wagmg

wagmg

Mégis az oroszok lőttek lengyel területre?

2022. november 17. - arthurthedent

Az egész világ ettől a rakétatámadástól hangos. Valakik belőttek lengyel területre, két ember meghalt. Mindenki azt mondja, hogy az ukránok voltak, légvédelmi rakéta tévedt el... én azonban szkeptikus vagyok.

Szóval nyilván nam vagyok szakértő rakéta ügyben és ha az is lennék, nyilván nem engednek oda, hogy megvizsgáljam a maradványokat. Szóval amit mondok, azt nyilván annyira kell komolyan venni, mint amennyire általában az ilyen laikus elmélkedést komolyan kell venni. De nézzük csak!

1) A netre nem rakták fel a bizonyítékokat. Van néhány fénykép egy kráterről, néhány fémdarabról, ennyi. Hasonlóak, de nem pont olyanok. Ez így komolytalan, ez nem bizonyíték. Még az ukrán szakértőket sem engedték oda, ami egyenesen perverz. Zelenszkij joggal mondja, hogy ha egyszer azt állítja valaki, hogy ukrán rakéta volt, akkor engedjék oda az ukrán szakértőket, mutassák be a szakértői véleményt, radarnyomvonalat, fémdarabokat, kémiai elemzést. 

2) Nézegetem a krátert. Jó nagy, mély, komoly lyuk a földben. Rohadtul nem úgy néz ki, mint egy légvédelmi rakéta nyoma. Mondom, nem vagyok szakértő, de a légvédelmi rakéták nem repesszel működnek? Ha látnánk a szakértői véleményt, az nyilván segítene, de így csak kételkedni tudok. 

3) A légvédelmi rakéták felrobbannak, amikor elvesztik a célt? Belefúródnak a földbe és hatalmas tobbanással krátert robbantanak? Mert ha így van, akkor az hatalmas tervezési hiba, a légvédelemre készült rakéta néha felrobbantja a védendő terület épületeit, lakosait? Tényleg így van?

4) Azt mondják, hogy két rakéta volt. Akkor két légvédelmi rakéta eltévedt és mindkettő elment lengyelországba? Vagy egy orosz rakétát követett egy légvédelmi rakéta lengyelországba? Ez is csak fura dolog nem, ez a két rakéta elmélet mindenféle magyarázat nélkül. Akkor most pontosan mi is történt? Mit mondanak a szakértők?

5) Internetes források azt mondják, hogy ha összekeverjük Kijev és Lviv korrdinátáit, az egyikből vesszük a szélességi a másikból a hosszúsági koordinátát, akkor pont oda jutunk, ahol a rakéta becsapódott lengyelországban. Feltéve persze, hogy az eredeti két célpont valahol Kijev és Lviv belső területein voltak. Véletlen lenne? Akkor ez elég gyanús, az orosz támadófegyverek koordinátára mennek, el lehet képzelni, hogy két célpont koordinátáit rosszul gépelték be valahová?

Gyanús, hogy esetlen elgépelték a koordinátákat az oroszok...

Szóval ja, azt hiszem a következőképpen lehetne legegyszerűbben megfogalmazni mit is akarok mondani...

A sajtó tele van sommás ítéletekkel, az újságírók iszonyat gyorsan szaporítják a frappáns kijelentést, miszerint  ukrán rakéta (vagy rakéták) tévedtek lengyel területre. Csakhogy sok ám a kérdés, bizonyíték gyakorlatilag semmi, ezt így rohadtul kevés ám. Gyanúsan kevés.

 

P.S. Egy dolgot szeretnék hozzáfűzni, az pedig az, hogy nem légbőlkapott a rakéta típusával kapcsolatos kételkedésem.

Itt egy kép, ami azt mutatja, hogy a lengyelországban talált egyik maradvány csak hasonlít az S-300-as légvédelmi rakéta alkatrészéhez. Az illető azt állítja, hogy a talált maradvány a KH-101 több ezer kilométer hatótávolságú robotrepülőgép hajtóműve lehet. 

fhphtesxoaata4r.jpeg

Lehet igaz, lehet, hogy nem. A lényeg, hogy nem én találtam ki a "hasonló, de nem azonos alkatrész" elméletet, az interneten keringő hírről van szó. Itt is megtalálható.

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr6117980714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyMasa 2022.11.17. 12:34:10

Nos, beírtam a koordinátákat a Google Maps-be.
A "vegyes koordináta az a lengyel határtól párszáz máterre van, a becsapódás pedig 10km-rel BELJEBB lengyel területen. Azaz az nem valószínű, hogy az orosz rakétát 10km-rel a célja után lőnének le.
A Kijevi célpont koordinátái a Majdan térre mutatnak.
A Lviv-i koordináták pedig egy nagy park nyugati végére.
A Kievi célpontról még csak-csak elhiszem, hogy esetleg célpont lehetett volna, de a Lviv-i célpontról eléggé bajosan.

Érdekes még, hogy, amint az ember zoomol a lengyel terület feltt, egyszer megjelenik egy "majdan" felirat a vegyes koordináta és a valós becsapódás helye között.

"5) Internetes források azt mondják, hogy ha összekeverjük Kijev és Lviv korrdinátáit, az egyikből vesszük a szélességi a másikból a hosszúsági koordinátát, akkor pont oda jutunk, ahol a rakéta becsapódott lengyelországban."
Azért egy kb. 10km-es eltérés az szerintm nem a "Pont oda jutunk"...

"Mert ha így van, akkor az hatalmas tervezési hiba, a légvédelemre készült rakéta néha felrobbantja a védendő terület épületeit, lakosait? Tényleg így van?"
www.youtube.com/shorts/-5BzIVZQEEo
Erre pl. azt mondják, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta találta el, és nem orosz.

"1) A netre nem rakták fel a bizonyítékokat."
Én láttam tweeteket, amiben ott vannak a roncsdarabok mellettők a fotója egy S300-as raktéahajtómúnek, még egészben.

" Van néhány fénykép egy kráterről, néhány fémdarabról, ennyi. Hasonlóak, de nem pont olyanok."
Mondjuk, egy szétrobbant rakétadarbtól nehéz elvárni, hogy "pont ugyanolyan" legyen, mint egy sértetlen.

" Még az ukrán szakértőket sem engedték oda, ami egyenesen perverz. Zelenszkij joggal mondja, hogy ha egyszer azt állítja valaki, hogy ukrán rakéta volt, akkor engedjék oda az ukrán szakértőket, mutassák be a szakértői véleményt, radarnyomvonalat, fémdarabokat, kémiai elemzést. "
Érdekes, hogy nemrég az oroszokat sem engedték oda az Északi áramlathoz, hogy megvizsgálják a saját maguk által épített és a tualéjdonukban lévő vezetéket, aminek a felrobbantásával kapásból őket vádolták, akkor nem volt ilyen jellegű elvárás, vagy ezeknek a dolgoknak a hiánya miatt ekkora felháborodás...

Minden egybevéve, szerintem a legmesszemenőbb oka ennek a dolognak valamiféle vétkes hanyagság lehet a célkoordináták összeállításakor, vagy kezelésekor.

Az orosz provokációt én nem tartom életszerűnek, mert annak nagyon könnyen egy 3. vh lehet a következménye, amit az oroszok egészen biztosan nem akarnakm és a nagyon gyors és határozott USA nyilatkozatból is látszik, hogy az USA sem akarja.

arthurthedent 2022.11.17. 13:27:26

@GyMasa: "10km-rel BELJEBB lengyel területen. Azaz az nem valószínű, hogy az orosz rakétát 10km-rel a célja után lőnének le."

Az eredeti célpontok nyilván nem Kijev és Lviv kellős közepén voltak. Szóval ez nem nagyon érv.

arthurthedent 2022.11.17. 13:29:48

@GyMasa: "Én láttam tweeteket, amiben ott vannak a roncsdarabok mellettők a fotója egy S300-as raktéahajtómúnek, még egészben."

Én is láttam. Két fénykép. Nagyon kevés, hol a többi bizonyíték?

arthurthedent 2022.11.17. 13:31:03

@GyMasa: "Mondjuk, egy szétrobbant rakétadarbtól nehéz elvárni, hogy "pont ugyanolyan" legyen, mint egy sértetlen."

Láttad a különbségeket? Az egyik festve van, a másik nem, az egyik ilyen alakú, a másik olyan. Hasonlítanak egymásra mint két autó, nem úgy, mint két autó, aminek ugyanaz a típusa.

arthurthedent 2022.11.17. 13:32:46

@GyMasa: "akkor nem volt ilyen jellegű elvárás, vagy ezeknek a dolgoknak a hiánya miatt ekkora felháborodás..."

Nem mondtam, hogy fel vagyok háborodva. Annyit mondtam, hogy amíg az ukránok nem publikálják a szakértői véleményüket, addig kételkedem. Mint ahogyan persze abban is kételkedem, hogy az oroszok robbantották fel az északi áramlatot.

arthurthedent 2022.11.17. 13:36:01

@GyMasa: "Minden egybevéve, szerintem a legmesszemenőbb oka ennek a dolognak valamiféle vétkes hanyagság lehet a célkoordináták összeállításakor, vagy kezelésekor."

Lehetséges. Viszont a légvédelmi rakétának nincs célkoordinátája.

"Az orosz provokációt én nem tartom életszerűnek,"

Én sem, mert ahhoz elég béna lenne.

"mert annak nagyon könnyen egy 3. vh lehet a következménye,"

Ez nem érv. Olyan, mintha azt mondanád, hogy "nem hiszem, hogy gyilkosság történt volna, mert annak súlyos a büntetése".

" amit az oroszok egészen biztosan nem akarnakm és a nagyon gyors és határozott USA nyilatkozatból is látszik, hogy az USA sem akarja."

Nem kell, hogy az "oroszok" akarják. Elég, ha van egy-két ember, aki akarja. Egy-két ember meg van, nyilván.

gigabursch 2022.11.17. 16:05:37

Kb úgy nêz ki a dolog, hogy még be de csapódott, a kijevi f.sztáncoltató már óbégatott.
Vagy üveggömbje van, vagy provokátor.

Persze az beszédes, hogy az AVACS-ok adatairól nagy a csend...

arthurthedent 2022.11.17. 17:32:44

@gigabursch: Viszont az oroszok még előbb nyilatkoztak, közölték, hogy ki van zárva, hogy ők lettek volna. Már megint olyan dologgal vádolod az ukránokat, amit a ruszkik csináltak, ők óbégattak előbb.

Sőt, kijev igazából végig azt kérte, hogy ők is vizsgálhassák meg a helyszínt meg a maradványokat.

arthurthedent 2022.11.17. 17:53:08

"(Zelenszkij ukrán elnök csak a két halálos áldozattal kapcsolatban fejezte ki részvétét, de eközben nem ismerte el, hogy ukrán részről lőtték ki a rakétát)"

Még jó, hogy nem ismert el olyasmit, amiről nincs tudomása. Nem tudja, hogy milyen rakéta volt, nem tudja, hogy ki lőtte ki és nem tudja miért ment lengyelprszágba. Így felelős ember nem "ismerheti el", hogy ukrán részről lőtték ki.

És ha már itt tartunk ezt egy olyan ember írta, aki nagyvonalúan megfeledkezik arról, hogy a tudomásunk szerint két rakétáról van szó.

arthurthedent 2022.11.17. 18:00:46

"Ukrajna nem kért elnézést,"

Ha a szerzőnek valaha lett volna ügyvédje, akkor tudná, hogy nem kérünk elnézést olyasmiért, amiről nem tudjuk, hogy mi tettük volna, amire nincs bizonyíték. Az elnézés kérését általában a felelősség elismeréseként értelmezik, az meg még korai lenne.

" sőt séróból az oroszokat vádolta még ezért is,"

Az oroszok két országból és a tengerről lövik nagy hatótávolságú fegyverekkel ukrajnát, több száz rakétát, robotrepülőgépet lőttek ki lengyelország irányába. Ezek a fegyverek közül sok képes elérni akár Varsót is. Elég logikusnak tűnik, hogy az egyik rakéta legalább egy belorusziából indított orosz robotrepülőgép volt.

"és bizonyítékokat követel"

Nem követelt. Azt mondta, hogy ő addig nem tudja elfogadni, hogy az ukrán hadsereg lőtt be lengyelországba, amíg bizonyítékot nem lát. Meglehetősen ésszerű és racionális gondolat, nem valamiféle elborult követelés.

arthurthedent 2022.11.17. 18:06:17

"ahogy az sem áll meg soha etikailag, hogy a másik fél bármilyen bűne igazolhatná azt, hogy mi is bármilyen etikátlan dolgot műveljünk"

Körkörös érvelés. Azt állítja, hogy egy etikátlan dolog nem lehet igazolható, azaz etikus. Ez igaz, csakhogy nincs értelme. A valóság az, hogy bizonyos dolgok, amik alapjában véve etikátlanok mások etikátlan viselkedése miatt etikussá, elfogadhatóvá válnak. Például a jogos önvédelem ilyen. Lelőni egy embert, hogy meghaljon nyilván etikátlan, de ha az életünk megmentése érdekében tesszük, akkor nem etikátlan.

Az, hogy Ukrajna légvédelmi rakétákkal lövöldöz a lengyel határtól pár kilóméterrel nem etikátlan. Az, hogy a légvédelmi rakéta a támadó rakéta után megy lengyel légtérbe sajnálatos, de nem etikátlan.

arthurthedent 2022.11.17. 18:09:53

"ELEVE ÉS ALAPJÁBAN TÉVES VONATKOZTATÁS A HÁBORÚKAT INDULATOKRA VISSZAVEZETNI, MINTHA KIZÁRÓLAG A MÁSIK, VELEJÉIG GONOSZ FÉL LENNE AZ OKA. MERT A VALÓSÁGBAN SOKKAL INKÁBB KŐKEMÉNY ÉRDEKEK ÁLLNAK A HÁBORÚK HÁTTERÉBEN."

Persze, érdekek állnak a háttérben. Kőkemény érdekek. A velejéig gonosz orosz fél érdekei. Csak egy elmebeteg ember képes a gonoszségot azzal mentegetni, hogy "ja, de hát hisz ez volt a kőkemény érdeke". Persze, minden gyilkosnak van kőkemény érdeke, ha más nem az, hogy élvezze a gyilkolást.

arthurthedent 2022.11.17. 20:01:32

"De láttunk képeket a kráter átmérőjéről. Ezt nem okozhatták csupán egy légelhárító rakéta maradványai"

Zelenszkij is azt mondja, amit én, de én mondtam előbb. :D Vagyis, ide írtam, mielőtt ezt olvastam volna.

GyMasa 2022.11.17. 21:02:10

@arthurthedent:
index.hu/kulfold/2022/11/16/orosz-ukran-haboru-lengyelorszag-raketa-becsapodas-nato-ujabb-reszletek/
Itt van jópár fénykép a darabokról.
De, szerintem ez a téma már idejétmúlt, hiszen Zselén kívül mindenki azt mondja, hogy az Ukránok lőtték ki a rakétát, és valószínűleg elromlott az önmegsemmisítőjük és továbbrepültek, miután a követett rakétájuk eltalálta Ukrajnában a célt.
Amúgy, ezek az SS300-asok olyan 75km-es hatótávoldságúak.
A becsapódás körzetében, ahogy néztem, Belarusznak van egy pici csücske , ahonnak az oroszok elidíthatták volna, ha ők voltak.

GyMasa 2022.11.17. 21:04:22

@arthurthedent:
Akkor nem ugyanazokat a képeket láttuk!
Mondjuk a FESTÉSnek pont az a lényege, hogy olyan színt használsz, amit akarsz.
Kezdve azzal a kézenfekvő ténnyel, hogy pl. minden országnak más szineből áll a katonai festése.
Ha meg egy orosz fotót talált az érintetlen rakétáról, a felrobbant rakéta meg ukrán volt, akkor simán lehet, hogy emiatt más színe...

GyMasa 2022.11.17. 21:05:39

@arthurthedent:
"Nem mondtam, hogy fel vagyok háborodva. Annyit mondtam, hogy amíg az ukránok nem publikálják a szakértői véleményüket, addig kételkedem."
Mondjuk, én, Ukrajna eddigi szavahihetőségi eseményei után pont nekik hinnék a legkevésbé, akármit is állapítanak meg.
A legjobb példa a 80+ ezer eddigi orosz halott esete.

Mint ahogyan persze abban is kételkedem, hogy az oroszok robbantották fel az északi áramlatot.

GyMasa 2022.11.17. 21:11:54

@arthurthedent:
"Lehetséges. Viszont a légvédelmi rakétának nincs célkoordinátája."
De, én nem az Ukrán légvédelmi rakétáról beszéltem, hanem az oroszról, amit az ukrán követett.

"Én sem, mert ahhoz elég béna lenne."
Nem béna, hanem felesleges.
Mondjuk, az eddigi narratívába simán belefér, hiszen sokan elhiszik, hogy az oroszok annyira ostobák, hogy a Zaporizzsjai erőművet saját maguk lövik, pedig március óta ők tartják megszállva.

"Ez nem érv."
Neked nem, de egy orosz katonai vezetőnek, aki kijelöli s célokat, ez nagyon is érv.

"Olyan, mintha azt mondanád, hogy "nem hiszem, hogy gyilkosság történt volna, mert annak súlyos a büntetése".
Nem, nem olyan.
Ha az oroszok 3.- VH-t akarnának, akkor azt egyértelműbben is meg tudnák tenni.

"Nem kell, hogy az "oroszok" akarják. Elég, ha van egy-két ember, aki akarja. Egy-két ember meg van, nyilván. "
Az a baj, hogy neked nagyon súlyos előfeszítésed van ebben a témában.
AZ orosz hadsereget, mint kb,. mindegyiket a világon egy erős hierarchia irányítja.
Szerintem nincs olyan, hogy 1-2 ember gondol egyet, aztán kirobbantja a 3. VH-t.
Az csak a James Bond filmekben van úgy...

GyMasa 2022.11.17. 21:13:12

@arthurthedent:
"Viszont az oroszok még előbb nyilatkoztak, közölték, hogy ki van zárva, hogy ők lettek volna."
Dehát, tényleg nem ők voltak..
Vagy nem fér a képbe, hogy iagzat mondtak?

" Már megint olyan dologgal vádolod az ukránokat, amit a ruszkik csináltak, ők óbégattak előbb."
Az Ukránok voltak.

arthurthedent 2022.11.18. 07:24:20

@GyMasa: "Itt van jópár fénykép a darabokról."

Egy darabról van egy kép, viszont az mondjuk kétszer. Szóval már megint kamu, "jópár kép" helyett "egy kép". Ami hasonlít ugyan, de nem ugyanolyan.

arthurthedent 2022.11.18. 07:27:03

@GyMasa: "Ha az oroszok 3.- VH-t akarnának, akkor azt egyértelműbben is meg tudnák tenni."

Hát ha egyértelműbben akarnák, akkor gyértelműbben is meg tudnák tenni. Ez megint olyan, mintha azt mondanád, hogy "de ha el akartamvolna lopni a kocsidat, akkor azt úgy is meg tudtam volna csinálni, hogy egyből lebukjak". :D

arthurthedent 2022.11.18. 07:29:17

@GyMasa: "Az Ukránok voltak."

Hinni az, amikor úgy teszel, mintha tudnál valamit, miközben fogalmad sincs. Nagy a te hited.

Odáig még nem jutottál el, hogy az általad linkelt cikkben megnézd hány kép is van a lengyelországban lezuhant rakéta darabjairól, de azért tudod, hogy honnan lőttek. Kényelmes, ha nem kell a tényeket figyelembe venni, elég csak hinni.

arthurthedent 2022.11.18. 07:31:31

@GyMasa: "Vagy nem fér a képbe, hogy iagzat mondtak?"

Kilőttek vagy 100 rakétát egy nap alatt, fogalmuk sincs hova mentek, de amikor balhé volt tíz percen belül kijelentették, hogy ők aztán biztos nem voltak, te meg ezerrel terjeszted.

Komolytalan hozzáállás, fanatikus vagy.

gigabursch 2022.11.18. 08:04:39

@arthurthedent:
Vigyázz!
Nehogy a saját fanatizmusod tévesszen meg!

arthurthedent 2022.11.18. 08:57:38

@gigabursch: "Nehogy a saját fanatizmusod tévesszen meg!"

Nézz utána mit jelent a szó. :D

padlogaz 2022.11.18. 09:24:09

a lengyelek miért nem vádolják vajon az oroszokat?

Billy Hill 2022.11.18. 09:38:15

Ez is megoldódott azóta, az USA ragaszkodik hozzá, hogy nem orosz rakéta csapódott be, és ennek NATO tagként hinnünk kell.

BéLóg 2022.11.18. 09:42:15

AZ egész nyugati világ, az USÁ-tól a németekig mind azt mondja, nem orosz hanem ukrán légelhárító rakéta csapódott be. Megvannak a fotók, jól látszik az SZ300-as rendszer minden jellemzője.
A helyszínen NEM történt robbanás, a traktort és az embereket a törmelék TÖMEGE ütötte agyon.

De b+ @Wagmg-nek mindez semmi.

OK. Tudom hogy sokan vannak, akik szerint 2+2 aqz öt, vagy kilenc, akik szerint van vagy hetvenkettő biológiai nem, akik szerint a fehér fekete, stb. Eggyel több vagy kevesebb már nem számít. :-)

BéLóg 2022.11.18. 09:45:25

@arthurthedent:
Qrvára könnyen ki lehet jelenteni, hova NEM céloztak és hova NEM csapódhatott be orosz rakéta. NEKED persze ez elképzelhetetlen, de hát fogadok, szerinted az ukránok nem is nácik és 2014-2022 között semmi nem történt Ukrajnában, és az orosz nyelvet se tiltották be, és az orosz kisebbség szavazati jogát sem vonták meg, és a magyarok ellen se csináltak semmit.

Szláva ukraini, és egyébként is ős-öregapád is az SS-ben szolgált, nincs abban semmi.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 10:06:16

:D
Beszarok ezen az idiótán...
A világ összes szakértője tudja, h ukrán légvédelmi rakéta volt, de te találtál egy laposföld-hívő összeesküvés szakértőt, és kitalálod, hogy ha valaki összekeveri Kijev meg Lviv koordinátáit...
Bezzeg az északi áramlatot azt aztán csőgörénnyel az orosz robbantotta, okozott magának milliárd dolláros kárt, és Liz Truss a jógagyakorlatnak örült sms-ben.

Nem engedik oda az ukrán szakértőket? :D:D:D Pedig előre borítékolhatóan azok találnának egy orosz pénztárcát a rakéta mellett, ahogy eddig is mindig mindenhol az volt a döntő bizonyíték.

Ejj, artúr te fasz...

Sorállományú előfelvételis 2022.11.18. 10:11:35

Lehet eltévedt ukrán légvédelmi rakéta. De lehet orosz, csak senkinek sem jó ha ez kiderült. Egyszerűbb a további eszkalációk elkerülése végett azt mondani hogy ukrán volt. Csak Zelenszkij ezt nem akarja. Mellesleg a sok trianonozó illibsi miért tapsolna Ukrajna felosztásának?

Etniez 2022.11.18. 10:26:03

Szerintem nincs jelentősége, milyen rakéta. Egyértelműen eltévedt, sem az oroszok, sem az ukránok nem akartak odalőni.

Az egyetlen undorító az, ahogy a NERcsicska média sározza az ukránokat, kellett ez a férgeknek, mint egy falat kenyér.

arthurthedent 2022.11.18. 10:38:08

@BéLóg: "A helyszínen NEM történt robbanás, a traktort és az embereket a törmelék TÖMEGE ütötte agyon."

Nem történt robbanás, csak lett egy tíz köbméteres kráter. Csigák voltak, kiették a földet.

cdn.rtl.hu/c8/78/raketa-csapodott-be-lengyelorszagban-ket-ember-meghalt_image_40dac24bf410f42576d59c5e1a65_16-9?size=w960

arthurthedent 2022.11.18. 10:39:46

@Etniez: "Az egyetlen undorító az, ahogy a NERcsicska média sározza az ukránokat, kellett ez a férgeknek, mint egy falat kenyér."

Okés, lehet, hogy sokaknak lényegtelen, hogy az oroszok lőttek vagy az ukránok. Legyen. Akkor miért bizonygatja minden politikus, hogy az ukránok voltak anélkül, hogy egyetlen komoly bizonyítékot is mutatnának?

négyláb 2022.11.18. 10:40:06

Hát értem én, hogy van itt Magyarországon egy szakértő, aki távlátóként jobban tudja, ki lőtt, mint ott a helyszínen az egyébként oroszellenes lengyelek, meg az amerikaiak, NATO hírszerzés és folytathatnánk. Pedig ezek egyöntetűen állítják, hogy - sajnos, ha nem is szándékosan - Ukrajna a tettes.
Ilyen ordas hazudozással már többször volt szerencsénk találkozni a zaporozsei atomerőmű esetében is, amikor megpróbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy az erőművet megszállva tartó oroszok önmagukat ágyúzzák.....

arthurthedent 2022.11.18. 10:41:19

@Sorállományú előfelvételis: "De lehet orosz, csak senkinek sem jó ha ez kiderült. Egyszerűbb a további eszkalációk elkerülése végett azt mondani hogy ukrán volt."

PONTOSAN!

"Csak Zelenszkij ezt nem akarja."

PONTOSAN!

arthurthedent 2022.11.18. 10:43:34

@tiltsál ki te gyökér: "Nem engedik oda az ukrán szakértőket? :D:D:D Pedig előre borítékolhatóan azok találnának egy orosz pénztárcát a rakéta mellett, ahogy eddig is mindig mindenhol az volt a döntő bizonyíték."

Szó szerint sehol sem volt ez a döntő bizonyíték. Megint konkrétan hazudsz. Nem unod? Elmehetnél inkább a lidlibe polcot feltölteni... szoktam kitenni pár sört a kukásoknak, nem találod vonzóbbnak azt az életpályamodellt? Valami?

arthurthedent 2022.11.18. 10:52:02

@BéLóg: "NEKED persze ez elképzelhetetlen, de hát fogadok, szerinted az ukránok nem is nácik"

Nem hallottad, hogy most már sátánistáknak kell hívni őket? A náci duma már nem menő, az orosz neonácik sértőnek találták... :D Meg aztán inkább elengedték az azovstali vezetőket az oroszok a Putyin haverjáért cserébe, utána meg már ciki volt nácizni.

"és 2014-2022 között semmi nem történt Ukrajnában,"

Denogynem, oroszország megtámadta ukrajnát, még egy utasszállítót is lelőttek. Nem tudtad? :D

"és az orosz nyelvet se tiltották be,"

Nem, nem tiltották be. Jól tudod.

"és az orosz kisebbség szavazati jogát sem vonták meg,"

Hogy lettetek ekkora nagy demokraták a putyin haveroddal? Nem azt mondta, hogy a demokrácia baromság, mert nem működik?

"és a magyarok ellen se csináltak semmit."

Kifogások, magyarázatok, szerintem ezeket majd hágában kéne előadni.

Etniez 2022.11.18. 10:52:23

@arthurthedent: mert ellenkező esetben meg kellene támadni Oroszországot.

Ezért az ukránoknak kell elvinni a balhét, ha akarják, ha nem.

Sorállományú előfelvételis 2022.11.18. 10:53:27

@arthurthedent: Ő Kurt tartja el. Kap egy szikkadt szenyót ha lecidázza a Kurtot.

arthurthedent 2022.11.18. 10:58:40

@Etniez: "mert ellenkező esetben meg kellene támadni Oroszországot."

Pontosan. Azazhogy van még egy lehetőség, azt is lehet mondani, hogy ENNYIÉRT még nem indítunk háborút. Ami elég veszélyes, mert akkor holnak négy rakéta megy, hétfőn nyolc, csütörtökön véletlenül átrepül egy orosz kötelék.

Sajnos azonban lehet, hogy így is ez lesz. Az oroszok már jelezték, hogy "ugyan már, a lengyelek csak hisztiznek". Komoly esély van rá, hogy az oroszok nem nyugszanak, amíg világháborút nem robbantanak ki.

Etniez 2022.11.18. 11:07:01

@arthurthedent: Én magam részéről orosz rakétának gondolom, mert annyira kifogytak már a rakétákból, hogy tudomásom szerint S-300-at is használnak földi célpontok ellen.
A gyanúmat az is alátámasztja, hogy nem látni repeszeket, pedig a légvédelmi rakéták repeszeket lővik szét, a kráter nagysága inkább azt mutatja, hogy föld-föld rakéta volt ez.

Nem vagyok rakéta szakértő, de a családban két ex-rakétás katona is van, őket meg fogom kérdezni hamarosan.

Szerintem eltévedt orosz rakéta volt ez, de én ukrán párti vagyok, tehát lehet az elfogultság beszél belőlem.

Viszont nem kellene egy eltéved rakéta miatt kirobbantani a harmadik világháborút.
Ha jön még egy ilyen, akkor viszont kénytelenek leszünk cselekedni.

Szerintem Zelenszkij jobban tenné, ha elfogadná a rá osztott szerepet, elnézést kérne az oroszok nevében és menne tovább a háborúja.
Még jobb és több légvédelmet kapnak, hamarosan vége lesz az ilyen rakétázásnak.

Az előző orosz csapás 50%-a bement, most már csak 15%. A következő már 5% alatt lesz, már nem éri meg az oroszoknak így, hatalmas pazarlás az egész rakétázás.
De mára bevallották, hogy azért terrorizálják az ukránokat, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítsék, tehát bevallották, hogy terrorista állam Oroszország.

Az egészeben a legszánalmasabb a Putyincsicska NER agitprop műsora, de tőlük semmit sem várunk már.

Már a V4 sem áll velünk szóba.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 11:10:31

@Etniez: "Én magam részéről orosz rakétának gondolom, mert annyira kifogytak már a rakétákból, hogy tudomásom szerint S-300-at is használnak földi célpontok ellen."
:D:D:D:D Persze. Sőt, úgy hallottam, hogy a porszívózáshoz is rakétát használnak.
A magad részéről azért cserélsz ágytálakat, mert ennyit értesz a világból.

Etniez 2022.11.18. 11:10:33

Bocsi ,ezt itt off, tegnap írtam össze, ide is bemásolom, hogy meglegyen, ha kéne:

"A mai Index címlap fullba tolja NER propagandát:

1. "FELOLDHATJÁK A MAGYAR UNIÓS PÉNZEK ZÁROLÁSÁT" Szól a cikk. Valóságban pont az ellenkezője történik, úgy tűnik, hogy nem volt elég a pávatánc és büntibe rakják Orbánt, nem fognak dönteni a pénzről, amivel így ki fognak csúszni az időből. Be is zuhant a Forint.

2. "Az ukránok a háború eszkalálódását akarják – állítja Nógrádi György" Ezek után megjön a hivatalos migránsozó, orosznyalonc, orbánszopó és elmondja, hogy az ukránok eszkalálást akarnak. Mindezt egy nyilvánvalóan eltévedt, valószínűleg ukrán légvédelmi rakéta alapján.
Mindenki tudja, hogy önvédelemből lőtték ki azt a rakétát, semmit nem akartak vele, csak leszedni egy támadó orosz rakétát. De mindegy, Nógrádi szokás szerint okosabb, mint az egész világ és egészen véletlenül oroszpárti megállapításokat tesz. Mik vannak, ugye?

3. "Kardos Gábor: Eltévedt rakéta találta telibe hadipropagandánkat" Megjelent Kardos Gábor, senki által nem ismert szakértő, aki megállapítja, hogy a háborúban nem mindig mondanak igazat. Ugyan ezt csak az ukránokra állapítja meg, de hát mit várhatunk egy olyan országban, ahol Orbán nem meri leírni, hogy 1956-ban az oroszok verték le a magyar szabadságharcot, helyette azt írta, hogy "ők".

Ezek a cikkek gyorsan tűnnek el, szerencsére az index olvasói nem olyan hülyék egyelőre, hogy ne vegyék észre, mikor hazudnak nekik."

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 11:11:54

@arthurthedent: "Kifogások, magyarázatok,"
Hát persze, te kis ukrán geci. Az összes magyar Kárpátalján hazudik, neked van igazad.

Etniez 2022.11.18. 11:12:14

@tiltsál ki te gyökér: Tudatlanságod gyönyörködtet te ágytál koordinátor.

Téged öröm olvasni, mert lendületből nyomod a hülyeséget, láthatóan semmit sem tudsz, csak kitalálsz.

Igen, S-300-at is használnak már az oroszok, de te erről is lemaradtál, mint annyi mindenről. Keleti offenzíva mikor indul, Csoki?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 11:15:15

@Etniez: "Mindenki tudja, hogy önvédelemből lőtték ki azt a rakétát, "

"iÉn magam részéről orosz rakétának gondolom, mert annyira kifogytak már a rakétákból, hogy tudomásom szerint S-300-at is használnak földi célpontok ellen."

És ezt így egymás alatt két sorral. Bravó

Etniez 2022.11.18. 11:17:29

@tiltsál ki te gyökér: Így. Azt is írtam, hogy nem tudom, mi történt pontosan, de nyugodtan mazsolázgass, csak magadat járatod le.

Én inkább orosz rakétának gondolom, mint ukránnak. Keleti offenzíva mikor kezdődik, Csoki?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 11:18:22

@Etniez: gen,
"S-300-at is használnak már az oroszok, de te erről is lemaradtál, mint annyi mindenről. "
Ja. Mert légvédelmi rakéta te barom. Tudod az mit jelent? Hogy a földről lövik és légi célpont ellen jó. Földi célpontot nem tudsz vele lőni.
A másik kreténséged, hogy annyira kifogytak a rakétából, hogy SAM ot lőnek földi célpontra, már csak azért is faszság, hiszen most szórták meg egész Ukrajnát.

Miért nem mész vissza öregasszonyok seggét törölgetni?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 11:19:04

@Etniez: "Én inkább orosz rakétának gondolom"
:D:D::D
Ja. AZ oroszok lőttek légvédelmi rakétát..

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 11:20:13

@Etniez:
"én ukrán párti vagyok, tehát lehet az elfogultság beszél belőlem."
Nem mondod!!! Komolyan?
Akkor azért nem zavar, hogy náci brigádok évekig terrorizáltak civileket, ugye?

Etniez 2022.11.18. 11:20:17

@tiltsál ki te gyökér: Jól van, bizonygassad csak a hozzá nem értésed, rendkívül szórakoztató :)

Na offra raklak, mert nem papagájkodom ostobák kedvéért.

különvélemény 2022.11.18. 11:25:17

Volt egy NATO felderítő gép a térség fölött, ami lekövette a rakétát. (flightradaros útvonalat posztoltak a neten a felderítő gépről, gondolom ott még fent van)
Ezért mondták az amcsik azonnal, hogy nem orosz területről jött a rakéta.
Ezen már nem fog senki változtatni, max propaganda jelleggel.
De nézzük:
1, légvédelmi rakétamaradványokat találtak, ez biztos, márpedig ott nem lehet orosz légvédelem
2, 3, ha meghibásodott a rakéta, akkor simán belecsapódhatott a földbe.
4, szerintem a lengyelek ködösítettek egy kicsit Zelensky kedvéért az "egyéb maradványokkal" nem lesz abból semmi. Ha lelőtte volna az egyik a másikat, mivel a röppályájuk más, totál máshol lennének a darabok.
5, én is ezt a teóriát tartottam valószínűnek, amíg ki nem derült, hogy légvédelmi, meg hogy az amcsik leradarozták végig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.18. 11:40:30

Az ügy lényege 2 dolog:

1. A kijevi rezsim kapott egy pofont.

2. Amerika bizonyította határatlanságát: nem kész egy világháborúra.

arthurthedent 2022.11.18. 11:57:44

@tiltsál ki te gyökér: ""Kifogások, magyarázatok,"
Hát persze, te kis ukrán geci. Az összes magyar Kárpátalján hazudik, neked van igazad."

Nem nagyon megy a magyar? A "kifogás" és a "magyarázat" nem jelenti azt, hogy "hazugság".

arthurthedent 2022.11.18. 12:02:57

@Etniez: Az index tele van orosz propagandával meg magyar "szakértőkkel", akik baromságot beszélnek.

birkamenet 2022.11.18. 12:03:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Eltűnt putyin gazdád te NER diszhülyéje!
Ahelyett, hogy elmondta volna a ruszki muzsikjainak, hogy az ukránok kitakaritották Herszonból, bevonult egy idegszanatóriumba kezeltetni magát. Majd a Kreml kiadta a fake newst, hogy a vén szaros KGB ügynőköd műszereket ment oda nézni. Bruhaha.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.18. 12:06:32

@birkamenet:

Nem volt kitakarítás, önkéntes visszavonulás volt.

Most meg még jól össze is vesztek a lengyelek és az ukránok.

Bíztatóak a fejlemények.

nemecsekerno_007 2022.11.18. 12:13:15

@Etniez: Ügyesen hazudozol és csúsztatsz. A szovjet hadsereg verte le a forradalmat. Az országot már 45-ben megszállták. A többit már nincs is kedvem sorolni.
Ukrán nacionalizmus jó, magyar nacionalizmus rossz.

birkamenet 2022.11.18. 12:13:46

Még ha Ukrajna lőtte is ki a rakétákat, akkor sincs benne semmi elitélnivaló, hiszen nem szándékos és népirtási céllal mentek a szövetséges országának a területére a lövegek.

Hanem valszeg emberi hiba miatt, amelynek az eredője a vén szaros utolsó szülinapos háborús bűnös putyerák népirtó háborúja.

Ebben teljes konszenzus van a szövetségesek között. Orbán ellenvéleménye meg nem számit, mert ő putyin ügynöke.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 12:15:51

Úgy tűnik, a posztolónak szupertitkos bizonyítékai vannak az oroszok bűnösségére. Különben bevallottan laikusként nem vonná kétségbe az amerikai és lengyel szakvéleményeket, amelyek egyértelműen és vakok számára is világosan leszögezik, hogy ukrán légvédelmi rakéta.

Mellesleg a posztoló el van maradva egy hírrel, mert mwr ott vannak az ukrqn szakértők is. Remékhetően nem azért, hogy főnökük hazugságát igazolandó hamis bizonyítékokat csempésszenek a hekyszínre, amelyeket majd hangos heurékázással megtalálnak.

birkamenet 2022.11.18. 12:17:43

@nemecsekerno_007:

Ti fidernyákomcsik már 56-ban is h.alálra rájszoltátok magatokat a gyönyörtől, hogy a ruszki gazdátok leverte a forradalmat és betelepült az országba.
Ma is pont ezen rájszoltok.

Etniez 2022.11.18. 12:18:34

Off

"Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket"

Mondta Orbán Viktor ma.

Értem már, honnan tanulnak a NER csicskái. A fideszes szavazók értelmi szintje tényleg a nullához konvergál.

hvg.hu/itthon/20221118_orban_szankciok

Etniez 2022.11.18. 12:19:56

@nemecsekerno_007: Értem.

És ki volt a Szovjetunió vezető hatalma? A tádzsikok? Üzbégek? Ki vezeti ma is az ex-szovjet államok közösségét a FÁK-ot?

Te hülyének nézel minket, pedig mi nem vagyunk fidesz szavazók. Ott nagyobb sikert aratnál...

birkamenet 2022.11.18. 12:20:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Mi van tranzi Józsinéni, hirtelen elkezded az USA meg a szövetségeseinek a seggét nyalni? Oszt mitől te Kreml propagandista?

arthurthedent 2022.11.18. 12:21:49

@nemecsekerno_007: "Ukrán nacionalizmus jó, magyar nacionalizmus rossz."

Ezt sem mondta senki. Én sem, más sem. Megint a ködösítés, terelés, hazudozás.

Etniez 2022.11.18. 12:25:57

@arthurthedent: Ja, a múltkori magyar szakértő is olyan híres szakértő volt, hogy a Google nem találta meg nekem..
De az Indexre cikket írt :D

Etniez 2022.11.18. 12:27:00

@arthurthedent: Ez szalmabáb.

Egyébként az ő logikája szerint a magyar nacionalizmus jó, az ukrán rossz.
Szerintem egyik sem jó, de ez a háború most nem erről szól.

arthurthedent 2022.11.18. 12:27:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Úgy tűnik, a posztolónak szupertitkos bizonyítékai vannak az oroszok bűnösségére."

Az érveimet felsoroltam, nem?

"Különben bevallottan laikusként nem vonná kétségbe az amerikai és lengyel szakvéleményeket, "

Politikusok nyilatkoztak, szakvéleményeket senki sem látott. Csak felvilágosításként: a szakvéleményben érvek vannak, nem egyszerűen kijelentések.

"amelyek egyértelműen és vakok számára is világosan leszögezik, hogy ukrán légvédelmi rakéta."

Egyértelműen azt állították, hogy orosz gyártmányú rakétának gondolják. Szó sem volt "ukrán légvédelmi rakétáról". Leírtam azt is, hogy miért gondolom, hogy nem (csak) légvédelmi rakéta volt.

"Mellesleg a posztoló el van maradva egy hírrel, mert mwr ott vannak az ukrqn szakértők is. "

Mellesleg te vagy lemaradva, mert nem akkor olvastad a cikket, amikor írtam, hanem akkor, amikor kitette az index a címlapra.

"Remékhetően nem azért, hogy főnökük hazugságát igazolandó hamis bizonyítékokat csempésszenek a hekyszínre, amelyeket majd hangos heurékázással megtalálnak."

Abszurd marhaság. Remélhetőleg nem azért írtad, mert sorozatgyilkos vagy.

arthurthedent 2022.11.18. 12:28:19

@Etniez: "Szerintem egyik sem jó, de ez a háború most nem erről szól."

Én nacionalista vagyok, de persze igaz, ez az egész nem arról szól. Vagy, ha a nacionalizmusról szól, akkor az az orosz nacionalizmus.

Etniez 2022.11.18. 12:29:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nem volt kitakarítás, önkéntes visszavonulás volt."

Az mióta önkéntes visszavonulás, ha kiszorítanak valahonnan? Az oroszok nem azért vonultak vissza, mert ki akartak vonulni, hanem azért, mert az ukrán hadsereg erre kényszerítette.

Vagy választhatták volna a csoportos öngyilkosságot, ugyanis lőszer nélkül nehéz harcolni, le lettek volna mészárolva illetve tízezrével mehettek volna hadifogságba.

Kurvára nem önként vonultak vissza, hanem ki lettek picsázva Herszonból. Csak a tények kedvéért.

birkamenet 2022.11.18. 12:29:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A ruszki gazdádat úgy kitakaritották Herszonból, mint a fidessnáci pártodat az Európai Néppártból. És ez csak a kezdet.
Nemsokára a gazdáidnak Eszak-Koreába kell menniük, mert már csak ott marad nekik Lebensraum.

Etniez 2022.11.18. 12:30:41

@arthurthedent: Mármint van egy egészséges nacionalizmus, azzal nincs bajom.
De egyébként ez a háború arról szól, hogy nem szeretnék orosz-magyar határt. Jobb, ha van egy ütközőállam az orosz agresszor és a gyenge Magyarország között.

arthurthedent 2022.11.18. 12:31:41

@Etniez: "De az Indexre cikket írt :D"

Ezek a szakértők mindig kiborítanak az indexen. Tök nyilvánvalóan marhaságokat beszélnek. Főleg azért írkálok ilyen blogbejegyzéseket, hogy lehessen róluk beszélni.

Az index sajnos mindent kritikátlanul átvesz, ha az orosz propaganda böffent valamit azt már szó szerint ki is rakják a címlapra.

birkamenet 2022.11.18. 12:31:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nem volt kitakarítás, önkéntes visszavonulás volt."

Önkéntesen kivonultak a saját (ál)országukból???

Jaj te NER diszhülyéje!

arthurthedent 2022.11.18. 12:32:35

@Etniez: "De egyébként ez a háború arról szól, hogy nem szeretnék orosz-magyar határt. "

Na igen, én sem. Arra céloztam, hogy az oroszoknak ez egy nacionalista háború.

arthurthedent 2022.11.18. 12:35:26

@birkamenet: Ha önkéntes kivonulás lett volna, akkor azok, akik a kivonulásról döntöttek évekre lecsukhatóak lennének. Még csak pozitívan nyilatkozni arról, hogy jó lenne orosz területeket feladni több évvel büntethető.

A dolog pikantériája az, hogy ha egy orosz támogatja a kivonulást, akkor törvényt sért. Ha viszont bírálja a hadsereget a kivonulás miatt, akkor szintén. Ilyen frankó jogszabályok vannak ruszkisztánban.

Etniez 2022.11.18. 12:36:53

Nah, most olvasom, nem lehet majd sört venni Katarban.

Keleti nyitás :)

birkamenet 2022.11.18. 12:38:08

@arthurthedent:

Az indexet a fidess lenyúlta és két választás volt: vagy csak részben nyomják rajta a fidernyák agymosó propagandát és részben élni hagyják az ellenzéki vonulatot és ekkor talán megmarad a zsákmány a legolvasottabb portálnak. Vagy teljesen rányomják a fidernyák agymosást és akkor a napi 134 látogatóval büszkékedő origo meg figyelő sorsára jut. Ami többmilliárdos veszteséget jelentene.

Etniez 2022.11.18. 12:44:45

@arthurthedent: Így van, az orosz hadsereg megunta a herszoni múzeumokat és egyéb kulturális programokat és inkább úgy döntöttek, hogy odaadnak egy darab Oroszországot Ukrajnának.

Vagy valami ilyesmi :D

Etniez 2022.11.18. 12:46:04

@birkamenet: Én szoktam olvasni Origót, mindenh 1-2 hónapban egyszer megnézem, hogy mit hazudnak és soha nem csalódok, mindig azt kapom, amit várok.

Az egészből egy Gyurcsányozós, Brüsszelezős pletykalap lett, rengeteg csöccsel. Jól mutatja az olvasóik szellemi színvonalát.

arthurthedent 2022.11.18. 12:49:53

@Etniez: A jó szándék jeleként elfutottak. :D

Robin a bátor elfutott,
Bátran elszaladt el ő!

A vész láttán ahogy tudott
Farkát behuzva elfutott
úgy messzire s ina szakadt
midőn nyulként bátran szaladt
előre csak lassan jutottt
mert közben töbször elcsuszott
a bátrak bátra hőőős Sir Robin!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.18. 12:50:50

@Etniez:

Ilyen egy háború: sok haladás előre és hátra, a katonai taktika törvényei szerint.

arthurthedent 2022.11.18. 12:52:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ilyen egy háború: sok haladás előre és hátra, a katonai taktika törvényei szerint."

Igen, a vesztesek mindig ezt szokták mondani. :D

Etniez 2022.11.18. 12:53:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hát, lehet hogy ez az általános szabály, de az orosz hadsereg március óta csak hátrafelé megy, nem úgy mint Magyarország, ahol piros lett a paradicsom.

Wildhunt 2022.11.18. 12:55:39

@Etniez: horogkereszt jó, árpádsáv rossz? Nem kéne ezt erőltetni, kakamatyi.

Wildhunt 2022.11.18. 12:57:37

@arthurthedent: szerinted akkor Biden vagy a farokzongorista hazudott? Vagy duplagondol van, és mindketten igazat mondtak?

Etniez 2022.11.18. 13:00:09

@Wildhunt: Az írásom melyik részét nem sikerült megértened?

Etniez 2022.11.18. 13:06:00

Orbán és a NER-csicskák kedvenc vesszőparipája:

"- KMB -
47 PERCE
Moszkva nem hajlandó tárgyalni Washingtonnal Ukrajna ügyében
Oroszország nem zárkózott el a magas szintű egyeztetésektől az Egyesült Államokkal – jelentette ki pénteken Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Rjabkov újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a két ország november 29-én, az egyiptomi fővárosban, Kairóban tartandó közelgő találkozóján további megbeszélésekre kerülhet sor az Egyesült Államokkal a „stratégiai stabilitásról”.

Ezzel a kifejezéssel Oroszország és az Egyesült Államok – a világ két legnagyobb atomhatalma – a nukleáris háború kockázatának csökkentésére utal, írja a Sky News.

A Kreml tisztségviselője azonban jelezte, hogy Ukrajna ügyében nincs miről tárgyalni az Egyesült Államokkal."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.18. 13:09:08

@arthurthedent:

A nyertesek is.

Nemigen van hadsereg a világon, mely sose vonul vissza.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.18. 13:10:04

@Etniez:

Ha így lenne, nem lenne ma is hatalmas ex-ukrán terület orosz ellenőrzés alatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 13:23:22

@arthurthedent:

"Mellesleg te vagy lemaradva, mert nem akkor olvastad a cikket, amikor írtam, hanem akkor, amikor kitette az index a címlapra."

Akkor az újabb fejlemények alapján lehet frissíteni a cikket. Hacsak nem arról van szó, hogy az illető fejlemény nem illik az elméletedbe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 13:28:37

@Etniez:

Szerintem önámítás szépíteni a dolgot. Az orosz hadsereg az utóbbi hónapokban kudarcot kudarcra halmoz, e kudarcsorozat része Herszon feladása is.

Mondom ezt úgy, hogy én a nemzeti kisebbségeket, köztük a magyart sanyargató ukránokkal szemben az oroszok győzelmének szurkolok. De ettől még vak nem vagyok.

Etniez 2022.11.18. 13:42:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: :D

Na jó, már ennyit rólad is.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen. Ez az ukrán háború majd bekerül a hadászati tankönyvekbe, a hogyan ne címszó alá.

Értelmetlen és felesleges. Oroszország egyetlen célját sem érte el és már nem is fogja.
Ukrajna nem lesz oroszbarát, sőt. Több nemzedékre megutálták az oroszokat. Területekből is csak egy kis darabot fognak kihasítani, ha. Ukrajna nyugathoz fog tartozni most már jogilag is és nem csak érzelmileg.

Oroszország elvesztette a befolyását, gazdaságát, nimbuszát és hadseregét 2-3 megyéért.

Ez az igazság. Az ukránok még északon területeket fognak szerezni, nem fognak megállni, hiába rakétázik Putyin, aki még mindig nem érti az ukrán néplelket.

Orbán pedig kibaszott a kinti magyarokkal, a háború után kutyaként fognak velük bánni.

Elbaszott egy háború ez, senki nem nyert vele semmit.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 14:13:14

@arthurthedent: "Az index tele van orosz propagandával meg magyar "szakértőkkel", akik baromságot beszélnek."
De téged nem basznak át, te találtál egy ukrán szakértőt, akinek a nagyhatású youtube csatornáján még véletlenül sem beszél baromságot.
Végül is kereskedelmi pilóta, szóval nyilván mindent tud a légvédelmi rakétákról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 14:22:39

@Etniez:

Sajnos szinte minen pontban egyet kell értenem veled.

Az egyetlen, amiben nem, az az, hogy Orbán kib*szott az ittani magyarokkal. Ukrajna eddig is elnyomta a nemzeti kisebbségeit, most is azt teszi, csak a lengyelekkel barátságosabb - önérdekből.

Nem ha, hanem amikor a háború után Ukrajna akár győztesként, akár vesztesként csatlakozik az EU-hoz, akkor már némileg vissza kell fognia magát a nemzetiségek elnyomásában. Persze csak némileg, mert az EU mindig is tett a kisebbségi jogokra, ha nem muszlimokról vagy szexuálisan aberráltakról van szó (szófordulat részemről, tudom, hogy nem mind aberráció), de azért valamennyire kell adnia a látszatra. Szóval a kárpátaljai magyaroknak nem lesz rosszabb, mint most, sőt talán kicsit jobb lesz.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 14:26:55

@Etniez: :D:D:D
"rtelmetlen és felesleges. Oroszország egyetlen célját sem érte el és már nem is fogja."
Csak Ukrajna 20% az övék.

"Ukrajna nem lesz oroszbarát, sőt. Több nemzedékre megutálták az oroszokat. Területekből is csak egy kis darabot fognak kihasítani, ha. Ukrajna nyugathoz fog tartozni most már jogilag is és nem csak érzelmileg."
Ahhoz esetleg a nyugatnak is lesz némi szava. A buta ukránjaid majd ott fognak nézni 2040ben is, hogy az unió előszobájában mit keresnek egyedül, úgy, hogy már az albánok is uniósok.

"Oroszország elvesztette a befolyását, gazdaságát, nimbuszát és hadseregét 2-3 megyéért."
Ja, szegény oroszok. :D:D:

"Ez az igazság. Az ukránok még északon területeket fognak szerezni, nem fognak megállni, hiába rakétázik Putyin, aki még mindig nem érti az ukrán néplelket."
Mert az ukrán néplélek nagyjából annyi, hogy lövünk amíg kapunk fegyvert.

"Orbán pedig kibaszott a kinti magyarokkal, a háború után kutyaként fognak velük bánni."
Azok a tetvek eddig is úgy bántak velük, szóval nagyon nem számít. Ugye, a legfontosabb egy háború közepén a Munkácsi vár turuljainak a szemétbe dobása. Ettől fordult meg a háború.

"Elbaszott egy háború ez, senki nem nyert vele semmit."
Ó dehogynem. Mondjuk az USA jól járt. Kína is. Szerintem néhány arab ország is.

Etniez 2022.11.18. 14:27:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A kérdés az, hogy a háború alatt tanúsított magyar politika segített vagy ront a kintiek helyzetén.

Szerintem tovább rontott.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 14:32:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"a háború után Ukrajna akár győztesként, akár vesztesként csatlakozik az EU-hoz,"
Baszod, te is ébredj már fel. Milyen alapon csatlakozna?
Verték a mellüket 3 hónapja, hogy jogharmonizációban már 65% on állnak. 65%. Annyit nagyjából Kongó is hoz, ott sem lehet mondjuk büntetlenül ölni.
Gazdaságilag meg a háború előtt se voltak sehol, mostantól meg aztán végképp.
Ez az egész balhé abból van, hogy volt egy Janukovics, aki ránézett a számokra, és rájött, hogy nyugat fele nincs esélye, és megpróbált az oroszhoz közeledni.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 14:33:17

@Etniez: "Szerintem tovább rontott."
Hálás fajta ez az ukrán, simán elfelejti, hogy másfél millió menekültet elláttak és segítettek.

Vén motoros 2022.11.18. 14:36:37

A kedves bloggert én olyan mongol harcosnak tartom, Batu kán seregéből, akik lángoló szalmacsóvát dobnak a falvak házaira. A köztudottan oroszbarát Biden elnök világelsőként nyilatkozta, hogy az amerikai hírszerzési adatok szerint ukrán légvédelmi rakéta volt, az oroszoknak semmi közük hozzá. A megszállottan Putyin-fan lengyel elnök is nyugalomra intett, közölte, hogy vizsgálják az ügyet, de lényegében ugyanazt mondta, mit Biden.
De te tudod az igazságot, hiszen csak az oroszok lehettek. Hát lelked rajta.
Csak azt tudnám, hogy szerinted, ha már annyira örülnél egy 3. világháború kirobbanásának, azt itt, Magyrországon, mennyire tartod túlélhetőnek? Mert hogy egy Ú-Zélandit vagy Ausztrált kevésbé érintene, az valószínű. Legfeljebb a másodlagos hatása. De itt, egy "lángoktól ölelt kis ország"-ban, ennek örülni, eléggé aberrált és suicid hajlam

Vén motoros 2022.11.18. 14:40:21

@Etniez: Legfeljebb hazaköltöznek a Kárpátaljaiak. Úgyis akkora a munkaerőhiány, hogy vagy 200 ezer vendégmunkás dolgozik a gyárakban meg a mezőgazdaságban, ha nem lennének, már összeomlott volna a termelés. Még a teheneinket is indiaiak fejik...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 15:04:03

@tiltsál ki te gyökér:

Azt nem írtam, mennyivel a háború után. :)

Azt el kell ismerni, hogy Ukrajna szédületes ütemben válik EU-kompatibilissá. Zelenszkij épp ma vagy tegnap jelentette ki, hogy Ukrajnában megszűnt a korrupció, nincs már egyetlen megvesztegethető közhivatalnok sem, mert a háború kitörése után az orosz nemzetiségű közhivatalnokok elhagyták az országot.

B0risz 2022.11.18. 15:05:59

@Vén motoros: az kurvára ne zavarjon, hogy nem ÁLLÍTOTT ilyent. Ellenben Te ÁLLÍTOD róla, hogy Ő igen. Hát elmész Te a ......
Széles utat, haver!

parttalan 2022.11.18. 15:10:11

Fullba nyomod a valóságtagadást. Csak azért is.

parttalan 2022.11.18. 15:26:38

Itt már csak két opció létezik:

A verzió: ukrán részről műszaki hiba történt, félrement a légelhárító rakéta.

B verzió: ukrán részről szándékos provokáció történt, Ukrajna emberéletet is követelő támadást hajtott végre lengyel, ezáltal NATO területen, hogy egy kritikus pillanatban ezzel az átveréssel sarkallja nyílt beavatkozásra a nyugati országokat és magát az észak-atlanti szervezetet.

Hajlok az utóbbira, bár természetesen ne lehet kizárni az előbbit sem.

Mindenesetre az ukránok nem kértek elnézést, és az is a szándékosság gyanúját erősíti, hogy csak akkor álltak le az incidensnek határozottan az oroszokra kenésével, mikor az ezt egyértelműen cáfoló kijelentések megérkeztek Nyugatról. Még szörnyűbb feltételezés, hogy a szándékosan végrehajtott támadás a Pentagon és a Fehér Ház tudtával, jóváhagyásával ment végbe. Akár így van, akár nem, az ukránok nyilván nem számoltak áldozatokkal. Ez mindent átírt. Óriási malőr. Akár mérföldkő is lehet a háború végső kimenetelére nézve.

Etniez 2022.11.18. 15:29:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ". Zelenszkij épp ma vagy tegnap jelentette ki, hogy Ukrajnában megszűnt a korrupció, nincs már egyetlen megvesztegethető közhivatalnok sem,"

Orbánisztánban is hasonló pozitív fejlemények vannak?

B0risz 2022.11.18. 15:30:09

@parttalan:
C verzió: orosz rakéta volt, de inkább mindenki letagadja, nehogy baj legyen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.11.18. 15:55:07

Arthurthedent, valamiért te és a hozzád hasonlók kényszert éreztek arra, hogy az ukránokat MINDEN felelősség alól felmentsetek. Akkor is, ha ez indokolatlan. Most senki nem mondta, hogy a háborút az ukránok kezdték vagy hogy az oroszok jó emberek, egyszerűen arról van szó, hogy egy célt tévesztett ukrán rakéta leesett a lengyel határ túlsó oldalán. Kis hiba, háborúban könnyen megesik, sajnáljuk az áldozatokat, ennyi. De te még ennyit sem bírsz kimondani, ellenmagyarázattal erőlködsz. Máshol is olvastam, hogy ezért az ügyért "közvetve" szintén az oroszok felelősek. Mintha az ukránok tévedhetetlenek és makulátlanok lennének. Ez propagandára való erős fogákonyságnak tűnik. Mennyire tarthatunk téged hitelesnek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.18. 16:03:16

@tiltsál ki te gyökér: "Végül is kereskedelmi pilóta, szóval nyilván mindent tud a légvédelmi rakétákról."

Mondod te a nagy tüzérségi szakértő. :-))

"tiltsál ki te gyökér2022.06.18. 23:39:14
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek.
A rígók meg akkor sem sorállomány.
Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."

arthurthedent 2022.11.18. 16:06:34

@Androsz: "az oroszok jó emberek, egyszerűen arról van szó, hogy egy célt tévesztett ukrán rakéta leesett a lengyel határ túlsó oldalán."

Most akkor egy, vagy két rakéta volt? Nem gondolod, hogy legalább ezt el kellene döntened, mielőtt felelőst hirdetsz?

arthurthedent 2022.11.18. 16:11:00

@Androsz: "Máshol is olvastam, hogy ezért az ügyért "közvetve" szintén az oroszok felelősek."

Nincs olyan, hogy "közvetve, vagy felelős vagy nem.

Bemegyek egy amerikai bankba, fegyverrel háromszor a levegőbe lövök. Kijön a rendőrség, túszt szedek. Megpróbál lelőli a rendőr, fejbe lövi a túszt. Akkor most emberölés bűncselekményeében felelős vagyok szerinted?

Alárulom: igen. A bűncselekmény elkövetése során megölt összes emberért emberölés a felelősség az összes tettestárssal szemben. Azzal szemben is, aki kint ült a kocsiban és várta, hogy elmenekülhessünk.

Az oroszok mindenért felelősek, ami a háború alatt történt.

arthurthedent 2022.11.18. 16:16:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Zelenszkij épp ma vagy tegnap jelentette ki, hogy Ukrajnában megszűnt a korrupció, nincs már egyetlen megvesztegethető közhivatalnok sem"

Ne terelj már, bazzeg amióta a háború megy te ilyen primitív, otromba módon próbálsz mindenhol terelni. Tömeggyilkosokról próbálod meg elterelni a figyelmet, mert fiatalkorodba beleégették a moszkovita rajongást a kis agyadba.

Ilyen erős stockholm szindrómát ritkán látni, hát nem veszed észre, hogy amikor belédnevelték, hogy az oroszok felszabadító hős lovagok, akkor éppen te voltál az áldozat. Nehéz elfogadni, hogy egész életedben baromságokat hittél, de jobb későn, mint soha!

ulpius66 2022.11.18. 16:17:06

@arthurthedent: "Az oroszok mindenért felelősek, ami a háború alatt történt."

Hát akkor az ukránok tényleg kibaszott könnyű helyzetben vannak!

MOST MÁR AZT CSINÁLNAK AMIT AKARNAK, ÚGYIS AZ OROSZOK FELELŐSEK ÉRTE!!!!
(PL. KIÍRTJÁK AZT A PÁR SZÁZEZER MAGYAR HONFITÁRSUNKAT KÁRPÁTALJÁN!!!!! MÉRT NE TENNÉK MEG, HISZEN EZÉRT IS AZ OROSZOK A FELELŐSEK!!)

Etniez 2022.11.18. 16:19:53

S-300 használható földi célpontok ellen is, csak hogy troll barátom megnyugodjon:

444.hu/2022/11/18/racz-andras-a-raketatalalat-lengyelorszagban-es-a-haboru-kode

"A típusazonosság problémája
Némiképp szokatlan módon az, amikor a roncsdarabokból erős valószínűséggel azonosíthatóvá vált, hogy az Sz-300-as valamelyik változatáról lehet szó, még mindig nem segítette azonnal a tisztánlátást. Leginkább azért, mert Sz-300-ast mind az orosz, mind az ukrán hadsereg használ. Ukrajna az eredeti funkciójának megfelelően légvédelmi fegyverként, az oroszok viszont nemcsak így alkalmazzák, hanem kihasználják egy kevésszer alkalmazott, másodlagos, de ettől még létező funkcióját is: azt, hogy szükség esetén szárazföldi célok ellen is bevethető. A háború során többször is használt Oroszország Sz-300-as rakétát földi célpontok ellen: ilyenekkel intéztek pusztító támadást Zaporizzsja ellen szeptember végén, de lőttek Sz-300-asokat Harkivra és Mikolajivra is."

Kimásoltam ezt a részt a fizetős szakaszból, mert nem hiszem, hogy troll barátaink megengedhetik maguknak azt, hogy sajtóért fizessenek, nem futja a 30 ezüstből erre.

Én sajnos kénytelen vagyok saját zsebből finanszírozni az ellenzéki médiát, nem szeretném ha a magyar média az Origó és a Prosti Srácokból állna.

ulpius66 2022.11.18. 16:23:06

@arthurthedent:

Egyebekben meg a dolog nem így müxik!

Én a Fideszre, közvetve Orbán Viktorra szavaztam. Megbízom benne, ő sokkal, de sokkal több infóval rendelkezik, mint bármelyikünk!!!!! Ennek birtokában jó döntéseket hoz a magyarok érdekében, így én a döntéseit is támogatom! (ha már egyszer rá szavaztam......)

Te/tik ballibsik pont a fjordítottja vagytok!

Útáljátok Orbánt, ellene savaztatok, minden döntését fikázzátok!

Majd eljön 2026.....aztán ismét meglátjuk jó döntéseket hozott-e Orbán......

ulpius66 2022.11.18. 16:25:28

@Etniez:

Mennyi az S-300 raketta hatótávolsága?
(mindezt csak azért kérdem, mert a legközelebbi orosz terület ehonnét a rakettát kilőhették az oroszok az többszáz kilométerre van a lengyel határtől....)

arthurthedent 2022.11.18. 16:27:52

@ulpius66: "Te/tik ballibsik pont a fjordítottja vagytok!
Útáljátok Orbánt, ellene savaztatok, minden döntését fikázzátok!"

Nem tudod miket beszélsz, én gyakorlatilag mindig a fideszre szavaztam. És akkor most hirdetnem kellene, hogy az oroszok jók?

arthurthedent 2022.11.18. 16:29:32

@ulpius66: "mindezt csak azért kérdem, mert a legközelebbi orosz terület ehonnét a rakettát kilőhették"

Nem vetted még észre, hogy az oroszok beloruszia területéről is lövik ukrajnát? Rohadt tájékozatla vagy...

Etniez 2022.11.18. 16:31:54

@ulpius66: Ha az oroszok lőtték, akkor Fehéroroszországból kellett lőniük, 110 km az elméleti hatótávolsága földi célpontok ellen.

Közben kiderült, hogy az első szériás S-300-ak egyike és valószínűleg elöregedett, ezért nem lépett működésbe az önmegsemmisítő.

Ukrán rakéta volt, de pontos adatokat nem közöl a NATO, mert nem szeretnék az oroszokat tájékoztatni, milyen fejlett a légtérfigyelő repülőjük.

Ha az oroszok lőtték volna, akkor 5V55U-t kellett volna használniuk.

Szóval ukrán rakéta volt, ami nem találta el az orosz célpontot és átrepült Lengyelországba.
Oroszországnak le kellene állnia az ukrán-lengyel határmenti célpontok lövöldözésével, mert ez lesz a vége. Végén még jön a 3. vh egy ostoba háború miatt.

Etniez 2022.11.18. 16:34:04

@Etniez: 150 km a hatótáv, elírtam.

ulpius66 2022.11.18. 16:34:36

@arthurthedent: "Nem vetted még észre, hogy az oroszok beloruszia területéről is lövik ukrajnát? Rohadt tájékozatlan vagy..."

Hát akkor még az is lehet, hogy beloruszok voltak, csak az egészet az oroszokra fogják!
(persze az is lehet, hogy provokáció az egész, és a lengyelek lőttek rakettát magukra, és az egészet az oroszokra kenik......persze végső esetben az is előfjordulhat, hogy a NATÓ lőtt rakettát a lengyelekre és az egészet az oroszokra kenik....)

ulpius66 2022.11.18. 16:37:15

Szóval akkor az van, hogy az oroszok elloptak az ukránoktól egy régi rakettát, és Bjelorussziából lövik a lengyeleket, és az egészet az ukránokra kenik?

ulpius66 2022.11.18. 16:41:56

Nekem ennél fontosabb kérdés!

Ki robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetéket?

TÉNYLEG AZ ANGOLOK VOLTAK??????

AZTÁN MIKOR LIZA EZEN ÖRÖMKÖDÖTT A MOBILJÁN, AMIT AZ OROSZOK FELTÖRTEK, AKKOR EBBE GYORSAN BELE IS BUKOTT!!!!!!
(persze lehet, hogy Orbán Viktor robbantotta fel, csak az egészet az angolokra keni, hogy bukjon meg az általa nem kedvelt Truss....)

ulpius66 2022.11.18. 16:54:00

Viszont van jó hír is a ballibsiknek!

ITT AZ ÚJ CÉL!

2022. NOVEMBER 22-ÉN FOGADJÁK EL A MÓDOSÍTOTT SZOCIÁLIS TÖRVÉNYT!!!!!!

MOST EZ ELLEN LEHET TÜNCIKÉZNI!
(én előre szóltam.......sőt már most lehet valami jó kis fikázós cikket írni a témában....)

Etniez 2022.11.18. 16:54:00

@ulpius66: "AZTÁN MIKOR LIZA EZEN ÖRÖMKÖDÖTT A MOBILJÁN, AMIT AZ OROSZOK FELTÖRTEK, AKKOR EBBE GYORSAN BELE IS BUKOTT!!!!!!"

Liza a Brexitbe bukott bele, ahogy Boris és ahogy Sunak is követni fogja.
A Brexit óta folyamatosan gyengül UK gazdaságilag, Covid óta minden európai ország növekedni tudott 2-4%al, egyedül Anglia csökkent 0.4%-al.

Remélem lesz Huxit, aztán a hülyemagyar is megtanulja a Brüsszelezés árát, ahogy az angol tanulja most.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.11.18. 16:54:09

@ulpius66: "Ki robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetéket?"

Abban már biztosak lehetünk, hogy nem az oroszok. Azt már hetek óta hallgathatnánk. Pedig jó pár okos rögtön kitalálta, hogy az oroszok rengeteg kilométerre onnan beeresztettek egy robbanó csőgörényt a vezetékbe, de most jól lebuktak. Aztán most csak a csendet hallgatjuk. Én azt is valószínűtlennek sejtem, hogy a németek voltak, mert a sértett angolok szerintem rögtön földobták volna őket, amikor először került elő ez a hír Truss üzenetéről. Hogy ki maradt gyanús? Hát Orbán Viktor, mint mindig.

@arthurthedent: "Most akkor egy, vagy két rakéta volt? Nem gondolod, hogy legalább ezt el kellene döntened, mielőtt felelőst hirdetsz?"

Na, most jól megcáfoltál. Ezek szerint mégis neked van igazad. Egyébként a posztban ezt írtad: "Van néhány fénykép egy kráterről, néhány fémdarabról, ennyi." Két rakéta egy krátert üt? Miből tudod, hogy két rakéta volt? Te már döntöttél?

Etniez 2022.11.18. 16:55:05

@ulpius66: "2022. NOVEMBER 22-ÉN FOGADJÁK EL A MÓDOSÍTOTT SZOCIÁLIS TÖRVÉNYT!!!!!!"

Semmi baj nincs benne, csak az állam nem látja el a lakosságot. Mivel a nyugdíjasok főleg a Fideszre szavaztak, kapják, amit rendeltek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.11.18. 16:56:04

@Etniez: "Remélem lesz Huxit"

Te tetves, hazátlan angol, te ne reménykedj anyád kárára, szarcsimbók. Vagy már őt is odaköltöztetted?

Etniez 2022.11.18. 17:01:07

@Androsz: Hát, az EU nem arra halad, amerre Orbán szeretné. Napról-napra közelebb vagyunk az Európai Egyesült Államokhoz, oda pedig úgy sem jöhetnek az árulók.

Ez az ára a folyamatos Brüsszelezésnek, ki kell fizetnetek.

Szalay Miklós 2022.11.18. 17:10:31

A háború állása, kilátásai, és hogy most mit lehetne tenni:

egyvilag.hu/index.shtml#PT114_haboru

ulpius66 2022.11.18. 17:11:00

@Etniez:

Figyusz!

Van élet az EU-n kívül is?????????????????
(avagy, aki nem EU-tag az jobb, ha már most felköti magát....)

ulpius66 2022.11.18. 17:13:55

@Etniez:

Hát akkor úgy leszünk, mint Svájc!

Az is csupa EU-taggal van körülvéve........és eszük ágában sincs belelépni az EU-ba!!!
(mert ugye, ha bennünket kirúgnak, azért Ukrajnát, és Szerbiát gondolom felveszik.....)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 17:14:51

@Etniez:

Szóval szerinted az oroszok lőtték ki az SZ-300--as rakétát egészen Lengyelországig.

A legnagyobb hatótávolságú vwltozat is csak max. 200km-re visz. Honnan is lőhették ki? Már ha a 200km-es hatótávú volt sz.

bordon 2022.11.18. 17:18:23

Egyedül az ukránok kötik az ebet a karóhoz, hogy nem az ő rakétájuk.
Se az oroszgyűlölő lengyelek, se az amerikai hadiipari-politikai elit nem gondolja, hogy ez egy ruszki rakéta lett volna. Pedig ők mindent megtesznek, hogy támogatást és muníciót gyűjtsenek az oroszok ellen.
Zelenszkijt lehurrogták a saját nyugati gazdái, hogy fejezze be hazudozást.

Ha a NATO komolyan venné magát, akkor a NATO tagot lövő ukránok ellen alkalmaznák a 4. cikkelyt.

Az eszkaláció egyedül az ukrán elit érdeke lenne, ezért tolják a dezinformációt. Az oroszok nagyon nem akarják, hogy a NATO közvetlenül is belépjen a konfliktusba.

Etniez 2022.11.18. 17:18:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem eltévedt ukrán rakéta volt, mint már párszor kifejtettem.

Etniez 2022.11.18. 17:20:43

@ulpius66: Próbáljátok ki, győzd meg Androszt.

Szerintem az EU helyett jobb lenne nektek a FÁK-ba belépni.
Szerbiát nem veszik fel, nem kell még egy orosz trójai faló, elég egyelőre Magyarország.
Szerbiát is túszul ejtették az idióták, még mindig nem fogták fel, hogy elvesztettek egy háborút és új határaik vannak.
Én speciel kurvára nem sajnálom őket, nekik is járt egy Trianon.

Etniez 2022.11.18. 17:23:40

@bordon: "Ha a NATO komolyan venné magát, akkor a NATO tagot lövő ukránok ellen alkalmaznák a 4. cikkelyt."

Ha a NATO hülye lenne, akkor lépne hadba egy eltéved rakéta miatt egy másik országgal.
Ez a te vágyálmod.

bordon 2022.11.18. 17:29:01

Az ukránok mindent megtesznek azért, hogy a nyugati gazdáikat közvetlenül is belerángassák a háborúba, illetve elérjék a nyugati hadianyag és technika szállításának korlátlan növelését.

Amikor a német államfő Kijevbe látogatott, akkor is az ukránok hamis légiriadót fújtak, szóltak a szirénák, hogy németek beszarjanak kicsit és szállítsanak nekik légvédelmi rendszereket. Aki azt hiszi, hogy az ukránok mindig igazat mondanak, az egy kő alatt élt az utóbbi évtiezedekben. Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országa, aki kételkedés nélkül elhiszi, amit mondanak, az nemnormális.
Már a nyugati gazdáik se nagyon hisznek nekik...

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 17:32:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Zelenszkij épp ma vagy tegnap jelentette ki, hogy Ukrajnában megszűnt a korrupció, nincs már egyetlen megvesztegethető közhivatalnok sem, mert a háború kitörése után az orosz nemzetiségű közhivatalnokok elhagyták az országot."
Tényleg? Mondjuk lehet benne valami, az ukrán genetikusan képtelen a korrupcióra. Kérni kéne a szentté avatásukat

bordon 2022.11.18. 17:37:15

@Etniez: Ha eltévedt az a rakéta... Elég valószínű, hogy az ukránok akarják belerángatni a NATO-t a háborúba.

Mindenesetre ez ezerszer valószínűbb, mint az, hogy orosz rakéta zuhant le Lengyelországban.

Vajon miért köti az ebet a karóhoz Zelenszkij, miért terjeszt dezinformációt? Mikor már az érintett, russzofób lengyelek se hiszik, hogy ruszki rakéta lett volna.

Az ukránok mindent az oroszokra fognak. Emlékezzünk a Tu-141 drónra, ami Horvátországban zuhant le.

Az a helyzet, hogy az ilyen hazugságok aláássák az ukránok szavahihetőségét. Nyilván a magyarok eddig se hitték, hogy az ukránok mindig igazat mondanak, mert a magyar elég közelről ismeri az ukránt. A nyugatiak meg beszoptak mélytorokra, hogy az ukrán az egy európai nép, egyenes, gerinces, igazmondó, nemnáci.

Etniez 2022.11.18. 17:47:28

@bordon: "Elég valószínű, hogy az ukránok akarják belerángatni a NATO-t a háborúba."

Nem, ez kurvára nem valószínű. Az valószínű, hogy nem találta el a célt a rakéta és rossz helyen ért földet.

ulpius66 2022.11.18. 17:47:52

@bordon:

Én csak azt nem értem, hogy 2014-ben, amikor az oroszok sokkal nagyobb területet foglaltak el az ukránoktól, mint most, akkor az EU, meg a NATÓ meg ilyesmik mért kussoltak???????... még csak cankciók sem voltak!!!! ...... AKKOR A GÁZ MEG AZ OLAJ VILÁGPIACI ÁRA ÉPP PADLÓT FOGOTT!!!!!
TÁN PONT AZÉRT, MERT NEM VOLTAJ CANKCIÓK???????
(most meg mért vannak oda azért a drága ukránokért???)

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 17:48:11

@Etniez:
"Szerintem eltévedt ukrán rakéta volt, mint már párszor kifejtettem."

Etniez
2022.11.18. 11:07:01
@arthurthedent: Én magam részéről orosz rakétának gondolom, mert annyira kifogytak már a rakétákból, hogy tudomásom szerint S-300-at is használnak földi célpontok ellen.

:D:D

Etniez 2022.11.18. 17:49:32

@tiltsál ki te gyökér: Értem, tehát az álláspontom nem változtathatom meg, ugye?

GyMasa 2022.11.18. 17:50:22

@arthurthedent:
"Hát ha egyértelműbben akarnák, akkor gyértelműbben is meg tudnák tenni. Ez megint olyan, mintha azt mondanád, hogy "de ha el akartamvolna lopni a kocsidat, akkor azt úgy is meg tudtam volna csinálni, hogy egyből lebukjak". :D "
Dehát, mindenki azt mondja, hogy az Ukránok voltak.
Nem hallgatsz híreket?
Maximum odáig merészkedett el Stoltenberg, hogy azért az oroszok hibája, mert ők kezdték el a háborút.
Azt senki nem vitatja, hogy Ukránok által kilőtt, ukrán légvédelmi rakéta volt.

Etniez 2022.11.18. 17:51:19

@ulpius66: Mert akkor még azt hitték, hogy Oroszországgal érdemes tárgyalni. És azt is elhitték, hogy ezzel megnyugszik Putyin.
Ez súlyos hiba volt, ezért tört ki a mostani háború.

Szerencsére most már rájött Európa, hogy Putyinnak nem lehet engedni, mert a gyengeség jeleként értelmezi és megy tovább.
Ha most elengednék az Ukránokat 10 év múlva Budapesten járnának az orosz tankok.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 17:53:20

@Etniez: "Hát, az EU nem arra halad, amerre Orbán szeretné. "
Meg nem is arra amerre néhány százmillió európai ember szeretné.

"Napról-napra közelebb vagyunk az Európai Egyesült Államokhoz, oda pedig úgy sem jöhetnek az árulók."
Hehe. Jöhetnek? Te szerencsétlen fasz, az megvan, hogy nem köréd alapítják? :D Márpedig, ha jól sejtem a magyar állampolgárságod megvan, mert a briteknek nem kellesz, a briteknek pedig már egyébként sincs semmi közük az unióhoz. Szóval ez a jöhetnek rád semmiképp nem vonatkozik.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 17:54:10

@Etniez: "Ha most elengednék az Ukránokat 10 év múlva Budapesten járnának az orosz tankok."
Jajaja. Persze. Ezt az okj-s képzésen tanították?

ulpius66 2022.11.18. 17:55:37

@Etniez: AKKOR MOST MI LESZ?????

A TÉLEN AZ UKRÁNOK MILLIÓI FOGNAK ÉHENFAGYNI!!!!!!!

GyMasa 2022.11.18. 17:56:33

@arthurthedent:
"Odáig még nem jutottál el, hogy az általad linkelt cikkben megnézd hány kép is van a lengyelországban lezuhant rakéta darabjairól, de azért tudod, hogy honnan lőttek."
Igen, ez ugye azért is lehet, mert az EGY bizonyos cikk, amelyikben vannak képek is.
Én meg elolvastam meg megnéztem még ezen kívül több cikket és videot.
Tehát NEM erre az egy, Indexes cikkre alapozom a véleményemet, hanem az összes többire, illetve Joe Biden saját nyilatkozatára.

" Kényelmes, ha nem kell a tényeket figyelembe venni, elég csak hinni."
Milyen tényeket???
Tele vannak a hírek azzal, hogy az Ukránok voltak.
Vagy te nem tájékozódsz kedd óta ezügyben?
Vagy, esetleg úgy gondolod, hogy mégis az oroszok voltak, és egy nagy világösszeesküvés van az Ukránok ellen, vagy micsoda?
KOmolyan nem értelek!

"Kilőttek vagy 100 rakétát egy nap alatt, fogalmuk sincs hova mentek, de amikor balhé volt tíz percen belül kijelentették, hogy ők aztán biztos nem voltak, te meg ezerrel terjeszted."
Hát, azoknak a rakétáknak volt egy célpontja.
Ha egyiknek sem volt az a célpontja, ahol a robbanás történt, akkor jó eséllyel kijelenthető, hogy nem ők voltak.
Ezek az információk pedig megvannak a katonai jegyzőkönyvekben, és visszakereshetők.

"Komolytalan hozzáállás, fanatikus vagy. "
Már, ne haragudj, de most, ebben a témában te tűnsz fanatikusnak.

Etniez 2022.11.18. 17:58:08

@ulpius66: Ha ennyire aggódsz értük, küldhetsz segélyt.

GyMasa 2022.11.18. 17:59:11

@tiltsál ki te gyökér:
"Bezzeg az északi áramlatot azt aztán csőgörénnyel az orosz robbantotta, okozott magának milliárd dolláros kárt, és Liz Truss a jógagyakorlatnak örült sms-ben."
NEWSBREAK:
Most jött a gyerek, és mondta nekem, hogy bemondta a német hiradó, hogy az északi áramlatokat nem felrobbantották, hanem "baleset történt"!!!!!44!!!!

ulpius66 2022.11.18. 17:59:19

Végülis Észak Korea is összevissza lövöldözi rakétáit.....

Etniez 2022.11.18. 18:00:45

@tiltsál ki te gyökér: Hát, nem is a harminc ezüstpénzes tanfolyamon, ahová téged írattak be.

"Meg nem is arra amerre néhány százmillió európai ember szeretné."

Igen, ezt hiszed. Kicsit költözz el nyugatra és rá fogsz jönni, milyen ostobaságokat beszélsz Nógrád alsóról, ahol azt hiszed, hogy Salgótarján a világ közepe.

Igazából a nyugati emberek kurvára nem azt gondolják, amit a magyarok, ez nagyon jól látszik, hála az EU-nak,

De tetszik a magabiztosság, biztos igazad lehet, özönlenek nyugatról a menekültek Magyarországra.

Oh wait...

Idióta :D

ulpius66 2022.11.18. 18:00:53

@Etniez: "Ha ennyire aggódsz értük, küldhetsz segélyt!"

Én küldenék nekik segélykét, de az ukránoknak küldött segélyek 99+%-a az ukrán maffiánál landol.....

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 18:01:05

@ulpius66: Dehogy is. AZ ukránok bírják a hideget, a téli időjárás nekik kedvez, nem a mediterrán oroszoknak. Ők már a márciusi ukrán télben is borzasztóan szenvedtek.

Etniez 2022.11.18. 18:05:13

@Etniez: Pont olyan vicces, mint amikor az indiai étrendről akartál engem edukálni úgy, hogy életedben nem voltál még Indiában...

Így van ez a nyugattal is. Orbánisztánban van egy hitetek, hogy mi van nyugaton, de az tökéletes ellentéte a valóságnak, de hát nektek hinnetek kell valamiben...

Most se tűnt fel, hogy még a V4 is beintett nektek, pedig ők aztán tényleg nem a nyugat...

Etniez 2022.11.18. 18:05:50

@ulpius66: Nem a 101%-a? Csak 99%?

ulpius66 2022.11.18. 18:07:55

"Ismét tízezrek tüntettek Prágában az ország háborús semlegességéért!"

ulpius66 2022.11.18. 18:10:29

@Etniez: "Orbánisztánban van egy hitetek, hogy mi van nyugaton, de az tökéletes ellentéte a valóságnak, de hát nektek hinnetek kell valamiben..."

Na, akkor meséljél mán így elsőkézből, hogy mi van nyugaton, mi a valóság.....arrafelé tényleg kerítésből van a kolbász?
(vagy valami ilyesmi....)

Etniez 2022.11.18. 18:12:02

@tiltsál ki te gyökér: Sokat elárul Magyarországról, hogy az EMAG Black Friday akciójában a 72 darabos wc-papír a slágertermék.

Hát itt tart az orbáni gazdasági csoda, 12 évnyi csodálatos kétharmad és pénzbőség után:

www.blikk.hu/gazdasag/vasarlas/emag-slagertermek-olcso-wc-papir/30g0tqm

Az emberek be vannak szarva. Úgy látszik, szó szerint,

Na, ezt irigyli a nyugat.

:D

Na megyek is, mert megjöttek a retardáltak a gyárból, nincs rátok időm.

GyMasa 2022.11.18. 18:12:10

@különvélemény:
"Volt egy NATO felderítő gép a térség fölött, ami lekövette a rakétát. (flightradaros útvonalat posztoltak a neten a felderítő gépről, gondolom ott még fent van)
Ezért mondták az amcsik azonnal, hogy nem orosz területről jött a rakéta."
Meg azért is lehet, hogy nem onnan jött, mert ezek a rakéták <10-400 km hatótávolságúak.
en.wikipedia.org/wiki/S-300_missile_system
SZinte kizártnak tartom, hogy az Ukrákonak a legmodernebb, 400km-es hatótávolságú verziója lenne. Azon kívül pedig 200 km a legnagyobb hatótávolságú.
Azzal pedig csak elég ránézni a térképre, hoyg lehetetlen Orosz földről Lenygelországba átlőni.
Maximum Balersuzból lehetne, de az eddig szóba sem került...

"4, szerintem a lengyelek ködösítettek egy kicsit Zelensky kedvéért az "egyéb maradványokkal" nem lesz abból semmi. Ha lelőtte volna az egyik a másikat, mivel a röppályájuk más, totál máshol lennének a darabok."
Mondjuk, ha lelőtte volna, akkor nem lenne a földön kráter utána, hiszen, akkor a levegőben robban t volna fel és maximum fémdarabka-eső hullott volna a környéken.

"5, én is ezt a teóriát tartottam valószínűnek, amíg ki nem derült, hogy légvédelmi, meg hogy az amcsik leradarozták végig. "
Igen, nekem már az elején gyanús volt, amikor Biden szinte azonnal nyilatkozott...

Etniez 2022.11.18. 18:12:37

@ulpius66: a tanártüntetésen meg hetvenezren voltak....

GyMasa 2022.11.18. 18:13:05

@arthurthedent:
Ehh, akkor Biden most is baromságokat beszélt???

ulpius66 2022.11.18. 18:15:05

@Etniez:

Mivel így egymás közt vagyunk, felteszek egy intim kérdést....

TÉNYLEG AZ ANGOLOK ROBBANTOTTÁK FEL AZ ÉSZAKI ÁRAMLATOT?

...ÉS TÉNYLEG AZÉRT BUKOTT MEG A LIZA, MERT AZ OROSZOK FELTÖRTÉK A MOBILJÁT?????

GyMasa 2022.11.18. 18:17:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"...sőt talán kicsit jobb lesz."
AMIKOR az EU felveszi Ukrajnát.
És addig mi lesz velük.
Kicsit tartok tőle, hogy addigra, mire lennének jogaik, nem lesznek olyanok, akiknek járnának ezek a jogok.

GyMasa 2022.11.18. 18:27:45

@Etniez:
FIgyelj csak.
Írta valaki, hogy az USA AWACS repülőgépe látta a rakétákat, és megerősítette, hogy azt nem az oroszok lőtték ki.
Vagy azt mondod, hogy Bident félretájékoztatták/tudatosan hazudik a témában?

GyMasa 2022.11.18. 18:28:50

@ulpius66:
"Mennyi az S-300 raketta hatótávolsága?"
en.wikipedia.org/wiki/S-300_missile_system
<10km..400km

GyMasa 2022.11.18. 18:32:13

@Etniez:
"Ha a NATO hülye lenne, akkor lépne hadba egy eltéved rakéta miatt egy másik országgal.
Ez a te vágyálmod. "
Nem azt mondta, hogy kötelező nekik, hanem, hogy akár meg is tehetnék a NATO szabályai alapján.
Szövegértés...

ulpius66 2022.11.18. 18:33:29

Most meg mi van????????

Mára 85-86 dollárra esett az olaj ára!

2022 évben most a legolcsóbb......

arthurthedent 2022.11.18. 18:57:46

@GyMasa: "Írta valaki, hogy az USA AWACS repülőgépe látta a rakétákat, és megerősítette, hogy azt nem az oroszok lőtték ki."

Nem azt mondták. Azt mondták, hogy nem oroszország területéről lőtték ki. És nem prezentáltak semmiféle bizonyítékot. És nem mondták meg, hogy honnan indult a rakéta.

arthurthedent 2022.11.18. 19:00:59

@GyMasa: "SZinte kizártnak tartom, hogy az Ukrákonak a legmodernebb, 400km-es hatótávolságú verziója lenne. Azon kívül pedig 200 km a legnagyobb hatótávolságú.
Azzal pedig csak elég ránézni a térképre, hoyg lehetetlen Orosz földről Lenygelországba átlőni."

Az oroszok folyamatosan lőnek beloruszia területéről is. És ha "orosz földről" lőttek volna, akkor miért lényeges, hogy milyen rakétája van az ukránoknak? Gondolod az ukránok orosz területről lőnek? :D

arthurthedent 2022.11.18. 19:07:16

@GyMasa: "Tehát NEM erre az egy, Indexes cikkre alapozom a véleményemet"

Azt mondtad, hogy RENGETEK kép van, nincs igazam, amikor azt mondom, hogy kevés. Bizonyítékul felhoztál egy linket, ahol EGY kép van. Csak trollkodsz...

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 19:08:18

@ulpius66: Nem, Lizzy "megcsináltuk" sms-e a piskótára vonatkozott.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.11.18. 19:08:19

@arthurthedent: Azt várod, hogy az amerikaiak részletes beszámolót készítsenek neked arról, hogy miket látnak és miket nem? A lényeget kinyögték, ennyi kellett ahhoz, hogy megállítsák a hülyéket, minden mást lenyeltek. Mindig így tesznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 19:09:48

@ulpius66:

Szenzációs hírt olvastam ma. Eszerint robbanóanyag maradványait találták meg az ÉÁ felrobbantott szakaszánál.

Ki gondolta volna? :O

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 19:11:36

@arthurthedent: Egyébként te ki a faszom vagy, hogy neked bizonyítékokat kell szolgáltatni? :D
Nincs elég kép a neten? Baszod, egy folyamatban lévő vizsgálati helyszínre majd odaengednek egy rakat újságírót, hogy csináljanak amit akarnak, ugye? Ezt várod, mi?

Izé:
"videón az látható, hogy ukrán katonák földre fektetnek fegyvertelen orosz katonákat, akiket előtte távozásra kényszerítettek egy körülzárt házból, majd kivégzik őket.

Az ukrán katonák által a fegyvertelen orosz hadifoglyokon végrehajtott tömeges kivégzésekről készült új felvételek megerősítik a Zelenszkij vezette jelenlegi kijevi rezsim és az őt védelmezők és támogatók kegyetlen természetét"

GyMasa 2022.11.18. 19:12:55

@arthurthedent:
"Nem azt mondták. Azt mondták, hogy nem oroszország területéről lőtték ki."
És, az nem bizonyítja, hogy nem az oroszok voltak?

"És nem prezentáltak semmiféle bizonyítékot. És nem mondták meg, hogy honnan indult a rakéta. "
Oké, feladom!

ulpius66 2022.11.18. 19:17:33

Na, még ez is....

index.hu

"Tömeges kivégzésekről kerültek elő felvételek, orosz hadifoglyokkal végezhettek az ukránok"

"Orosz hírügynökségek szerint az interneten megosztott videón az látható, hogy ukrán katonák földre fektetnek fegyvertelen orosz katonákat, akiket előtte távozásra kényszerítettek egy körülzárt házból, majd kivégzik őket.

Az ukrán katonák által a fegyvertelen orosz hadifoglyokon végrehajtott tömeges kivégzésekről készült új felvételek megerősítik a Zelenszkij vezette jelenlegi kijevi rezsim és az őt védelmezők és támogatók kegyetlen természetét – áll a nyilatkozatban.

Megjegyzik továbbá, hogy az orosz katonák brutális meggyilkolása nem az első és nem is az egyetlen háborús bűncselekmény. Ez az ukrán fegyveres erőknél bevett gyakorlat, amelyet a kijevi rezsim aktívan támogat, és amelyet nyugati támogatói egyenesen figyelmen kívül hagynak – írják.

Az ukrán katonai és polgári hatóságok még nem reagáltak a vádakra."

ulpius66 2022.11.18. 19:20:01

@tiltsál ki te gyökér:

Megelőztél az ukránok gentleman természetét illetően.....

Fogadjunk Artúró eztet sem hiszi el!

GyMasa 2022.11.18. 19:20:22

@arthurthedent:
"Azt mondtad, hogy RENGETEK kép van, nincs igazam, amikor azt mondom, hogy kevés."
Nekem nem egy képnek tűnt, hanem legalább 3 Twitter üzenet volt abban a cikkben fotókkal.
Lehet kevés, csakhogy, mint mondtam, én nem csak erre alapozom a kijelentéseimet.
Hanem pl. arra, hogy nincs olyan S300-as rakéta, amivel orosz földről el lehet lőni lengyelországig.
(tudom, Belarusz!, csakhogy, ha onnan jött volna a rakéta, akkor azt már tudnánk! Mivel az kiváló ürügy lenne az oroszokra kenni az egészet.)

" Bizonyítékul felhoztál egy linket, ahol EGY kép van. Csak trollkodsz... "
Abban a linkben 2 Tweet, összesen 6 fotót tartalmz, amiből 2 db egyezik meg.
index.hu/kulfold/2022/11/16/orosz-ukran-haboru-lengyelorszag-raketa-becsapodas-nato-ujabb-reszletek/
Nem tudom, hol láttál csak egy képet...

GyMasa 2022.11.18. 19:21:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Neeem!
Az új hyr, legalábbis itt, Néemtországban, hogy baleset volt, talán földrengés, vagy mi...

ulpius66 2022.11.18. 19:30:07

hvg.hu/itthon/20221118_marcius_15_Clark_Adam_tuntetes_vonulas_diakok/pp/99731

JÓ KÉP NÉZEGETÉST!!!!!!!

Hát ha ettől a tüncikétől nem omlik össze a Patás-diktatúra ekkor semmitől!!!!!!

Volt vagy 3-400 tüncikéző, amiből minyimum 200 emberke kirendelt SoroSS-aktivista volt....magyarul pénzt kap azért, hogy tüncikézzen......
(meg ott volt kb. 180 ballibsi média-munkás aki tudósított a rendszert megdöntő tünciről......)

ulpius66 2022.11.18. 19:32:19

Arról nincs hír, hogy Pankotai Lili művésznő felszólalt-e a tüncikén......

ulpius66 2022.11.18. 19:39:20

"Péntek este Tatabányán is tartottak vonulásos tüntetést, amely a dózsakerti szökőkútnal ért véget, amelyen a rossz idő ellenére többtucatnyian vettek részt."

A százezres Tatabányán több tucat tüntikéző volt......szerintem Orbán remeg félelmében....

hang.hu/belfold/tatabanyan-is-volt-vonulasos-tuntetes-148594

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 19:54:28

@ulpius66: Mondjuk ez a videó, amit én láttam lószart nem bizonyít. Valakik lefektetnek egy csomó másik egyenruhást. Egy biztos, nem Afrikában készült.
Az örmény-azeri balhéban, na ott lelőtték a lefegyverzett katonákat.

arthurthedent 2022.11.18. 20:08:10

@Androsz: "A lényeget kinyögték"

Annyit mondtak, hogy nem orosz területről lőtték ki a rakétát. Nem mondták meg, hogy honnan, nem mondták meg, hogy akkor tényleg két rakéta volt -e. Ellenben mindenki azt hirdeti, hogy ukrán területről kilőtt légvédelmi rakéta volt. Ezt az amerikaiak nem mondták, tehát a "lényeget" nem "nyögték ki".

arthurthedent 2022.11.18. 20:11:34

@GyMasa: "(tudom, Belarusz!, csakhogy, ha onnan jött volna a rakéta, akkor azt már tudnánk! Mivel az kiváló ürügy lenne az oroszokra kenni az egészet.)"

A NATO nyilván nem akar gyengének mutatkozni, ezért tohadtul nem érdekük, hogy kiderüljön, az oroszok lőtték ki. Ha tudnák, hogy belorusziából jött nyilván előnyösebb hallgatni.

arthurthedent 2022.11.18. 20:14:57

@GyMasa: "Abban a linkben 2 Tweet, összesen 6 fotót tartalmz, amiből 2 db egyezik meg.
index.hu/kulfold/2022/11/16/orosz-ukran-haboru-lengyelorszag-raketa-becsapodas-nato-ujabb-reszletek/
Nem tudom, hol láttál csak egy képet..."

Már megint ilyen bána duma. Olvasd el a szöveget! Egy kép lengyelországból, a többi referencia más, ukrajnában talált maradványokról.

"Above left & right of image are other missile fragments found in Ukraine at other impact sites."

GyMasa 2022.11.18. 20:20:01

@arthurthedent:
OKé, jól van, igazad van!
De, ha szerinted az oroszok voltak, akkor mi- és hogyan történt.
Mert, azt még nem sikerült elmagyaráznod nekem, hogy pl. szerinted honnan lőttek az oroszok?
Merugye azt hallottam az Hír TV-n, hogy az Ukránoknak csak a rövidhatótávolságú változatuk van meg. Azaz, ha feltesszük, hogy az oroszok lőttek, akkor csal Belarusz marad, mint kiindulási pont.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 20:39:11

@arthurthedent: Hogy a jó édes anyádba lett volna két rakéta? Most komolyan, magyarázd már el, hogy mégis hogy képzeled.
1. Annak, hogy eltévedt föld föld rakéta, annak van értelme. Elromlott, oda esett, akárki lőtte ,
2. Egy elromlott légvédelmi föld-levegő rakéta is oké, ott esett le.
A két rakéta amiből az egyiknek a célja a másik hogy a francba csapódna be egy helyre? Addig követte? Összeragadtak? Hogy lehet ekkora baromságot kitalálni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.18. 20:40:11

Az gyönyörű, hogy fideszék a leg hülyébb legelvakultabb trolljaikat küldik ide! :))

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 20:48:57

@arthurthedent:
"A NATO nyilván nem akar gyengének mutatkozni, ezért tohadtul nem érdekük, hogy kiderüljön, az oroszok lőtték ki. "
Főleg, ha nem onnan lőttek.
Egyébként -csak hogy képbe legyél- attól még nincs világháború, mert egy eltévedt rakéta Nato földre esik. EZ nem támadás.
Sőt, akkor sincs azonnali beavatkozás, ha Nato tagot konkrétan megtámadnak, nem automatikus a folyamat, hanem kéri a megtámadott, hogy segítsen neki a többi. Tehát, ha a szerb hadsereg egyik tankja átlépi a magyar határt az nem jelenti azt, hogy a teljes nato lebombázza Szerbiát.

arthurthedent 2022.11.18. 21:11:47

@tiltsál ki te gyökér: "Főleg, ha nem onnan lőttek."

Azt írtam, hogy "oroszok", nem azt, hogy "oroszországban". Megvan a különbség?

"Egyébként -csak hogy képbe legyél- attól még nincs világháború, mert egy eltévedt rakéta Nato földre esik."

Tanultátok már az isiben, hogy az első világháború hogyan kezdődött?

arthurthedent 2022.11.18. 21:15:21

@tiltsál ki te gyökér: "Hogy a jó édes anyádba lett volna két rakéta?"

A hírek két rakétáról szóltak ez elején.

"hogy a francba csapódna be egy helyre?"

Nem mondta senki, hogy "egy helyre".

arthurthedent 2022.11.18. 21:25:33

@GyMasa: "De, ha szerinted az oroszok voltak, akkor mi- és hogyan történt."

Nem mondtam, hogy szerintem az oroszok voltak. Igazából azt állítottam, hogy ennyi információból ez még nem zárható ki.

