhangelszk.[19]"

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 21:03:05

@zord íjász: Mégis miért? Mert figyelmeztettelek a tévedésedre?? Te beteg vagy..

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 21:06:51

@CSOKKI MÁLNA: Nem figyelmeztettél semmiféle tévedésemre, te híg patkányszar., mert nem tévedtem semmiben. Azt mondtad nem szállítottak Vlagyivosztokba hadfelszerelést. De szállítottak. Szart se tudsz. Én nem a többi útvonalról beszéltem hanem erről, mert Ez az útvonal csatlakozott a kommentemhez, amit a fideszjanicsár kollégádnak küldtem. Hazudsz, terelsz, beégtél, ostoba, sötét, degenerált söpredék vagy.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.21. 21:09:45

@belekotty: Na , lelövöd itt a poénjaimat. De egye bassza, ha már így alakult. :-))) Köszönöm azért, semmi gond. Persze, tudom, hogy egy sötét degenerált, ez a munkája, ezért alkalmazzák.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 21:32:08

@belekotty: Mondd, el is olvasod, amit beidézel? Szted miért vizsgálták át a japánok a Vlagyivosztok felé tartó konvojokat? Rájössz magadtól vagy segítsek?

CSOKKI MÁLNA 2022.04.21. 21:37:07

@zord íjász: Nem szállítottak Vlagyivosztokba harceszközöket. Bevetted belekotty hülyeségét. A japánok nem véletlenül ellenőrizték a Vlagyivosztokba tartó konvojokat.

Sir Gombóc 2022.04.21. 21:42:35

@CSOKKI MÁLNA: hülyeséget beszélsz..
A T90 valóban a T-72 modernizált, módosított páncélzatú alapjaira épült, de új építésű, nem két régi harkocsi alkatrészeinek összeépítése..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.04.21. 21:46:44

@zord íjász:
@Sir Gombóc: ne basszatok már ki a szerencsétlennel!
Szegénykém egész éjjel guglizott, hogy okosabbak tűnjön, erre ti itt alázzátok! :))

RHalacska 2022.04.21. 22:06:59

@Boar.: Annyival kiegészítve, hogy aki a szerencsétlen odavezényelt kiskatonát meg akarja ölni, azt fűti a bosszúvágy, jogosan. Szóval nem lennék most orosz katona

belekotty 2022.04.21. 22:25:26

@CSOKKI MÁLNA: "Tudod te, hogy hány ezer kilométerre volt az akkori frontoktól Vlagyivosztok?"
Aha. Szóval kaja, ruha, gyógyszer nem is kell a frontokra, igaz? És szerinted a japik mindent át tudtak vizsgálni?
Továbbá az USA olyan fölény szerzett a Csendes óceánon, hogy a japók már nem ellenőriztek semmit a midwayi csata után 1942-ben.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.21. 23:32:03

@CSOKKI MÁLNA: Mondd te hova helyezed el magad a fidesz szavazók IQ eloszlásának Gauss görbéjén? Mert én a borsodi zsákfaluk lomizó cigányainak szintjére teszlek. Hogy f..ba ellenőriznek a japánok egy konvojt? Odamennek hajóval, vagy felbukkan egy tengeralattjárójuk? Az amcsi tengeralattjáróban már vigyorogva árasztják is el a torpedóvetőket vízzel. Ezzel az erővel célkeresztet is rajzolhatnak magukra a japók.
1942 után már szinte nem volt japán flotta, majd pont az ellenőrzésekre volt hajójuk meg tengeralattjárójuk. És messze volt Vlagyivosztok a fronttól? Akkor minek szállítottak oda? Hogy kirakodják a tajgába?
Te olyan hülye vagy hogy az elképesztő. Csak nyomod az oroszokat mentegető fidesz propagandát agyatlanul, mindenféle kritika nélkül.

Rodney_2 2022.04.21. 23:57:26

@arthurthedent: 2019-ben volt egy kis botrány a UK-ben, amikor kiderült hogy a hajdan volt hadiflotta nagyon összezsugorodott maradványának is 2/3-a a dokkokban áll és még háború esetén sem tudna kifutni. Csak azért írom, hogy lásd ez nem orosz vagy k-európai sajátosság. Ez az under funding következménye. A UK-ben is évtizedek óta vágják a katonai kiadásokat, kell a pénz a migránsokra meg buzikra ott is :)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.22. 00:03:50

@Rodney_2: " kell a pénz a migránsokra meg buzikra ott is" - különben éhen halnál.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 00:44:45

@Boar.: Na mi van főszakértő. Most, hogy be vannak kerítve az ukránok Mariupolban, innen akkor könnyű nekik, ugye?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 00:45:25

"azért nyilván elég rendesen elterjedt az orosz katonák körében, hogy csak akkor érdemes tankkal menni, ha meguntad az életedet. "
Jaja. Mert az úgy megy, hogy a katona kitalálja, hogy menjen-e vagy ne...

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 00:56:25

@Boar.:
"Az ukránok kapják kb. az egész világtól a technikát, az oroszoké meg fogy. "
Hát persze, azt meg sem kell tanulni kezelni, az gyerekjáték.

"Az ukránoknak a védekezéshez sokkal kevésbé van szüksége harcjárművekre mint az oroszoknak az előrenyomuláshoz."
Igen, szakértő úr, ez az egész a híres "ukrán védelem". Először is bekeríttetjük magunkat, aztán szétlövetjük a városokat, majd felszívjuk magunkat és Moszkváig menetelünk.
Te annyira hülye vagy mint a seggem.

Pepejoe 2022.04.22. 01:38:57

Az orosz haderő leszerepelt. Mindig is tudni lehetett, hogy a javarésze nem más mint a 70 es évek technikája meg az atom, közte meg semmi. Ez a baj. Az a cucc, amit minden felvételen látok, már a 90 es években is egy középszar cucc volt, benne ültem. A BTR t egy komolyabb géppuskával keresztüllövöd...már nekünk is így volt kiadva, hogy mozgásból vetődés, aztán legyezőben szét amíg megy a nyuszibusz és működik rajta a gépp.
Addig fedez de le fogják szedni és csak a raj marad, aki inkább kint mint bent. Egyik csapatot sem szeretem amúgy de itt az oroszok a támadó fél.

Buchhalter 2022.04.22. 06:10:23

@arthurthedent: bár már kicsit túltolod a byugat propagandát ,de ény és való, hogy az orosz katonai stratégia(ha volt egyáltalán) cirka nagy számba bevetett tankokra és arra alapult, hogy az ukrán vezetés elmenekül és úgy mint 2014-ben az ukrán hadsereg megtörik. Nem ez történt. Bár Zelenszkij egy bóhoc, de a helyén maradt a kormánnyal és ez egy kis + volt az ukrán katonáknak i. Orosz taktikai hibák(saját véleményem) : rossz felderítés, nem zúzták szét rögtön az áram, gáz, víz ellátó rendszereket, nem voltak nagy számban bevetett légi támadások( legalább 50-80 bombázó gép bevetése egyszerre kiemelt célpontok ellen), koncentrált tűzérségi támadás , ezek után tankokkal nagy létszámú jól képzett gyalogság bevetése, a logisztika és az ellátás ,utánpótlás katasztrofális volta. Kevés drón alkalmazása. Nem készültek fel jól a várható szankciókra.Így ennek a háborúnak vajmi kevés haszna lesz az orosz vezetés számára. Herszont szerintem már nem tudják bevenni.A Moszka hajó kilővése is elég cink lehetett a számukra. Nem írtam le az orosz haderőt. De nagyon sok mindenben bénán szerepeltek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.22. 06:27:16

@tiltsál ki te gyökér: Nem a kezelés a nagy cucc egy drón, vagy egy Javelin esetén, hanem a harcedzettség. Az pedig megvan.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 06:31:02

@CSOKKI MÁLNA: Ja, hogy most már csak trollkodsz? Az más, azt valahol meg tudom érteni, az rendben van, azt az egyetlen dolgot csinálod, amihez értesz. Én azonnal kibasználak örökre egy ilyen után, de én rossz keresztény vagyok, alacsony a türelmi szintem a hozzád hasonló söpredékkel szemben.

Ostoba, tudatlan, tájékozatlan, vérprimitív, oroszimádó fideszjanicsár vagy, aki beégett ország-világ, de minimum az olvasók előtt, mert szart sem tudsz a II. világháborúról, és arról, amiről pofázol, arról aztán még annyit sem – tételesen fel tudnám neked sorolni az USA által Vlagyivosztokba szállított hadieszközök legjelentősebb fajtáit és mennyiségét (te, ez Dzson Kígen például, de vannak még rajta kívül, ez valami nagy vajda lehet a falujában, hogy ilyeneket tud) –, számodra még az internet is egy óriási rejtély, de te akkor is tolod a faszságaidat, és ráadásul azóta kiderült, hogy neked Vlagyivosztok is valahol az Alfa Centauriban van, olyan messzeségben, ahonnan biztosan nem lehet elszállítani a frontra semmit, hát hogyan is lehetne, ráadásul az oroszoknak nem volt facebookjuk se. Na jól van, te sötét, híg patkányszar, Vlagyivosztok Hercege és a Gazda Tölgyfalombokkal Ékesített Stilizált Narancssárga Bránerének Középkeresztjével kitüntetett Bende-Balázs díjas fideszjanicsárja, a Kreml-propagandisták Szovjetunió Hőse-díjas élharcosa, a Blog.hu Virtuális és Digitális Csillagrendszerének Fekete Lyuka, most már nem kell jobban bizonyítanod, hogy megdolgoztál a pénzedért, immár mindenki előtt nyilvánvaló lett mennyire buta vagy. Győztél a fidesz-orosz propagandisták versenyében, Tiéd a pöcegödör legalja (fordított csúcstámadás), tűzd ki a zászlódat, lemásztál a sötétség legmélyére, a kényelmes szarszagba, otthon vagy, édes melegben, mintha csak a Gazdád valagában lennél. Sajnálom, ha néhanapján megpróbáltam veled emberként bánni, és normálisan szólni hozzád (múltkor a blogomon például), csatornapatkányozd csak tovább Mariupol védőit és rendületlenül ragaszkodj a sötétséghez, amelyben élsz. Jó helyen vagy, nem kell onnan kimozdítani téged, nem is lehetne, ez a feladat még Tom Cruise-on is kifogna, pedig ő aztán ért a lehetetlen küldetések lehetségessé tételében.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 06:35:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Mondd te hova helyezed el magad a fidesz szavazók IQ eloszlásának Gauss görbéjén? Mert én a borsodi zsákfaluk lomizó cigányainak szintjére teszlek."

Ne sértegesd a borsodi zsákfalvak lomizó cigányait, ha kérhetlek, több okból sem, mert ez durva rasszizmus és általánosítás e becsületes tisztességes munkát végző hölgyek és urak tekintetében , és Lefogadom, hogy egy random teszten a II. világháborúról bármelyikük a Történelemtudományok Professzora lehetne ehhez a fideszjanicsárhoz képest.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 06:48:38

Hogy valami komoly dologról is szót ejtsünk a sötét fideszjanicsárok sárba döngölése után, legalább a hírek frontvonalát tekintve:

hu.euronews.com/2022/04/21/ledolt-a-tabu-egyre-tobb-allam-kuld-fegyvereket-ukrajnanak

Ekrü 2022.04.22. 07:44:56

Nem tök mindegy,hogy mennyi tankot veszítettek? Láthatóan bőven maradt még nekik.Szemben az ukránokkal,aki folyamatosan koldulják a fegyvereket a nyugattól....

konrada 2022.04.22. 08:17:42

...megy itt a számháború, hogy mennyi nyugati fegyver megy be, és annak majd milyen hatása lesz, és a példálózás a 2. világháborúval.

...de csendben azért megjegyzem: Ukrajna nem orosz szövetséges határa nagyságrendekkel rövidebb, mint a SZU-é volt, komolyabb kapacitású logisztikai átvevő helyei jóval kevesebbek, viszont a mai haditechnikának ezek jóval kisebb, és elérhető hatótávon belül vannak.

És az egész itt bicsaklik meg: szállíthatnak nekik bármennyi fegyvert, azt fogadni kell, majd továbbítani. S ott koncentrálódik, ami egy modern hadseregnek pulykavadászat. (Szóval jobb ebből kimaradni...)

arthurthedent 2022.04.22. 08:52:01

@Ekrü: "Nem tök mindegy,hogy mennyi tankot veszítettek? "

Hát lehet, hogy ők is így gondolkodnak. :D Ez az ún. "minden le van sz.rva" stratégia, amely oly jellemző az orosz néplélekre. Némi aggodalomra ad okot, hogy elképzeléseik szerint azokban a tankokban magyaroknak meg cseheknek, szlovákoknak, lengyeleknek kellene ülni, ahogy az a varsói szerződés alatt is volt. :-\

belekotty 2022.04.22. 09:06:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Képzeld el azt az ellenőrzést! Amikor felforgatnak 10 ezer gabonás zsákot, hátha van az alján 100 géppuska. Egy telepakolt teherhajón ezt ugyan hogy vaslósítod meg, miközben pislogsz a tengerre, mikor látod a torpedó csíkját a vízsszint alatt amely a hajódat, vagy a felszínen lévő tengeralattjáródat fogja a hullámsírba küldeni? Továbbá a konvojt követő amcsi tengeralattjáró még a szonárok elől is el tud rejtőzni a teherhajók zaja miatt. Míg a vágott szeműeknek fel kell fedniük magukat az ellenőrzéshez.

Boar. 2022.04.22. 09:06:39

Megy itt az örömködés a putyitroll hazaáruló selejtek részéről, hogy milyen sok tankjuk van még a tetves ruszkiknak.
Azt meg elfelejti a sok szarcsimbók, hogy a sok tankjuk mellé van egy szép hosszú határ is, aminek a túloldalán olyan népek élnek akiknek akad némi elszámolnivalója putyinnal és orkjaival.
Szóval kérdés az, hogy mennyi harceszközt, katonát köt le ennek a határnak a megvédése, az orosz bábkormányok irányította szomszédos országokról nem is beszélve.
Ukrajna amilye van, felhasználja, neki nem kell másfelé is figyelni. Így azért egy kicsit más a matek.

arthurthedent 2022.04.22. 09:14:10

@belekotty: "Amikor felforgatnak 10 ezer gabonás zsákot, hátha van az alján 100 géppuska. "

Tehát szerinted a csempészés egy tuti meló, mert lehetetlen vele lebukni. Értjük. :D

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:18:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak Javelinekkel nem fognak háborút nyerni. Drónt már illik kezelni. A többiről meg ne is beszéljünk. AZ okos britek épp harckocsikat küldenek. Amire úgy laza egy-másfél év a kiképzés...

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:19:23

@Boar.: Olyanok, mint a csecsenek, ugye? Úgy várták, hogy végre leszámoljanak az oroszokkal.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:21:51

@Pepejoe: Persze Rambo. Ezt így tanították nektek... Nekünk azt mondták, hogy csavarhúzóval rohanjunk nekik, és simán át lehet szurkálni az oldalukat.

Boar. 2022.04.22. 09:26:00

@tiltsál ki te gyökér: Ne kiabáld el .
Pont a csecsen az egyik nép akiknek van miért haragudni putyinra, meg persze a hazaáruló kadirovra.
És ezt putyin is tudja.
Amúgy mi történt? Korán reggel fingott egyet a gazdád és kipottyantál a seggéből? Így jártál, állhatsz neki kommentelni különben nem mászhatsz vissza.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:27:58

@zord íjász: " csatornapatkányozd csak tovább Mariupol védőit "

"az Egyesült Államok egy időben minden számukra biztosított támogatást felfüggesztett és egy ideig latolgatták, hogy még terrorszervezetté is nyilvánítják a formációt."
eeradicalization.com/wp-content/uploads/2022/03/1-1.jpg

Ezek a hős védőid, az azovi légió. Akik orosz civileket égettek a donbaszi légióban. Igaz, az 6 éve volt. Azóta szenté váltak.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:30:05

@Boar.:
"Pont a csecsen az egyik nép akiknek van miért haragudni putyinra, meg persze a hazaáruló kadirovra."
JA. Pont. Akkor miért az orosz oldalán irtják az azovi srácokat Mariupolnál?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 09:39:37

@tiltsál ki te gyökér: "Azóta szenté váltak."

Látod? Hogy múlik az idő.

A zord időket felváltják a zordabb idők vagy a jobbak. Ez utóbbi ritkább. Így megy ez és mindig így is ment a történelemben, a példatár végtelen. Az USA-nak Bin Laden és bandája először a barátja volt, pénzelték és fegyverezték, aztán az ellensége lett, és aztán jól le is lőtték, a többire meg bombákat dobtak. Más esetben pedig, akire tegnap még ferde szemmel néztek, az mára támogatandó szabadságharcos lett, hazafi, honvédő. Anno mi a Varsói Szerződés tagjaként A Nagy Dicső Szovjetunió bábjaként halálos ellenségeik voltunk, akikre atombombát dobtak volna, ma pedig a NATO tagjaként a szövetségeseik vagyunk. Az idő soha soha meg nem áll, az órák róják szüntelen az útjukat, Stirlitz tudta. Ma is tanultál valamit.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:41:33

@Buchhalter:
"Orosz taktikai hibák(saját véleményem) : rossz felderítés, - passz. Nehezen hinném, hogy egy uncsitesó országban, ahol a nyelv és kultúra azonos nehéz lenne a hírszerzés dolga. Mondjuk Putyin állítólag kivágta a hírszerzés fejeseit, szóval lehet benne valami, de nagy kérdőjel

"nem zúzták szét rögtön az áram, gáz, víz ellátó rendszereket, nem voltak nagy számban bevetett légi támadások( legalább 50-80 bombázó gép bevetése egyszerre kiemelt célpontok ellen)
Na, az lett volna a népirtás. Esetleg akarták kímélni a civileket, főleg ha a fele orosz?

"koncentrált tűzérségi támadás , ezek után tankokkal nagy létszámú jól képzett gyalogság bevetése",
Ha ez sem volt, akkor hogy foglaltak el bármit?

a logisztika és az ellátás ,utánpótlás katasztrofális volta.
Ja, tudom, elfogyott a benzin... Van még aki ezt elhiszi?

"Nem készültek fel jól a várható szankciókra."
Ez miből jött le? Működik a saját rendszerük, elvannak. Láthatóan nem lőnek kevesebbet mint eddig.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 09:42:45

@zord íjász: Értem. Tehát a WaffenSS tagjai anno, akik Berlinben körbe voltak zárva rögtön hőssé váltak a szemedben, ugye?

citrix 2022.04.22. 09:50:21

Nem a mennyiség hanem a minőség számít. A kinek hosszabb a máskiénál helyett a tűzvezető és felderítő rendszer fejlettsége, a pácélzat minősége, a mozgékonyság, lőszerekkel ellátottság és legalább annyira a személyzet profi és motívált harckészsége ami számít. Na és a logisztika, támogatottság: üzemanyag, szervíz, hadtáp nélkül csak vasnehezék lesz rövid időn belül a legjobb harckocsi is. Az orosz harckocsik technikailag elavultak, harckészségük gyenge. Ettől persze még szét tudnak lőni látványosan sok mindent ameddig csak nem kerülnek egy-egy Javelin célkeresztjébe. Abban a pillanatban végük és a benne ülőknek is sülthús a nevük.

birkamenet 2022.04.22. 10:13:58

@zord íjász:

Ezt már mondtam neked: ez a csokkki málna a bulgár elmebeteg Putyin birka 78-ik fikanickje.
Elmebetegekkel meg nem vitakozunk sokat, hanem beléjük nyomjuk a napi gyógyszeradagját. És utána bezárjuk a gumiszobájába.

birkamenet 2022.04.22. 10:21:22

@tiltsál ki te gyökér:

Putyin pincsi, a ruszkiknak annyi, már most, ezt csak a szelle i fogyatékos elvakult fidernyák hivök tagadják. Putyilov megbomlott agya is felfogta, hogy az orosz gazdaság már márciusban beszakadt, a nyugati szankciók miatt repülnek vissza a 16-ik századba és ez az állapot még vagy 20 évig fennmarad, amíg csak el nem takarodik Putyilov (vagy megkapja Szaddam Husszein akasztófáját Hágában) és egy olyan új kormány jön, amelyikben Navalnij is helyet kap vagy legalábbis a bizonyitottan civilizáció párti politikusok.

Putyilov fos országa már a háborús jóvátételtöl is tönkre mehgy,, amit majd 30 évig kell fizetniük Ukrajnának. Az olajukat meg gázukát felnyomhatják a kínai közvetitök valagába, akik csak nyomott áron lesznek hajlandók azt megvenni. Egéby exportcikkük de facto nincs is ezeknek a muzsikoknak, örüljenek, ha a kvaszból önellátóak tudnak lenni.

A ruszkiknak vége, orbánod meg megy velük együtt a levesbe. Ehhez a kezdösebességet az EU adja meg, mert nem feljeti el, hogy hogyan bomlasztott meg hogy támogatta putyikovot orbán.

Boar. 2022.04.22. 10:49:59

@tiltsál ki te gyökér: Tanulj egy kis történelmet te szánalmas pondró.
Kadirovot, putyin csicskását az orosz fegyverek tartják hatalomban. Ennek ára van. Ezt törlesztik most a kutyái Ukrajnában.
Nem a csecsen nép harcol az ukrán nép ellen. A csecsenek nem felejtik el Groznijt...

Sir Gombóc 2022.04.22. 10:52:50

@tiltsál ki te gyökér: "Hát persze, azt meg sem kell tanulni kezelni, az gyerekjáték."

"Ukrán katonákat képeznek ki az Egyesült Királyságban, arra, hogy hogyan használják a Nagy-Britannia által Ukrajnának szállított páncélozott járműveket az orosz erők visszaszorítására – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök.

Elmondhatom, hogy Lengyelországban a légvédelemre, az Egyesült Királyságban a páncélozott járművek használatára képezzük ki az ukrán katonákat

– fogalmazott Boris Johnson az Indiában tett látogatásakor. A miniszterelnök sajtótitkára szerint több tucat ukrán katona tartózkodik jelenleg az Egyesült Királyságban és vesz részt a kiképzésben – írja a BBC."

Boar. 2022.04.22. 10:58:09

@tiltsál ki te gyökér: Azok a waffen SS tagok akik harcoltak az utolsó lőszerig, hősök voltak.
Nem úgy, mint a vezetőik, hitler, himmler, göbbels, gőring...akik mind a ciánkapszulában látták a megoldást.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.22. 10:58:48

@belekotty: Szánalmas magyarázkodás ,amit előadsz. Először is mit írtam, hogy HADFELSZERELÉST nem szállítottak. Nem figyeltél. Épp arról van szó, hogy a japánnal kötött egyezmény alapján hadfelszerelést nem szállítottak Vlagyivosztokba. Ha elolvastad volna rendesen az általad belinkelt részt, láthattad volna, hogy a japánok visszafordították a problémás szállítmányokat. Egyébként meg nézd már meg Vlagyivosztokot a térképen, hogy hol van, akkor talán nem írsz hülyeségeket.:)

Sir Gombóc 2022.04.22. 11:03:05

@Boar.: Apropó, aláírták már az orosz-japán, a 2. világháborút hivatalosan lezáró békeszerződést? Pár hónapja ez még nem történt meg..

Sir Gombóc 2022.04.22. 11:04:45

@Boar.: Az ukránok oldalon is harcolnak csecsenek, nahát.

Boar. 2022.04.22. 11:04:46

@Sir Gombóc: :-)))
Most jött el az ideje, ez nyilvánvaló... :-)
Putyin amúgy is a béke nagykövete, mit neki néhány vacak sziget...

CSOKKI MÁLNA 2022.04.22. 11:05:01

@zord íjász: Nem áll jól neked ez a vergődés. Miért nem lehet elismerni, hogy tévedtél, amikor arról regéltél, hogy mennyi hadfelszerelést szállítottak le Vlagyivosztokba? Mert fogalmad nem volt arról a bizonyos japán-szovjet megegyezésről. Esetleg azt sem tudtad pontosan, hogy hol található a térképen Vlagyivoszotok. Ehelyett nárcisztikus idióta módjára próbálod magyarázni a bizonyítványodat. Vicsorogsz, ordenáré módon társalogsz.

bordon 2022.04.22. 11:05:21

@birkamenet: Az orosz ember hatalmas tragédiaként éli majd meg azt, ha Navalnij vagy valami hasonló nyugatbarát báb kerül a kormányrúdhoz Oroszországban. Jelcin elnökségéhez hasonló káosz, az ország kirablása jön majd.
Az egy vicc, hogy majd az oroszok jóvátételt fizetnek Ukrajnának. Ennyi erővel Irak is követelhet jóvátételt a britektől, amerikaiaktól, Líbia is a franciáktól, amerikaiaktól és a többi agresszortól. Szíria legitim kormánya is követelhet jóvátételt a katari, szaúdi, amerikai, brit rezsimektől, amik fellázították és felfegyverezték a dzsihádista terroristákat és lerombolták Szíriát.
Veszélyes precedenst teremtene ezzel a Nyugat.

Boar. 2022.04.22. 11:06:08

@CSOKKI MÁLNA: Égesd még magad a magyarázkodással egy kicsit aztán megint válts nicket te makimajom...

CSOKKI MÁLNA 2022.04.22. 11:07:13

@Sir Gombóc:

hu.wikipedia.org/wiki/T%E2%80%9390

" E harckocsi (amely tulajdonképpen egy, a T–80-as sikeresebb elemeit felhasználó, modernizált T–72-es) közbenső megoldást jelent Oroszország számára egy modernebb harckocsi kifejlesztéséig."

Boar. 2022.04.22. 11:08:19

@bordon: Azzal teremtenének veszélyes precedenst, ha annyiban hagynák, hogy egy elmebeteg diktátor lerohanja a szomszéd országot, szétbombázza a városait, megöli/menekülésre készteti a civil lakosságot.

Boar. 2022.04.22. 11:09:32

@CSOKKI MÁLNA: Már csak magyarul kellene megtanulnod te szarosszájú putyincsicska és akkor talán értenéd is amit bemásolsz.

Sir Gombóc 2022.04.22. 11:11:37

@CSOKKI MÁLNA: a Transzszibériai vasútvonalon 1903-ben indult el a forgalom, nem ökrös szekereken kellett szállítani..

Sir Gombóc 2022.04.22. 11:14:43

@CSOKKI MÁLNA: kérd meg az avatarod, magyarázza el, mit jelent amit bemásoltál! Agyhalott... :-))

Sir Gombóc 2022.04.22. 11:18:14

@Boar.: ez az idióta tényleg azt hiszi, hogy az oroszok fogtak egy T-72-est és T-80-at és az egyikről a másikra átszereltek alkatrészeket... :DD

Boar. 2022.04.22. 11:21:59

@Sir Gombóc: A trollfarmon jól átgondolt takarmányozást folytatnak. Mivel ezeknek a trollfiókáknak az emésztése gyenge, nem hasznosítják rendesen a gazdájuktól kapott táplálékot, annak nagy része csak keresztülmegy rajtuk.
Ez pazarlás. Ezért aztán az ürüléket visszakeverik a takarmányba, gyakorlatilag a saját szarukat etetik meg velük újra és újra.
Ezek a szerencsétlenek meg nyalják a szájuk szélét örömükben.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:25:18

@CSOKKI MÁLNA: "Nem is kell hadrafoghatónak lennie, mivel a tornyára volt szükség"

Te kretén, ha a tornyára volt szükség, akkor az azt jelenti, hogy a többi részére nem! Különben nem szerelik le! Azaz, ami ott látható, nem hadra fogható. Tehát roncs!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:38:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Putyinról a legutóbbi felvételeken erősen sugárzik a feszültség. A keze remeg, arca feszült, szeme üveges. Lehet, hogy már lövik, mint Hitlert a háború végefelé?

Etniez 2022.04.22. 12:46:57

Még nem olvastam el a kommenteket, de biztos vagyok benne, hogy a Kreml ügynökei már itt jártak és letagadták a valóságot.

Nézve az eseményeket a keleti fronton egyelőre jól tartják magukat az ukránok szerencsére.
Tolni kell nekik most a nehézfegyvereket, tüzérséget, drónokat és remélhetőleg megállítják az oroszokat. Nem kell őket megverni, csak megfogni. Majd az idő megveri őket.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:47:25

@CSOKKI MÁLNA: azért ez a cikk elég árulkodó. Mondjuk kicsit gondolkodnod is kéne, az meg ugye tudjuk, libsibolsi találmány.

Az írja: 50 nap marupoli harcok után nem vethetők be azonnal...
50 nap alatt nem sikerült bevenni egyetlen várost a híres orosz hadseregnek, amely olyan harci fölényben van, hogy tankra nincs is szüksége, elég a lövegtornyot vinni?

Hogy két hónap után elkullogtak Kijev alól? A csodatankos csodasereg? A Világ második hadereje?

Hát nem sikerül a nácitlanítás Mariupolban sem?

No, erről szól a cikk...

Etniez 2022.04.22. 12:48:35

@AngeI: Oda Putyin már turistaként sem fog soha eljutni szerencsére ;)

Etniez 2022.04.22. 12:51:21

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ja, újabb égés az oroszoknak. Belekezdtek egy kisváros ostromába és nem tudták elfoglalni. Mit csináltak volna Kijevnél?

Egyébként én újabb orosz bukásra számítok, keleten síkság van, kimennek a tankokkal szét lesznek kapva a drónokkal. Tankok nélkül meg nem fognak haladni.

Remélem így lesz, és a sok hazaáruló Kremlcsicska pofára esik. (Pl Csoki)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:51:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: " inden rendben halad, ez a lényeg."

Így van! Elkotródtak Kijev alól, most Mariupol lélegzik fel, nem sikerül ez a "nácitlanítás" úgy, ahogy Putykó elképzelte.
Nem csoda, ha épül le.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:54:03

@Ekrü: "Nem tök mindegy,hogy mennyi tankot veszítettek? Láthatóan bőven maradt még nekik."

Nem.
Miért kell átcsoportosítani a csapatokat Mariupol alól a Donbasszba, ha tök mindegy? Jut ide is, oda is, nemde?
Ja, úgy látszik, nem.

Etniez 2022.04.22. 12:54:08

@arthurthedent: Csoki nyomja a szokásos valóságtagadást, ezért fizetik.

Annyira kilóg a lóláb nála.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:55:58

@Etniez: azért arra kíváncsi leszek, amikor Mariupolt nem a segélyszállító konvolyok közelítik, mennyire lesz hős az orosz.

Etniez 2022.04.22. 12:57:46

@arthurthedent: Az EU megtámadta Ukrajnát, nem hallottad? :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 12:59:23

@Etniez: állítólag a kínaiak nem túl boldogok, hogy az új csodarepülőjüket az oroszoknak leszedték az ukránok .
Erősen gondolkodnak, hogy mégse kell az a vadászgép nekik...
Az indiaiak meg a harckocsikkal vannak így. Lehet, mégse vesznek az orosztól.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 13:00:12

@Etniez: á, dehogy az EU! Biztos forrásból tudom, hogy Brüsszel volt személyesen!

Boar. 2022.04.22. 13:02:50

@Igazamvanvagyigazamvan?: Soros fizette és fletó hozta el a lóvét. Ürgebőrbe varrva.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 13:04:50

@Boar.: ez biztos, hogy így volt! Láttam a Youtube-on! Tehát igaz! Megmondták a hangok is.

Etniez 2022.04.22. 13:06:10

@Pepejoe: korrekt. Nem kell szeretni az ukránokat, de magyar ember nem drukkolhat az oroszoknak, mert ellentétes Magyarország érdekeivel.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 13:07:42

@Etniez: nem annyira az elfoglalása nehéz egy területnek, hanem a megtartása. Na, nekik az első lépés sem jött eddig össze. Tudod, ez olyan villámháború, amelyik sokáig tart. Lassú. Biztos gömbvillámháború.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 13:11:39

@Etniez: azért nem drukkolhatunk Putyinnak, mert nem tudjuk a céljait. Az biztos, hogy nem a donbassz orosz lakosainak felszabadítása lebeg vizenyős szemei előtt. Akkor nem támadja Kijevet és Mariupolt.

Mivel oroszokat , ukránokat válogatás nélkül ölnek, ez eleve cinikus hazugság.

konrada 2022.04.22. 13:27:35

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Én is azért drukkolok, hogy az oroszokat elverjék, de azért vaknak nem kell lenni.
Mariupolt elfoglalták az oroszok, védői beszorultak egy néhány négyzetkilométernyi területre körülvéve, nehézfegyvereik kilőve.
Nincs már értelme nehézfegyvereket, tankokat ott állomásoztatni, mert bunkerharcra azok alkalmatlanok. Egy támadó ilyenkor vagy házról házra járva próbálja a védőket gyalogsággal kifüstölni - ez nagyon sok veszteséggel jár mindkét oldalon -
vagy szétzúzza bunkerrombolókkal, napalmmal - ez sok hadieszköz, és rossz az optikája, mert ténylegesen tömeggyilkosság -
vagy hagyja, hogy kiéhezzenek, mivel a terület többi része az övék, ők vannak előnyben kitörési kísérletnél.

...viszont ez esetben a támadóerő elvonásával átcsoportosításával növelni tudja azt az elfoglalt területet, melyen akár a kitöréskor, akár a felmentő csapatoknak át kell menniük.

...s egyébként jól írtad, még nyílt területen se fáklyás menet egy támadó művelet védekező csapatokkal szemben, de ez akkor is így van, ha az ellentámadás, mert ez esetben a másik van helyzeti előnyben.

...szóval annak van igaza, aki azt írta: hogy a minél erősebb ellenállás arra jó, hogy a támadó erejét, harci kedvét rombolja, de azért csodákat ne várjunk - amíg az oroszok nem vonulnak el maguktól, addig nincs arra esély, hogy az ukrán haderő támadó hadműveletben kiveri.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 13:37:24

@Sir Gombóc:
"Ukrán katonákat képeznek ki az Egyesült Királyságban, arra, hogy hogyan használják a Nagy-Britannia által Ukrajnának szállított páncélozott járműveket az orosz erők visszaszorítására – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök."

Kurva jók lehetnek az ukrán katonák, nálunk másfél év a képzés, nekik sikerült 2 hét alatt.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 13:40:22

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"amikor Mariupolt nem a segélyszállító konvolyok közelítik, mennyire lesz hős az orosz."
Akkor mik, te agyament idióta?
Hányszor kell, hogy a realitás szájbavágjon titeket a boar haveroddal meg az angol okj-s ápolóval?

Boar. 2022.04.22. 13:44:22

@tiltsál ki te gyökér: Neked öt év is kevés lenne egy ceruzahegyező biztonságos kezelésének az elsajátításához de nem magadból indulj ki.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 13:44:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"mert nem tudjuk a céljait."
Hogyhogy? Három hete még rohadtul tudtátok, körbe is röhögtétek- most meg nem tudjátok? Hogy van ez?

"Az biztos, hogy nem a donbassz orosz lakosainak felszabadítása lebeg vizenyős szemei előtt. Akkor nem támadja Kijevet és Mariupolt."
Hát persze. Akkor csak oda küldenék a katonákat meghalni, hogy közben érkezhessen a segítség balról, ugye?

"Mivel oroszokat , ukránokat válogatás nélkül ölnek, ez eleve cinikus hazugság."
:D:DD: Igen. A kutyákat is ölik, azt se hagyd ki. Csak azt nem értem, hogy mivel, hiszen három hete se benzinjük, se fegyverük, a katonák a saját járművüket teszik tönkre és vizük sincs...

Boar. 2022.04.22. 13:47:17

@tiltsál ki te gyökér: Mit szólnál hozzá, ha téged a realitás helyett én vágnálak szájba? Nagyon érik.
Mellesleg megsúgom, ha leállnál a szerről, egész mást tekintenél "realitásnak". Tudom, a valóság azoknak a büntetése, akik félnek kipróbálni a kábítószert de te egy kicsit túltolod...

Sir Gombóc 2022.04.22. 13:50:52

@tiltsál ki te gyökér: nekünk annak idején 1 hónap volt a kiképzés a technikára, utána élesben, önállóan kezeltük, de mi nem voltunk profik. :-)

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 13:52:46

@Boar.:
"Mit szólnál hozzá, ha téged a realitás helyett én vágnálak szájba? Nagyon érik."
Kisfiú vagy te ahhoz.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 13:55:48

@Sir Gombóc:
"nekünk annak idején 1 hónap volt a kiképzés a technikára, utána élesben, önállóan kezeltük, de mi nem voltunk profik. :-)"
Neked annak idején nem lézeres célzóval ellátott amerikai vagy német tank volt a segged alatt, hanem egy lafingott t34 es.
És ja, nem voltál profi, szóval lehet, hogy nem mentél neki a melletted levőnek, de rohadt messze voltatok attól, hogy az orosz hadsereg ellen bevessenek titeket.
Tényleg, senki nem gondolkodik el azon, hogy egy átlag ukránnak még a betűket is meg kell tanulnia, nem hogy a nyelvet, hogy aztán kezelhessen egy tankot? Annyira rohadt egyszerű minden hadieszköz, akkor minek vannak kiképzések?

Boar. 2022.04.22. 13:56:32

@Sir Gombóc: Ő ezt nem tudhatja. Általános testi(és szellemi) gyengeség miatt alkalmatlan volt katonának.
Az egy hónapos alapkiképzés után "szakosították" az állományt és akik speciális képzést igénylő feladatot kaptak, azokat 1-2 hónapra elvitték a megfelelő kiképzőközpontokba. Jellemzően beszab. szerelőket meg hasonlókat. A harci technika kezelőinek az első időszak végére végetért a kiképzés, onnantól már csak gyakorlás volt.
Ez a szellemi törpe hallott valamit, hogy másfél év volt a sorkatonai szolgálat aztán okosat akart mondani.
Most sem sikerült neki.

Boar. 2022.04.22. 13:58:19

@tiltsál ki te gyökér: Próbáljuk ki... küldj egy elérhetőséget és szokj rá a pépes kajára...

Boar. 2022.04.22. 14:06:55

@tiltsál ki te gyökér: Bár számodra nyilván meglepő de a hadifegyverek fejlesztésénél az is egy szempont, hogy minél egyszerűbb legyen a kezelésük. Pontosan azért, mert a magadfajta primitív, agyatlan hülyéknek is tudni kell kezelni a technikát, nem várható el, hogy akadémikusok üljenek a tankokba.
De neked beszélhet az ember, újra és újra csak azt bizonyítod, hogy végtelenül ostoba vagy és amit nem tudsz a buta fejeddel elképzelni, az csakis hazugság lehet.
Járattad a büdös pofádat az orosz fegyverek külföldi alkatrészeiről is, mert szerinted olyan nem létezik, aztán a valóság felmosta veled a padlót de ez sem hátráltat abban, hogy mégnagyobb hülyét csinálj magadból.

Sir Gombóc 2022.04.22. 14:10:13

@tiltsál ki te gyökér: harckocsiról egy szót sem írtam, de akkoriban. T34 már nem, csak T55, T72 volt rendszerben.
A rosszul behangolt vagy nem működő irányadót, pelengátort viszont nem díjazták volna repülés közben.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:12:45

@Boar.: Miért én küldjek köcsög? Küldj te. Legyen tököd is ha pofád van

Boar. 2022.04.22. 14:15:16

@tiltsál ki te gyökér: Befostál?
Nem lep meg. Egy gyáva szar alak vagy aki reszket, hogy egyszer kiderül, ki is ő valójában...
Az mondjuk egy szar nap lesz neked.
Na eriggy, bújj el az ágy alá.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:16:09

@Sir Gombóc: Hát, azért szerintem meglepődnél, ha megnéznél egy mostani lokátorállomást, vagy egy harckocsit belülről

11110000 2022.04.22. 14:16:43

@arthurthedent:
Azért mondjuk kb. az Index az egyetlen magyar sajtótermék, amelyiknek van Kijevben tudósítója, ráadásul olyan, aki legalább oroszul beszél, és le tudja írni helyesen az orosz meg ukrán neveket, nem angol nyelvű sajtóból lop szarul fordított cikkeket, mint az összes többi (az Index többi firkászát is beleértve).

Boar. 2022.04.22. 14:17:53

@tiltsál ki te gyökér: Ha nem tűnt volna fel, az, hogy "szerinted" mi van, az teljesen irreleváns.
Annyira gecibuta vagy, hogy a véleményed semmit nem számít.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:18:23

@Boar.:
"Bár számodra nyilván meglepő de a hadifegyverek fejlesztésénél az is egy szempont, hogy minél egyszerűbb legyen a kezelésük. Pontosan azért, mert a magadfajta primitív, agyatlan hülyéknek is tudni kell kezelni a technikát, nem várható el, hogy akadémikusok üljenek a tankokba."
Azért kell egy év, hogy megtanulják.

"De neked beszélhet az ember, újra és újra csak azt bizonyítod, hogy végtelenül ostoba vagy és amit nem tudsz a buta fejeddel elképzelni, az csakis hazugság lehet."
A fajtád bizonyítja, hogy az is.

"Járattad a büdös pofádat az orosz fegyverek külföldi alkatrészeiről is, mert szerinted olyan nem létezik, aztán a valóság felmosta veled a padlót de ez sem hátráltat abban, hogy mégnagyobb hülyét csinálj magadból."
Milyen igaz. Meg is állt az orosz hadsereg, mert nincs tankja. Meg benzinje. Meg semmije. :D:D:D
Kis buzi, te meg a realitás olyan messze vagytok egymástól, mint az ukrán hadsereg a győzelemtől.

Etniez 2022.04.22. 14:18:50

@birkamenet: én is úgy vélem, hogy birka van mögötte, stílusjegyek hasonlóak.

Boar. 2022.04.22. 14:21:34

@tiltsál ki te gyökér: Szánalmas ez a kibújási kísérlet a szarból amibe magadtól másztál bele.
Hányszor kell még feltörölni veled a padlót?
Ja, tökmindegy, más módját nem ismered a pénzkeresésnek mint a saját szarod megevését.
Lehettél volna kurva is mint az anyád de ilyen fejjel a vak koldusnak se kellettél.

Etniez 2022.04.22. 14:26:34

@Sir Gombóc: alapvetően át lehet képezni bárkit bármire. Értelemszerűen nem lesz a tudása 100%-os, de háborúban azzal kell gazdálkodni, ami van.
Az ukrán katona motivált, ez sok problémát megold, kijavít.

Sőt, szerintem a motiváltság a fő fegyverük, ha az elején nem állnak ellen, ma orosz katonai parádé lenne Kijevben.
De ellenálltak, kaptak fegyvereket.

Drónokkal és Javelinnel is hamar megtanultak bánni, menni fog mással is.

Jó lenne, ha összeomlásig vérezne Oroszország, ennek drukkolok.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:26:36

@Boar.: Mitől fostam volna be kisköcsög? :D:D
Annyira vagy kemény bazmeg mint a kutyám széklete lakodalom után.

Na, hajrá, mutass elérhetőséget ha annyira erősnek hiszed magad. Ja, az már nem megy, mert egy görbehátú vén fasz vagy, akit az asszony sem vesz komolyan? :D:D:D Szar ügy

Boar. 2022.04.22. 14:28:39

@tiltsál ki te gyökér: Mellébeszélsz, terelsz... Mert befostál...mert egy gyáva szar alak vagy. Nagy volt a pofád, küld csak szépen azt a kontaktot vagy beismered, hogy egy utolsó gyáva tetű vagy, egy szájhős kis féreg.
(Amúgy ez eddig is nyilvánvaló volt).

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:32:59

@Etniez:
"alapvetően át lehet képezni bárkit bármire. "
Ja a sofőröket is ápolónak.

"Értelemszerűen nem lesz a tudása 100%-os,"
Ez biztos. De nem baj, Angliába jó lesz segédnek.

"Az ukrán katona motivált, ez sok problémát megold, kijavít."
Ja bazmeg, tényleg. A motiváltsággal majd megálmodja, hogy hogyan kell célratartani a lövegtornyot, hogyan működik a kommunikáció, hogyan kell menni.

"Sőt, szerintem a motiváltság a fő fegyverük,
Igen, mert hülye vagy.

"ha az elején nem állnak ellen, ma orosz katonai parádé lenne Kijevben."De ellenálltak, kaptak fegyvereket."
El is érték, hogy szét lett baszva az országuk és gazdaságuk. 5 millió elmenekült. Tiszta sikersztori

"Drónokkal és Javelinnel is hamar megtanultak bánni, menni fog mással is."
Hát persze. Játékszerek ezek, a franc érti, hogy
"How many years does it take to become a tank commander?
This represents six years within the military with exemplary performance and no major screw-ups. "
Segítsek a fordítással?

"Jó lenne, ha összeomlásig vérezne Oroszország, ennek drukkolok."
Igen, ez szokott lenni. Volt már egy Adolf nevű csávó, az is meg volt győződve erről.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:34:33

@Boar.:
Ja, persze. Aki neked nem küldi a kontaktot, az akkor gyáva :D:D:D:D:

Ostoba kis buzi vagy, te akarsz keménykedni, miért nem te küldöd? Szájhős faszfej.
14 év felett ciki a neten keménykedni. Mondjuk te már vén fasz vagy, de az agyad nagyjából mint egy 14 évesé.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 14:35:30

@birkamenet: És most már el is hiszem. Teljesen azonos stílus, nettó troll üzemmód, nem ért és nem hall meg semmit. Azt tudtam róla, hogy autista, de nektek van igazatok: skizofrén. Több személyiség, több nick, de egy ember.

Boar. 2022.04.22. 14:36:03

@tiltsál ki te gyökér: "hogy hogyan kell célratartani a lövegtornyot"
Ez az öcsém, még sok ilyet... :-)))
(Már a homlokodig ér a szar és fokozatosan süllyedsz)

Boar. 2022.04.22. 14:37:32

@tiltsál ki te gyökér: Na, küldöd vagy nem?
Nem küldöd. Mert egy gyáva szar vagy, egy hatvankilós, gennyespofájú kis szarcsimbók aki a monitort is csak fél szemmel meri nézni.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:38:11

@Boar.: Hát persze én süllyedek. Szakértő úr, te már 4 hete is azt mondtad, hogy bekerítésből könnyű kijönni.
Lássuk Mariupolt, mennyire megy nekik.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:40:30

@Boar.: Ki a repedtsarkú kurva anyádnak hiszed magad, te kis pöcs, hogy ha te elkezdesz keménykedni, akkor majd neked bárki is elérhetőséget küld? :D:D:
Úgy, hogy te nem vállalod a retkes pofádat?
Tessék, küldd - baszol rá, csak ugatsz. Már sokadszor.
Csinálsz hülyét magadból folyamatosan.
Hidd el, hogy kurva jókat röhögök rajtad, :D:D:D

11110000 2022.04.22. 14:40:32

@tiltsál ki te gyökér:
A harckocsi nem személyautó, hogy beülsz, aztán mát tudod is vezetni. A kiképzett halottakat meg nehéz megint beültetni az újabb harckocsikba.
"Amire úgy laza egy-másfél év a kiképzés" - az azért elég szar lenne, 1-1,5 év még vadászgépre is sok, nulláról indulva. Annak idején a magyar pilótáknak úgy volt 3 év a képzés, hogy ebből 1 évet itthon töltöttek a Killiánon, és leginkább oroszul tanultak, aztán 2 év Aktyubinszk. De 2 hónap után már egyedül repülték a gépeket.
Harckocsira mondjuk 1 hónap. Nagyon bőségesen számolva.
És már folynak a kiképzések Angliában meg Lengyelországban is. Boris Johnson nyilatkozat a napokban.

Ami meg az ukrán védelmet illeti, azért 60 napja tartják magukat, jóval kisebb létszámú hadsereggel. A beszari NATO komolyabb segítsége nélkül. Pedig most vissza lehetne küldeni a ruszkikat a kőkorszakba úgy, hogy soha az életben ne legyen belőlük szaron kívül semmi. Atombombástul.

Mondom ezt úgy, hogy egyébként szerettem az oroszokat, egészen februárig.
(Meg a nem háborúpárti normálisabbját most is, elég sokat ismerek.)

@Ekrü:
És okkal, mert a nyugat is tudja, hogy az ukránok az ő seggüket védik a gazdád gazdája ellen (nem szar, amikor egy cigány kutya seggét nyalod folyton? - csak érdeklődöm). Ezt veled ellentétben, akinek mákszemnyi agya sincs, a nyugatiak felfogják.

Sir Gombóc 2022.04.22. 14:45:21

@Etniez: egy békeidős, ráérős kiképzés nem ugyanaz, mint egy háborús körülmények közötti. Az sem mindegy, hogy valakit a nulláról kell kiképezni vagy van már harci tapasztalata.

Etniez 2022.04.22. 14:49:56

@tiltsál ki te gyökér: "ha az elején nem állnak ellen, ma orosz katonai parádé lenne Kijevben."De ellenálltak, kaptak fegyvereket."
El is érték, hogy szét lett baszva az országuk és gazdaságuk. 5 millió elmenekült. Tiszta sikersztori

A sikersztori az, hogy még van Ukrajna.
Te ezt nem értheted, nem vagy magyar, nem vagy része az 1100 éves kulturánknak, ahol a szláv tengerben kellett megküzdenünk a hazaért.

Sőt, orosz barátom, most hülyézted le azokat a szovjet embereket, akik annak idején részt vettek a Nagy Honvédő Háborúban és megvédték az országod az igazi náciktól.

A többi butaságra pedig nem kívánok reagálni, szintén aluli.
Ma alulmúlod önmagad, ami elég nehéz feladat, tehát részben dicsérendő.

Boar. 2022.04.22. 14:53:27

@tiltsál ki te gyökér: "Szakértő úr, te már 4 hete is azt mondtad, hogy bekerítésből könnyű kijönni."
Hol is mondtam? Ja, ott, ahol te vergődtél, hogy számodra elképzelhetetlen az idegen alkatrész az orosz haditechnikában.
Mondjuk számodra a napi háromszori étkezés is elképzelhetetlen mint ahogy az is, hogy nem kell leszopnod apádat lefekvés előtt ha anyád épp nem ér rá.
Nem azt mondtam, hogy "könnyű kijönni". Azt mondtam, nehéz teljesen körbezárni egy Kijev méretű várost.
Az pedig számodra felfoghatatlan, hogy Mariupol védői nem akartak elmenekülni hanem védték a várost a végsőkig. Ehhez ugyanis férfiak kellenek, emberek, hősök...csupa számodra ismeretlen fogalom.

Boar. 2022.04.22. 14:55:24

@tiltsál ki te gyökér: Kinek képzelem magam?
Egy 146 kilós állatnak akinek egyetlen ütésébe is belehalnál te majom... :-)
Szóval ha meguntad a szenvedést, jelentkezz... :-)

Etniez 2022.04.22. 14:58:39

@zord íjász: Nem autista és nem skizofrén. Maximum Aspergeres, nincsen komoly mentális betegsége.
Legrosszabb esetben is könnyű értelmi fogyatékos.

Mental nurse vagyok 5 éve, nem vagyok ugyan doktor, de láttam már eleget.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 14:59:02

@11110000:
How long does it take to train a tank crew?
Job training for an M1 armor crewman requires 22 weeks of One Station Unit Training.

A commandert előbb írtam, hat év.

"az azért elég szar lenne, 1-1,5 év még vadászgépre is sok, nulláról indulva."
Tudtommal az átképzés másik típusra másfél év, nem a nulláról.
"De 2 hónap után már egyedül repülték a gépeket.
Harckocsira mondjuk 1 hónap. Nagyon bőségesen számolva."
Az isten szerelmére már. Nem arról szól a dolog, hogy tudjon egy kőrt menni a laktanya udvarán. Ott van, 22 hét a harmadosztályú operátor képzése.
Itt arról van szó, hogy eséllyel felvenni a harcot az orosz hadsereggel, amihez azért nem árt ha nem csak parkolni tud, hanem mondjuk összehangolt feladatokat is el tudnak végezni.

"Ami meg az ukrán védelmet illeti, azért 60 napja tartják magukat, "
Tényleg. :D Nézz már rá a térképre. Végül is csak azt foglalták el, amit akartak.

" A beszari NATO komolyabb segítsége nélkül. Pedig most vissza lehetne küldeni a ruszkikat a kőkorszakba úgy, hogy soha az életben ne legyen belőlük szaron kívül semmi. Atombombástul."
Nem lehet, hogy a Nato vezetésének van némi esze? MOndjuk úgy, hogy ok nélkül nem állunk neki visszaküldeni a kőkorszakba egy országot, akinek van cirka 7000 atomrakétája?
Mi is lenne az alap arra, hogy a Nato vagy akárki beavatkozzon? A szimpátia a drága ukránok iránt, akik csak addig viselték a náci jelképeket amíg oda nem kúrt az orosz?

Sir Gombóc 2022.04.22. 15:01:16

@Boar.: nekik a hazaszeretet, a szülőföld védelme semmit sem jelent, csak üres lózung. Ez már kiderült többször február óta. Méghogy nemzeti oldal..

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 15:01:21

@Boar.: Jól van dagi, most aztán szörnyen beszartam tőled.
Az első emelet már elérhetetlen magasság, mi? :D:D:D:
A virtuális környezetszennyezés helyett menj el mozogni, hátha lefogysz kicsit pufi

11110000 2022.04.22. 15:02:37

@zord íjász:
"az órák róják szüntelen az útjukat"
A perceket. Ha mér idézünk.

@CSOKKI MÁLNA:
Ja, és akkor még nem találták fel a vasutat, mi? Ennyire idióta barom is csak egy cigánykutyasegg-nyaló lehet. És te az vagy.

@Boar.:
Mondjuk ha a japcsik is belekeverednének a háborúba, az oroszoknak végük lenne.
Japán lakossága közel annyi, mint Oroszországé, viszont a technikájuk és harci szellemük nagyságrendekkel magasabb szinten van.

Fletót megnézném azért ürgebőrbe varrva. :-)

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nézd, én vagy 1,5 hónapja járok ukrán menekülteket segíteni, és vannak köztük a Donbasszból jött oroszok is. Egytől egyig a kurva anyjába kívánják Putyint. És mind azt mondják, hogy nekik semmi bajuk nem volt az ukránokkal, hazugság minden, amit az oroszok erről állítanak.

