wagmg

wagmg

Amire az index megtanított

2020. július 28. - arthurthedent

Mostanában sok szó esik az indexről, sokan elmondják, hogy mit jelent számukra, hogy mit adott nekik, hogy miért fontos. Én is elmondom, hátha valakit érdekel, de mondjuk nem úgy lesz, ahogy gondolod, nekem nem azt adta, amit a legtöbb embernek.

Engem ugyanis nem az indexes újságírás köt le leginkább, számomra nem az index cikkei jelentették a lényeget, az én számomra az indexes blogok hozzászólásai voltak a legfontosabbak.

Az indexes cikkek olyanok, amilyenek, lehet beszélni róluk órákig, talán érdemes is, persze, fontos, no de a hozzászólások, húúúú, azok aztán nem semmik!

A blogok is fontosak, érdekesek, némelyikük okos, némelyikük érdekes, persze! Na de az alattuk lévő hozzászólások, azok megváltoztatták az életemet, a világképemet, a vlághoz való hozzáállásomat! Nem kamu, nem túlzás, tényleg így van! Az indexen mindenki névtelenül hozzászólhat, így aztán a társadalom széles keresztmetszetéről kaptam egy olyan képet, ami elemi erővel hatott. Ma már máshogy látom a világot és ez kizárólag az indexnek köszönhető.

Máshogy látom a világot? Lássuk hogyan!

Figyemeztetés: A következő sorok lehangolóak és egyesek számára sértőek lehetnek. Ha ez önt zavarja, akkor ne olvassa el őket, ha elolvasta őket, akkor magára vessen.

Másik figyelmeztetés: az, hogy valakinek rossz véleménye van sok más emberről az nem jelenti azt, hogy saját magáról jó véleménye van. Ezért aztán felesleges olyan sértéseket hozzávágni, hogy "te meg azt hiszed magadról, hogy..." vagy "te sem..." és "te is...".

Tisztelt olvasó: ön természesen kivétel. Hogyan is lenne máshogyan?!

Az emberek irracionálisak

Mindig azt gondoltam, hogy az ember egy racionális, ésszerű, gondolkodó lény. Persze, tévedünk, persze nem vagyunk tökéletesek, de megpróbálunk ésszel élni, megpróbálunk az ismereteink alapján kialakítani egy racionális véleményt, hogy ne tévedjünk el a világban.

Nos, nem! A hozzászólók elsöprő többségét egy cseppet sem érdeklik az érvek. Meg sem próbálja megérteni őket, meg sem próbálja felfogni a tartalmukat, kizárólag az érvek érzelmi töltését veszik figyelembe. Itt egy példa:

  • Magyarországon az éhező gyermekek száma 17 millió, mert Orbán egy tolvaj.
  • Magyarországon az éhező gyermekek száma a Gyurcsány alatt , az emútnyócévbe 17 millióra növekedett.

Nos, a hozzászólók nagy része vagy az egyik, vagy a másik érv mögé fog felsorakozni, aszerint, hogy melyik politikust gyűlöli. Magát a kijelentést meg sem próbálja megérteni vagy megfontolni, az nem számít. Bal, jobb, bal, jobb.

Az emberek nagy része gramofon

Van egy vita, ami pár napja leköti az embereket. Legyen -e kerítés, fogadjunk -e be embereket, akármi... Nem lényeg, hogy micsoda, a lényeg, hogy az emberek beszélnek róla.

Azt gondolnánk, hogy a vita során az emberek a véleményüket hangoztatják, mert mi a csodát hangoztatnának ugye?

Hát megmondom, jelmondatokat, hívószavakat, amik jól hangzanak, de amiknek köze sincs a valósághoz, sőt egyenesen értelmetlenek.

Ezek a kórusban kántált rigmusok kiirthatatlanok és minden értelmes gondolatot megölnek.

  • Az evolúció csak egy elmélet.
  • A vallás ott is válaszokat ad, ahol a tudomány nem képes erre.
  • Az emberek hitét tisztelni kell!