"Mert, azt még nem sikerült elmagyaráznod nekem, hogy pl. szerinted honnan lőttek az oroszok?
Merugye azt hallottam az Hír TV-n, hogy az Ukránoknak csak a rövidhatótávolságú változatuk van meg. Azaz, ha feltesszük, hogy az oroszok lőttek, akkor csal Belarusz marad, mint kiindulási pont."

Sokféle magyarázat lehet. Az egyik például az, hogy az oroszok nagy hatótávolságú rekétája téves céladatok miatt lengyel területre ment és az ukrán légvédelmi rakéta utánament. Az is lehet, hogy szó sincs S-300-as rakétáról, csak egy hasonló alkatrész van ebben is. Az is lehet, hogy egy átalakított orosz s-300-as vagy s-400-as volt, amit az oroszok földi célpontra átalakítottak és rossz helyre tévedt.

Amíg a bizonyítékokat nem tárják a nyilvánosság elé nem lehet tudni. Ami gyanús az az, hogy mi a fenéért csinál ekkora krátert egy légvédelmi rakéta? Miért megy lengyelország felé a légvédelmi rakéta, amit oroszország vagy beloruszia irányába indítanak. Miért robban fel a légvédelmi rakéta, ha lezuhan? Miért nem mutatják be a bizonyítékokat?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 22:03:55

@arthurthedent: "Tanultátok már az isiben, hogy az első világháború hogyan kezdődött?"
Én úgy tudom, hogy egymásnak feszült már évek óta 3-4 hatalom, és hadüzenettel. Nem egy eltévedt rakétával.

"A hírek két rakétáról szóltak ez elején."
Szóltak a faszt. Az olyan hülyék, mint te írtak mindent amit kitaláltak.

"Nem mondta senki, hogy "egy helyre"."
Akkor hova? Van két pajta ami összedőlt okoska? Vagy a gonosz lengyelek titokban tartják, hogy megtámadta őket az orosz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.18. 22:08:23

@arthurthedent: Gyökérrel vitázol? Vigyázz! Ő katonai szakértő! Idézném őt!

"tiltsál ki te gyökér2022.06.18. 23:39:14
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek.
A rígók meg akkor sem sorállomány.
Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 22:12:40

@arthurthedent:
"Nem mondtam, hogy szerintem az oroszok voltak. Igazából azt állítottam, hogy ennyi információból ez még nem zárható ki."
Hát tényleg. Csak az orosz, a lengyel és az amerikai cáfolja. Egyedül a seggdugasz zongorista mondja a magáét, meg te.
Végül is, csak nem lőttek arra, főleg nem légvédelmi rakétával, és egyébként is rohadtul nem is tudnának ilyen távolságra lőni. De tényleg nem zárható ki.

"Sokféle magyarázat lehet. Az egyik például az, hogy az oroszok nagy hatótávolságú rekétája téves céladatok miatt lengyel területre ment és az ukrán légvédelmi rakéta utánament."
Majd az orosz rakéta eltűnt és felszívódott, az ukrán meg becsapódott.

"Az is lehet, hogy szó sincs S-300-as rakétáról, csak egy hasonló alkatrész van ebben is."
Nyilván. A sok hülye szakértő csak szövegel.

" Az is lehet, hogy egy átalakított orosz s-300-as vagy s-400-as volt, amit az oroszok földi célpontra átalakítottak és rossz helyre tévedt."
Igen, az orosz a föld evegő rakétát földi célpontra irányítja. A tengeralattjárókkal meg tankcsatáznak.

"Amíg a bizonyítékokat nem tárják a nyilvánosság elé nem lehet tudni. Ami gyanús az az, hogy mi a fenéért csinál ekkora krátert egy légvédelmi rakéta? Miért megy lengyelország felé a légvédelmi rakéta, amit oroszország vagy beloruszia irányába indítanak. Miért robban fel a légvédelmi rakéta, ha lezuhan? Miért nem mutatják be a bizonyítékokat?"
1. Mert vizsgálják okoska. És a normálisabb emberek vizsgálat után mutogatnak bármit.
2. Mekkora krátert kéne hogy csináljon?
3. Az tényleg kizárható, hogy az ukrán légvédelem elbasszon valamit, ugye? Hiszen ők ukránok.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 22:14:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Na megjöttél jósdás? Mi a magyar ábécé 23. betúje? :D

"Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek." Ez így is volt.
A rígók meg akkor sem sorállomány. - ez is. Nincsenek a sorállományban. Közük nincs hozzájuk.

Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."
Ja, továbbra is leszarom. De te ugye lövész vagy, hogy is kell kilőni a pilótát a gépből?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 22:16:49

@arthurthedent: www.youtube.com/watch?v=u891pzeKC2M&t=5s
ja, ez akkora hatalmas kráter? Egy föld föld rakétától kicsit többet várna az ember...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 22:39:51

@arthurthedent:

Értem a zseniális logikádat: az a tény, hogy az amerikai és a lengyel vizsgálatok szerint is ukrán légvédelmi rakéta volt, egyértelműen azt bizonyítja, hogy az oroszok lőtték ki.

E logika mentén ugye amikor az USA szerint az oroszok rakétázzák az ukrán infrastruktúrát, ez azt jelenti, hogy az ukránok lövik saját magukat. :DDD

GyMasa 2022.11.18. 22:42:07

@arthurthedent:
"Nem mondtam, hogy szerintem az oroszok voltak. Igazából azt állítottam, hogy ennyi információból ez még nem zárható ki."
Szeretném megérteni, hogy miért gondolod még mindig ezt?
- Az USA azt mondta, hogy Ukrán rakéta volt, amit Ukrajnából lőttek ki
- A fentebb idézett cikkben le van írva, hogy egy NATO repülőgép, amik ugye a háború kezdete óta 47/7-ben ott köröznek, lekövette a rakéta útját és azt átadta a Lengyeleknek.
- A becsapódás helyétől 100km-re van Belarusz. Oroszország meg vagy 500+km-re Az S-300.as rakéták egyike sem tud 400km-nél messzebre eljutni.
Tehát, vagy Belaruszból lőttek ki egy rakétát az oroszok, vagy Ukrán volt a rakéta.
Te mit gondolsz?
Egyetértesz abban, hogy fizikai képteléenség, hoyg Oroszországból jött a rakéta?

"Sokféle magyarázat lehet."
Már, bocs, de szerintem csak ez az egyetlen magyarázat van, azaz, hogy Belaruszból jött.
Persze, lehet még olyan is, hogy az oroszok valami diverzáns akcióval valahogy megszereztek egy légvédelmi üteget Ukrán területen, és ők indítottak onnan támadást.

" Az egyik például az, hogy az oroszok nagy hatótávolságú rekétája téves céladatok miatt lengyel területre ment és az ukrán légvédelmi rakéta utánament."
Akkor hol van az a rakéta?
Mert a hírekben nem szerepel semmi ilyesmi?
AZ viszont benne van a hírekben, hogy a határ Ukrán oldalán van egy nagy hőerőmű, amit sikeresen meg is támadtak az oroszok éppen akkor.

" Az is lehet, hogy szó sincs S-300-as rakétáról, csak egy hasonló alkatrész van ebben is."
OKé, ez már nagyon vad konteo...
Az esetleg nem lehet, hogy egy HIMARS rakétát öltöztettek fel S300-nak?
Komolyan azt állítod, hogy a lengyel és a NATO szakértők nem tudják kitalálni, milyen volt a rakéta?

" Az is lehet, hogy egy átalakított orosz s-300-as vagy s-400-as volt, amit az oroszok földi célpontra átalakítottak és rossz helyre tévedt."
Hát, ha feltesszük, hogy a NATO AWACS a hírek szerint beazonosította a rakéta útvonalát, akkor ez nem valószínű...

"Amíg a bizonyítékokat nem tárják a nyilvánosság elé nem lehet tudni. Ami gyanús az az, hogy mi a fenéért csinál ekkora krátert egy légvédelmi rakéta?"
Hát, mert 7 méter magas, és 1,8 tonna, ami magasról esett le...

" Miért megy lengyelország felé a légvédelmi rakéta, amit oroszország vagy beloruszia irányába indítanak."
Mert simán lehet mondjuk 30+éves, és nem lett rendesen karban tartva?
Meg a meghibásodás az általában elő szokott csak úgy is...

" Miért robban fel a légvédelmi rakéta, ha lezuhan?"
Úgy érted, akkor, amikor meghibásodik?
A hír TV-n volt egy olyan teória, Spöttlétől (tudom-tudom az oroszbérenc), ami szerint ha a radaros rávezetésben akad valami hiba, akkor a rakéta egyenesen repül, amíg el nem fogy a hajtóanyaga, majd ott leesik. AZt nem tudom, hogy felrobbant-e, de az 1,8 tonna már magában is rettenetes pusztítást tud véghezvinni.

"Miért nem mutatják be a bizonyítékokat? "
Miért kellene bemutatni? Én pl. simán nem tudom pontosan megítélni, bármit is látok.
Szóval, én nem tudnék következtetést levonni mondjuk egy darab fémből, de a szakértők azért szakértők, hogy ők azt tudják.
Ezen felül, nekem az AWACS adatok meggyőzőnek tűnnek.
Az oroszok tudják, hová küldték a rakétáikat. A hírek szerint célba is értek, tehát az orosz rakéta az nem lehetett az, ami odaért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 22:44:50

@tiltsál ki te gyökér:

"Ami gyanús az az, hogy mi a fenéért csinál ekkora krátert egy légvédelmi rakéta?"

Aranyhalért.

Mondd csak, te rakétaszakértő, pontosan mekkora krátert kell csinálnia egy légvédelmi rakétának?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.18. 22:50:57

@GyMasa:

"Az egyik például az, hogy az oroszok nagy hatótávolságú rekétája téves céladatok miatt lengyel területre ment és az ukrán légvédelmi rakéta utánament."

Olvass picit vissza, én már jóval Artúr fent idézett magyarázata előtt írtam, hogy érik az a narratíva, hogy a hős ukrán légvédelmi rakéta azért repült át Lengyelországba, hogy megvédje a lengyeleket az oroszok által Lengyelországra irányított támadó rakétától.

GyMasa 2022.11.18. 23:38:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
OKé, de akkor hol van a vadászott rakéta, vagy a maradványai???
Vagy ez olyan orosz trükk volt?
Kilőtték a rakétát, amire ráragadt az elhárítórakéta, azt maga után "húzta" Lengyelországba, az elhárítórakétából kifogyott az üzemanyag, leesett, megölte a 2 embert, és utána az orosz cirkálórakéta visszafordult, és visszátért Ukrajnába??
Vagy, ez most hogy?
Mert, ez az egész kezd olyan agyafúrtnak tűnni nekem, ami gyanúsan kamu azok után a hírek utám, hogy az oroszok annyira debilek, hogy a saját erőiket lövik, a március üta megszállt Zaporizzsjai atomerőműben...

Amúgy, ez a legnagyobb problémám az egész dologgal, hogy alsós matek szinten nem jön ki a matek a számokra, meg az eseményekre.
De, ami még ennél is elborzasztóbb, hogy van az igazamvan féle réteg, aki az élete árán is elkerüli, hogy utánagondoljon a narratívától eltérő elméleteknek.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.18. 23:40:20

Na. Akkor foglaljuk össze a lényeget. Eszerint a korszakos zseni szerint
Két rakéta volt, amiből az egyik az eltűnt, de a másik biztos, hogy üldözte, de nem is ukrán lőtte, hanem orosz rakéta volt mindkettő, átalakított, amiben néhány alkatrész más, de nagy lukat ütött arra a helyre aminek a koordinátáiból ha kivonjuk Zelenszki születési évét és felszorozzuk az iq-jával akkor Kijev adatait kapjuk meg. Biden meg a lengyelek pedig mind összeesküvők, és mosdatják Putyint, akinek egyébként már rég nincs egy darab rakétája sem a sikeres szankciók miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.19. 00:18:16

@tiltsál ki te gyökér:

Bicsáss meg, természetesen nem neked akartam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.19. 00:23:47

@tiltsál ki te gyökér:

Hibátlanul összefoglaltad. Csak ott hibáztál, hogy bármely számot nullával szorozva nulla az eredmény, így ebből nem jön ki Kijev egyik koordinátája sem. :)

bordon 2022.11.19. 00:24:36

@Etniez: Na igen, a legnagyobb demokrata Amerikában is azt csinálták a pandémia elején az emberek, hogy fevásárolták az összes budipapírt. Valamiért a primitív embereknél a WC-papír slágertermék.
Halkan kérdezem meg, miért nem mossa a seggét a nyugati ember? Miért jó az, hogy papírral szétkenik a szart, aztán szaros seggel léteznek a következő tusolásig?

Más:
Ukronácik tömegesen végzik ki az orosz hadifoglyokat. Az oroszok meg a banderista szélsőségeseket és külföldi zsoldosokat is elengedték korábban. Lassan nyilvánvalóvá válik a világ számára, hogy az ukránok itt a rosszabbak. A magyar ezt tapasztalta, tudja, ismeri az ukrán fajtát. Az oroszokat se akarnám szomszédomnak, de az ukrán még rosszabb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.19. 00:27:20

@GyMasa:

"az orosz cirkálórakéta visszafordult, és visszátért Ukrajnába??"

Na ja, die Russen sind äußerst erfinderisch, wenn es darum geht, den Feind zu verwirren.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.19. 00:37:39

@GyMasa:

A hírekből tudjuk, hogy az orosz cirkálórakéták eltalálták a célt. Vagyis a dolog úgy történt, hogy az orosz rakéta aljas módon, Putyin feromonjaival maga után csalta az ukrán elhárító rakétát, ahogy írod is, és addig körözött Przewodów fölött, amíg az ukrán rakétából kifogyott az üzemanyag. Ezután az orosz cirkálórakéta visszafordult Ukrajnába, és eltalálta a célt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.19. 00:40:39

@GyMasa:

"OKé, de akkor hol van a vadászott rakéta, vagy a maradványai???"

A fenti kommentemben megadtam erre a cáfolhatatlan magyarázatot.

arthurthedent 2022.11.19. 06:18:51

@GyMasa: "OKé, ez már nagyon vad konteo..."

Nem, nem annyira vad konteo. Hozzáfűztem a cikkhez egy képet és egy forrást ezzel kapcsolatban.

arthurthedent 2022.11.19. 06:22:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ezután az orosz cirkálórakéta visszafordult Ukrajnába, és eltalálta a célt."

Megpróbálod kifigurázni mások állítását azzal, hogy torzított, képtelen formában ismétled meg. Ez klasszikus propagandaeszköz.

Senki sem mondta, hogy az orosz cirkálórakéta visszafordult, azt állították, hogy elérte a hibásan megadott célt, felrobbant és két ember halálát okozta. Azt állítják, hogy ezt a robbanást nyilvánítják tévesen az ukrán légvédelmi rakétának. Mivel ezzel a elképzeléssel nem nagyon tudsz vitába szálni inkább eltorzítod és valami marhasággal vitatkozol, amit ne állított senki.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 07:01:28

@tiltsál ki te gyökér: A szakértő. :-)) Ja, nem.

"tiltsál ki te gyökér2022.06.18. 23:39:14
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek.
A rígók meg akkor sem sorállomány.
Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 07:08:03

@tiltsál ki te gyökér: Újra és újra bizonyítod mennyire sötét vagy, és ez kitartással párosul nálad. Az okos ember jellemzője, ha valamire felhívják a figyelmét, hogy rosszul tudja, utánanéz. De te olyan egyszerű vagy hogy a faék hozzád képest űrrepülő. :-))

"A rígók meg akkor sem sorállomány. - ez is. Nincsenek a sorállományban. Közük nincs hozzájuk."

Akkor olvasgass!
mnytud.arts.unideb.hu/sorozat/katszl/r.htm

"Rigó fn 1. Sorállományú tiszthelyettes v. zászlós (ált. egyetem v. főiskola elvégzése után behívott, majd tartalékos tiszti iskolát végzett katona"

gigabursch 2022.11.19. 09:01:04

index.hu/kulfold/2022/11/19/haboru-orosz-ukran-konfliktus-lengyelorszag-raketa-becsapodas-legvedelem-energetikai-infrastruktura/

Ha ennek tükrében fenntartód, hogy nem ezek a tetvedék hoholok és háborús uszító partnereik voltak, akkor hatalmas a baj nálad blogger!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 09:16:03

@gigabursch: Ki a háborús uszító? Nehogy már a megtámadott fél legyen az! Neked teljesen elment az eszed?

GyMasa 2022.11.19. 09:30:24

@arthurthedent:
Nos a video csak annyi "bizonyítékot" mutat fel, hogyha összekevered a két koordinátát, akkor a becsapódás helyétől kb. 7km-nyire lévő koordinátát kapod.
ÉS ez feltételezi, hogy NEM egy S300-as volt, ami ott földet ért.
Mindezt napokkal azután, hogy te és Zselé kivételével az egész világ úgy gondolja, hogy ez egy ukrán, meghibásodott S300 rakéta volt. aminek a hatótávolsága lehetetlenné teszi, hogy azt az oroszok lőjék úgy ki, hogy odaérjen, ahol becsapódott.
Hol tévedek?

GyMasa 2022.11.19. 09:34:48

@arthurthedent:
"Megpróbálod kifigurázni mások állítását azzal, hogy torzított, képtelen formában ismétled meg. Ez klasszikus propagandaeszköz."
Nem, ezt hívják úgy, hogy irónia.
A célja pedig az, hogy rávilágítson az állításod abszurd voltára azzal, hogy megpróbál egy nyilvánvalóan abszurd példát felhozni, ami nagyon hasonló a tiédhez, viszonyt nyilvánvalóan hehetetlen.

"Senki sem mondta, hogy az orosz cirkálórakéta visszafordult, azt állították, hogy elérte a hibásan megadott célt, felrobbant és két ember halálát okozta."
Senki nem beszél semmilyen orosz cirkálórakétáról.
Mindenki Ukrán S300.ról beszél.

" Azt állítják, hogy ezt a robbanást nyilvánítják tévesen az ukrán légvédelmi rakétának. Mivel ezzel a elképzeléssel nem nagyon tudsz vitába szálni inkább eltorzítod és valami marhasággal vitatkozol, amit ne állított senki. "
Neki nem is vitába szállnia, mert te most zselén kívől az egész nyugati világgal vitatkozol...

tiltsál ki te gyökér 2022.11.19. 09:39:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor miért nem akkor vonulnak, mint a többiek, miért nem velük vannak, miért kapnak más kiképzést, miért kivételezettek gyakorlatilag mindenben? Beszélsz faszságot, te szerencsétlen korcs. A rigók egy külön állatfaj, semmi közük az átlaghonvédokhoz.

Na, betű már a gy? Én úgy hallottam, hogy vannak olyan balfaszok, akik szerint nem. Mit gondolsz?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.19. 09:47:59

@arthurthedent: "az orosz cirkálórakéta visszafordult, azt állították, hogy elérte a hibásan megadott célt, felrobbant és két ember halálát okozta."
Ja, tényleg. Igen kemény rakéta az ilyen, ütött egy két méteres lukat.
img-s-msn-com.akamaized.net/tenant/amp/entityid/AA14ecjF.img?w=1920&h=1080&q=60&m=2&f=jpg

"Azt állítják, hogy ezt a robbanást nyilvánítják tévesen az ukrán légvédelmi rakétának. "
Az ukrán rakétadarabok meg már előtte ott voltak, ugye?

index.hu/kulfold/2022/11/19/haboru-orosz-ukran-konfliktus-lengyelorszag-raketa-becsapodas-legvedelem-energetikai-infrastruktura/
Szóval itt aztán van minden: nem mi voltunk, lehet, hogy mi voltunk, mi voltunk de mégsem.
De nyugodj meg, az ukrán szakértők már a helyszínen vannak, és biztos lehetsz benne, hogy találnak egy orosz pénztárcát hamarosan, valamelyik bokor alatt, ahol még a többi szakértő nem vette észre.

De ez is jó:
"Elmondása szerint Oroszország aznap 96 rakétát indított az eddigi legnagyobb ukrán energetikai infrastruktúra elleni támadásban, amelyek közül a légvédelmi erőknek 77-et sikerült megsemmisíteniük. "
Csak akkor azt magyarázza már el, hogy ugyan miért nincs áram fél Ukrajnában, ha ennyire faszán működik a védelem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 09:48:35

@tiltsál ki te gyökér: Attól még sorállomány. Azt sem tudod mi az. Égesd még magad! :-))
A gy betűt egyetlen kódtáblázatban sem találom. Az Ablakzsiráfon én és az informatika világa már túl van.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 09:49:20

@tiltsál ki te gyökér: A szakértő. :-)) Ja, nem.

"tiltsál ki te gyökér2022.06.18. 23:39:14
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek.
A rígók meg akkor sem sorállomány.
Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."

tiltsál ki te gyökér 2022.11.19. 09:51:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A gy betűt egyetlen kódtáblázatban sem találom."
És a kódtáblázattól lesz betű a betű, te barom? :D::D
Tehát a kódtáblázatok előtt, mondjuk 73ban nem voltak betűk? :D:D:D
MEKKORA SZÁNALMAS DEBIL VAGY TE :D Autista gyökér.

arthurthedent 2022.11.19. 10:00:21

@gigabursch: "Ha ennek tükrében fenntartód, hogy nem ezek a tetvedék hoholok"

1) Soha nem állítottam, hogy nem az ukránok voltak, azt állítottam, hogy kétséges mi történt és lehetséges, hogy nem az ukránok voltak. Azt sem tudod, hogy mivel vitatkozol.

2) Rasszista, gyűlölködő kirohanásokat keversz a szövegedbe, nyilvánvaló, hogy képtelen vagy racionálisan gondolkodni a témáról.

arthurthedent 2022.11.19. 10:02:53

@tiltsál ki te gyökér: "Tehát a kódtáblázatok előtt, mondjuk 73ban nem voltak betűk?"

Kódtáblázatok már jóval 73 előtt is voltak.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.19. 10:04:57

@arthurthedent: Igen, ezt elírtam, tehát akkor nem voltak betűk 1910ben?

arthurthedent 2022.11.19. 10:06:10

@tiltsál ki te gyökér: "Csak akkor azt magyarázza már el, hogy ugyan miért nincs áram fél Ukrajnában, ha ennyire faszán működik a védelem."

Mi a francot nem lehet ezen érteni? Miért trollkodsz a hülyét tettetve? Naponta 10-20 rakéta csapódik be távvezetékekbe, erőművekbe, trafóházakba. Miért csinálsz úgy, mintha hülyébb lennél, nem elég a butaságnak az a döbbenetes szintje, amivel születtél?

arthurthedent 2022.11.19. 10:07:55

@tiltsál ki te gyökér: "Igen, ezt elírtam, tehát akkor nem voltak betűk 1910ben?"

Én nem szólnék bele a "betű vs. karakter" vitába. Nyilván definíció kérdése és nyilván más definíciót használnak a nyelvészek meg mást a programozók.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.19. 10:19:10

@arthurthedent: És ahhoz mit szólsz, ha valaki kijelenti, hogy a gy nem betű, hanem hang? :D:D Semmi programozás, semmi definició, csak egy leépült marha böfögése

tiltsál ki te gyökér 2022.11.19. 10:28:04

@arthurthedent:
"Mi a francot nem lehet ezen érteni? Miért trollkodsz a hülyét tettetve? Naponta 10-20 rakéta csapódik be távvezetékekbe, erőművekbe, trafóházakba. "
HA annyi csapódna be, akkor nem lennének ekkora károk.
Azt simán értem, hogy az ukrán miért hazudik. Mindenki ezt tenné a helyében, nem számolhat be a valós veszteségekről, és a valós sikerekről, mert akkor annyi a morálnak. Ezért nem halt még meg egy katona sem, ezért lövi ki a légvédelem a rakéták 80%át, ezért hal meg naponta többezer orosz a hírekben, és ezért fikázza az ellenséget a rozsdás puskától kezdve a fogyóban lévő készleteken át az ellopható tankig. Maximálisan értem, mert ha benyögné a valóságot, hogy 8-9ezer orosz halt eddig meg, és sebesült 20 ezer, szóval van még orosz ahonnan ez jött, és halnak az ukránok is rendesen, akkor csökkenne a hazafias lelkesedés. Szóval az ukrán hazugságait értem. A tiedet nem.
Te itt, jó távol a harcoktól tényleg annyira buta vagy, hogy mindent benyalsz, amit eléd tesznek? Egy nyomorult pillanatig nem gondolkodsz el semmin?

Kangörcsös TSZ elnök 2022.11.19. 13:08:28

@bordon: Az oroszok tömegével kínozzák és végzik ki az utcán összefogdosott civileket. De te csak fröcsögj az ukránokra nyugodtan amiért ÁLLÍTÓLAG kivégeztek pár mocskos erőszaktevő, fosztogató tömeggyilkost akik lerohanták az országukat. Anyád megbánta már, hogy nem húzott le a wc- n?

Kangörcsös TSZ elnök 2022.11.19. 13:11:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem ment el az esze. Sose volt neki. Egy komplexusos kis törpe akit a gyűlölködés tart életben.