@tiltsál ki te gyökér:
És amikor 1 év volt a sorkatonaság, akkor fél évre még visszahívták azokat, akiket a harckocsizókhoz osztottak be?
Mégis mi a faszomat kellene másfél évig tanulni egy harckocsi vezetésén? Én vezettem lánctalpas járművet (orosz DT-75), hát azért nem egy akkora nagy varázslat, pár nap alatt bőven meg lehet tanulni. Egy átlag autós tanfolyam 30 óra, és ott még a KRESZ-re, parkolásra meg egyéb faszságokra is figyelni kell, ami háborúban nem igazán fontos szempont.
Persze lehet, hogy a hozzád hasonló segghülyéknek másfél év kell ahhoz is, hogy a tanyasi budi után, ahol felnőttél (nem tanyán, hanem a budiban) az angolvécé használatát megtanulják. De az eszedet elnézve az sem elképzelhetetlen, hogy 3 év is kevés.

Etniez 2022.04.22. 15:03:57

@Etniez: i meant enyhe... már nem tudok magyarul bm.

Sir Gombóc 2022.04.22. 15:08:23

@tiltsál ki te gyökér: az nem tűnt fel, hogy ez nem a technikára képzés, hanem a feladatkörre képzés teljes időtartama, amihez más is tartozik.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 15:09:39

@11110000:
"És amikor 1 év volt a sorkatonaság, akkor fél évre még visszahívták azokat, akiket a harckocsizókhoz osztottak be?"
Mondd, van amerikai sorkatonaság? Brit?

"Mégis mi a faszomat kellene másfél évig tanulni egy harckocsi vezetésén?"
A parancsnok 6 év után lesz valaki - egy M1en. A sima személyzet 22 hét.

"Én vezettem lánctalpas járművet (orosz DT-75), hát azért nem egy akkora nagy varázslat, pár nap alatt bőven meg lehet tanulni."
És már neki is ugrottál volna az orosz hadseregnek, ugye?

" Egy átlag autós tanfolyam 30 óra, és ott még a KRESZ-re, parkolásra meg egyéb faszságokra is figyelni kell, ami háborúban nem igazán fontos szempont."
Ja, háborúban egyéb szempontok vannak. Mondjuk, hogy hogyan lőj, védekezz, támadj, menekülj, hogyan fordulj, ilyenek. Semmi extra, az amcsik is csak végigalusszák a 22 hetet.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 15:09:46

@Etniez: Oké, akkor aspergeres. Tőlem lehet autista, skizofrén, aspergeres...Egyezzünk ki abban, hogy bármi is a baja, alapjaiban véve egy sötét, vérbuta seggarc. Ez ugyan nem orvosi megközelítése és pontos diagnosztikája a problémájának, viszont tűpontos, és a kommentjei szolgálnak rá bizonyítékul.

Szova doktor mondta annak idején, hogy bárkit le lehet hülyézni, kivéve azt, aki valóban az. Én mindig ehhez tartottam magamat, de azért van határa a toleranciámnak...ha már a bloggertársnak/bloggazdának nincsen, és tűri itt ezeket a szennyező elemeket.

Sir Gombóc 2022.04.22. 15:12:02

@tiltsál ki te gyökér: a saját hazádat, te szerencsétlen. Ahogy az ukránok a sajátjukat. Ha más nem is, de azt példaértékűen megmutatták, mit jelent a hazaszeretet, a szülőföld védelme.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 15:13:21

@11110000: "az órák róják szüntelen az útjukat"
"A perceket. Ha mér idézünk."

Órákat.

Sajnos túl öreg vagyok, a memóriám pedig egy elefántot is megszégyenítene, és annak idején minden részét láttam, imádtam. Gyerekként rettenetesen izgultam érte, nehogy leleplezzék.

www.youtube.com/watch?v=ni7wEmWHtDI

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 15:14:21

@Sir Gombóc: De, nyilván. Gondolom tele van haszontalan marhaságokkal, amiknek semmi hasznuk a csatatéren.

Nézd, ki kéne találnotok, hogy mit akartok bizonygatni. Hogy 3 nap alatt megtanulsz menni egy kőrt a parkolóban. Igen. Meg.
Ez elég ahhoz, hogy éles bevetésre menj, és mondjuk legyen bármennyi esélyed is? Kurvára nem.

AZ összes hozzászóló hülye azzal jön, hogy egy néphadseregnek gyártott rozoga tankkal mennyire volt nehéz rutinozni a laktanyában.
Baszki, az amerikai meg profi sereg, és ott nem szart adnak a katonák alá, hanem komoly technikát, amire ki is képzik. Ezért eredményesek.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 15:17:42

@Sir Gombóc: "Ahogy az ukránok a sajátjukat. Ha más nem is, de azt példaértékűen megmutatták, mit jelent a hazaszeretet, a szülőföld védelme."
Ja. Még jobban basztatják a kisebbségeket.

11110000 2022.04.22. 15:20:22

@Sir Gombóc:
Nem nagyon lehet rosszul behangolni.

@Etniez:
A drónok irányítása azért nem atomfizika, Javelinek használata meg pláne nem.

@tiltsál ki te gyökér:
Hát ha tudtoddal ennyi, akkor elég szar a tudásod, de ezt már eddig is folyton bizonyítottad.
Azt meg nézd meg a szótárban, hogy mit jelent a commander szó. Mert láthatóan fingod sincs arról, hogy miket idézgetsz be.

"Végül is csak azt foglalták el, amit akartak."
Egész Ukrajnát el akarták foglalni, ehhez képest egyetlen város bevétele tartott 60 napig úgy, hogy rommá lőtték az egész várost, és egy része még mindig tartja magát.
Nem szar, hogy putyin cigány kutyájának a seggét nyalod folyton?
Ja, neked nem, a szar az alaptáplálékod, mint a hozzád hasonló férgeknek általában. A légy nyüvei is a szaron élnek. Te is.

Ország, aki? A kurva anyádnak nem volt ideje megtanítani magyarul?
"van cirka 7000 atomrakétája"
Egyrészt nincsen, csak kb. 1500, másrészt lehet, hogy ezek 90%-a is mákdésképtelen, mint a harckocsiké, pedig azért egy atomrakéta kicsit több karbantartást igényel, mint egy harckocsi, és ha utóbbira ekkora gondot fordítottak, gondolom, az atomrakétákra is. Másrészt a NATO-nak azért vannak elég komoly rakétaelhárító fegyverei, meg az sem elképzelhetetlen, hogy esetleg még Izrael is kölcsönadná a Vaskupolát, ha Amerika nagyon kéri.

Ukránok náci jelképeket? Nézz meg egy átlagos orosz focimeccset, ha náci jelképeket akarsz látni, te náci faszkalap.

Sir Gombóc 2022.04.22. 15:24:08

@tiltsál ki te gyökér: mintha kevernéd, hogy harckocsi személyzetből kinek, mi a feladata..

Sir Gombóc 2022.04.22. 15:28:36

@11110000: hát, azért el lehetett hangolni, ha nem figyeltél oda.

Etniez 2022.04.22. 15:29:02

@11110000: drónom van (Dji), nem katonai, Javelinem nincs.

Nem hiszem, hogy egy harckocsizót ne lehetne átképezni egy másik harckocsira néhány hét alatt.
Szerintem a szerelőket tovább tart....

11110000 2022.04.22. 15:31:20

@tiltsál ki te gyökér:
Igen, az átlag amcsi pont akkor segg, mint te, nekik lehet, hogy kell 22 hét. Nulláról indulva.
Gondolom, az ukránok, akiket a képzésen részt vesznek, gyakorlott harckocsizók, csak a technikai átképzésre van szükségük, nem az utcáról beeső agyatlan, földbuta seggek, min te, akinek az angolvécé használatának megtanulása 3 év lenne, ha valaki egyáltalán nekiállna megtanítani, nem látná eleve reménytelennek.

"Hogy 3 nap alatt megtanulsz menni egy kőrt a parkolóban."
Ne magadból indulj ki, akinek ehhez egy élet kevés lenne az amőba agyának felét kitevő agymennyiségével.

"Még jobban basztatják a kisebbségeket."
Mint írtam, heti többször beszélgetek ukrajnai menekültekkel, köztük nagyon sok orosszal, akik nem is beszélnek ukránul (az ukránok ellenben mind beszélnek oroszul, mivel oroszul szoktunk beszélgetni). Egytől egyig azt mondják, hogy semmi basztatás nem volt, ez csak a cigány kutya gazdád gazdájának a hazugság, seggnyaló.

Nem véletlen, hogy Odeszában (1 sz ukránul, oroszul meg Ogyessza, gy-vel), ahol az ukrán nemzetiségű lakosság aránya 10%, szintén elégg felkészülve várják a cigány kutya gazdád gazdáját, és nem virágcsokrokkal, kérj meg valakit, hogy olvasson fel neked ilyen cikkeket, és utána magyarázza el egy 11-es IQ-jú elmebeteg szintjén, hogy te is megértsd.

@zord íjász:
Az elefántnak ezek szerint nagyon szar lehet a memóriája. Az órák az órákat? Még rosszabb. Perceket lesz az.

11110000 2022.04.22. 15:32:02

@Sir Gombóc:
A rádiópelengátort? Hogyan?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 15:36:04

@tiltsál ki te gyökér: "
"Ami meg az ukrán védelmet illeti, azért 60 napja tartják magukat, "
Tényleg. :D Nézz már rá a térképre. Végül is csak azt foglalták el, amit akartak"

Sem Kijevet, sem Matiupolt nem foglalták még el a villámháborúban...ja, gömbvillám, ez lassabb.

Boar. 2022.04.22. 15:37:23

index.hu/gazdasag/2022/04/22/foldgaz-gaztarolo-mekh-energia-futes-orosz-gaz/
"Csontig kifogytak a magyar gáztárolók"
Namost akkor mi van? Küldi vlagyimir az olcsó gázt a kis barátjának vagy nem küldi?
Hogy lesz ebből rezsicsökkentés, választási ígéretek betartása?

Boar. 2022.04.22. 15:39:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: Alkalmasint nagyobb területről vonultak vissza mint amekkorát az ellenőrzésük alatt tartanak.
Ja, hogy azt nem is akarták elfoglalni? Csak akartak egyet kirándulni Csernobilban, Kijevben enni egy krémest oszt go home...

11110000 2022.04.22. 15:41:19

@Etniez:
Én is ezt mondom.
A gyökér barom azzal keveri, hogy Amerikában az utcáról beeső, hozzá hasonlóan hülye, sokszor csak általános iskolai végzettségű vidéki tahó (bocs a vidékiektől, nem minden vidéki az, de itt az Amerikában redneck néven emlegetett és ott is erősen lenézett, buta, műveletlen és tanulatlan rétegről van szó, akiknek sokszor egyetlen pénzkereseti lehetőségük a hadsereg) seggeknek 22 hét a kiképzés, akiknek meg kell még azt is mutatni, hogy a kapcsoló hogyan működik.

(Voltam én is olyan műszaki képzésen, ahol az amerikai oktató olyanokat kezdett el magyarázni, hogy mi az a koszinusz fí, mire mondtuk neki, hogy öreg, itt azért mindenki minimum érettségizett, ráadásul szakirányban, meg jó pár ember mérnök, szintén szakirányban, szóval ezeket az alapokat nyugodtan ugorjuk át. Elég meglepő volt neki, nem ehhez volt szokva, a villamos alapismeretekre szánt volna 2 hetet a 4 hónapos tanfolyamból. A tanfolyam végén mondta, hogy tulajdonképpen a 4 hónap helyett ebben a csoportban 2 hét is elég lett volna, csak a típuseltérésekre kitérve.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 15:42:20

@tiltsál ki te gyökér: " bazmeg, tényleg. A motiváltsággal majd megálmodja, hogy hogyan kell célratartani a lövegtornyot, hogyan működik a kommunikáció, hogyan kell menni"

Nem, normális emberek már egy éves koruk körül megtanulnak menni. Neked még mindig nem megy?
A kommunikáció működése nem akkora truváj, van, aki már másfél évesen egész jó benne. Neked még látom, most is gondokat okoz.

ÉS NEM, te gyáva hazaáruló takony, ha nem állnak ellen, akkor sem lenne jobb a helyzet.
Tudom, te szeretnéd, ha Putyin végre elkapna hátulról.

11110000 2022.04.22. 15:42:27

@Boar.:
A kijevi csirkemell világhírű, legalábbis Magyarországon. Biztos kíváncsiak lettek, milyen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 15:45:26

@tiltsál ki te gyökér: ja, te nagyonbuta hordaléka a kommunista mocsoknak, miből gondolod, hogy nem képeznek ukránokat az amerikaiak? Mi van, ha nem ukrán repüli majd azt a gépet, hanem mondjuk lengyel?

Etniez 2022.04.22. 15:47:38

@Boar.: fogja a tökét Orbánnak, szépen belesétált Putyin csapdájába.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 15:48:47

@11110000: azért van példa a másik oldalon is. Mennyi ész, tanulás, szorgalom, képzés kell ahhoz, hogy a csernobili erdőbe ássák be magukat az oroszok? Mekkora tudás kell ehhez egy parancsnoknak!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 15:50:48

@Sir Gombóc: nem hinném hogy keveri. Fogalma sincs.

Sir Gombóc 2022.04.22. 16:03:33

@11110000: az irányadót. Bocs, nem volt egyértelmű.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:07:11

@tiltsál ki te gyökér: pontosan ez történt Kijevnél odaküldték a katonákat meghalni. Nyilván ez volt Putyin célja. Gyökér vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:09:18

@konrada: Mariupol stratégiailag fontos. Nem kell onnan kiverni az oroszt, elég bombázni őket, körbekeríteni. Sztálingrád sem azért szabadult fel, mert a németek megunták és hazamentek.

arthurthedent 2022.04.22. 16:13:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: "hogy a csernobili erdőbe ássák be magukat az oroszok? "

Az már mekkora sztori volt, besza-behu!

6.Lenin 2022.04.22. 16:21:31

Azta, mennyi ballipsi hadvezér, talán egy fügét is simán levernének a diófáról. Egy sima választást meg buknak.
Mindenhez értenek, de értelmes dolgot még az életben nem csináltak.
tuti valamilyen köcsögképzőbe jártak 20 évig. Vagy már így születhettek?
Tök mind1 is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:23:35

@tiltsál ki te gyökér: "azért nem drukkolhatunk Putyinnak, mert nem tudjuk a céljait"

Hamár idézel, te gyökér. És amire utaltam, nem tudhatjuk, merre megy tovább, ha megszerezte Ukrajnát. Mi a következő?

Boar. 2022.04.22. 16:25:08

Munkásőrszag van.
Vagy csak befingott a kutya.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:26:20

@tiltsál ki te gyökér: "elég ahhoz, hogy éles bevetésre menj, és mondjuk legyen bármennyi esélyed is? Kurvára nem"

Bizony, az amerikai hadseregben alapkövetelmény a phd.

Te, gyökér, szerinted egy drón által bemért célpontra milyen ballisztikai szakértelem kell kilőni egy vállról indítható rakétát?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:27:30

@6.Lenin: munkásőrnek lenni nagyon értelmes dolog ám!

6.Lenin 2022.04.22. 16:29:01

@Boar.:

Olvastam a névjegykártyádat:

"146 kilós állat."
Pont ilyennek képzeltelek én is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:29:02

@6.Lenin: nem, a te diófádon fügét versz , de nem ott termett, hidd el. Téged becsaptak. Igaz, nem volt nehéz dolguk.

6.Lenin 2022.04.22. 16:30:38

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Volt aki a miniszterelnökségig vitte. Talán még most is kint a képe a nappalitokban.

6.Lenin 2022.04.22. 16:33:03

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Látom nem vetted a lapot, Egy ballipsi hadvezér sem a diót, sem a fügét nem ismerheti, annyi esze képtelenség, hogy lenne. Ezért írtam.
Beugrottál.

Boar. 2022.04.22. 16:35:51

@6.Lenin: A te képed van kint.
Nem a nappaliban, a fajanszban. Arra szarok.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:36:24

@6.Lenin: és értelmes volt? Mert neked nem sikerült...

Boar. 2022.04.22. 16:37:28

@6.Lenin: Ilyennek képzeltél?
Rólam fantáziálsz?
Ejnye...
Szólj a nővérkének, tegyen tisztába és adjon még abból a cuccból amitől egész nap aludtál...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 16:38:57

@6.Lenin: úgy látszik, te vagy az, aki diófát nem látott, csak fügét. Azt sokat mutathattak neked, mert rögzült.

6.Lenin 2022.04.22. 16:44:23

@Boar.:

Te szerencsétlen, te írtad ezt valakink, akit szeretnél felpofozni.

ezt te írtad.
"Kinek képzelem magam?
Egy 146 kilós állatnak akinek egyetlen ütésébe is belehalnál te majom... :-)
Szóval ha meguntad a szenvedést, jelentkezz... :-)"

6.Lenin 2022.04.22. 16:46:03

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Beégtél, fokozni már felesleges. Köcsög vagy, na. Itt nem vagy egyedül.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 17:15:45

@6.Lenin: ", mennyi ballipsi hadvezér, talán egy fügét is simán levernének a diófáról. Egy sima választást meg buknak.
Mindenhez értenek, de értelmes dolgot még az életben nem csináltak.
tuti valamilyen köcsögképzőbe jártak 20 évig. Vagy már így születhettek?
Tök mind1"

Látod, össze-vissza zagyválsz.

6.Lenin 2022.04.22. 17:19:10

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nagyon gyenge vagy te az ilyesmikhez. Nem értetted, ennyi. Itt nyugodtan le lehet zárni. Ennél többet te nem érsz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 17:24:04

@6.Lenin: itt egy ballipsi sincs, aki indult a választáson. Tehát el sem veszthette. Làtod, ennyire segg vagy.

6.Lenin 2022.04.22. 17:27:02

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Azt beismerem, hogy ez tisztességtelen volt tőlem, mert nem feltételeztem, hogy lesz aki megérti a benne rejlőt. Csak te reagáltál rá, valszeg többen még törik az agyukat, vagy megkérdezték a körükben véletlenül ott lévő értelmes embert, aki egy jót röhögött, ezért nem mernek reagálni a tábornok urak. egyedül te . De azt nem is feltételezném soha, hogy te megérts egy látszólag bonyolultabb szöveget.

6.Lenin 2022.04.22. 17:32:29

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Mindenképpen vesztesekre szavaztál, mert elhitted, hogy nyerni fognak. Tehát vesztes helyre szavaztál.
Vagy az ide írogató ellenzékhez tartozó géniuszok. Jelen eseteben óriási tehetségű hadvezérek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.22. 17:43:52

@6.Lenin: Látom a nővérke kimosott téged a szarból és pelenkát cserélt neked. Rögtön nagy a pofád.

6.Lenin 2022.04.22. 17:51:27

Na, jönnek a lopott nickek, megjött az agyalágyult Matyi II.
Gyogyós lehet tábornok, vagy hadvezér?
Kíváncsi vagyok mikor kezdi csillogtatni, hogy ebben is pont akkora bunkó, mint minden másban is.

6.Lenin 2022.04.22. 17:55:46

Ja, és a poszthoz is valamit. Hány tankjuk van az oroszoknak?
Szerintem 5-nél több, de kevesebb, mint a háború megindításakor volt, bár ebben nem vagyok teljesen biztos, mert közben vagy gyártottak még (de talán annyit mégsem, tehát mégis jól látom).
Na, ez is megvolt.

IP címmel leégett pecás 2022.04.22. 18:00:41

Szóval a lényeg az, hogy egy matek zseni vagyok, mert kiszámoltam hogy kevesebb.

IP címmel leégett pecás 2022.04.22. 18:02:00

Gyogyós munkásőr lehetett, ha tábornok nem is.

IP címmel leégett pecás 2022.04.22. 18:03:09

Na ez is megvolt. A nővérke büszke lesz rám.

pistа18723 2022.04.22. 19:10:02

Fidióták ideömlöttek. Már scriptem által felhasznált gépidőt sem pazarlom rájuk.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 19:20:27

@11110000: "Az elefántnak ezek szerint nagyon szar lehet a memóriája. Az órák az órákat? Még rosszabb. Perceket lesz az."

Egyre rejtélyesebb ez a párbeszéd.

'1. Én azt hiszem valamit benéztél. Ahogy mondtam: "Az idő soha soha meg nem áll, az órák róják szüntelen az útjukat,..." RÓJÁK.
2. Nem hallgattad meg a linken a dalt? Akkor még egyszer, de utoljára. Élvezd a művet:

www.youtube.com/watch?v=ni7wEmWHtDI

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 19:20:40

@11110000:
"Hát ha tudtoddal ennyi, akkor elég szar a tudásod, de ezt már eddig is folyton bizonyítottad."
Hát persze. 5 perc

"Azt meg nézd meg a szótárban, hogy mit jelent a commander szó. Mert láthatóan fingod sincs arról, hogy miket idézgetsz be"
Tudtommal parancsnok. Ami nem árt, ha vagy egy páncélos osztagnak..

"Egész Ukrajnát el akarták foglalni, ehhez képest egyetlen város bevétele tartott 60 napig úgy, hogy rommá lőtték az egész várost, és egy része még mindig tartja magát."
Ja, és ezt honnan is tudod? Megírta neked Putyin? Kurvára nem akarták elfoglalni egész Ukrajnát, már az elején elmondták a céljaikat. Mintha nem egy várost vettek volna be, gyakorlatilag a teljes orosz nyelvű részt már az ellenőrzésük alatt van.

"Nem szar, hogy putyin cigány kutyájának a seggét nyalod folyton?"
Nem nyalom én senkinek a seggét, szembesítem az okos fajtádat a tényekkel.

"van cirka 7000 atomrakétája"
Egyrészt nincsen, csak kb. 1500,
:D:D:D: Today, Russia says it has 6,257 nuclear warheads, while the United States admits to having 5,550, according to a January fact sheet released by the Arms Control Association.2022. márc. 22.

" másrészt lehet, hogy ezek 90%-a is mákdésképtelen, "
Ja, hogy lehet, hogy mákdésképtelen? :D:D::D Szép új szó. Ha már nyelvtannáciskodtál kicsit.

"mint a harckocsiké, pedig azért egy atomrakéta kicsit több karbantartást igényel, mint egy harckocsi, és ha utóbbira ekkora gondot fordítottak, gondolom, az atomrakétákra is. "
Ja, hogy gondolod? Az akkor mindjárt más. Ha gondolod és lehet, akkor minden oké. Végül is ilyen feltételezésekre lehet alapozni.
Mellesleg megállak az orosz harckocsik, hogy annyira nagyon nincsenek karbantartva?

"Másrészt a NATO-nak azért vannak elég komoly rakétaelhárító fegyverei, meg az sem elképzelhetetlen, hogy esetleg még Izrael is kölcsönadná a Vaskupolát, ha Amerika nagyon kéri."
Ja, az ám a 100%. Na ülj le hülyegyerek.

"Ukránok náci jelképeket? Nézz meg egy átlagos orosz focimeccset, ha náci jelképeket akarsz látni, te náci faszkalap."
AZOVI LÉGIÓ NEONÁCI. Ott van a farkashorog bazmeg a zászlójukon.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 19:24:35

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Bizony, az amerikai hadseregben alapkövetelmény a phd."
the shortest time to go from inexperienced civilian to tank commander in the US Army would be 12 weeks of Officer Candidate School to be commissioned as a second lieutenant, and then to certify as a tank commander would be an additional 19 weeks of the Armor Basic Officer Leader’s Course for a total of 31 weeks.
És ez a járműparancsnok. Nem az, aki összehangoltan irányít másik ötöt.

"egy drón által bemért célpontra milyen ballisztikai szakértelem kell kilőni egy vállról indítható rakétát?"
Semennyi. A katonai képzések viccnek vannak.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 19:24:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: "...Tudom, te szeretnéd, ha Putyin végre elkapna hátulról."

:-)))
Szerintem nagyon ráéreztél a lényegre.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 19:26:20

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"amire utaltam, nem tudhatjuk, merre megy tovább, ha megszerezte Ukrajnát. Mi a következő?"
Ukrajnát sem akarja megszerezni, nem tűnt fel?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 19:28:42

@zord íjász: Nem csak vén fasz vagy, hanem perverz is? Ilyen gondolatokkal foglalkozol, hogy kit kap el Putyin hátulról?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 19:34:55

@11110000: "A kijevi csirkemell világhírű, legalábbis Magyarországon. "

Ez akkora igazság, hogy az 1980-as években (gimnazistaként!!) a kedvenc helyünk az Asoriánál lévő Bajkál orosz teázó és étterem volt a kedvencünk. Ott volt a kedvenc pincérünk is, egy kb 135 kg-os szuper udvarias fószer, aki a második ottlétünk után már arra is emlékezett, hogy a múltkor másképp volt vágva az egyikünk haja, de rögtön felismert mindannyiunkat, kaptunk ajándék vodkát kis pohárban, apró kedvességeket, minden alkalommal. A kijevi csirkemell mesésen finom, legendás kajájuk volt, és megfizethető...mondom, gimnazistaként jártunk oda, persze szépen felöltözve, a teázós részben helyet foglalva, fent.

És baszmg, rákerestem, és tele van találattal a google a régmúlt időkről ha az ember beírja a keresőbe. Még ilyet! Csodálatos ez az internet nevű szörnyeteg.

turizmus.com/szallashely-vendeglatas/bajkal-nosztalgia-az-astoria-sefjetol-1097147

egykor.hu/budapest-v--kerulet/bajkal-etterem-es-teazo/2137

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 19:44:20

@zord íjász: Nekem eszembe sem jutott más pasik segge, ti erről fantáziáltok.

Sir Gombóc 2022.04.22. 19:44:28

@tiltsál ki te gyökér: te tényleg nem érted. Ne erőltesd.

ez a nevem senki 2022.04.22. 19:49:44

már a cím
sem

magyaréknál tankja
nem tanklyuk

Etniez 2022.04.22. 19:57:39

@ez a nevem senki: A tanklyuk az a harcjármű, amit Ukrajnába küldtek az oroszok, kaptak egy rakétát egy drónról és csak lyuk maradt utánuk.
Ebből kifolyólag az oroszoknak tanklyuk van.

ez a nevem senki 2022.04.22. 19:58:41

ezek a béna oroszok
kézre kerítettek azér 1.5 mo-nyi területet
ogyesza meg lesz
moldáv fel készül

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.04.22. 19:59:53

@tiltsál ki te gyökér: Itt valami félreértés lesz. Én nem fantáziálok más pasik seggéről, pusztán megjegyeztem, hogy a kommentelőtárs meglátása talán jó magyarázatként szolgálhat arra, miért küzdesz az orosz ügyért ilyen vehemenciával. Noha véresszájú heteroszexuális vagyok, ám ugyanakkor tiszta szívű, igaz liberálisként nekem semmi bajom azzal, ha te esetleg homoszexuális vagy, és úgy érzed meg kell védened az Gazda gazdáját és a dicső szovjet, akarom mondani a dicső orosz nép nemes felszabadító harcát, amelyet a – a Kreml szóhasználatában – neonácik ellen és a szerintük egyébként nem létező ukrán nemzet felszabadításáért folytat. Tiszteletreméltónak találom, hogy egész nap űzöd itt az ipart...és a motivációdat sem találom betegesnek, teljesen el tudom fogadni, ha az az oka, amelyről a kommentelőtárs beszélt. Nem volt bennem rossz szándék, nem is értem miért ugrottál rá ilyen durva hangnemben.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.22. 20:35:29

@zord íjász: Mikor is küzdöttem én az orosz ügyért?

Mellesleg az van, hogy az irónia bír jó is lenni, csak te szarul csinálod. Azt például simán elhiszem, hogy te semmi betegességet nem találsz abban, hogy pasik seggéről elmélkedsz. Ez neked a normális.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 23:46:54

@6.Lenin: mit magyaràzkodsz? Nem beszèled a magyart?
"mennyi ballipsi hadvezér, talán egy fügét is simán levernének a diófáról. Egy sima választást meg buknak"

A szavazó nem tud bukni a választáson, te agyalágyult moszkovita.

A fügét pedig le lehet verni a diófáról. Annyi eszed van, mint egy munkásőrnek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 23:52:00

@tiltsál ki te gyökér: ja. Hogy akarná már megszerezni. Azért mondta, hogy Ukrajna, mint állam, nem létezik. Azért mondta, hogy Ukrajna Oroszország része, azt Sztálin kreálta és Gorbacsov ajándékozta oda.
Te a föld alatt élsz, azért vagy ekkora gyökér.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.22. 23:53:04

@Sir Gombóc: Azt, hogy hülyeséget írtál. a T-90 bizony egy T-80 elemekkel feljavított T-72. Ez van.:)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.22. 23:55:21

@tiltsál ki te gyökér: "Nem csak vén fasz vagy, hanem perverz is? Ilyen gondolatokkal foglalkozol, hogy kit kap el Putyin hátulról?"

Hát, ebből az jön le, te gyökér, hogy te vagy perverz. Ugyanis ennek nem szexuális jelentése van, csak te látsz benne ...mit is? Homoszexualitást? Akkor buzi vagy.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.22. 23:58:39

@Sir Gombóc: @11110000: Egyik idióta sem hallott Murmanszkról és a perzsa korridorról (kezdhettek guglizni balfaszok:). Valamint arról. hogy a szovjet-japán egyezmény alapján fegyverek, harceszközök nem voltak behajózhatók Vlagyivosztokba..

Sir Gombóc 2022.04.23. 00:00:49

@CSOKKI MÁLNA: téged sem az eszedért tartanak. Már az avatarod sem áll szóba veled?
De ha már megtaláltad azt a wiki szócikket, elolvashatnád az egészet. Bár kétlem, hogy megértenéd. :P

vackor1 2022.04.23. 00:04:51

Már kezdtem "hiányolni" némely nicket, de a végére beleerősítettek a fiúk, alig párnak ( horgász, gatya ,vmi számos izé meg 1-2 másik, akik szerencsére eszembe sem jutnak ) nem kezdődött meg még a műszak.
Komolyan nem értem... A belföldi témáknál kritika nélkül védik a védhetetlent is, betűre hozzák a kötelezőt,nyalják a nyalnivalót, de az ukrajnai háborúval kapcsolatban is ezt kell csinálniuk, ott is muszáj a dokumentáltan, letagadhatatlanul mocsok dolgokat művelő orosz agresszoroknak lenni a jófiúknak ?? Itt is a világ normálisabb része ( volt egy lény, aki felhozta, hogy irán, szíria, pakisztán, fekete-afrika és hasonló kellemes és méltán elismert, fejlett és nagyszerű helyek nem..gondoltam megkérdezem, hogy melyikben szeretne élni az EU,USA, Japán és pár ilyen szóra sem érdemes hely helyett , de aztán inkább nem válaszoltam neki, van, akivel nem vív párbajt - szellemit sem - az ember, mert fegyvertelen a szerencsétlen) ,akik elítélik az oroszokat, mind hülye, mind rosszul látja, ők jönnek szembe az autópályán ( félve kérdezem, hogy mit gondolnak a talajmentinapoleonkedvesvezőtőjükről, aki kénytelen-kelletlen, pávatotyogva de szavakban azért csak elítéli puytkost) ? MIÉRT ????
A másik: ezek a lények minden cikk alatt megállapítják, hogy a másik oldal idióta - sorosbrüsszelgyurcsánymigráns stb..- , a kommentelők agyatlanok és mindent is rosszul tudnak/látnak/gondolnak, a blogírónak egyenesen maga Gyuri fizet , amit Feri ad át ürgebőrbe kötve ( ahogyan itt már szó volt erről ) Brüsszel főpályaudvarán, de akkor mitökért olvassák ezeket ???
Esküszöm, hogy soha eszembe nem jutott m1-2-3-4-5-100kesmaizéketprostisrácokatripostorigomegtöktuggyamiket olvasni, mert egyszerűen azt gondolom róluk, hogy hazudnak még a kötőszavakkal is, akkor meg minek olvasnám ?
Persze , tudom én jól: nem is így van, minden egyes szavuk maga a profi hozzáértés (a héten két nap alatt három , a 12 éve nagyszerűek által létrehozott informatikai rendszerrel lett volna dolgom HA működött volna bármelyik is.., ahogy lsimonnal vagy hogy hívják a méltóságos urat sem jött szembe a valóság, lófszt ), az igazság, ahogy a fényességesvezényló sem hazudott még sosem, a migráncsok is mindenkit megerőszakoltak és elvették az összes ember munkáját ( azért nem írom példának a fradit, mert embert írtam az előzőekben.. ) , az lmbtq ellen is minden csatornán harcolnak egyesek, de azért ha én azt gondolom, hogy talán mégsem így van, akkor szerény személyemnek az a lényeg, amit én gondolok és aszerint cselekszem, nem ?
Érti ezt valaki ?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 00:07:51

@CSOKKI MÁLNA: na, itt van neked,, te gyàrihülye:
" csendes-óceáni útvonal valamivel biztonságosabb volt. Mivel a Szovjetunió és Japán nem álltak hadban, itt a szállítmányok szovjet zászló alatt, szovjet személyzettel hajóztak 18–20 napig az Egyesült Államok nyugati partja és a Szovjetunió között. A jégmentes szorosokat mind Japán ellenőrizte, ahol a szállítmányokat átvizsgálták és néha el is akasztották. A japán tengeralattjárók – a német és a brit gyakorlattól eltérően – nem támadták a semleges teherhajókat, de egy hajót így is elsüllyesztettek, további hat hajót viszont amerikai tengeralattjárók süllyesztettek el tévedésből. Vlagyivosztok ennek ellenére a háború éveiben csaknem négyszer annyi árut fogadott, mint Murmanszk, és ötször annyit, mint Arhangelszk.[19"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 00:10:52

@CSOKKI MÁLNA: "nagyobb amerikai szállítások 1942 elején indultak meg a Szovjetunióba, ezek mennyisége azonban a háborús körülmények között rendszeresen, jelentősen elmaradt az ígértektől, tervektől és megállapodásoktól.[14] Anglia már 1941 október-decemberre 800 repülőgépet és 1000 harckocsit ígért, de „csak” 669 repülőgép és 487 tank érkezett meg. Ennek ellenére a segítség igen értékes volt, hiszen ekkor a Moszkvát védő három szovjet frontnak összesen 568 repülőgépe volt, közülük 389 már javított állapotban.[15]"

Tehát már 1941 novemberére több angol repülővel rendelkeztek, mint amennyi sajátjuk volt...

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 00:17:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az történelmi lecke. Igen, Ukrajna mint állam soha nem létezett 91 előtt. És a határait mindenféle párttitkárok húzogatták, ahogy akarták.
Ebben hol van az benne, hogy el akarja foglalni?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 00:22:21

@vackor1:
"muszáj a dokumentáltan, letagadhatatlanul mocsok dolgokat művelő orosz agresszoroknak lenni a jófiúknak ??"
Ki és mikor mondta, hogy az oroszok a jófiúk?

"hogy mit gondolnak a talajmentinapoleonkedvesvezőtőjükről,"
Azt, hogy a legnagyobb ukrán államférfi feje felett ellát.
Vagy ugye az ukrán törpe az nem törpe, csak az Orbán az?

CSOKKI MÁLNA 2022.04.23. 00:24:23

@Igazamvanvagyigazamvan?: Igen és ezt miért írod nekem? Én annyit állítottam, hogy nem VLAGYIVOSZTOKBA szállították a harceszközöket.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 00:26:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Ugyanis ennek nem szexuális jelentése van, csak te látsz benne ...mit is?"
Aham. Akkor milyen más értelme van a következő mondatnak?
"Tudom, te szeretnéd, ha Putyin végre elkapna hátulról."

Nem érzed a féregség legaljának, hogy a név nélkül írt saját mondatodat is letagadod, meg megmásítod? Ez tényleg nem is azt jelenti, amit mindenkinek jelent, hanem valami egészen mást. Az "elkapni hátulról" szöveg nem szexuális tartalmú. Tehát akkor gyakran kaptad el anyádat hátulról, ugye?

CSOKKI MÁLNA 2022.04.23. 00:28:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hányadik ökörnek kell elmagyaráznom, hogy a szovjet-japán egyezmény alapján VLAGYIVOSZTOKBA nem szállíthattak harceszközöket??

Legalább elolvasnád rendesen az idézetedet te hivatásos hülye:

" A jégmentes szorosokat mind Japán ellenőrizte, ahol a szállítmányokat átvizsgálták és néha el is akasztották"

Szerinted miért vizsgálták át a japánok szállítmányokat? Ezen nem gondolkodtál el, ugye?

CSOKKI MÁLNA 2022.04.23. 00:31:21

@Sir Gombóc:

Ebből a mondatból neked mi jön le te fogyatékos:

" E harckocsi (amely tulajdonképpen egy, a T–80-as sikeresebb elemeit felhasználó, modernizált T–72-es) közbenső megoldást jelent Oroszország számára egy modernebb harckocsi KIFEJLESZTÉSÉIG."