Ugyan, könyörgöm, miért kellene már tisztelni az emberek hitét?! Ha valaki azt hiszi, hogy egy boszorkány gyíkká változtatna, akkor nekem ezt tisztelni kellene? Miért? Ne keverjük már össze a hitt dolgok tiszteletét azzal, hogy tiszteletben tartom az emberek hithez való jogát! Ne keverjük már össze a toleranciát és a tiszteletet!

Az emberek hordában járnak

Megdöbbentő, de az emberek képtelenek elfogadni, ha valaki a világról saját véleményt alkot és nem a csoporthoz tartozás, a csoportnyomás, a törzsi hovatartozás alapján döntenek egyes kérdésekben.

  • Jobboldali? Akkor nyilván vallásos, elképzelhetetlen, hogy mondjuk ateista legyen, ugye? Olyan nincs, hogy valaki mondjuk a jobboldali politikát tartja szerencsésebbnek és nem hisz a fára szegezett fiatalember történetében, ugye?
  • Több pénzt, sokkal több pénzt adna az oktatásra, de nem internacionalista? Lehetetlen ugye, hogyan lenne lehetséges?

Ismerős?

Az emberek a kőkorban élnek

Életünket ma a tudomány határozza meg és ez sem valamiféle metafora vagy költői túlzás. Az eszközök nagy része, amiket használunk a természettudományok pár évtizedes eredményei. Pár éve még nem volt lapostévé, digitális hírközlés, személyi számítógép, internet. Ezeket mind-mind a tudomány hozta létre, de persze a sort a végtelenségig lehetne folytatni.

Ha a természettudomány nem fejlődött volna exponenciálisan az elmúlt évszázadoknak a tisztelt olvasó nem olvashatná ezt a cikket. Nem olvashatná, mert meghalt volna három hónapos kora előtt. És sajnos azt kell mondanom, hogy jó eséllyel vele halt volna az édesanyja is, mert a szülés nem is olyan régen még igencsak veszélyes volt.

Namost az emberek nem tisztelik, nem becsülik, ezt, olyannyira nem, hogy még az sem érdekli őket, hogy mi a természettudomány. Nemcsak, hogy nem ismerik a legföbb eredményeit, de még azt sem tudják, hogy mi a csoda az a természettudomány. 

  • Mi? A matematika nem természettudomány? Ekkora hülyeséget!
  • A tudomány lényege a kételkedés. 
  • A tudományban előbb-utóbb mindenről kiderül, hogy tévedés.
  • A természettudomány is hitkérdés, mert ott vannak ugye az axiómák!

Az, hogy valakinek fogalma sincs, hogy mi az az ősrobbanás-elmélet vagy mi az az evolúciós elmélet és mégis órákat tölt azzal, hogy ezeket vitassa, őrülten kiborító, az viszont, hogy az emberek nem tudják mi az a természettudomány az viszont már elkeserítő.

Az emberek a legelemibb dolgokat sem tudják

Hihetetlen, de így van. A hozzászólók nagy része az általános iskolai tananyagot sem ismeri. Fogalma sincs róla...

Persze, divat azt hangoztatni, hogy az emberek buták, merthogy ezzel az állásponttal sokan a saját nagy eszüket gondolják magasztalni, igen. Egyszerűen nem lehet azonban elmenni amellett, hogy az emberek elsöprő többsége nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amiket a társadalom egy gyermektől elvár.

  • Kétszer emeltek 10%-ot, tehát 20%-ot emeltek. Áááááááhhhhhhhh!
  • Ha az ember a majmoktól származik, akkor hogyan vannak még mindig majmok?
  • Trianon Horthy miatt volt, ezt mindenki tudja.

 

Szóval ja, a sort lehetne folytatni még egy darabig, de az összkép szerintem így is körvonalazódott. Az indexes hozzászólások elemi erővel ábrándítottak ki az emberiségből amit ezúton szeretnék megköszönni.

Nem volt kellemes, sőt, igencsak elszomorított, de azt hiszem nagy hasznomra vált. Mára sokkal jobban értem a körülöttem lévő világot mint pár évvel ezelőtt. Úgy is mondhatnánk, hogy most már értem mi folyik itt, most már értem...

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr4716080458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása