Okés, akkor elmondom, hogy én szerintem mi is történt, miért támadta meg Oroszország Ukrajnát. Megpróbálom koherens rendszerbe foglalni az eseményeket, kitalálni, hogy mi járhatott Putyin fejében, mik voltak a racionálos okai a háborúnak. Merthogy van racionális magyarázat, csak persze nem az, amit a legtöbben hisznek.

Ukrajna fontos geopolitikai szerepet játszik Oroszország életében. Oroszország állami bevételeinek tetemes része a kőolaj és a gáz európai exportjából származik, Oroszország a kőolajból és a földgázból él, ez közismert. A Szovjetúnió annak idején csővezetékeket épített, többek közt éppen Ukrajnán keresztül. Valójában így működik a kőolaj, így működik a földgáz, ha van csővezeték megy az üzlet, ha nincs vezeték, vége a dalnak.

Ukrajna az ezredforduló után ébredezni kezdett. Oroszország hamar ráébredt, hogy veszélybe kerültek az állam bevételei. Az orosz vezetők látták, hogy hamarosan megindul ukrajnában a kitermelés, ukrajna a Szovjetúnió által kiépített vezetékeken a saját maga által kitermelt energiahordozókat fogja árulni. Elveszi Oroszország európai piacának egy részét, magához ragadja a csővezetékek használatát, Oroszországot ezzel komoly hátrányba sodorja. 

A probléma hamar sürgetővé vált. A Szovjetúnió által oroszországra hagyott fegyverek rohamosan avultak el, az orosz demográfia hanyatlóban, a modern fegyverek gyártása nem éri el a Szovjet dicsőséges idők árnyékát sem. Ráadásul Ukrajna NATO tagság felé kacsingat.

 A NATO egy védelmi szövetség. Nyilvánvalóan szó sincs arról, hogy a NATO megtámadja Oroszországot, ez képtelenség. Viszont ha Oroszország fegyveres megoldást keres a fosszilis energiahordozók problémájára, azaz ha Oroszország "támadni akar", akkor azt csak a NATO csatlakozás előtt teheti meg. A fő ok tehát az energiahordozók piacában keresendő, a NATO csatlakozás pedig a sürgető határidőt adja.

2014-ben Oroszország a megszokott orosz stratégia szerint lépett. Puhatolozó, próbálkozó támadást indított. Próbált minél kevesebb kockázattal, minél kevesebb elköteleződéssel járó támadást indítani, hogy kiderítse egy komoly támadás milyen eredménnyel járna. Közismert orosz stratégia, semmi meglepő nincs benne.

A támadás komoly, mondhatni nem várt sikerrel járt. Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet, ami hatalmas nyereség volt, ráadásul sikerült destabilizálni és kvázi orosz befolyás alá helyezni több megyét az orosz-ukrán határon.

Ezzel valójában Oroszország minden célját elérte. A NATO csatlakozás innentől Ukrajna számára lehetetlenné vált, az Ukrán álmok meghiúsultak mind a NATO csatlakozásra, mind az EU csatlakozásra, mind pedig a komoly gáz és kőolajkitermelésre. 2014-től Oroszország hosszú távú terveit nem fenyegette Ukrajna NATO csatlakozása, azaz Oroszország innentől akkor támadja meg Ukrajnát, amikor csak akarja.

Ha 2014 "puhatolozó" támadás volt, Oroszország a fő támadást elhalasztotta, egyszerűen úgy ítélte meg, hogy "ráérünk arra még". Egy komoly támadás ugyanis nem hozott volna jelentős előnyöket, hiszen, ahogy láttuk Oroszország 2014-ben minden célját elérte. Ráadásnak, mintegy váratlan főnyereményként Oroszország megkapta a Krím félszigetet. Nem a Krím volt a cél, de ha már megvolt Oroszország természesen örömmel csatolta magához. Nem gondolta senki, hogy ebből mekkora baj lesz.

A baj ott kezdődött, hogy a Krím vízellátását egy csatorna biztosítja, amit Ukrajna természetesen azonnal elzárt. A Krím vízellátása ezzel elbukott, a Krím félsziget mezőgazdasága gyorsan hanyatlani kezdett. 

Ráadásul a nyugati szankciók miatt eltűntek a nyugati túristák, az ukrán túristák pedig nyilván szintén elkerülték a Krímet. A Krím mezőgazdasága és turisztikája ezzel pillanatok alatt ment a levesbe. 

Ráadásul hiába épített Oroszország hidat a Krím felé, az ipar is hanyatlásnak indult. Egy híd, hiába profi, hiába a vasút és a közút, egyszerűen kevésnek bizonyult. Krím nem kicsi, több millió ember lakja, nem lehetséges egyetlen hídon életbe tartani az iparát. 

Mezőgazdaság tehát leépül, nem elég a víz. A turisztika leépül, kizárólag orosz turisták látogatják, az pedig kevés a lakosság eltartására. Az ipar leépül, túl távoli, túlságosan elválasztott, az egyetlen híd túl szűk keresztmetszet.

Demográfialiag szintén problémás a Krím az oroszok számára, egyre kevesebb az orosz, egyre több a tatár. 

Katonai szempontból szintén problémás a Krím. Lehet csapatokat állomásoztatni, de ezek túl messze vannak a fő erőktől, a parancsnokságtól, az egy híd megint csak kevés. A Krím nehezen védhető, egy komoly konfliktus esetében az egy szem híd lebombázása katonai katasztrófához vezethet.

Na, most van bajban Oroszország. Több millió embert csatoltak oroszországhoz, akik azonban egyre elégedetlenebbek. Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy tiltakozások kezdődnek, esetleg tüntetések, amik magukkal rántják az egész birodalmat. Putyin és az orosz elit semmitől nem fél jobban, mint a tiltakozásoktól, a forradalomtól. Az életük múlik rajta.

Szerencsére azonban a COVID lezárások végén elkezd emelkedni a gáz ára. Oroszország régi szokása, hogy amikor magas  a gáz ára katonai kalandokba bocsájtkozik. Most van pénz, most kell kalandozni alapon megoldást keresnek a Krím égető problémájára is. Ha sikerülne kialakítani egy szárazföldi kapcsolatot a Krímmel, Oroszország minden problémája megoldódna a régióban.

Lenne víz, mert a csatorna orosz fennhatóság alá kerülne. Annyi utat lehetne építeni a szárazföldön keresztül amennyi csak kell. megindulna az ipar, megindulna a mezőgazdaság, megindulna a turizmus. Még akár kikötőt is lehetne szerezni, ami az ipar és a katonai problémák szempontjából is hatalmas nyereség lenne. Egy ilyen szárazföldi összeköttetéssel Krím egy csapásra problámából erős bástyává, az Orosz birodalom ékkövévé válna.

Elégedettek lennének a Krím lakosai, lehetne önnepelni, Putyin megkoronázná a nevével fémjelzett korszakot. Méltán vonulhatna be a legnagyobb oroszok panteonjába.

Persze, nyilván nem mondhatja Oroszország, hogy iszonyatos problémái vannak a Krímben. Nem mondhatja, hogy "destabilizálni akartuk Ukrajnát, meg akartuk akadályozni a NATO kapcsolatot, de kellett nekünk a Krím, mint púp a hátunkra". Azt sem mondhatja Putyin, hogy "ja, hát a tüntetésektől, lázongástól rettegek". Ráadásul azt sem mondhatja, hogy "azokra az ukrán területekre rohadt nagy szükségünk van a Krím kapcsolatra". A nemzetközi nagypolitika nem veszi jó néven a területszerző háborúkat, egyenesen háborús bűnnek tartja ilyenek indítását. Valamit azonban mondani kell, meg kell indokolni a katonai akciót.

Sebaj, van indok. A nagyvilág számára ott az a bizonyos NATO csatlakozás, amit oroszország ugyan már 2014-ben megakadályozott, de sebaj, mondani azt lehet. A nyugati polgárok egy része biztosan elhiszi. Az orosz piac számára a felmérések szerint a náci kártya a legmegfelelőbb. Az átlagos orosz polgár érthető módon érez büszkeséget a második világhábori nácitlanításaira, úgy tűnik egy ilyen magyarázatot készséggel elfogad. Nácik meg persze mindenütt vannak, ha meg nincsenek az sem számítana. Nácizni mindig lehet.

2022-ben Oroszország tehát újra megtámadja Ukrajnát, most már nyíltan, a 2014-es puhatolozó támadáson felbuzdulva fejest ugrik a konfliktusba. A 2014-es ismereted azonban elavultak. Nyolc év telt el, Ukrajna felkészült, képes ellenállni. Az orosz kudarc hatalmas, de ez már egy másik történet.

Hát így, ezek szerintem a racionális okok, a sakkjátszma lépései. Itt vannak a történések koherens, logikus rendszerbe foglalva. Minden lépés értelmes, minden lépésnek logikus, ésszerű oka van. Akkor is, ha minden ok, minden lépés szép vastagon le van fedve több réteg hazugsággal, ahogyan az lenni szokott.