Az, hogy ez egy teljesen új fejlesztés, ahogy írtad??

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 00:31:36

@CSOKKI MÁLNA: de, valamiért a szovjetek nem tudták, hogy szerinted nem fogadtak amerikai szállítmányokat. Te ennyire hülye vagy?
"A jégmentes szorosokat mind Japán ellenőrizte, ahol a szállítmányokat átvizsgálták és néha el is akasztották. A japán tengeralattjárók – a német és a brit gyakorlattól eltérően – nem támadták a semleges teherhajókat, de egy hajót így is elsüllyesztettek, további hat hajót viszont amerikai tengeralattjárók süllyesztettek el tévedésből. Vlagyivosztok ennek ellenére a háború éveiben csaknem négyszer annyi árut fogadott, mint Murmanszk, és ötször annyit, mint Arhangelszk.[19"

Ott van leírva: VLAGYIVOSZTOK.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 00:36:42

@tiltsál ki te gyökér: ez nálatok volt szokás, te is ilyen vérfertőzésbôl születtél.
A jelentése: Putyin hátulról kapja el, mivel híres küzdősportokban jártas medvevadász, ahogy Ukrajnát akarta az orosz hadsereg. Tudod, beijeszt, hogy Donbaszban támad, aztán egy semleges országon keresztül, hátulról meglepi Kijevet.

Neked erről az anális szex jut eszedbe, mert buzi vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 00:40:48

@CSOKKI MÁLNA: a T 72-eshez annyi köze van, mint az AMG -nek a d 190-hez.

Más a motor, más a rakétavédelmi rendszer, az aktív és a passzív is, más praktice a futómű. Igaz, az ülés maradt ugyanolyan. De azt hiszem, még a páncélzatán is változtattak.

De, végülis igazad lehet, az orosz csodatank egy kiszuperált , avítt termék átfestése.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 00:46:40

@CSOKKI MÁLNA: T90 lövege: 2A46-M
T80 lövege: 2A46-2

Hát, ezt se találtad el.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 01:03:39

birca! Az utolsó lehetőség is befuccsolt hogy megkapd a pénzed a Kremltől.

"Kína újabb ütést vitt be az oroszoknak, leállítja a banki fizetési rendszerét az országban
Már a hét elején felreppent a hír, hogy a UnionPay, Kína legnagyobb pénzforgalmi szolgáltatója beszünteti oroszországi tevékenységét, mivel attól tart, hogy az országban való további működése a nyugati szankciók célpontjává tenné. Szerdán már megszületett a döntés, hogy leáll a fizetési rendszerük, pénteken pedig már nem is működött."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 01:06:30

birca! Gondok vannak.
www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/vlagyimir-putyin-hatorszag-ellenzek-hatalom-gyengules-kreml.750718.html

"Megjelent az első repedés Putyin hátországán
Vlagyimir Putyin környezetében kialakulóban van egy kicsi, egyelőre elszigetelt, de lassan növekvő csoport, amely úgy véli, elhibázott döntés volt háborút indítani Ukrajna ellen, az invázió a gazdasági-politikai következményei katasztrofálisak lesznek Oroszországra számára. Az orosz államfő azonban makacsul kitart ideológiai okokból indított, nagy, vérgőzös, kalandja mellett."

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 01:21:50

@CSOKKI MÁLNA: nos, akkor gondolkozz el, miért fordítottak vissza a japánok szovjet hajókat...
Mivel, és milyen megfontolásból ellenőrizték a szállítmányokat , amik 1945 szeptemberéig tartottak, amikor 1043 végére nem volt haditengerészetük?
Vajon mennyire érdekelte őket a szovjet-német konfliktus, miután elvesztették anyahajóikat és védekezésre kényszerültek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 01:28:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: Már a midwayi csata után csak annyi tengeri flottájuk volt hogy védjék az anyaországot, nem hogy a USA szállításokat ellenőrizgessék. 43-ra már az sem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 01:37:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: miközben egyes oligarchák kiirtják családjukat, majd öngyilkosok lesznek...de furcsa!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 01:38:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Fülöp-szigeteki tengeri csata, 1944. október 23.-26. - Október 23-án megkezdődött a II.világháború legnagyobb tengeri csatája, melyben 216 amerikai hajó állt szemben 64 japánnal"

Biztos azzal törődtek, mit visznek az orosz hajók....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 07:15:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ja. És az volt a tervük hogy az ellenőrzést végző hajók céltáblái legyenek a jenki tengeralattjáróknak. :-))

Bandibacsi34 2022.04.23. 07:41:41

@Igazamvanvagyigazamvan?:
A keleti-fronton a légierő nem sokat ert, nyugaton is 1944 elejere-kozepere lettek bevetve a nagyobb bombázó gepek. 1942-re maga Hitler mondta, hogy 20 000 tankot semmisitettek meg es a Szovjetunio meg mindig nem omlott össze. Mellesleg a nemetek havi 900, a szovjetek a gyarak ujratermelesenek megindulasa utan(az Uralbol) havi 1500 tankot voltak kepesek legyartani. A nemet tengeralattjarok 1944 elejeig uraltak az Atlanti oceant, meg Angliaba is alig voltak kepesek addig arut szallitani az amerikaiak(addigra nott meg a bombazoik hatotavolsaga a melytengei bombazas erdekeben is). Iranon vagy Vlagyivosztokon keresztul nem nagyon voltak képesek sok tankot leszallitani a vasutak 1943 ig("When the British first took over the southern part in 1941, the railway was only able to move one freight train per day. The railroad hauled a total volume of 978 tons a day in the first quarter of 1942. Yet by September 1943, they were able to move 5,400 tons per day, due to the import of new locomotives, wagons, and more skilled individuals") . Kb összesen annyit szallitottak a 4 ev alatt, amennyit a szovjet gyarak legyartottak 6 honap alatt. Inkabb autokat(Jeep) loszert es mas dolgokat küldtek(elelmiszer, labbelik stb.). Anglia 3x annyit kapott, mint a Szovjetunio "In all, $31.4 billion went to the United Kingdom, $11.3 billion to the Soviet Union, $3.2 billion to France, $1.6 billion to China, and the remaining $2.6 billion to the other Allies."(...) Delivery was via the Arctic Convoys, the Persian Corridor, and the Pacific Route. The Arctic route was the shortest and most direct route for lend-lease aid to the USSR, though it was also the most dangerous as it involved sailing past German-occupied Norway. Some 3,964,000 tons of goods were shipped by the Arctic route; 7% was lost, while 93% arrived safely.[55] This constituted some 23% of the total aid to the USSR during the war.

The Persian Corridor was the longest route, and was not fully operational until mid-1942. Thereafter it saw the passage of 4,160,000 tons of goods, 27% of the total.[55]

The Pacific Route opened in August 1941, but was affected by the start of hostilities between Japan and the U.S.; after December 1941, only Soviet ships could be used, and, as Japan and the USSR observed a strict neutrality towards each other, only non-military goods could be transported.[56] Nevertheless, some 8,244,000 tons of goods went by this route, 50% of the total.[(..) In total, the U.S. deliveries to the USSR through Lend-Lease amounted to $11 billion in materials: over 400,000 jeeps and trucks; 12,000 armored vehicles (including 7,000 tanks, about 1,386[57] of which were M3 Lees and 4,102 M4 Shermans);[58] 11,400 aircraft (4,719 of which were Bell P-39 Airacobras)[59] and 1.75 million tons of food.[60]. Ezek nagy resze 1943-44-ben jott, amikor mar a szovjetek regen elorenyomuloban voltak. Részletek: en.m.wikipedia.org/wiki/Lend-Lease

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 09:03:44

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szánalmas a magyarázkodásod, buzika. Kapd el anyád megint hátulról.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 09:20:34

@Bandibacsi34: Muszáj hetente előjönni az atomveszéllyel, mert a világ kezdi leszarni Ukrajnát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 09:34:21

@tiltsál ki te gyökér: "A DONYEC-MEDENCE FELETTI ELLENŐRZÉS SZÁRAZFÖLDI FOLYOSÓT HOZ LÉTRE A KRÍM FELÉ, ÉS ÉRINTI AZ UKRÁN HADSEREG LÉTFONTOSSÁGÚ LÉTESÍTMÉNYEIT,

a Dél-Ukrajna feletti ellenőrzés pedig kijáratot biztosítana az orosz fegyveres erők számára a moldovai Dnyeszter mentéhez, ahol szerinte az orosz ajkú lakosság elnyomására utaló jelek mutatkoznak"

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 10:19:22

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Miért? Most akkor mégis szexuális a célzás? Nem csak birkózásról van szó? Kicsit belezavarodtál, mint a GDP-be

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 10:20:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: És ez, amit idéztél azt jelenti, hogy el akarja foglalni Ukrajnát? Hahó Öcsi, nézz már a térképre.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.23. 10:21:02

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Mivel, és milyen megfontolásból ellenőrizték a szállítmányokat , amik 1945 szeptemberéig tartottak, amikor 1043 végére nem volt haditengerészetük?"

És szted milyen megfontolásból szállítottak volna tankokat, repülőgépeket, lövegeket , muníciót Vlagyivosztokba, amikor egyrészt egyezmény tiltotta, másrészt kb. tízezer km-re volt a frontoktól, amikor sokkal rövidebb idő alatt odajuttathatták Murmanszkon és a perzsa korridoron keresztül ..Libsilogic, ne keress benne értelmet..:)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 10:22:29

@tiltsál ki te gyökér: nem, ez arra volt példa, hogy nem tudjuk a céljait, mert hazudik.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.23. 10:24:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Például '41-'42-ben okoska? Egész mással voltak elfoglalva a jenkik, és nem Vlagyivosztokkal. Egyébként is más útvonalakon is szállíthattak hadfelszerelést sokkal közelebb a frontokhoz. Azt meg csak csendben jegyzem meg, hogy a Vlagyivosztokba szállító hajók szovjet felségjel alatt hajóztak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 10:35:43

@CSOKKI MÁLNA: mondjuk azért, mert Európa környékén a németek még ott voltak?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 10:38:13

@CSOKKI MÁLNA: az észak-Atlanti útvonalon a tengeralattjárók tizedelték a konvojokat, a perzsa vasutakat a repülők érték el, Vlagyivosztok pedig biztonságos volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 10:40:33

@CSOKKI MÁLNA: kár volt megjegyezned. Ez a japánnal kötött megállapodás miatt volt. De ugye az világos, hogy a szovjet hajók nem szovjet traktorokat vittek az USA-ba?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.23. 10:41:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"nem, ez arra volt példa, hogy nem tudjuk a céljait, mert hazudik."
3 hete még tudtátok....
Sőt, tegnap is
""Egész Ukrajnát el akarták foglalni, ehhez képest egyetlen város bevétele tartott 60 napig úgy, "

Mellesleg az idézett cél elég reális, és a jelek szerint ezt csinálják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 10:50:36

@CSOKKI MÁLNA: "Azt meg csak csendben jegyzem meg, hogy a Vlagyivosztokba szállító hajók szovjet felségjel alatt hajóztak."

Hűha! A logika tombol nálad. Ennek mi köze ahhoz hogy az ellenőrző hajók, amiket az amcsik tizedeltek, japán felségjel alatt hajóztak? A szállítások pedig 1944-1945-ben is folytak, amikor Japánnak már csak a szigetei védelmére volt erejük. Gondolod hogy amikor Ivodzsimát védték akkor a vlagyivosztoki szállításokat ellenőrizték? Persze. :-)) Megint körömszakadtáig véded a hülyeségedet és magadat égeted szarrá.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 10:56:37

@tiltsál ki te gyökér: gyökér, te nagyon hülye vagy.
Az, hogy mi az igazi cél, nem nyilvános. Hogy mit hazudnak, az igen, de az minden nap más.
Tehát: nem tudhatjuk, mi az igazi célja Putyinnak, mert még saját magának is hazudik!
Mellesleg én pont azt mondtam, hogy a dél-keleti területeket akarja elfoglalni, az olaj és gázkutak miatt.
De! Elôször még azt hazudta, az ukrán testvérnép, csatlakozzamak önként. Aztán neonácikról zagyvált, akiktől meg kell tisztítani Ukrajnát.
Volt szó arról, hogy Donbasszban felszabadítjuk orosz testvéreinket.
Erre megtámadták Kijevet. Rossz a térkép?
Most kiderül, mégse Kijev, inkább Moldova....

Mint a vicc: így száll le a bicikliről.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 10:58:14

@CSOKKI MÁLNA: Olvasgass te ostoba! A szállítás két hét alatt - most már kevesebb - megoldható volt. Gyorsabb mint Murmanszkig elhajózni. Már ha tudod hol van Murmanszk. Ja és sokkal kevésbé veszélyes. Elképesztő mennyire fafej vagy. Tanuld már meg a guglit használni és keress rajta, ha már látod mennyire szénné égetünk és kussolj! Akiben egy szál értelem van, az nem védi tovább a védhetetlent.

"A Transzszibériai vasút építése

A vasút építése az Usszuri közelében, 1895-ben
A vasútvonal építését 1891. május 31-én Vlagyivosztokban Nyikolaj Alekszandrovics trónörökös, a későbbi II. Miklós cár jelenlétében kezdték. A teljes vaspálya 1901. november 3-ra készült el, amikor a keleti és nyugati irányból haladó építők találkoztak.

Az első vasúti szerelvények Szentpétervár és a távol-keleti Vlagyivosztok között 1903 júliusában indultak, a Transzszibériai vasútvonalat hivatalosan 1903. július 13-án adták át a forgalomnak. A vasútvonal megnyitásakor a szerelvényeket a Bajkál-tavon még vasúti komp segítségével juttatták át.

1904 telén, az orosz–japán háború kezdetén a sürgőssé vált szállítások miatt 42 verszta (44,7 km) vasúti pályát építettek a befagyott tó jegére. A mozdonyokat és a vasúti kocsikat ezen a szakaszon lovakkal húzták át.[2]

1905. október 29-ére készült el a Bajkál-tavat elkerülő szakasz. Ettől a dátumtól kezdve a vasúti szerelvények akadály nélkül haladhatnak az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. A közel 12 évig tartó építkezés (1891–1903) 1 455 413 000 arany rubeljába került az Orosz Birodalomnak.

Az útvonal
A Transzszibériai vasútvonal kelet-nyugati irányban nagyjából 7000 km-es, míg észak-déli irányba 3500 km-es távolságot tesz meg, 8 időzónát keresztez. A vasútvonal mentén 87 város található, azaz nagyjából 110 km-enként egy-egy.

A Moszkvából induló Oroszország expressz menetrend szerint 147 óra 59 perc alatt teszi meg az utat. A visszaút időtartama 148 óra 27 perc.

A vasút déli vonalán közlekedik a Harkiv – Vlagyivosztok gyorsvonat, melynek menetideje 173 óra 11 perc.

Legjelentősebb városok
Moszkva (0 km, Moszkvai idő)
Nyizsnyij Novgorod (442 km, Moszkvai idő), itt keresztezi a Volgát
Kirov (956 km, Moszkvai idő)
Perm (1436 km, Moszkvai idő plusz 2 óra), a Káma hídja
Európa és Ázsia határát (1777 km) egy fehér obeliszk jelzi
Jekatyerinburg (1816 km, Moszkvai idő plusz 2 óra) és az Urál
Tyumeny (2138 km, Moszkvai idő plusz 2 óra)
Omszk (2712 km, Moszkvai idő plusz 3 óra) Irtis
Novoszibirszk (3335 km, Moszkvai idő plusz 3 óra), az Ob
Krasznojarszk (4098 km, Moszkvai idő plusz 4 óra), a Jenyiszej
Irkutszk (5185 km, Moszkvai idő plusz 5 óra), itt éri el a vasútvonal a Bajkál-tavat, majd 207 km hosszan a tó partján halad
Ulan-Ude (5642 km, Moszkvai idő plusz 5 óra)
5655 km-nél kezdődik a Transzmongol vasútvonal
Csita (6199 km, Moszkvai idő plusz 6 óra)
Tarszkaja vasútállomás itt 6312 km-nél kezdődik a Kínai keleti vasútvonal
Birobidzsan (8351 km, Moszkvai idő plusz 7 óra)
Habarovszk (8521 km, Moszkvai idő plusz 7 óra), az Amur
Usszurijszk (9177 km, Moszkvai idő plusz 7 óra)
Vlagyivosztok (9288 km, Moszkvai idő plusz 7 óra), Csendes-óceán"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 11:18:05

@CSOKKI MÁLNA: Szállítási útvonalak ezer tonna %
Csendes-óceáni 8244 47,1
Transziráni 4160 23,8
Sarkvidéki konvojok 3964 22,6
Fekete-tenger 681 3,9
Északi Jeges-tenger 452 2,6
Összesen 17 501 100,0

Na, vazze, a 41%-a a cuccnak Vlagyivosztokon keresztül jött!

Az gondolom eszedbe sem jutott, hogy a szovjet pont a japánokkal kötött fegyverszünet eredményeképp, pont a transszibériai vasúton képes volt átdobni a 2. Szovjet hadsereget Moszkva védelmére.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 11:23:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szerinted eleget égettük már @CSOKKI MÁLNA: -t, vagy még szopassuk egy kicsit? Már kezdem sajnálni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 11:29:20

@tiltsál ki te gyökér: ""Egész Ukrajnát el akarták foglalni, ehhez képest egyetlen város bevétele tartott 60 napig úgy"

Te gyökér, bár ezt nem én mondtam, azaz te egy sunyi szar vagy, azért értem. Szemben veled, aki láthatóan gondokkal küszködsz, hogy megértsd a magyart.

Figyelj orosz ügynök:
Az elején Putyin mondta vala: egy a nép, egy az ország.
Orosz ukrán testvérek, a kijevi rusz az oroszoké volt, tehát most is az legyen.

Akin nem orosz, az náci, azokat kiirtjuk. Ez is mutatja eddigi határozottságát ő nagy cárjának, az ukrán testvér...ha nem, akkor náci.

Kijelenté ő nagy bölcselmében, Ukrajna nem létezik, azt kreálták. Tehát Oroszország szerves része.

Ez utóbbi azt jelenti, te gondolkodásra képtelen sejthalmaz, hogy UKRAJNA OROSZ, TEHÁT EL AKARJA FOGLALNI.

Nem oly bonyolult ez. Igaz, beszélni kell hozzá egy robbant nehéz nyelvet, a fordítóprogram meg láthatóan nem lett fejlesztve vagy 3 éve...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 11:31:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem én égetem, a tények.
Mit kéne rajta sajnálni? Felhozol egy adatot, ő meg tökönrúgja saját magát?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.23. 11:35:19

@CSOKKI MÁLNA: És mi lenne ha gondolkoznál, számolnál? Egy teherhajó 20-30 km/h sebességgel megy, a vasút sokkal gyorsabban. A Csendes óceánról Murmanszk kb. ugyanannyi távolság mint a vasút Vlagyivosztokból Moszkváig. Sacc/kb. A vasút mennyivel megy szerinted? És Murmanszkban még mindig vasútra kell rakni hogy a front közelébe vigyék.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 19:20:32

@tiltsál ki te gyökér: azt mondja az orosz állami tévé, a volt tagállamokat a SZOVJET zászló alatt kell egyesíteni.

arthurthedent 2022.04.23. 21:37:48

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hát azzal szerintem elég jól tudják egyesíteni egész európát... csak mondjuk nem az ő oldalukon. :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.23. 22:04:18

@arthurthedent: és ahhoz mit szólsz, hogy két oligarcha véletlenül egyidőben kiirtja a családját, majd öngyilkos lesz?
Lehet, Orbán is ettől fél?

arthurthedent 2022.04.24. 06:33:38

@Igazamvanvagyigazamvan?: Family annihilators. Amikor szorult a hurok előfordult, hogy tényleg így reagálnak emberek. A kérdés az, hogy ez most akkor jó nekünk vagy nem? :( Mármint jó -e az, ha szorul a hurok...

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 09:36:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Csak a cél naponta változik, attól függ éppen hol égtek le."
Igen, most olvastam, hogy Kijev szerint május végére fölénybe kerülnek.
Hát, majd a realitás ott is szájba fog baszni sok mindenkit.

Hol égtek le? Kitaláltad, hogy az volt a célja, hogy 3 nap alatt elfoglal egy hat Magyarországnyi területet, aztán szerinted beégtek. Sőt, azzal is beégtek, hogy május 1-én az Atlanti Óceánba fürödjenek....

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 09:43:17

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"nem tudhatjuk, mi az igazi célja Putyinnak, mert még saját magának is hazudik!"
Hát, közvetlen egy bejegyzéssel feletted a haverod közölte, hogy beégtek az oroszok - nyilván azzal, hogy nem tudták megcsinálni ami a tervük volt. Akkor eszerint tudta, hogy mi volt a terv. Te azt mondod (mellesleg én is) hogy nem tudjuk mi a cél.

"Mellesleg én pont azt mondtam, hogy a dél-keleti területeket akarja elfoglalni, az olaj és gázkutak miatt."
Azok a szakadár köztársaságok, de szerintem nem az olaj kell neki.

"Elôször még azt hazudta, az ukrán testvérnép, csatlakozzamak önként. "
Az, hogy testvérnép az tény. Azt, hogy csatlakozzanak önként nem hiszem, hogy mondta, én ilyet nem olvastam, de idézd be. Ezzel mi a baj?

"Aztán neonácikról zagyvált, akiktől meg kell tisztítani Ukrajnát."
Azokról konkrétan 2014 óta zagyválnak, már a majdán forradalom után másnap mondta, hogy fasiszták vették át az uralmat. Az elmúlt 8 évben pedig a hős azovi légió - tudod, akik konkrétan bevallottan neonácik - rendesen irtották az orosz kisebbséget.

"Volt szó arról, hogy Donbasszban felszabadítjuk orosz testvéreinket."
Épp azt csinálják.
MÁr bocs, hol van itt az a borzasztó nagy ellentmondás?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 09:44:15

@Igazamvanvagyigazamvan?: "azt mondja az orosz állami tévé, a volt tagállamokat a SZOVJET zászló alatt kell egyesíteni."
Na, ez érdekes, muti, ezt nem láttam még.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 09:53:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Egy teherhajó 20-30 km/h sebességgel megy, a vasút sokkal gyorsabban. "
Csak a teherhajó 24 órát megy, a vonatnak azért meg kell állnia. Arról nem beszélve, hogy nem vagyok meggyőződve, hogy a transszibériai a negyvenes években olyan rohadt gyors lett volna.
Meg azért nagyságrendekkel több cuccot lehet hajókázni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 09:57:31

@tiltsál ki te gyökér: te tényleg fejletlenebb vagy, mint a korod indokolná.
Azért nem tudjuk, mi a Putyin célja, mert mindig változtatja.

Nem, idióta, Kijev nem Donbaszban van, sőt, Mariupol sem.

Igen, egy embernek lehetnek céljai, azaz több célja is egy időben.
Nem, nem azt hívják felszabadításnak, ha halomra lövik őket. Az testvérgyilkosság.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 10:03:31

@tiltsál ki te gyökér: ez a hajó-vonat kérdés teljesen lényegtelen. Viszonylag nehéz tengeri útvonalról Moszkvát elérni.
A szibériai vasút aránytalanul kevesebb támadást szenvedett el a német tengeralattjáróktól a hajókhoz képest, amik az Atlanti-óceánon, vagy a Jeges tengeren keresztül közlekedtek.

Az Atlanti-óceánon 15%-os veszteség volt, a vlagyivosztoki szállításoknál összesen 6 hajót süllyesztettek el, egyet a japánok, ötöt az amcsik, tévedésből.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 10:25:05

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Azért nem tudjuk, mi a Putyin célja, mert mindig változtatja."
:D:D:D Vagy csak simán nem kötötte az orrodra.

"Nem, idióta, Kijev nem Donbaszban van, sőt, Mariupol sem."
Mariupol mintha délen lenne, nem?
Te figyelj már, nem vagyok hadászati stratégiai zseni, ezért segíts nekem. Ott a szakadár köztársaságok környékén mintha háború lenne már vagy 8 éve.
Az azt jelenti, hogy ott a háromnegyed ukrán hadsereg szépen beásva. Melyiknek látod értelmét, ha el akarod foglalni?
a, nekimész a 8 éve beásott alakulatoknak szemből
b, megkerülöd őket ahonnan tudod, közben esetleg máshol is támadsz, hogy meg kelljen osztani a csapataikat?
Melyiket csinálnád?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 10:33:53

@tiltsál ki te gyökér: "Azért nem tudjuk, mi a Putyin célja, mert mindig változtatja."
:D:D:D Vagy csak simán nem kötötte az orrodra"

A kettő nem zárja ki egymást.
De, ha Putyin azt mondja, hogy az ukrán testvér nép, és közös a haza, a kijevi rusz orosz, onnan terjeszkedtek kelet felé, akkor ez nem azt jelenti, hogy a nácitlanítással egész Ukrajnát befolyása alá akarja vonni?

N, kedves gyári idióta moszkovita, ez a Donbasz felszabadítása mozi csak a második a sorban. Hogy ne kelljen beismerni a sikertelenséget.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 10:38:50

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nem, nem azt jelenti.
Egyébként kitalálhatnád, hogy "befolyása alá vonni" vagy "elfoglalni".

Nézz rá az etnikai térképre.
i.pinimg.com/550x/51/64/94/516494b97017599cddc41036d951afba.jpg

Aztán nézz rá, hogy merre mit csinál az orosz. Még mindig érthetetlen számodra?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 11:57:02

@tiltsál ki te gyökér: nekem nem volt érthetetlen. De ez az etnikai kérdés egy hazugság. Ugyè az oroszokat nem lövik?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 11:57:56

@tiltsál ki te gyökér: az etnikai térkép meg egy faszság. Mondjuk ennek alapján Kassa sem magyar...

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 12:08:25

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"De ez az etnikai kérdés egy hazugság. Ugyè az oroszokat nem lövik?"
Már hogyan lőnék?
1. Megmondták, hogy minden katona, aki leteszi a fegyvert elvonulhat. Ha orosznak érzi magát, akkor hajrá.
2. A civileknek megmondták, hogy elmehetnek. Ha orosz, akkor menjen, nem lövik.
Már bocs, szerinted olyan kurva jól érezték magukat a kisebbségek Ukrajnában az elmúlt években? Nyilván ezért csináltak 2 szakadár köztársaságot? A Krím is csupa lázongás volt a megszállók ellen?

Amikor MZP azt nyilatkozta, hogy a kárpátaljai menekültek oroszbarátok, akkor az nem jelent valamit? Van egy ország, ahol születtél, ahol laksz, és az agresszornak drukkolsz?

Persze, hát gondolom a térképet évekre visszamenőleg hamisította a Putyin....
Hol látod az ukrán térképen Kassát?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 14:53:22

@tiltsál ki te gyökér: kész. Te olyan szinten vagy gyökér, hogy arra nincsenek szavak. Gondolom, hátrakötözött kézzel tarkónlőtt asszony , a 4 éves gyerek az mind náci..
Bizony, a menekült korridorok, a kórházak, iskolák, lakóházak bombázása oroszokat is ölt.
Azt tényleg el kell magyaráznom, hogy az etnikai arányokat hogyan változtatják meg az oroszok Donbaszban, a szlovákok Kassán???
Te NER sérült vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 14:58:22

@tiltsál ki te gyökér: a zaporizsgyei had volt a donbasszi terület neve, kozákok voltak, nem oroszok.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 15:17:45

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Gondolom, hátrakötözött kézzel tarkónlőtt asszony , a 4 éves gyerek az mind náci.."
Ez most mire érv te ostoba fasz? Semmi értelmeset nem tudsz ugatni, akkor előveszed a népirtás kártyát. Ennek mi köze ahhoz, amit én írtam?
Ha volt ilyen, akkor az háborús bűntett. Ki kell vizsgálni, és megbüntetni az elkövetőket. Pont.
Beszélsz faszságot. Kitalálod, hogy mit akart az orosz, aztán kitalálod, hogy nem is azt akarja, meg nem is sikerült.

" a menekült korridorok, a kórházak, iskolák, lakóházak bombázása oroszokat is ölt."
Persze. Abba mondjuk belegondol az okos fajtád, hogy ugyan miért lőnek kórházat meg lakóházat? Csak kérdezem.

A menekült korridorokat ugye nem tisztázott, hogy ki lőtte, mindenesetre nem az orosznak állt érdekében.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 15:19:51

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"a zaporizsgyei had volt a donbasszi terület neve, kozákok voltak, nem oroszok."
Ja. 1650ben. Azóta semmi nem változott, ugye? Mondjuk volt néhány cár, meg szovjetunió, akik szerették erre-arra mocorgatni a népeket.

arthurthedent 2022.04.24. 16:51:24

@tiltsál ki te gyökér: "Hol égtek le? Kitaláltad, hogy az volt a célja, hogy 3 nap alatt elfoglal egy hat Magyarországnyi területet, aztán szerinted beégtek. "

Nem az első három napba égtek, hanem utána. Leégtek, de alaposan. Mindenki a ruszkikon röhög. :D

arthurthedent 2022.04.24. 16:55:15

@tiltsál ki te gyökér: "Persze. Abba mondjuk belegondol az okos fajtád, hogy ugyan miért lőnek kórházat meg lakóházat? Csak kérdezem."

Azt elég jól lehet tudni. Egyrészt azért, mert oroszok, másrészt... másrészt... nem, ennyi. Azért mert oroszok. Ezt csinálták csecsniában, szíriában, ezt csinálták mindenütt. Ilyen a természetük.

"Ezt csinálja Oroszország városokkal. Bombázza, ostromolja, bekeríti őket. A teljes lakosságot terrorizálja. Akinek nem ismerős ez a taktika, az nem figyelt arra, mit csinált az orosz hadsereg Szíriában. Ezt a forgatókönyvet ott tökéletesítették” - mondta egy szétbombázott harkivi utcán sétálva Quentin Sommerville, a BBC tudósítója az egyik legerősebb videóriportban, ami eddig a háborúban készült."

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 17:03:02

@arthurthedent:
"Nem az első három napba égtek, hanem utána. "
Mert az első három napban nem magyaráztátok, hogy se benzin, se lőszer, se víz, se kajájuk nincs, meg még el is tévedtek. Rosszul emlékszem, ugye?

"Leégtek, de alaposan. Mindenki a ruszkikon röhög. :D"
Nekem nem tűnik senki olyan nagyon vidámnak, mutass egy röhögő embert.
Egyébként: Lenullázták az ukrán légierőt, meg a fél hadsereget, elfoglaltak egy magyarországnyi területet, és úgy nagyjából két hét múlva nem lesz Ukrajnának tengerpartja. Na, akkor majd szépen le fog ülni tárgyalgatni az ukrán, és elég szar pozícióban lesz.
Nekem legalább is ez a tippem, de nem vagyok szakértő, és nem vagyok orosz tábornok sem.

Kurva nagy siker ukrán részről tényleg. A szarrá bombázott/lőtt városokról ne is beszéljünk, meg arról se, hogy úgy ötmillióan pattantak meg, akik nem nagyon fognak hazamenni. Persze majd örömködhettek, hogy Lviv-et nem foglalták el, és milyen hősiesen megvédték.
De legalább te jókat röhögsz a hülye ruszkikon..

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 17:05:09

@arthurthedent:
"Azt elég jól lehet tudni. Egyrészt azért, mert oroszok, másrészt... másrészt... nem, ennyi. Azért mert oroszok. Ezt csinálták csecsniában, szíriában, ezt csinálták mindenütt. Ilyen a természetük."

Na, ebből látszik, hogy mennyire mélységesen sötét vagy. Hát persze, a kis egyszerű világodban ott a gonosz orosz, és igaz, hogy jobbra van az ukrán katona, de a gonosz orosz az lövi a házakat meg a játszótereket. Nincs ott valaki nálad okosabb a környéken?

arthurthedent 2022.04.24. 17:14:25

@tiltsál ki te gyökér: "Mert az első három napban nem magyaráztátok, hogy se benzin, se lőszer, se víz, se kajájuk nincs, meg még el is tévedtek. Rosszul emlékszem, ugye?"

Én egészen biztosan nem magyaráztam az első három napban semmit, mert nem nagyon jöttek a hírek.

arthurthedent 2022.04.24. 17:23:47

@tiltsál ki te gyökér: "Na, ebből látszik, hogy mennyire mélységesen sötét vagy. Hát persze, a kis egyszerű világodban ott a gonosz orosz, és igaz, hogy jobbra van az ukrán katona, de a gonosz orosz az lövi a házakat meg a játszótereket. Nincs ott valaki nálad okosabb a környéken?"

Az oroszok lövik a kórházakat. Szíriában is lőtték. Csecsniában is lőtték. Tudjuk, rengeteg híradás van róla, képek, tanúk, műholdfelvételek. Azt állítják, hogy csak az elmúlt éjszaka több mint 400 katonai célpontot semmisítettek meg.

Namost ha az ukránoknak ennyi katonai objektumuk van, hogy minden éjszaka ki lehet lőni belőle négyszázat, akkor mégis b+, mekkora az az ukrán hadsereg már?

Ott vannak a képek, teljesen szétlőtt városok. Nem egy-egy ház. Nem egy-egy utca, hanem földig romlott, teljesen rommá lőtt városok és városrészek.

És én vagyok a sötét? Mégis b+, te mire alapozod, hogy az ukránok hazudnak, a szírek hazudnak, a csecsenek hazudnak, a BBC riporter hazudik, a képek hazudnak, a műholdfelvételek hazudnak csakis és kizárólag az orosz háborús propaganda mond igazat? Mégis mire alapozod azon kívül, hogy "az oroszok nem csinálnak ilyet, az oroszok jó emberek"?!

Szállj magadba, gondolkozz el, próbálj meg kiszálni ebből a doxazmás állapotból. Néha egyeseknek sikerül.

arthurthedent 2022.04.24. 17:31:16

@tiltsál ki te gyökér: "Kurva nagy siker ukrán részről tényleg. A szarrá bombázott/lőtt városokról ne is beszéljünk, meg arról se, hogy úgy ötmillióan pattantak meg, akik nem nagyon fognak hazamenni. Persze majd örömködhettek, hogy Lviv-et nem foglalták el, és milyen hősiesen megvédték."

Na, hát ez az. Egyik mondatodban erőlködsz, hogy az orosz hadsereg nem is lövi a lakosságot, a másik mondatodban meg azon örömködsz, hogy milyen sikeres volt az orosz hadsereg, hogy szétlőtte a városokat meg a lakosságot.

Tudom, hogy elnézőbbnek kellene lennem veled, mert beteg vagy, de nem tehetek róla, hányingerem van tőled.

arthurthedent 2022.04.24. 17:38:08

@tiltsál ki te gyökér: "Na, akkor majd szépen le fog ülni tárgyalgatni az ukrán, és elég szar pozícióban lesz."

A helyzet az, hogy "az ukrán" a háború eleje óta leült tárgyalni. Csakhogy az oroszok elképzelhetetlen feltételeket szabtak, mert nem akarták befejezni a háborút. Gondolták, hogy majd elfoglalják kijevet és feltétel nélküli megadás lesz a vége. Aztán visszavonultak. Most úgy gondolják, hogy akkor porig rombolják egész ukrajnát, ha nem lehet az övék senkié sem lesz.

Az oroszok bizony elveszítették ezt a háborút, most azon dolgoznak, hogy az ukránok is elveszítsék, csak lehet, hogy erre meg rá fog menni az egész nagy orosz birodalom.

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 17:55:07

@arthurthedent:
"Én egészen biztosan nem magyaráztam az első három napban semmit, mert nem nagyon jöttek a hírek."
Akkor egy kő alatt lehettél. Miért jöttél elő?

És igen, sötét vagy mint az éjszaka. Mert hivatkozol mindenre, de összefüggést nem látsz bazmeg.
"Az oroszok lövik a kórházakat. Szíriában is lőtték. Csecsniában is lőtték. Tudjuk, rengeteg híradás van róla, képek, tanúk, műholdfelvételek. Azt állítják, hogy csak az elmúlt éjszaka több mint 400 katonai célpontot semmisítettek meg.
Namost ha az ukránoknak ennyi katonai objektumuk van, hogy minden éjszaka ki lehet lőni belőle négyszázat, akkor mégis b+, mekkora az az ukrán hadsereg már?"
És ebből még mindig nem esik le, hogy a katonai célpont nem egyenlő az objektummal, ugye? Bazmeg, ennyire ne legyél már ostoba.
Miért lövi a kórházat, az iskolát meg a játszóteret? AZÉRT BAZMEG, MERT OTT VAN AZ UKRÁN KATONA. Meg löveg. Meg légelhárító. Meg tüzelőállás. Meg radar. És Szíriában is oda vitték, meg mindenhol oda viszik.
Ugyanis, képzeld el bazmeg, hogy egy támadás esetén a laktanya a világ legveszélyesebb helye. Az az első amit az agresszor szétbombáz, lő, megsemmisít. Lehet, hogy a te agyi képességeiddel ott maradnál, de akinek minimális esze van, az a támadás első percében elhúzna egy olyan helyről aminek a kapujára az van írva, hogy laktanya. A harmadik perc után meg már nem is nagyon lenne se kapu, se laktanya.
Na, akkor innentől kezdve van egy hadsereg, aminek azért valahol kéne lennie. Ilyenkor jönnek képbe az olyan közintézmények, amik sok ember befogadására alkalmasak - mint színház, kórház, iskola, óvoda, pláza. És esetleg, amikor jön az ellenség, akkor a hadsereg beássa magát, kitelepíti a tetőre az antennát, géppuskást tesz az ablakba, mesterlövészt a tetőre, légvédelmi ágyút meg a játszótérre. Aztán elkezdik lőni az ellenséget. AZ meg vissza. Utána meg ott van a hírekben, hogy szétlőtték az iskolát. A hozzád hasonló majmok meg komolyan azt hiszik, hogy ott oktatás volt és az alsósok fogócskáztak az udvaron.
Na, melyik verzió a logikusabb? A tied, hogy "hámer ilyenek a ruszkik", vagy az enyém?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 17:58:51

@arthurthedent:
"Na, hát ez az. Egyik mondatodban erőlködsz, hogy az orosz hadsereg nem is lövi a lakosságot, a másik mondatodban meg azon örömködsz, hogy milyen sikeres volt az orosz hadsereg, hogy szétlőtte a városokat meg a lakosságot.

Tudom, hogy elnézőbbnek kellene lennem veled, mert beteg vagy, de nem tehetek róla, hányingerem van tőled."

A saját ostobaságodtól lehet hányingered. Egyszer nem örömködtem. Szembesítem az ostoba fajtádat a realitásokkal.
Te írtad, hogy mindenki röhög a ruszkikon, nem én. Én azt írtam, hogy itt senkinek sincs sok oka röhögcsélni.
De ne próbáld már meg ukrán sikernek beállítani, hogy szarrá lőttek városokat. Hogy elvesztettek egy magyarországnyi területet, és hogy két héten belül nem lesz tengerpartjuk.
Gondolom azt sem nagyon fogtad fel, hogy mit jelent Ukrajnának, ha elveszti az utolsó kettő megmaradt kikötőjét, ugye?

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 18:08:33

@arthurthedent:
"A helyzet az, hogy "az ukrán" a háború eleje óta leült tárgyalni. "
Aham. Az egyik tárgyalót a negyedik napon ítélték halálra? Mondjuk ránézésre is orosz kém lehetett, az egyetlen volt az ukrán delegációban aki öltönyben tárgyalt meg talán meg is fürdött.

Csakhogy az oroszok elképzelhetetlen feltételeket szabtak, mert nem akarták befejezni a háborút.
Hát tényleg:
a Krím-félsziget elismerését Oroszország részeként
az ukrán vezetés "nácitlanítását"
és Ukrajna semlegességét
Ez a három tényleg teljesíthetetlen dolog. A Krím veszett fejsze, a semlegességgel nem tudom kinek mi a baja, azzal, hogy pár azovi srácot elküldtek volna Hágába nagy kockázatot nem vállaltak volna.
Ezek azok a rettenetes feltételek. Aztán két héttel később belekerült már a két szakadár régió függetlensége is.

"Gondolták, hogy majd elfoglalják kijevet és feltétel nélküli megadás lesz a vége."
Nem. Ezt te gondoltad. Az orosz meg mást gondolt.

"Aztán visszavonultak. Most úgy gondolják, hogy akkor porig rombolják egész ukrajnát, ha nem lehet az övék senkié sem lesz."
Jujj, te ostoba. Ezt megint te gondolod így, nem az orosz. Akkor miért nem rombolják módszeresen porig? Légierő, szőnyegbombázás?
Buta vagy, nem értesz hozzá, semmit nem értesz a világból

tiltsál ki te gyökér 2022.04.24. 18:11:12

@arthurthedent:
" erre meg rá fog menni az egész nagy orosz birodalom."
:D:D:D:
Ezt csak most látom.... Az igen. És mégis hogy? Trianon kettő, és szétszakítják Oroszországot négy részre?

arthurthedent 2022.04.24. 18:25:03

@tiltsál ki te gyökér: "És ebből még mindig nem esik le, hogy a katonai célpont nem egyenlő az objektummal, ugye? Bazmeg, ennyire ne legyél már ostoba."

Te f.sz, osztod itt az észt és még a napi híreket sem olvasod el, még azt sem, amit a kedvenceid jelentenek. Tessék:

"Konasenkov szerint a szétlőtt célpontok között egyebek mellett 26 harcálláspont, 367 erődítmény, valamint négy rakéta- és tüzérségifegyver-, valamint lőszerraktár volt. Az orosz légvédelem 10 ukrán drónt lőtt le."

Melyik nem "objektum" te h.lye, a harcálláspont vagy az erődítmény?

Tudod mit? Ma már nem foglalkozom veled, keress valami professzionális segítséget.

kárárámaispj 2022.04.24. 18:39:51

@arthurthedent: "Konasenkov szerint a szétlőtt célpontok között egyebek mellett 26 harcálláspont," 367 erődítmény, valamint négy rakéta- és tüzérségifegyver-, valamint lőszerraktár volt. Az orosz légvédelem 10 ukrán drónt lőtt le."

Harcálláspont - ahol van egy légvédelmi ágyú mondjuk a kórház tetején. Vagy géppuskafészek a lakóház hatodik emeletén.
Erődítmény : Iskola udvaron három felborított teherautó, plusz száz homokzsák.
Lőszerraktár: Bazmeg bárhol, ahova leteszel tíz láda lőszert.
MI A FASZT NEM ÉRTESZ BAZMEG?

Vagy te mégis hogy képzeled el az ukrán erődítményt, amiből 367 darab jut egy napra? Mint az Egri vár?

kárárámaispj 2022.04.24. 18:40:59

@arthurthedent:
Ja, szájbabasztalak a realitással, nem tudsz válaszolni, talán rájöttél, hogy mennyire sötét vagy, és ezért kitiltasz :D:D:D:

Szánalmas barom vagy. :D:D:D:

Kangörcsös TSZ elnök 2022.04.24. 19:40:52

@kárárámaispj: Én meg anyádat basztam szájba. Könyörgött a folytatásért.
Mondtam neki, hogy majd később mert most te következel . Moss fogat előtte...utána már nem lesz mit ...

CSOKKI MÁLNA 2022.04.24. 19:46:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te tényleg nagyon Süsü vagy. Vlagyivosztokig volt a leghosszabb hajózási útvonal a szövetséges szállítmányoknak, és onnan még vagy tízezer kilóméter vasúton a frontig. Murmanszk és a perzsa korridor is sokkal gyorsabb szállítást tett lehetővé.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.24. 20:04:21

@Igazamvanvagyigazamvan?: Vlagyivosztok kikötője az év egy részében be van fagyva.És csak addig biztonságos útvonal, ameddig a japánok feltételeit betartják.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.24. 20:07:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak az USA nyugati partjától van közelebb.

CSOKKI MÁLNA 2022.04.24. 21:23:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: A németek mikor támadták repülőkkel a transziráni vasútvonalat?

arthurthedent 2022.04.24. 21:47:00

@kárárámaispj: "Vagy te mégis hogy képzeled el az ukrán erődítményt, amiből 367 darab jut egy napra?"

Úgy, hogy orosz hazugság. Occam beretvája. :D

kárárámaispj 2022.04.24. 22:15:47

@arthurthedent:
Na, még erre válaszolok, aztán hagyom a szar blogodat, meg téged is, mert fájdalmasan sötét vagy.

Szóval először közlöd, hogy szétlő az orosz mindent, aztán azt, hogy nem is igaz, mert hazudik.
De talán kitalálhatnád, hogy most akkor mivel érvelsz, hogy hiszel-e nekik, vagy nem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 22:40:23

@CSOKKI MÁLNA: " Persian Corridor was the longest route, and was not fully operational until mid-1942. Thereafter it saw the passage of 4,160,000 tons of goods, 27% of the total.[55]

The Pacific Route opened in August 1941, but was affected by the start of hostilities between Japan and the U.S.; after December 1941, only Soviet ships could be used, and, as Japan and the USSR observed a strict neutrality towards each other, only non-military goods could be transported.[56] Nevertheless, some 8,244,000 tons of goods went by this route, 50% of the total.[55

27% kontra 50%.
Nyilván azért, mert Vlagyivosztok nem volt elérhető.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 22:53:20

@tiltsál ki te gyökér: az okos fajtám tisztában van azzal, hogy mi az értelme a polgári lakosság pusztításának.
A hülye fajtád azt hiszi, hogy az ukránok a drónokat, ágyúkat egy lakóház tizedik emeletére cűgölik fel. A hülye fajtád azt hiszi, hogy az orosz csapásmérés pontos célmeghatározással, ukránfelismerő rakétákkal történik. Mariupol például azért van szarrá lőve, mert az ukránok mindig más házba költöztek. Csak az nem világos, hogy hogyan lehetett olyan sikertelen az orosz invázió, hogy nem azt a házat találták el, amelyikben a fegyveresek voltak?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 22:55:36

@tiltsál ki te gyökér: "
A menekült korridorokat ugye nem tisztázott, hogy ki lőtte, mindenesetre nem az orosznak állt érdekében"
De, gyógyegér, az orosz nem engedi a terület ellátását, kiürítését. Ugyanezt a taktikát alkalmazták korábban is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 23:13:04

@tiltsál ki te gyökér: buta vagy, semmit nem értesz a Világból. Egy elterelő hadmûvelet nem úgy néz ki, hogy megtámadom a fals célpontot, majd egy hónap ostrom után elvonulom, hogy az erőimet az igazi célpontra összpontosítsam.
Nem támasztja alá Putyinnyalonc elképzelésedet az sem, hogy Putyin leváltotta a hírszerzés első emberét.
Meg az sem, hogy külföldről kellett segítséget kérniük...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.24. 23:16:56

@tiltsál ki te gyökér: nem, például úgy megy szét a birodalom, hogy a csatolt államokban felerősödik a szeparatizmus. Például Kìna nem áll be mögéjük oly keményen, vagy a japánok erősködnek a szigeteikért. Te nem olvasol híreket, csak amit a gru küld?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.25. 00:19:11

@tiltsál ki te gyökér: ez arra érv, te fasszopó, hogy az orosz már nem tekinti testvérnépnek az ukránt, feltéve, ha az agyonlőtt nő nem orosz volt. Sőt, azt jelenti, hogy a nácitlanítás is putyinizmus, régi nevén gusztustalan hazugság, mert egy kisgyerek nácizmusa erősen megkérdőjelezhető.

Úgyhogy, kedves idióta, vagy Putyin céljai változtak folyamatosan, vagy sikertelen a hadjárat, ezért új ideológiát kell gyártani, vagy a kettő összefügg.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.25. 00:33:14

@tiltsál ki te gyökér: miért, szerinted nem égő, hogy a Világ második hadserege egy hónap alatt nem volt képes bevonulni Kijevbe? Szerinted nem égő, hogy a Világ második legerősebb hadserege egy harmadik ország felől, orvul támad? Hogy azeri, szír segítséget kér???

Szerinted a két hadsereg között hányszoros a különbség?

Nem, kedves ápolt, Putyin alapvető érdeke volt, hogy minél hamarabb letudja Ukrajnát. Mielőtt a nyugat reagálna. Ezzel szemben egy hónapig közelítették Kijevet..., majd visszavonultak,ez bizony cumi.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.25. 00:36:39

@tiltsál ki te gyökér: nem, te idióta, bizony a Szovjetúnió idejében is kozákok éltek ott, ahogy a krímben tatárok. Aztán persze sikerült 3-9 millió ukránt éhenveszejteni, és megkezdődött az oroszok betelepítése.
Ahogy a Krímbe is .

CSOKKI MÁLNA 2022.04.25. 15:34:59

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ne terelj, a kérdésre válaszolj! Arról elmélkedtél, hogy a transziráni vasutat támadták a németek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.26. 08:29:45

@CSOKKI MÁLNA: igazad van, magát a vasutat nem, csak az azt elérő hajózási útvonalat a Földközi-tengeren.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.26. 08:46:18

@CSOKKI MÁLNA: "Vlagyivosztok kikötője az év egy részében be van fagyva.És csak addig biztonságos útvonal, ameddig a japánok feltételeit betartják"

Ennek ellenére, a szállítmányok 50%-a ide érkezett. Nem, nem Iránba. Ki érti ezt? Miért nem kérdeztek meg téged? Hülyék voltak ezek az oroszok és amerikaiak.

CSOKKI MÁLNA 2022.05.01. 12:47:22

@Igazamvanvagyigazamvan?: ??

Zsenikém az iráni vasúthoz az Indiai-óceánon keresztül szállítottak..

CSOKKI MÁLNA 2022.05.01. 12:50:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: Talán azért, mert ide áru, élelmiszer stb. érkezett nagyobb tömegben, mert fegyvert ide nem szállíthattak. A szovjetek számára legkritikusabb 41'-'42-es időszakban nem Vlagyivosztok játszotta a fő szerepet. Az adatod az egész háború időszakára vonatkozik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.02. 11:33:48

@CSOKKI MÁLNA: " hajóztak 18–20 napig az Egyesült Államok nyugati partja és a Szovjetunió között. A jégmentes szorosokat mind Japán ellenőrizte, ahol a szállítmányokat átvizsgálták és néha el is akasztották. A japán tengeralattjárók – a német és a brit gyakorlattól eltérően – nem támadták a semleges teherhajókat, de egy hajót így is elsüllyesztettek, további hat hajót viszont amerikai tengeralattjárók süllyesztettek el tévedésből. Vlagyivosztok ennek ellenére a háború éveiben csaknem négyszer annyi árut fogadott, mint Murmanszk, és ötször annyit, mint Arhangelszk.[19"

Nyilván azért érkezett ide négyszer annyi áru, mint Murmanszkba, mert élelmiszer volt! Ezétt fordítottak vissza a japánok hajókat is. És ugye, nem volt használható az útvonal, csak a nyári hónapokban...hát , úgy tűnik, minden bizonyíték, hivatkozási alap nélkül dobálózol a saját magad által kreált hamis adatokkal.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.02. 11:36:33

@CSOKKI MÁLNA: ". Az áruk egy részét a Kaszpi-tengeren szállították tovább a Szovjetunióba; 1942 végén ezek a szállítmányok már ki voltak téve a német légierő támadásainak. Az amerikai segély részét képező teherautókat az egyéb rakománnyal megrakva szovjet sofőrök vezették az iráni országutakon a Szovjetunióba.[20] Az Egyesült Államok keleti partjától Afrika megkerülésével az iráni kikötőkig tartó hajóút mintegy 75 napot vett igénybe"

A kaszpi tengeren szállították. Nyilván az Indiai óceánon át...
És igen, a német légierő bombázta...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.02. 11:41:56

@CSOKKI MÁLNA: "Év Összes termék Hadiipari cikkek Polgári rendeltetésű termékek
1941 29,5 29,5 0
1942 1363,3 723,7 639,6
1943 2965,9 1291,1 1674,8
1944 3429,1 1060,4 2368,7
1945 1372 732,9 639,1

Nos, 1941-ben például nulla volt a polgári termékek mennyisége. Már csak azt kéne behazudnod, ez a mennyiség hogy ment a Csendes-óceánon, mit szállítottak az orosz hajók, miért állították meg a japánok?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.02. 12:08:33

@CSOKKI MÁLNA: ugye, feltételezhető, hogy a lőszer, kézifegyver, repülőgép, katonai célú traktorok, teherautók, alkatrészek nem polgári célomat szolgáltak?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.02. 12:09:17

@CSOKKI MÁLNA: Vladivostok in Jan 1944.
It was composed of 46 merchantmen (all 8-10K ton ships); built by McCormack Ship Yards that were Soviet flagged and Soviet crewed.
Six of the 46 ships were loaded with ammunitions and small arms.
Four of the 46 ships were loaded with foodstuffs.
Two of the 46 ships were loaded by Dodge (presumably with trucks).
One ship was loaded by Westinghouse (presumably with communications gear).
Others carried:

20,000 tons of steel provided by U.S. Steel.
3,000 truck chassis, by Ford (the Soviets also assembled U.S. trucks from parts).
3,000 truck differentials from Thornton Tandem Co.
2,000 tractors by Allis Chalmers Co. (agricultural and military use)
1,500 automotive batteries from the Price Battery Corp.
1,000 aircraft provided by the North American Aviation Co.
612 airplanes from the Douglas Aircraft Co.
600 trucks from Mack.
500 Allison aircraft engines.
500 half-tracks from Minneapolis Moline Co.
400 airplanes from Bell Aircraft
400 electric motors from Wagner Electric Co.
400 truck chassis by GM (see Ford above)
310 tons of ball bearings from the Fafnir Company.
200 aircraft provided by the U.S. Navy
200 aircraft engines by Aeromarine
100 tractor-trailer units by GM (trucks)
70 aircraft engines by Pratt & Whitney

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.02. 12:20:42

@CSOKKI MÁLNA: tehát, a tények: nem, Vlagyivosztok nem fagyott be, nem, nem ez volt a leghosszabb szállítási útvonal, nem, nem csak élelmiszer érkezett ezen az útvonalon.
Viszont: igen, a perzsa korridor veszèlyes volt, mert az Atlanti óceánon, Afrikát megkerülve érkeztek a szállítmányok, a német tengeralattjárók viszont ott voltak mindenhol.
A németek bombázták az útvonalat.

A legtöbb áru Szibérián át érkezett a Szu-ba.
Hát, kevés dologban tévedtél.
süti beállítások módosítása