GyMasa 2022.11.19. 13:23:45

@tiltsál ki te gyökér:
"Csak akkor azt magyarázza már el, hogy ugyan miért nincs áram fél Ukrajnában, ha ennyire faszán működik a védelem. "
De legalább most nincs a jelentésben teljes ellentmondás, mint régebben Klicskonál.
Ő ki tudta mondani, hogy 20 rakétát köldtek Kijev ellen, azt minde leszedte a légvédelem, csak 2 csapódott be...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 16:05:31

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szankciói nélkül most július lenne, és 32 fok ragyogó napsütéssel.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 16:07:03

@tiltsál ki te gyökér: A szakértő. :-)) Ja, nem.

"tiltsál ki te gyökér2022.06.18. 23:39:14
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek.
A rígók meg akkor sem sorállomány.
Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."

arthurthedent 2022.11.19. 21:14:07

@tiltsál ki te gyökér: "HA annyi csapódna be, akkor nem lennének ekkora károk."

Fenéket nem. Nem értesz hozzá, baromságokat beszélsz.

arthurthedent 2022.11.19. 21:15:46

@tiltsál ki te gyökér: "ha benyögné a valóságot, hogy 8-9ezer orosz halt eddig meg"

Ja, ezért akar putyin megint félmillió katonát besorozni. mert alig páran haltak meg eddig. elmebeteg valóságtagadó f.sz vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.19. 22:41:27

@arthurthedent: Ő szakértő tüzérségi ügyekben. Ja, nem. :-))
Tényleg nem értem ezt a hülyét. Már ezerszer leégett azzal hogy katonai alapfogalmakat nem ismer és még mindig vergődik, próbál okoskodni.
Már szánom ezt a szerencsétlent.

"tiltsál ki te gyökér2022.06.18. 23:39:14
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a lövészezredeknél hivatásosok voltak a mesterlövészek.
A rígók meg akkor sem sorállomány.
Nem keverem a tüzért a lövésszel, pont fogalmam sincs, hogy mi a különbség, és nem is érdekel a sötétek mit és hogyan csinálnak."

bordon 2022.11.20. 04:42:57

Az ukrán légvédelem olyan erős, hogy az orosz drónok, cirkálórakéták 80-90%-át lelövik. Mégis le van rombolva mára Ukrajna fél elektromos infrastruktúrája.
Már a russzofób lengyeleknek is kezd elegük lenni a hazudozó ukránokból.
Most kiadták az ukázt Ukrajnában, hogy menjenek külföldre a polgárok a tél idejére legalább. Tartsák el az ukrán csőcseléket az európaiak.

arthurthedent 2022.11.20. 05:00:43

@bordon: "Most kiadták az ukázt Ukrajnában, hogy menjenek külföldre a polgárok a tél idejére legalább. Tartsák el az ukrán csőcseléket az európaiak."

Ja, erről is kiderült már rég, hogy fake news.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.20. 07:48:19

@bordon: Szóval az asszonyok és gyerekek neked csőcselék? Micsoda mocskos egy féreg vagy te!

atomic power 1986DucaDuca 2022.11.20. 09:49:44

arthurthedent2022.03.10. 06:54:35
@Ménár Atya: "Mielőtt elítéled az egyiket, azért a másikat is vizsgáld meg kicsit."

Az erkölcs nem így működik. Soha nem volt olyan szabály, hogy ha elítéled az egyik bűnöst, akkor az összes többi előző bűnöst is el kellene ítélni vagy meg kellene vizsgálni. Akkor ugyanis soha senki nem lenne bűnös, mindenki csak hivatkozna a másikra, te meg szaladhatnál vissza a évszázadokra.

Igen, más ország is követett el bűnöket. Most itt az oroszokról van szó. Azokról, akik most éppen azon sunnyognak, hogy vegyifegyvereket vessenek be a lakosság ellen.

Engem nem nyugtat, hogy más országok más kontinensen más bűnöket követtek el, ne akard elterelni az oroszokról a figyelmemet ezekkel. Ne akard a bűnöket mentegetni azzal, hogy más bűnös is van.

Ha a szomszédod azzal fenyegetne, hogy kiirtja a családodat miközben a harmadik szomszédodat rugdossa a földön, akkor mit mondanál erre a "hát hiszen más is követett el ám gyilkosságot" védekezésre? Nyilván kinyílna a bicska a zsebedbe, nem?

Ruszki mentalitás, kommunista mentalitás, hazudozni, kifogásokat keresni, másokra kenni azt, amit csinálnak, az áldozatot hibáztatni.

@tiltsál ki te gyökér:

"Te itt, jó távol a harcoktól tényleg annyira buta vagy, hogy mindent benyalsz, amit eléd tesznek? Egy nyomorult pillanatig nem gondolkodsz el semmin?"

Mit vársz az olyantól, aki szerint " Soha nem volt olyan szabály, hogy ha elítéled az egyik bűnöst, akkor az összes többi előző bűnöst is el kellene ítélni vagy meg kellene vizsgálni."

@arthurthedent:

"Ja, ezért akar putyin megint félmillió katonát besorozni. mert alig páran haltak meg eddig. elmebeteg valóságtagadó f.sz vagy."

Mértéktartó NATO (USA) források szerint élőerőben kb. azonos a harcoló felek embervesztesége. Miután Ukrajna végrehajtotta az általános mozgósítást, az ukrán harcoló erők kb. 3-4 szeres fölénybe kerületek élőerő tekintetében, ami lehetővé teszi számukra, hogy áttörést érjenek el a frontvonalakon. Ha az oroszok meg akarják tartani az annektált területeket, mindenféleképpen növelniük kell a harcoló erőik létszámát.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 09:52:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"És a kódtáblázattól lesz betű a betű," - ma már igen."
Ostoba barom.

A 43as számnak mi a kódja?

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 09:58:06

@arthurthedent: 8-9 ezer a valós áldozatok száma. Erre kell még számolni 25-40ezer sebesültet.
Nem azért növelik a hadsereg létszámát, mert mindenki meghalt ott te barom! A 160ezres hadsereg kevés a 400 ezerre felduzzasztott és Nyugat által felszerelt ukrán hadsereg ellen.
Olyan távol állsz a valóságtól mint Kurt haverod a magyar nyelvtől.

arthurthedent 2022.11.20. 10:33:33

@tiltsál ki te gyökér: "8-9 ezer a valós áldozatok száma."

Ja, persze. Sőt, egymás sarkára taposnak az orosz fiatalok, hogy vigyék őket a frontra, mert otthon nagyobb esélyük van meghalni mint ukrajnában.

arthurthedent 2022.11.20. 10:45:08

@atomic power 1986DucaDuca: "Miután Ukrajna végrehajtotta az általános mozgósítást, az ukrán harcoló erők kb. 3-4 szeres fölénybe kerületek élőerő tekintetében, ami lehetővé teszi számukra, hogy áttörést érjenek el a frontvonalakon."

Azt akarod mondani, hogy az orosz 250 ezres sereg hónapok óta háborúzik 3-4-szeres fölény ellen, de csak 8 ezer főt veszítettek?

Tehát: jelenleg körülbelül 400-500 ezer ukrán katona szolgál. Az oroszokkal szemben azt mondod, hogy 3-4-szeres a túlerő. Akkkor van cirka 100 000 orosz katona szerinted? Induláskor volt vagy 200 000 orosz, erősítéssel legalább 250 000. Ha 7-8 ezer orosz halt meg, akkor hova tűnt az a 150 000? Hazamentek?

Nos, a lényeg: a 8000 fős orosz veszteség elképesztően nagy hazugság. A világon egyedül a kreml falain belül nyomják ezt, senki más nem veszi komolyan.

alöksz róz 2022.11.20. 10:53:10

@arthurthedent: "Mindenki azt mondja, hogy az ukránok voltak, légvédelmi rakéta tévedt el... én azonban szkeptikus vagyok." - én is szkeptikus vagyok (kb 2001 óta, amikor azt hazudták h egy utasszállító repülőgép repült neki a pentagonnak)
simán lehetett orosz rakéta, vagy ukrán rakéta, vagy orosz támadó és ukrán légvédelmi rakéta is, de így h azt mondják ukrán volt, mindenki megnyugszik.
vagy az volt, vagy nem, senki le nem szarja. (néhány hisztérikus harcolni vágyó, ill. pár megrögzött oknyomozó kivételével.
te akarnál nato-válaszcsapást (aztán erre orosz választ és így tovább) egy eltévedt orosz rakéta miatt? ennyi a kérdés, rendkívül gyorsan meg tudták érteni a lengyelek is.

a másik meg, hogy na látod hogy szét tudják lőni ukrajnát az oroszok

arthurthedent 2022.11.20. 11:00:02

@alöksz róz: "én is szkeptikus vagyok (kb 2001 óta, amikor azt hazudták h egy utasszállító repülőgép repült neki a pentagonnak)"

Pontosan!

"te akarnál nato-válaszcsapást (aztán erre orosz választ és így tovább) egy eltévedt orosz rakéta miatt?"

A valóság nem attól függ, hogy én mit akarnék. Akkor 18 éves lennék, sűrű lenne a halyam és az anyagi helyzetem is jobb lenne egy hangyányit.

A bajom az, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnhet hazugságra építeni a világot, de azt gondolom, hogy az ilyennek mindig sírás-rívás lesz a vége.

arthurthedent 2022.11.20. 11:03:00

@alöksz róz: "a másik meg, hogy na látod hogy szét tudják lőni ukrajnát az oroszok"

Mondjuk úgy, hogy meg tudták rongálni az elektromos rendszert. A kár most jóval kisebb, mint pár hónapja, csakhát ugye az elektromosság nagyon fontos lenne, főleg így télen. Majd még kiderül mi lesz.

alöksz róz 2022.11.20. 11:40:04

@arthurthedent: de a reakcióval egyet lehet érteni
akkor is ha orosz rakéta tévedt oda

alöksz róz 2022.11.20. 11:41:11

@alöksz róz: hogy kivételesen nem hisztériakeltés történik

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 12:30:15

@arthurthedent: "Sőt, egymás sarkára taposnak az orosz fiatalok, hogy vigyék őket a frontra,"
Szalmabábozz csak hülyegyerek...

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 12:47:13

@arthurthedent:
"zt akarod mondani, hogy az orosz 250 ezres sereg hónapok óta háborúzik 3-4-szeres fölény ellen, de csak 8 ezer főt veszítettek?"
Az orosz sereg induláskor 160ezer volt. A 400 ennek nem a négyszerese, te szerencsétlen.

"Tehát: jelenleg körülbelül 400-500 ezer ukrán katona szolgál. Az oroszokkal szemben azt mondod, hogy 3-4-szeres a túlerő. Akkkor van cirka 100 000 orosz katona szerinted? Induláskor volt vagy 200 000 orosz, erősítéssel legalább 250 000. Ha 7-8 ezer orosz halt meg, akkor hova tűnt az a 150 000? Hazamentek?"
Mondjuk ott kezdődik, hogy nagyjából háromszoros a sebesülések száma a halottakhoz képest. A fogságba esőkről sem beszélsz. Ja, arról sem, hogy igen, néha pihenni is szoktak küldeni embereket.

"Nos, a lényeg: a 8000 fős orosz veszteség elképesztően nagy hazugság. A világon egyedül a kreml falain belül nyomják ezt, senki más nem veszi komolyan."
Nem, a 80ezres halállista a hazugság. 80 ezer halotthoz jár 240 sebesült, plusz náhány hadifogoly, és kiderül, hogy üres a régió.

youtu.be/RlkvtO8ffd8?t=3029
Tessék, nyilván Resperger sem ért hozzá, csak te - bár ő 10-15ezer halottról beszél.

arthurthedent 2022.11.20. 13:21:55

@tiltsál ki te gyökér: "Tessék, nyilván Resperger sem ért hozzá, csak te - bár ő 10-15ezer halottról beszél."

Felhoztál egy MAGYAR csávót, aki baromságokat beszél. Figyu, rákérdezek. Te nem beszélsz idegen nyelvet, ezért a MAGYAR forrásokból tájékozódsz a világ dolgairól?! Jesszusom!

arthurthedent 2022.11.20. 13:22:35

@tiltsál ki te gyökér: "Szalmabábozz csak hülyegyerek..."

A tőlem idézett szöveg gúny volt, nem érv. Csak, hogy értsd...

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 15:51:44

@arthurthedent: Te magadtól vagy ennyire hülye, bazmeg? :D:D:D:
"Felhoztál egy MAGYAR csávót, aki baromságokat beszél."
A magyar csávó nemzetközi szaktekintélye a témának, professzor, volt katonai dékán-helyettes, tanszékvezető egyetemi tanár, akinek könyvei jelentek meg a témában, és ahogy elmondja, a múltkori médiaszereplés után felhívta őt az ukrán meg az orosz attasé is.
De hát persze a te ukrán kereskedelmi pilótád meg hozzád hasonló nagytudású bloggerek sokkal relevánsabbak, hiszen ők külföldiek.

Értem én, hogy a magyar atomtudós sokkal kevesebbet tud az atomról, mint az ukrán influenszer, beszélgess el a kurt haveroddal erről.

Ja, és egyébként nem az számít, hogy milyen nyelven mondanak valamit, vagy írnak valamit, hanem az, hogy te élsz egy korlátolt buborékban, és simán elhiszed, hogy 160ezres seregből bazmeg 85 ezer meghalt, 250ezer meg megsebesült. Mondtam már, hogy fájdalmasan hülye vagy?

atomic power 1986DucaDuca 2022.11.20. 16:36:43

@arthurthedent:

"Azt akarod mondani, hogy az orosz 250 ezres sereg hónapok óta háborúzik 3-4-szeres fölény ellen, de csak 8 ezer főt veszítettek?"

Ha elolvasod mégegyszer, amit írtam, akkor rájöhetsz arra, hogy számokat szándékosan nem írtam arról, hogy bármelyik oldalon hányan veszítették az életüket! ÉRTŐ OLVASÁS!

"Tehát: jelenleg körülbelül 400-500 ezer ukrán katona szolgál."

2022 júliusában Resznyikov UKRÁN védelmi miniszter kijelentette, hogy a fegyveres erők aktív ereje 700 000 fő. A teljes létszám a határőrséggel, a nemzetőrséggel és a rendőrséggel együtt körülbelül egymillióra tehető.

"Az oroszokkal szemben azt mondod, hogy 3-4-szeres a túlerő. Akkkor van cirka 100 000 orosz katona szerinted?"

Egyszerű matematikai művelet: osztod a 700.000-et 3-4-el, akkor mennyit kapsz? Nem 100.000-et!

"Induláskor volt vagy 200 000 orosz, erősítéssel legalább 250 000. Ha 7-8 ezer orosz halt meg, akkor hova tűnt az a 150 000? Hazamentek?"

A fentiek alapján ez egy orbitális hülyeség!

arthurthedent 2022.11.20. 17:29:19

@tiltsál ki te gyökér: "Ja, és egyébként nem az számít, hogy milyen nyelven mondanak valamit, vagy írnak valamit, hanem az, hogy te élsz egy korlátolt buborékban"

1,35 milliárd ember beszél angolul, 10,4 millió beszél magyarul. Én élek buborékban?

arthurthedent 2022.11.20. 17:34:13

@atomic power 1986DucaDuca: "2022 júliusában Resznyikov UKRÁN védelmi miniszter kijelentette, hogy a fegyveres erők aktív ereje 700 000 fő. A teljes létszám a határőrséggel, a nemzetőrséggel és a rendőrséggel együtt körülbelül egymillióra tehető."

Csak, hogy tisztázzuk. Az ukránoknak elhiszed, hogy 700 000 katonájuk van, de nem hiszed el, hogy 80 000 fős veszteséget okoztak az orosz seregnek?

Én rákerestem a neten és a nemzetközileg általánosan elfogadott számokat használtam, nem úgy válogattam össze a számokat, hogy innen ezt hittem el, onnan meg azt. Nem korrekt mazsolázgatni.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 18:22:29

@arthurthedent: "1,35 milliárd ember beszél angolul, 10,4 millió beszél magyarul. Én élek buborékban?"
Igen bazmeg, mert nem az számít, hogy hányan beszélnek egy nyelvet, hanem hogy mit mondanak. Ennyire ne legyél már hülye.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 18:29:09

@arthurthedent:
"s a nemzetközileg általánosan elfogadott számokat használtam"
A kis buborékodon belüli számokat.
Te ostoba fasz, tényleg, komolyan elhiszed, hogy 150ezres hadseregből meg hal 80ezer? Meg a halottak mellett még van 250ezer sebesült? Kijön így a matek?

De tessék, angol. BBC
The most senior US general estimates that around 100,000 Russian and 100,000 Ukrainian soldiers have been killed or injured in the war.
Egyre jobb :DD::D
Egyébként a nagy nemzetközi elfogadott számok azok úgy jönnek ki, hogy minden egyes esetben odaírják, hogy "According to Ukrainian defense officials"
A defense officiálok meg nagyjából naponta mondanak egy jó nagy számot.

arthurthedent 2022.11.20. 19:07:18

@tiltsál ki te gyökér: "Igen bazmeg, mert nem az számít, hogy hányan beszélnek egy nyelvet, hanem hogy mit mondanak. "

Bu-bo-rék. Az számít, hogy mekkora. Bu-bo-rék.

arthurthedent 2022.11.20. 19:11:58

@tiltsál ki te gyökér: "Te ostoba fasz, tényleg, komolyan elhiszed, hogy 150ezres hadseregből meg hal 80ezer?"

Senki sem mondta, hogy 150 ezerből és én nem mondtam, hogy 80 ezer. Nem tudom mennyien haltak meg, de az, hogy a 8 ezer egy nagy marhaság azt azért tudni lehet. A 16 is. Meg a 150 ezer is. Ostobaságok ezek a számok, akárki mondja őket.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 19:19:35

@arthurthedent: "Bu-bo-rék. Az számít, hogy mekkora. Bu-bo-rék."
Nem. Az számít, hogy igaz-e amit mondanak. ÉÉÉRTED????
Attól mert egymillárd ember hülyeséget mond, még nem lesz igaz. TE barom, te elolvasod a kamut amit a vágyvezérelt ukránok leírnak, ahogy másik húsz okos blogger is, aztán leugatjátok a professzort.
Olyan nincs bazmeg, hogy egy 160ezres hadsereg 400 ezer embert veszítsen. Éééérted? Mert a 80ezer halotthoz jár háromszor annyi sebesült, plusz még némi hadifogoly. De ennyire ostoba vagy, mert bazmeg annyi közöd van bármihez amennyit valami videojátékban láttál.
Amikor meg belinkelek neked szakértő előadását, akkor közlöd, hogy mennyivel többen beszélnek angolul. :D:D
Ja, a professzor úr azzal kezdi, hogy sok mindent ne ért ebben a háborúban, de hát ő szakértő, neked hálisten ilyen kétségeid nincsenek, te tűpontosan látsz mindent, semmi kétséged semmiről.

atomic power 1986DucaDuca 2022.11.20. 19:19:37

@arthurthedent:

"Csak, hogy tisztázzuk. Az ukránoknak elhiszed, hogy 700 000 katonájuk van, de nem hiszed el, hogy 80 000 fős veszteséget okoztak az orosz seregnek?"

Mondtam én, hogy mit hiszek arról, hogy mekkora az orosz hadsereg embervesztesége? Szerintem te nagyon félre navigáltad magad!

"Én rákerestem a neten és a nemzetközileg általánosan elfogadott számokat használtam, nem úgy válogattam össze a számokat, hogy innen ezt hittem el, onnan meg azt. Nem korrekt mazsolázgatni."

Szerintem már elfáradtál a folyamatos kommentelésben!

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 19:39:48

@arthurthedent:
"Senki sem mondta, hogy 150 ezerből és én nem mondtam, hogy 80 ezer"
HÁt a 80 ezret mondtad, ez kurva élet, és a 160 ezres szám meg adott.

" Nem tudom mennyien haltak meg, de az, hogy a 8 ezer egy nagy marhaság "
Ez ám a logikus érv. Én nem tudom, de az biztos nem :D:D:D

"azt azért tudni lehet. A 16 is. "
Még jobb. Tehát fogalmad az nincs, de az biztos nem lehet.

Te egy nagyon korlátolt és ostoba ember vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.20. 22:03:45

@tiltsál ki te gyökér: "A 43as számnak mi a kódja?" - Binárisan? Hexadecimálisan? Zónázott, vagy pakolt decimálisan?
Hülye vagy te ehhez kisegér!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.20. 22:07:44

@tiltsál ki te gyökér: "HÁt a 80 ezret mondtad, ez kurva élet, és a 160 ezres szám meg adott." - nem írta te faszfej, te írtad. Jellemző az ilyen korlátolt barmokra mint te, ír valamit aztán úgy összekavarodik, hogy már arra sem emlékszik hogy ő volt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.20. 22:09:18

@arthurthedent: Ez az idióta @tiltsál ki te gyökér: írta ezt és most rád fogja. Tiszta idióta ez a manus. :-))

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 22:41:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Na, te betűvető szerencsétlen.
Szóval, mi a 43as számnak a kódja a kódtáblázat alapján, ami szerint az ny nem betű?

AZ a baj kurt, hogy sötét vagy mint a segg, és normálisan tényleg szánnálak, de mivel egy igazi fasz vagy, még elszórakozom veled :D:D:D
Na, hogy is kell kilőni a gépből a pilótát? Hány betűből áll a magyar ábécé? Mi az a tejhatalom? :D::D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.20. 22:54:32

@tiltsál ki te gyökér: Szenvedsz, kis faszfej? Na ki is írta a 80 ezret? Csak nem te? :-)) Tudod már mi a tüzér? Te katonai szakértő! :-))

tiltsál ki te gyökér 2022.11.20. 23:18:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez a hülye artúr haverod is írta.

Nem, nem szenvedek, röhögök a lófejeden :D:D
A nagy atomzseni bazmeg aki kijelenti, hogy az orosznak több a gépe, mint pilótája, aki nem ismeri az ábécét, és még a szakmájában is szar. Nem véletlenül szégyell téged a családod.

arthurthedent 2022.11.21. 09:31:19

@tiltsál ki te gyökér: "HÁt a 80 ezret mondtad, ez kurva élet, és a 160 ezres szám meg adott."

A 80 ezres veszteség egy elég elterjedt becslés, sokan vették át. Akik 80 ezres veszteséget emlegetnek, azok rohadtul nem emlegetnek 160 ezres megszálló sereget. Kivettél egy számot az egyik becslésből és kivettél egy másik számot egy másik becslésből és most azon hokizol, hogy ellentmondás van köztük.

Hát persze, hogy ellentmondás van. Az egyiket, ami tetszik neked elfogadod mindenféle bizonyíték nélkül, a másikon meg gúnyolódsz mindenféle bizonyíték nélkül. Az orosz számokat bizonyíték nélkül elfogadod, az ukrán számokat meg elutasítod bizonyíték nélkül.

Nem csoda amúgy, hogy az orosz propaganda ilyen termékeny talajra hullott nálad, hisz csak azt fogyasztod. Tájékozatlan vagy és elfogult. Ukrajna tele van kilőtt tankokkal, teherautókkal, páncélozott járművekkel. Több ilyenről van konkrét fénykép, mint ahányan szerinted meghaltak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.21. 10:32:04

@arthurthedent:

"Akik 80 ezres veszteséget emlegetnek, azok rohadtul nem emlegetnek 160 ezres megszálló sereget."

Nagyon igazad van!!!

A 160 ezres szám az amerikai felderítési adatokon alapul - elég jól meg tudták becsülni a "hadgyakorlatozó" csapatok létszámát -, a 80 ezres meg ukrán forrásokból származik.

Valóban van nem kis ellentmondás, és meggyőződésem, hogy az ukrán ex has adatoknak sokkal inkább hinni kell, mint az USA és a NATO felderítésének. Ez utóbbival kapcsolatban már a Lengyelországba tévedt rakéta kapcsán is kételyek merültek fel, hiszen a napnál is világosabb, hogy ha Zelenszkij azt állítja, hogy a rakétát az oroszok lőtték ki, akkor a helyszínen vizsgálódó lengyel és amerikai szakértők éppúgy tévednek, mint az AWACS felderítőgépek. Mert olyan nincs, hogy egy ukrán tévedjen, netán hazudjon. Brrr!

tiltsál ki te gyökér 2022.11.21. 22:33:55

@arthurthedent: "A 80 ezres veszteség egy elég elterjedt becslés, sokan vették át. Akik 80 ezres veszteséget emlegetnek, azok rohadtul nem emlegetnek 160 ezres megszálló sereget"
Nofene, akkor mégis csak írtad a 80 ezret?
A 160 ezres az adott, azzal ne nagyon kezdj el vitatkozni, mert hadseregek, dandárok meg ezredek vannak, amiknek a létszámát a Nato pont ugyanúgy tudja, mint az ukrán felderítés.
Mondom, ha eszed lenne, akkor képes lennél matekozni.
10% halott és 25-30% sebesült az rohadt sok. Az nagyon komoly veszteség bármilyen hadseregben. Az azt jelenti, hogy tízből 4 ember kiesett.
Ha 80 ezer fő lenne a veszteség, ahhoz is járna 240 ezer sérült, plusz fogoly. Akkor mégis mekkora hadsereg kellene, ami ezt elviseli? Egymillió fő? Indult oda annyi? Nem.

"az orosz propaganda ilyen termékeny talajra hullott nálad, hisz csak azt fogyasztod. "
Semmilyen orosz propagandát nem olvasok, azt sem tudom, hogy miket nyilvánítasz orosz propagandának. Ja, de mégis. Sejtem, hogy ahol nem szuperhősök az ukránok, az mind orosz propaganda.

"Tájékozatlan vagy és elfogult."
Hát hogy elfogult nem vagyok az biztos, és a jelek szerint nálad tájékozottabb vagyok. Mondjuk vicces ilyet olvasni valakitől, akinek a legfőbb érve fentebb az volt, hogy ő külföldiül olvasott elemzést, és ugyan mit tudhat erről egy magyar professzor, akinek ez csak a szakmája....

"Ukrajna tele van kilőtt tankokkal, teherautókkal, páncélozott járművekkel. Több ilyenről van konkrét fénykép, mint ahányan szerinted meghaltak"
Persze. :D:DMegszámoltad? Biztos, hogy minden kilőtt tankot csak egyszer fényképeztek le? Nyilván, hiszen ezek ukránok, azok meg nem kamuznak.

arthurthedent 2022.11.22. 07:46:04

@tiltsál ki te gyökér: "Persze. :D:DMegszámoltad? Biztos, hogy minden kilőtt tankot csak egyszer fényképeztek le?"

Jellemző, hogy még ezt sem tudod. A kilőtt tankokról készült felvételeket független csapatok szokták beazonosítani a tereptérgyak meg egyéb jellemzők alapján. Így szokás megállapítani, hogy mennyire megbízhatóak a számok, amiket az ukrán fél jelent. Nyilvánvaló, hogy ez a "mer' egy tankról sok kép készült" kifogás megint csak a tájékozatlanságodat jelzi, semmi mást. Ja... magyar sajtó nem írt róla, akkor te nem tudod... értem.

"Nofene, akkor mégis csak írtad a 80 ezret?"

A kommentek időrendben vannak, felül vannak a korábbiak, alatta a későbbiek.

"A 160 ezres az adott, azzal ne nagyon kezdj el vitatkozni, mert hadseregek, dandárok meg ezredek vannak, amiknek a létszámát a Nato pont ugyanúgy tudja, mint az ukrán felderítés."

Hát persze. Ha leírsz egy számot, abban nem lehet kételkedni, hogy a fenébe is lehetne.

8 ezer halott orosz katona van, értjük, a sebesültek közül egy sem halt meg és nem is vittek az oroszok mobil krematóriumot meg nem is égetik a holtesteket szeméttelepen. Az oroszországban készült képek a frissen ásott sírokról szintén kamuk, az orosz aktivisták számai szintén kamuk, a tankokat meg teherautókat nyilván üresen lőtték ki, azokben nem lehettek orosz katonák.

Kövesd nyugodtan a hivatalos magyar forrásokat, ismételgesd, terjeszd. Felveheted a "visszhang 1" nevet, akkor megismernek. :D

GyMasa 2022.11.22. 11:29:37

@tiltsál ki te gyökér:
"...amiknek a létszámát a Nato pont ugyanúgy tudja, mint az ukrán felderítés."
Jaja, nagyjából azért, mert az ukan felderítés az megkapja online az USA hírszerzési adatokat...

GyMasa 2022.11.22. 11:32:04

@arthurthedent:
"A kilőtt tankokról készült felvételeket független csapatok szokták beazonosítani a tereptérgyak meg egyéb jellemzők alapján. "
Akkor, ha kérhetnénk légy szíves egy linket dobni arra, ahol egy ilyen OSINT megerösíti a 80 ezres Ukrán becslés valódiságát.

arthurthedent 2022.11.22. 12:02:50

@GyMasa: Tankok. Tankokról beszéltem. Azt is idézted. Mit trollkodsz itt a 80 ezer fős ukrán becslésről? Mikor mondtam én, hogy 80 ezres orosz veszteség biztos? Mikor állítottam én, hogy a veszteségek becslése bármelyik konfliktusban is 100%-osan pontos?

Azt állítottam, hogy a 8 000 fős veszteség nevetséges. A 16 000 fős is vicces.

GyMasa 2022.11.22. 13:54:33

@arthurthedent:
Akkor adj egy olyan linket, ami szerinted utentikus és megegyezik az ukrán számokkal.

arthurthedent 2022.11.22. 16:28:06

@GyMasa: A Téli Háború a második világháború előtt volt Finnország és a Szovjetúnió közt. A mai napig fogalmunk sincs, hogy hány szovjet katona halt meg, 50 000-tól 260 000-ig lehet olvasni számokat, de olvastam már 1,2 milliót is.

Miért lennék én a felelős arra, hogy "autentikus" forrást adjak neked?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.22. 17:00:55

@arthurthedent:

Nem vagy köteles hiteles forrást adni - miért is lennél? Csak akkor ne csodálkozz, ha mások kétségbe vonják a számaidat.

Na mármost:

1) Te nem hiteles forrásokra alapozva közölsz vagy átveszel számokat.

2) Mások elérhető hiteles adatokból (amerikai és NATO forrásokból származó számok az orosz-ukrán határon felvonult orosz haderő létszámáról) és szakmai körökben elismert arányokból (egy halottra 3 sebesült) arra következtetnek, hogy ha igazak lennének a számaid, akkor az orosz hadsereg koporsóban vagy hordágyon rég elhagyta volna Ukrajnát, ezzel teljesítve Zelenszkij követelését, hogy az oroszok vonuljanaki ki Ukrajnából. Ami egyben a háború végét jelentené.

Vajon kinek hihetünk inkább? A te nem hiteles forrásaidnak vagy az elérhető hiteles forrásokon alapuló szakértői véleményeknek?

GyMasa 2022.11.22. 17:38:57

@arthurthedent:
"Miért lennék én a felelős arra, hogy "autentikus" forrást adjak neked? "
Mert te állítottad, hogy az Ukrán becslések arról, hogy hány orosz tankot semmisítettek meg, az összhangban áll azzal, amit a független OSINT csoportok jóváhagytak.
Én pl. már többször levezettem, hogy konkrétan a 80 000+ ukrán benyögés az orosz katonák számáról egy végtelenül eltúzott, teljesen kamu érték.
Szeirntem a 8000 meg a másik irányból kamu, de azt is elmndom, hogy mindkét oldal hazudik.
Szerintem az oroszok valahol a 20 000 körül veszíthettek embert, amire még jön a 60 000 sebesült.
Az eredeti hadsereg 230 000 volt Resperger szerint.
Azaz most elveszítették annak a hadseregnek az 1/3-át.
Most ezzel a 2/3 sereggel tartják igen jó eredménnyel, óriási emberveszteséget okozva a jelentős túlerőben lévő Ukrán sereget.
És, most képzels el, hogy mi fog történni, ha megjeleni a fronton a mostani hadsereg duplája orosz oldalon.
És, ezek, kipihent, jól kiképzett, tapasztalt katonák.
Míg az Ukránok pár napos kiképzés után terelik a szinte civil embereiket a frontra.

arthurthedent 2022.11.22. 17:53:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Te nem hiteles forrásokra alapozva közölsz vagy átveszel számokat."

Sherlock, hányszor kell még elmondanom, hogy nem tudom és nem állítom, hogy hány orosz katona halt meg ukrajnában. Ne trollkodj!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.22. 18:39:51

@arthurthedent:

Shylock, azzal, hogy minden 80,000-től kisebb számot kétségbe vonsz, bizony pont azt teszed, ami éppen tagadsz.

Innen nézve te trollkodsz.

arthurthedent 2022.11.22. 19:13:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Shylock, azzal, hogy minden 80,000-től kisebb számot kétségbe vonsz, bizony pont azt teszed, ami éppen tagadsz."

Nem vonok minden kisebb számot kétségbe. A 8 000-et vontam kétségbe és a 16 000-et.

"Innen nézve te trollkodsz."

Elég rosszul látod, főleg, hogy ilyen valótlanságokra alapítod a véleményed.

arthurthedent 2022.11.22. 19:14:46

@GyMasa: "Az eredeti hadsereg 230 000 volt Resperger szerint.
Azaz most elveszítették annak a hadseregnek az 1/3-át."

Logikus azt gondolni, hogy amikor az oroszok rájöttek, hogy a dolgok nem mennek olyan jól, ahogyan azt remélté további katonákat küldtek ukrajnába. Azt gondolom, hogy 50-100 ezret simán küldhettek anélkül, hogy nagyon feltűnő lett volna.

GyMasa 2022.11.22. 21:54:14

@arthurthedent:
"Logikus azt gondolni, hogy amikor az oroszok rájöttek, hogy a dolgok nem mennek olyan jól, ahogyan azt remélté további katonákat küldtek ukrajnába.
Azt gondolom, hogy 50-100 ezret simán küldhettek anélkül, hogy nagyon feltűnő lett volna. "
LOGIKUS???
Te ezt most komolyan mondod?
Szerinted az USA nem vette volna észre, hogy az oroszok odavezényeltek 50 -100 000 embert?
Már ne hatragudj, de te tényleg csak trollkodsz.
Amit itt csinálsz annak nincs köze a logikus érveléshez!
Komolyan szeretném, hogy BÁRMIFÉLE linket mutass ezekre az agyrémekre,amiket itt összehordasz.
Nézd meg a Resperger video-t!
Neki a prezentációban az van, hogy az orosz haderő folyamatosan csökken!

arthurthedent 2022.11.22. 22:26:29

@GyMasa: "LOGIKUS???
Te ezt most komolyan mondod?"

Az. Cirka 10 hónapon keresztül kalapálták őket, számtalan tankot, egyéb járművet, lőszert odaszállítottak, elég logikus feltételezni, hogy katonákat is küldtek. Mi a fenéért ne küldtek volna?

"Szerinted az USA nem vette volna észre, hogy az oroszok odavezényeltek 50 -100 000 embert?"

Mi, szerinted ha észrevették volna, akkor bejelentik neked?

Honnan veszed, hogy az "amerikaiak" nem tudták, hogy az oroszok katonákat küldenek. Még az index is megírta, hogy már a mozgósítás során behívott katonák közül is is ott vannak ukrajnában. Megírta azt is, hogy a börtönökből sorozott katonák ott vannak ukrajnában.

"Amit itt csinálsz annak nincs köze a logikus érveléshez!"

Miért, az logikus, hogy 10 hónapon keresztül háborúznak és nem küldenek erősítést? Tankokat előszedik, azokat küldik, rakétavetőket küldenek, lőszert küldenek, de katonákat nem? Nem logikus feltételezni, hogy a harcoló felek katonákat küldenek a háborúba?! Komolyan?

arthurthedent 2022.11.22. 22:30:02

@GyMasa: "Nézd meg a Resperger video-t!
Neki a prezentációban az van, hogy az orosz haderő folyamatosan csökken!"

Igen? És ez mennyiben mond ellent annak, hogy az orosz hadsereg sok katonát odaküldött erősítésként és sok katonát vesztett? Elég megszokott dolgok ezek háború esetén.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.23. 00:33:46

@arthurthedent: "Azt gondolom, hogy 50-100 ezret simán küldhettek anélkül, hogy nagyon feltűnő lett volna."
Ja. Ostoba barom. Úgy stikában

tiltsál ki te gyökér 2022.11.23. 00:51:39

@GyMasa: Még a számháborúhoz annyit, hogy az oroszoknál a 160ezer az harcoló alakulat. Nyilván van némi támogató meg adminisztratív személyzet így talán stimmelhet a 230e.
Az ukrán 400e től egymillióig szövegben viszont benne van a hadkieg parancsnokságok utolsó adminisztrátorai is, meg a kiképzők, meg valamelyik nyilatkozatban a polgári védelmet meg rendőrt meg nemtudom közterület felügyelőt is beleszámolták.
Ezt a majmot tényekkel nem fogod soha meggyőzni, ez videojátékokból ismer bármilyen konfliktust, ott van az, hogy utolsó emberig harcolnak.
És a kis agyába olyan dolog nem megy bele, hogy nem csak azért növelnek egy létszámot, mert kihaltak, hanem hogy mondjuk tehermentesítsék őket.
Ez úgy képzeli, hogy odaraknak valahova egy tankot, azt kilövi az ellen, aztán odanyomnak másikat.

arthurthedent 2022.11.23. 08:48:57

@tiltsál ki te gyökér: "Ja. Ostoba barom. Úgy stikában"

Milyen "stikában"? Háborúban általában titkolózni szoktak és az havi 5-10 ezer új katonát jelent. Gondolod azt okvetlenül meg tudta volna a NATO számolni, amikor az eredeti capatméretnél is 90 ezres a bizonytalanság?

Naponta tízezreket mozgattak, több százezres sereget, százával nyomták be a harckocsikat, teherautókat, szerinted a havi 5-10 ezer fő erősítés nem fért bele?

arthurthedent 2022.11.23. 08:51:26

@tiltsál ki te gyökér: "És a kis agyába olyan dolog nem megy bele, hogy nem csak azért növelnek egy létszámot, mert kihaltak, hanem hogy mondjuk tehermentesítsék őket."

Mondjuk éppen én vagyok az, aki azt állítja, hogy erősítést küldtek, éppen te vagy az, aki bunkóskodik, hogy azt "stikában" nem lehet csinálni. Belekavarodtál, azt sem tudod, hogy mit állítasz, de mondjuk szorgalmasan tolod, az biztos.

tiltsál ki te gyökér 2022.11.23. 09:45:33

@arthurthedent: Én tudom, te beszélsz hülyeségeket, mert fogalmad sincs semmiről.
Az marhára nem úgy van, hogy katona-katona, elesik egy, küldünk helyette másikat. Ezredek meg dandárok meg hadosztályok vannak, meghatározott feladatokkal, technikákkal, kiképzéssel. Ja, meg a teljes Nato összes műholdja azt nézi, hogy mi történik.
Teljesen mindegy, fingod nincs se egy hadseregről, se a realitásokról. A szakértőkkel ne foglalkozz, az igazságot ukrán kereskedelmi pilóták tudják, meg a youtube. Le is szarlak, örvendezz, az ukránok szerint már 85ezernél tartanak. Még idén elérik a százezret...

GyMasa 2022.11.23. 09:58:11

@arthurthedent:
"Az. Cirka 10 hónapon keresztül kalapálták őket, számtalan tankot, egyéb járművet, lőszert odaszállítottak, elég logikus feltételezni, hogy katonákat is küldtek. Mi a fenéért ne küldtek volna?"
EZ csak a te véleményed...
A szemeben ezt semmi nem támasztja alá.

"Mi, szerinted ha észrevették volna, akkor bejelentik neked?"
Egyáltalán nem nekem kell jelenteniük, de vannak a világon nálam okosabb szakértök, akik ezzel foglalkoznak, és ezzel tisztában vannak.
Abban egésezen biztos vagyok, hogy már egy +50 000 új orosz katona megjelenése átlépné ezeknek az embereknek az ingeszküszöbét, és lenne róla hír.

"Honnan veszed, hogy az "amerikaiak" nem tudták, hogy az oroszok katonákat küldenek. "
Onnan, hogy egy szó sem esett erröl.
Mivel az egész nyugati sajtó nyíltan és betegesen oroszellenes, így nyilvánvaló, hogyha az oroszok küldtek volna még akár 50 000 új katonát, simán ment volna a gúnyolódás, rajta, hogy mennyire loserek, de ez nem történt meg.

"Még az index is megírta, hogy már a mozgósítás során behívott katonák közül is is ott vannak ukrajnában."
Azt tudod, hogy nemcsak Oroszországban volt mozgósítás, hanem a szakadás köztársaságokban is?

" Megírta azt is, hogy a börtönökből sorozott katonák ott vannak ukrajnában."
Én, úgy tudom, azok a Wagner csoport alakulataiban harcolnak...

"Amit itt csinálsz annak nincs köze a logikus érveléshez!"

"Miért, az logikus, hogy 10 hónapon keresztül háborúznak és nem küldenek erősítést?"
Nem, de ez nem jelenti azt, hogy akkor BIZONYÁRA küldtek!

" Tankokat előszedik, azokat küldik, rakétavetőket küldenek, lőszert küldenek, de katonákat nem? Nem logikus feltételezni, hogy a harcoló felek katonákat küldenek a háborúba?! Komolyan?"
Nem "elöszedik" öket, hanem folyamatosan küldik.
Ha logikus, ha nem, hirek nem szólnak róla, márpedig a 320 000-s mozgósításról vannak hírek, de másról meg nem.

GyMasa 2022.11.23. 09:59:54

@arthurthedent:
"Igen? És ez mennyiben mond ellent annak, hogy az orosz hadsereg sok katonát odaküldött erősítésként és sok katonát vesztett? Elég megszokott dolgok ezek háború esetén."
Annak nem mond ellent, de azt sem erösíti meg, hogy küldtek.
Egyszerüen semmi bizonyítékod nincs rá.
Most is pontosan olyan irracionálisan viselkedsz és érvelsz, mint a lengyelekhez átlött rakéta ügyében.

GyMasa 2022.11.23. 10:25:00

@tiltsál ki te gyökér:
"Még a számháborúhoz annyit, hogy az oroszoknál a 160ezer az harcoló alakulat. Nyilván van némi támogató meg adminisztratív személyzet így talán stimmelhet a 230e."
Én, eddig a 160 000-röl tudtam, de hiszek Respergernek, mert ö, velem ellentétben ennek a szakértöje.
Abban is teljesen biztos vagyok, hogy ö biztosan megemlítette volna.

"Az ukrán 400e től egymillióig szövegben viszont benne van a hadkieg parancsnokságok utolsó adminisztrátorai is, meg a kiképzők, meg valamelyik nyilatkozatban a polgári védelmet meg rendőrt meg nemtudom közterület felügyelőt is beleszámolták."
Igen, ezt nem értem, miért nem érti meg, hogy mind a két fél hazudozik szinte mindenben!
AZ a baj, hogy pl. az események egyáltalán nem állnak összhangban a harcoló felek állításaival.
Mert, ha elhisszük az ukrán állításokat, akkor eleve megvan nekik a 3x-os létszámfölényük, amivel leradírozhatnák az oroszokat.
Ellenben, ami látszik az az, hogy igen keservesen, és óriási emberáldozatok híjján érik el a "sikereiket".
(és, a "nagy" sikerekröl is kiderül elöbb-utóbb, hogy nem annyira hösies gyözelem volt, hanem az oroszok adták fel a területeket taktikai célból. Ez, ugye Herszonra 100%-ban igaz, és erös jelei vannak, hogy a Harkov-i régióban is valami ilyesmi történt.)
Ellenben pl Donyeck városánál és Bakhmutnál ha lassan is, de az oroszok elöretörnek.
A front többi részén pedig sikeresen tartják fel és darálják be az Ukránokat.

"Ezt a majmot tényekkel nem fogod soha meggyőzni, ez videojátékokból ismer bármilyen konfliktust, ott van az, hogy utolsó emberig harcolnak."
Mondjuk az Ukránoknál bizony sokszor az a parancs, hogy az utolsó emberig tartsanak pozíciókat.
AMivel nincs alapvetöen gond, ha annak mondjuk van stratégiai (de legalább taktikai) jelentösége.
(Ilyen, ugye Bakhmut, aminek az elvesztése összeomlasztaná az ottani frontvonalat)

"És a kis agyába olyan dolog nem megy bele, hogy nem csak azért növelnek egy létszámot, mert kihaltak, hanem hogy mondjuk tehermentesítsék őket."
Szerintem ö most keveri az "átcsoportosítást" a mozgósítással...

"Ez úgy képzeli, hogy odaraknak valahova egy tankot, azt kilövi az ellen, aztán odanyomnak másikat."
Hát, olyan is van, csak nem mindegy, hogy az Oroszországból jön, frissen, vagy Herszoni régióból lesz átcsoportosítva...

arthurthedent 2022.11.24. 06:20:32

@GyMasa: "és, a "nagy" sikerekröl is kiderül elöbb-utóbb, hogy nem annyira hösies gyözelem volt, hanem az oroszok adták fel a területeket taktikai célból."

Ó, hát persze! Sőt, a jószándék jeleként. Taktikailag elfutottak, a jószándék jeleként otthagyták a tankokat meg a lőszereket. Nyilván nem győzték le őket, nyilván nem verték ki őket, csak ugye hátramentek. Minden a terv szerint alakul, ők így szoktak győzni.

arthurthedent 2022.11.24. 06:25:38

@GyMasa: "Mert, ha elhisszük az ukrán állításokat, akkor eleve megvan nekik a 3x-os létszámfölényük, amivel leradírozhatnák az oroszokat."

Mármint ha elhiszed, hogy az oroszok csak 160 000 katonát küldtek eddig a frontra, ugye? Folyamatosan küldték a tankokat vasúton, de katonát egyet sem. Reklémozták a nagyszerű katonapályát otthon, de egy katonát sem küldtek. Soroztak börtönökben, szíriában, mozgósítottak, de egy katonát sem küldtek a frontra. Megsebesültek a katonák, felépültek a belorusz kórházban, de nem küldték vissza őket a frontra.

arthurthedent 2022.11.24. 06:29:13

@GyMasa: "Mondjuk az Ukránoknál bizony sokszor az a parancs, hogy az utolsó emberig tartsanak pozíciókat."

Hát ja, mert az ukránoknál nyilván azért olyan magas a morál, biztos azért olyan lelkesek, mert éppen az utolsó emberig harcolnak. Az oroszok meg azért mesélgetik, hogy hátulról is lövik őket, mert ők olyan nagyra értékelik az emberéletet. Hát persze.

arthurthedent 2022.11.24. 06:44:15

@GyMasa: "Ellenben pl Donyeck városánál és Bakhmutnál ha lassan is, de az oroszok elöretörnek."

Aha. Olyannyira lassan, hogy az oroszok 3 hónapja, 2 hete és 6 napja próbálják bevenni a várost sikertelenül. De tényleg, haladnak azért, alaposak is. A háború kezdete óta hány kilométert haladtak előre Donbasz-ban? Tizet? Tizenötöt?

arthurthedent 2022.11.24. 06:49:27

@GyMasa: "Ellenben pl Donyeck városánál és Bakhmutnál ha lassan is, de az oroszok elöretörnek.
A front többi részén pedig sikeresen tartják fel és darálják be az Ukránokat."

Hány ezer négyzetkilométert is veszített az orosz sereg az elmúlt hetekben? Miért nem nézel meg néha egy térképet?

Kangörcsös TSZ elnök 2022.11.24. 09:26:24

@arthurthedent: Téged valami perverz örömmel tölt el, hogy ezek a rühes fidesztrollok szórakoznak veled?
Írhatsz Te bármit, "az nem úgy van mert a besenyő pista bácsi nem azt mondta".
Nem tényekkel cáfolnak csak a "véleményükkel", falkában ugatva, egymás faszát szopva mert attól bátrak.

arthurthedent 2022.11.24. 09:34:17

@Kangörcsös TSZ elnök: Jó kérdés, nem tudom miért csinálom. Tényleg nem.

GyMasa 2022.11.24. 10:15:33

@arthurthedent:
"Ó, hát persze! Sőt, a jószándék jeleként."
Nem, tényleg nem tudod, mi az, hogy "taktikai/stratégiai okból"?
Szurovikin megmondta, hogy aránytalanul nagy veszteségeket okozna a jelen pillanatban megtartani Herszont.
Ezért visszavonult a sokkal jobban védhetö pozícióba.
Meglepö módon úgy tünik, hogy az oroszok most nem a "Russzkíj doszty" elv mentén vívják ezt a háborút, azt most az ukránok követik.
Mit nem lehet ezen érteni?

" Taktikailag elfutottak, a jószándék jeleként otthagyták a tankokat meg a lőszereket. "
Én minden csatornán azt hallottam, hogy szervezetten történt a kivonulás.
Söt sokan azt lebegtetik, hogy valamiféle megállapodás is volt a háttérben, mert az Ukránok egyszer sem támadtak az oroszokra.

"Nyilván nem győzték le őket,"
Nem, nem lettek legyözve. Harc nélkül vonultak vissza.
"... nyilván nem verték ki őket, csak ugye hátramentek."
Pontosan.

" Minden a terv szerint alakul, ők így szoktak győzni."
Még senki nem gyözött.
A háború még mindig tart, ha jól tudom.
Azért, arra kíváncsi vagyok, hogy mekkora lenne a humorérzéked, ha mondjuk Ukrajna teljesen megszünik egy teljes orosz gyözelem esetén.

GyMasa 2022.11.24. 10:24:02

@arthurthedent:
"Mármint ha elhiszed, hogy az oroszok csak 160 000 katonát küldtek eddig a frontra, ugye?"
FIgyelj csak, az Ukránoknak 600 000 emberük van a saját kijelentésük szerint, szóval nekem nem teljesen világos, hogy miért mondod, hogy az oroszok túleröben vannak, ha az eredeti 160 000 emberüket még akár az általad odafantáziált 50-100 000 emberrel is megtoldod...
Az még mindig csak 600:260 arány lesz, ami még mindig 2x-es túlerö
Komolyan aggódom a szellemi épséged miatt.

" Folyamatosan küldték a tankokat vasúton, de katonát egyet sem."
Ezt senki nem allította, de az teljesen biztos, hogy nem küldtek oda plusz 100 00 katonát úgy, hogy azt a NATO meg az USA hírszerzés nem vette észre.

" Reklémozták a nagyszerű katonapályát otthon, de egy katonát sem küldtek. "
AZt ugye tudod, hogy volt mozgósítás Donyeckben meg Luganszkban is, és azok a katonák is ott harcolnak?

"Soroztak börtönökben, "
Tehát még azt sem tudod, mi az a sorozás?
A börtökökben TOBOROZTAK, a Wagner csoport emberei.

"szíriában, "
Ott is TOBOROZTAK.

"mozgósítottak,"
Részlegesen, és nem sorkatonák voltak, akiket mozgósítottak, hanem hivatásos katonák.

" de egy katonát sem küldtek a frontra. "
Nem kell szalmabábozni.
Senki nem állította, hoy SENKIT nem küldtek oda.
Abban viszont biztos vagyok, hoyg az általad odefantáziált 50-100000 katonát az oroszok egészen biztosan nem küldték oda.

"Megsebesültek a katonák, felépültek a belorusz kórházban, de nem küldték vissza őket a frontra."
zok a katonák NEM újak, tehát nem számolhatod öket a "mozgósítottak" közé. És, "új" katonának sem.

GyMasa 2022.11.24. 10:27:01

@arthurthedent:
"Hát ja, mert az ukránoknál nyilván azért olyan magas a morál, biztos azért olyan lelkesek, mert éppen az utolsó emberig harcolnak."
YOutube, Military summary channel
Itt minden nap van egy összefoglaló a napi eseményekröl. Megmutatja az Ukrán online térképet is, meg az oroszt is.
Csak minimális eltérések vannak a kettö között.
Éppen tegnap szörnyülködött rajta, hogy az Ukránok milyen lelketlen módon küldik az embereiket olyan szituációkba, amit nem nyerhetnek meg.

"Az oroszok meg azért mesélgetik, hogy hátulról is lövik őket, mert ők olyan nagyra értékelik az emberéletet. Hát persze."
Hol mesélik ezt?
Én erröl még nem hallottam, pedig olvasom az Inde percröl-percre közvetítését.
Abban pedig biztos benne volna egy ilyen hír...

GyMasa 2022.11.24. 10:28:55

@arthurthedent:
"Aha. Olyannyira lassan, hogy az oroszok 3 hónapja, 2 hete és 6 napja próbálják bevenni a várost sikertelenül. De tényleg, haladnak azért, alaposak is. A háború kezdete óta hány kilométert haladtak előre Donbasz-ban? Tizet? Tizenötöt?"
Most egy olyan területröl beszélünk, ahol az UKránok az elmúlt 8 évben alaposan beásták magukat.
Ezen kívül Bakhmut egy város.
A városi harc mindig lassú, ha nem akarsz rengeteg áldozatot...

GyMasa 2022.11.24. 10:29:48

@arthurthedent:
"Hány ezer négyzetkilométert is veszített az orosz sereg az elmúlt hetekben? Miért nem nézel meg néha egy térképet?"
Miért, az Ukránok mennyit is veszítettek?
Ebben még mindig az oroszok vezetnek Ukrajna kb. 20%-ával...

GyMasa 2022.11.24. 10:33:40

@Kangörcsös TSZ elnök:
jaja, a "az oroszok odaszállítottak 50-100 000 katonát a SOROZOTTAK közül" az egy vérpontos, linkekkel alátámasztott kijelentés volt.
Ha pontos lenne a szák, akkor nem lenne benne egy "szerény" 50 000 fös bizonytalanság.
Ha pontos lenne a szám, akkor Arthur adna nekünk erröl egy hiteles linket.
Artur a "sorozás" és a "toborzás" között sem tud különbséget tenni, szóval, hadd ne kelljen már elhinnem, hogy ért ehhez a témához.
Én vállalom, hogy nem vagyok ebben szakértö.

arthurthedent 2022.11.24. 12:30:44

@GyMasa: "Szurovikin megmondta, hogy aránytalanul nagy veszteségeket okozna a jelen pillanatban megtartani Herszont.
Ezért visszavonult a sokkal jobban védhetö pozícióba."

Ah, "védhető" pozícióba. Mint ahogyan Hitler is visszavonult jobban "védhető" pozícióba, Berlin külvárosába vonta vissza a csapatait. Nincs ezzel baj, de egy hadsereg, ami megtámadott egy másik országot és éppen győzelemre áll nem szokott "védhető" pozíciókról hadoválni. :D

Aztán meg, ha nem akarod, hogy a blog olvasóinak a diétás kóla az orrán jöjjön ki olvasgatás közben, akkor szerintem ne kezdj mondatot azzal, hogy "Szurovikin megmondta". :D :D

arthurthedent 2022.11.24. 12:35:49

@GyMasa: "Artur a "sorozás" és a "toborzás" között sem tud különbséget tenni, szóval, hadd ne kelljen már elhinnem, hogy ért ehhez a témához."

Az orosz hadsereg már az első naptól vitt SOROZOTT katonákat ukrajnába. Le is bukott vele. Erről ennyit.

"Ha pontos lenne a szák, akkor nem lenne benne egy "szerény" 50 000 fös bizonytalanság."

Azt mondtam, hogy ez egyáltalán nem elképzelhetetlen. Nem az volt az állítás, hogy ennyi embert odavittek, hanem az, hogy ennyi embert akár oda is vihettek, ezért óvatosan kell bánnunk a halottak és sebesültek becslésének vitatásakor.

Mindazonáltal eddig bármely számot olvastam az ukrán frontról abban mind ilyen nagy bizonytalanság volt. Az oroszok számaiban meg még nagyobb. Senki sem tud pontos számokat.

arthurthedent 2022.11.24. 12:45:01

@GyMasa: "A városi harc mindig lassú, ha nem akarsz rengeteg áldozatot..."

Okés, tehát akkor valóban tényleg lassúak, elképesztően lassúak, de most már az az új állítás, hogy "dehát mindig lassú".

Bakhmut egy 72 000 fős városka. Annyian élnek benne, mint érden. Az oroszok 5 hete lövik és ostromolják. Ez alatt az idő alatt a város egy tizedét sem foglalták el. A külváros szélső házainak kertjei alatt vannak.

Ez b+ hol sugallja azt, hogy az orosz sereg HALAD ELŐRE?

arthurthedent 2022.11.24. 12:48:31

@GyMasa: "Ebben még mindig az oroszok vezetnek Ukrajna kb. 20%-ával..."

A világ nem így működik. Nem lehet visszamenni a pattintott kőkorszakig és azon örömködni, hogy mennyivel több vaskapája van az átlagos magyar földművesnek mint levédiában.

Az oroszok jelenleg körülbelül azokat a területeket tartják megszállás alatt, amit 2014-ben megszálltak és fokozatosan hátrálnak. Ez a jelenlegi helyzet.

arthurthedent 2022.11.24. 12:53:30

@GyMasa: "nekem nem teljesen világos, hogy miért mondod, hogy az oroszok túleröben vannak"

Hát elég sok dolog nem világos neked, az az egy biztos. Például kezdhetnéd azzal, hogy én mikor mondtam olyat, hogy az oroszok túlerőben vannak. Én rohadtul nem emlékszem ilyenre, de te lehet, hogy jobban emlékszel, lássuk!

GyMasa 2022.11.24. 15:05:11

@arthurthedent:
"Ah, "védhető" pozícióba. Mint ahogyan Hitler is visszavonult jobban "védhető" pozícióba, Berlin külvárosába vonta vissza a csapatait. Nincs ezzel baj, de egy hadsereg, ami megtámadott egy másik országot és éppen győzelemre áll nem szokott "védhető" pozíciókról hadoválni. :D"
Az a baj, hogy te megint túlegyszerüsíted az egészet.
Attól, hogy a front egyik részén nem mennek jól a dolgok, nem jelenti azt, hogy az oroszok veszíteni fognak.
Attól, hogy az Ukránok most fölényben vannak, nem jelenti, hogy gyözni fognak.
Söt, már MIlley tábornok ism egmondta, hogy alapvetöen nem tartja reálisnak, hogy az Ukránok visszaszerezzenek minden területet, és javasolja, hoyg kezdjenek tárgyalásokat.
Ezen felül egyre több hír jelenik meg NYUGATI oldalkon, ami szerint már sem az USA sem az EU nem nagyon tud löszert küldeni az Ukránoknak.

"Aztán meg, ha nem akarod, hogy a blog olvasóinak a diétás kóla az orrán jöjjön ki olvasgatás közben, akkor szerintem ne kezdj mondatot azzal, hogy "Szurovikin megmondta". :D :D"
MIért is nem?
Szurovikin vezeti a hadmüveleteket.
Ha valaki, akkor ö aztán tisztában van a helyzettel...
Ha jól emlékszem az oroszok a 2. VH során is eleinte visszaszorultak.
És, ha visszaolvasod a hozzászólásaimat, soha nem mondtam, hogy az oroszok mindig, mindent jól csináltak.
É azt próbálom megértetni veled, hogy ezzel ellentétben az Ukrán gyözelmi híreket is óvatosan kell kezelni. A háború sorsa nem azon fog eldölni, hoyg az Ukránok kiverték-e az oroszokat Herszonból, vagy az oroszok vonultak ki, hanem, hogy 20 év múlva lesz-e még Ukrajna...

GyMasa 2022.11.24. 15:07:04

@arthurthedent:
"Az orosz hadsereg már az első naptól vitt SOROZOTT katonákat ukrajnába. Le is bukott vele. Erről ennyit."
Én úgy hallottam, hogy csak kevés sorozott katona került oda, tévedésböl, akiket azonnal visszavontak.

GyMasa 2022.11.24. 15:12:36

@arthurthedent:
"Bakhmut egy 72 000 fős városka. Annyian élnek benne, mint érden. Az oroszok 5 hete lövik és ostromolják. Ez alatt az idő alatt a város egy tizedét sem foglalták el. A külváros szélső házainak kertjei alatt vannak.

Ez b+ hol sugallja azt, hogy az orosz sereg HALAD ELŐRE?"
Ember, tedd meg, hogy legalább egy linket megnézel azok közül, amit iderakok neked!
Nagyon nehéz ám így veled bármiben is dülöre jutni, ha teljesen kizárod a valóságot az életedböl...
Soha, egyetlen egy linkemre nem reagálsz, hanem nyomod tovább ugyanazokat a hülyeségeket, amiket elötte...
Ha megnéznéd minden nap azta 15-25 perces összefoglalót, akkor látnád, hogy haladnak, csak lassan.
Egy várost többféleképpen lehet elfoglalni:
- Porig bombázod a'la USA, majd bevonulsz a romok közé
- Megrohamozod jelentös túlerövel, és rettenetes emberáldozatokkal gyorsan elfoglalod
- Utcáról utcára foglalod el, sokkal kevesebb emberveszteséggel.
Az oroszok most a 3. utat járják.
Az nem lesz gyors.

GyMasa 2022.11.24. 15:15:11

@arthurthedent:
"A világ nem így működik. Nem lehet visszamenni a pattintott kőkorszakig és azon örömködni, hogy mennyivel több vaskapája van az átlagos magyar földművesnek mint levédiában."
Jaja, szerinted 2014-ig sem lehet visszamenni.
Értem én, hogy bántja a kognitív disszonanciádat, hoyg nem minden van úgy, ahogy képzeled, dehát ilyen az élet.

"Az oroszok jelenleg körülbelül azokat a területeket tartják megszállás alatt, amit 2014-ben megszálltak és fokozatosan hátrálnak. Ez a jelenlegi helyzet."
Ebben igazad van. A különbség kettönk között csak annyi, hoyg szerinted ez az ukránok gyözelmét jelenti, én pedig azt mondom, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket.
Szerintem a 320 000 új katona változtatni fog a helyzeten...

arthurthedent 2022.11.24. 16:05:38

@GyMasa: "Én úgy hallottam, hogy csak kevés sorozott katona került oda, tévedésböl, akiket azonnal visszavontak."

Először azt mondták, hogy egy sincs. Aztán azt mondták, hogy ja, kevés, de rendbe tesszük. Kiderült, hogy úgy tették rendbe, hogy akik már ott voltak azokat erőszakkal és fenyegetéssel rávették, hogy csatlakozzon a hadsereghez, hogy aláírja a papírokat. Azt, hogy kevés került oda és tévedésből csak az orosz hadigépezet mondta, akik előtte már lebuktak hazugsággal.

"Jaja, szerinted 2014-ig sem lehet visszamenni."
Vissza lehet. Az oroszok most ugyanazt a területet tartják megszállva, amit 2014-ben, azaz vissza lettek verve a januári támadás helyére. Ennyit haladtak előre: semmit.

"Ebben igazad van. A különbség kettönk között csak annyi, hoyg szerinted ez az ukránok gyözelmét jelenti"

Mikor mondtam, hogy ez az oroszok győzelmét jelenti? Azt mondtam, hogy az oroszok nem haladnak előre.

"Szerintem a 320 000 új katona változtatni fog a helyzeten..."

Erősen szurkolsz az oroszoknak, ezt tudjuk. Nagyon reménykedsz benne, ha az orosz agresszió sikerrel jár, tudjuk. Hazaáruló vagy, tudjuk.

arthurthedent 2022.11.24. 16:14:57

@GyMasa:
"MIért is nem?
Szurovikin vezeti a hadmüveleteket.
Ha valaki, akkor ö aztán tisztában van a helyzettel..."

Ha tényleg nem érted, akkor hülyébb vagy mint ahogy képzeltem. Pedig nem voltak illúzióim. Te komolyan elhiszed, amit az orosz felsővezetés mond?!

Hihetetlen, nem hittem volna, hogy ilyen ember van az országban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.24. 19:25:14

@arthurthedent: Ó, hát hogy mondhatsz ilyet?! Ő csak békét akar! Találkozni orosz katonákkal! Berlinben.

GyMasa 2022.11.24. 19:41:48

@arthurthedent:
Semmi baj. Majd beszélgetünk akkor is, amikor véget ér ez a háború!

GyMasa 2022.11.24. 19:42:30

@arthurthedent:
"Te komolyan elhiszed, amit az orosz felsővezetés mond?! "
Miért, te mitől vagy különb azzal, hogy tövig benyeled, amit az ukránok USA segítséggel hazudoznak?

GyMasa 2022.11.24. 19:47:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Én csak békét akarok.
Az orosz katonák nem fognak sehová menni.
Még Ukrajnán belül sem jutottak túl a donbasz határain. AKkor hogy a fenébe támadnának meg egy tetszőleges NATO országot, aminél ők is tudják, hogy nem erősebbek???
Olyan ökörségeket tudtok összehordani, hogy az már fájdalmas...

arthurthedent 2022.11.24. 20:09:50

@GyMasa: "Miért, te mitől vagy különb azzal, hogy tövig benyeled, amit az ukránok USA segítséggel hazudoznak?"

Mégis mi a francról beszélsz már megint? Mit hittem el, amit az ukránok mondanak? Egy dolgot mondj, amit elhittem az ukránoknak!

GyMasa 2022.11.25. 12:11:46

@arthurthedent:
pl. az akkor 80 000 orosz katonai veszteséget.
Nagyon erösen védted azt a védhetetlen számot.
Illetve, remélem, hogy az Ukrán hazugságokat is olyan alaposan körül fogod járni a következö bejegyzésedben, mint az oroszt!

GyMasa 2022.11.25. 12:14:28

@arthurthedent:
AZt pl elhitted, hogy nem is az ukránok löttek ki rakétát Lengyelországra.
És foggal-körömmel próbáltad bebizonyítani, hogy igazad van.

arthurthedent 2022.11.25. 12:53:47

@GyMasa: "AZt pl elhitted, hogy nem is az ukránok löttek ki rakétát Lengyelországra."

Jesszusom, nem hittem, hogy ennyire le kell mennem néka segge alá.
1) A cím után ott egy kérdőjel. Nem állítottam, hogy orosz rakéta volt, felvetettem, hogy lehetséges, hogy nem orosz rakéta volt. Az van a cikkben, hogy "én azonban szkeptikus vagyok", már az elején.

2) Nem elfogadtam, hogy "nem az ukránok voltak", vitatom, hogy elegendő bizonyíték áll a rendelkezésünkre. Nem "elfogadom, hogy nem az ukránok voltak", "nem fogadom el, amit az oroszok állítanak".

3) Mindenki azt mondja, hogy "hát még az ukránok is, meg az amerikaiak is azt mondják, hogy az ukránok voltak", meg "te mindent elhiszel az ukránoknak meg az amerikiaknak" te meg azzal jössz, hogy "elfogadod az ukránoknak, hogy nemők voltak". Akkor most hogy? Főleg, hogy pont azt írom végig, hogy miért NEM tudom mi történt, azaz miért NEM fogadok el semmit ebben az esetben.

"És foggal-körömmel próbáltad bebizonyítani, hogy igazad van."
Ott a cikkban 1-2-3-4-5, ezek az érveim. Semmiféle foggal-körömmel nincs. Ezek az érveim, ezeket tartom furcsának, ezért KÉTELKEDEM a hivatalos lengyel-ukrán-amerikai változatban.

arthurthedent 2022.11.25. 13:00:34

@GyMasa: "pl. az akkor 80 000 orosz katonai veszteséget.
Nagyon erösen védted azt a védhetetlen számot."

Azt mondta, hogy a 8 000 nevetséges szám. Soha nem mondtam, hogy szerintem 80 000 az oroszok halálos áldozatainak száma. Én hihetőnek tartom, elképzelhetőnek tartom, de SOHA nem állítottam, hogy ennyi az áldozatok száma. Nem tudom mennyi. A szemben álló felek hajlamosak egymás veszteségeit túlértékelni. Ha kiderülne, hogy csak 60 000 nem lepődnék meg. Ha kiderülne, hogy 50 000 nem kerekedne ki a szemem. Ha kiderülne, hogy 8 000, akkor nagyon-nagyon értetlenül néznék magam elé, nehezemre esne elhinni akkor is, ha erős bizonyítékok lennének.

Szóval nem, nem hittem el a 80 ezret, annyit mondtam, hogy egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy körülbelül ennyi.

Sokszor megfigyeltem már ezt, hogy ti. ilyen foteltudósok a neten soha nem azt hallják, amit mond az ember, hanem azt, amit hallani akarnak.

- Teljes egészében lehetetlen, hogy 80 000 halottja lenne az orosz seregnek.
- Nem lehetetlen, miért lenne lehetetlen.
- Ha, ha, te azt állítottad, hogy 80 000 halott van!

Nem, nem állítottam. Azt mondtam, hogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy ennyi van. Nem tudom mennyi van, de ezt az állítást, hogy "lehetetlen" nem tudom elfogadni.

arthurthedent 2022.11.25. 13:03:05

@GyMasa: "Illetve, remélem, hogy az Ukrán hazugságokat is olyan alaposan körül fogod járni a következö bejegyzésedben, mint az oroszt!"

Nem,nem fogom. Mint ahogyan Hasfejlesztő Jackről sem fogok írni, meg a szegény palesztinokról sem, meg arról sem, hogy szabadságot tibetnek. Az életemet, a létezésemet, a szabadságomat, a megélhetésemet az orosz agresszor fenyegeti. Nem Hasfejlesztő Jack, nem Sherlock Holmész, nem a kínaiak és nem az ukránok. Nem kötelező nekem mindenkivel foglalkoznom.

GyMasa 2022.11.25. 14:46:31

@arthurthedent:
"Jesszusom, nem hittem, hogy ennyire le kell mennem néka segge alá."
Nem lehetne olyan, hogy esetleg felnöttként vállalod, hogy elhamarkodottan nyilatkoztál a témában, és vállalod a tévedésedet?

"1) A cím után ott egy kérdőjel. Nem állítottam, hogy orosz rakéta volt, felvetettem, hogy lehetséges, hogy nem orosz rakéta volt. Az van a cikkben, hogy "én azonban szkeptikus vagyok", már az elején."
Nos, gyártámnyilag orosz volt, egy Sz300-as.
Tulajdonosilag nem volt orosz.

"2) Nem elfogadtam, hogy "nem az ukránok voltak", vitatom, hogy elegendő bizonyíték áll a rendelkezésünkre. Nem "elfogadom, hogy nem az ukránok voltak", "nem fogadom el, amit az oroszok állítanak"."
Ennek ellenére mindenkit orosz propagandistának belyegeztetek, akik megpróbáltak olyanokkal érvelni, hogy fizikailag lehetetlen lett volna bármilyen orosz területröl ellöni Lengyel földre, hogy az USA felderítése minden repülö objektum pályáját folyamatosan követi, és elmenti, és aszerint NEM orosz területröl jött a rakéta, és, hogy senki nem találja azt az állítólagos orosz cirkálórakétát, amelyik után átrepült Lenygelországba.
Ilyen bizonyítékok mellett teljesen lényegtelen, hogy az oroszok mit mondtak.

"3) Mindenki azt mondja, hogy "hát még az ukránok is, meg az amerikaiak is azt mondják, hogy az ukránok voltak", meg "te mindent elhiszel az ukránoknak meg az amerikiaknak" te meg azzal jössz, hogy "elfogadod az ukránoknak, hogy nemők voltak". Akkor most hogy? Főleg, hogy pont azt írom végig, hogy miért NEM tudom mi történt, azaz miért NEM fogadok el semmit ebben az esetben."
AZ a baj, hogy a kemény tényeket sem fogadtad el!
Az Sz-300-nak a legmodernebb verziója képes kb 400km-re elrepülni.
Ezután ott van egy 200 km-es hatótávolságú verzió, azösszes többi pedig 6-150km-es.
Az orosz Lengyel távolság nagyjából olyan 500 km lehet.
Azaz orosz földröl fizikailag lehetetlen egy Sz-300.as rakétával lengyelországba ellöni.
Ez már az elején ismert tény volt, és én már az elején belinkeltem neked az Sz300 wikpédia oldalát.
Tudod, ez valami olyan, minthogyha valaki azzal jönne, hoyg szabadtüdösen elúszott levegövétel nölkül a LaManche csatornán a francia partoktól a brit partokig.
Bennem fel sem merül, hogy igaza van.

"És foggal-körömmel próbáltad bebizonyítani, hogy igazad van."
"Ott a cikkban 1-2-3-4-5, ezek az érveim. Semmiféle foggal-körömmel nincs. Ezek az érveim, ezeket tartom furcsának, ezért KÉTELKEDEM a hivatalos lengyel-ukrán-amerikai változatban."
Akkor halljuk, hogy mi a te verziód!
Én elöadtam egy alusisakosat az ukrán-USA-UK verzióra. Halljam, a te verziódat az orosz elkövetésre!

GyMasa 2022.11.25. 15:08:49

@arthurthedent:
"Azt mondta, hogy a 8 000 nevetséges szám."
Arra én is azt mondta,m, de, aki felhozta is megemlítette, hogy az a hivatalos, orosz közlés.
PL. te tudod, mi a hivatalos Ukrán szám az UKRÁN veszteségerke?
Mert én arról akkor hallottam utoljára, valamikor a kora nyáron, amikor az ukánok 2500-at mondtak, majd másnap az orozok niylvánosságra hozták név szeirnt mind a 23000 áldozzat nevét, akikröl ök, akkor tudtak.

" Soha nem mondtam, hogy szerintem 80 000 az oroszok halálos áldozatainak száma. "
Azt, valóban nem , csk összemaszatoltad pl, a tankok számával, az állítva, hoyg vannak OSINT szakértök, akik alaposan utánamennek a veszteségeknek, és emiatt te nem vagy hajlandó kétse´gbevonni az ukránok számait a z oroszok által elveszített tankok számát illetöen.
Erre én megkértelek, hoyg akkor légy szíves erre egy hiteles OSINT linket adni, ahol az igazol orosz tank veszteségek hasonlóak ahhoz a számnoz, amit az ukránok közölnek.
A mai napig várom azt a linket.
Ez csak azért furcsa, mert, ha valóban lenne ilyen oldal, amit nézel, akkor semeddig nem tartana belinkelni ide, hogy leálljunk a cikizéseddel.
Én, személy szerint már többször, több embertöl bocsánatot ertem ilyen fórumokon, amikor butaságot írtam, és kaptam hiteles linket az ellenkezöjére.
PL. nekem is újdonság volt, hogy nem 160 000 volt az oroszok kezdöcsapata, hanem 250 000.

"Én hihetőnek tartom, elképzelhetőnek tartom, de SOHA nem állítottam, hogy ennyi az áldozatok száma. Nem tudom mennyi. A szemben álló felek hajlamosak egymás veszteségeit túlértékelni. Ha kiderülne, hogy csak 60 000 nem lepődnék meg. Ha kiderülne, hogy 50 000 nem kerekedne ki a szemem. Ha kiderülne, hogy 8 000, akkor nagyon-nagyon értetlenül néznék magam elé, nehezemre esne elhinni akkor is, ha erős bizonyítékok lennének."
Egy dolgot elfelejtesz:
Ott nem csak az oroszok harcolnak, hanen a Donyecki és a luganszki hadseregek is.
Az ö veszteségeik viszont tényleg sokkal magasabbak.
Csak, azokról még becsléssel sem tal´lkoztam az ilyen mondatokon felül...

"Szóval nem, nem hittem el a 80 ezret, annyit mondtam, hogy egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy körülbelül ennyi."
Összességeben lehet akar ennyi is, de az legnagyobbrészt NEM az orosz hadsereg vesztesége.

"Sokszor megfigyeltem már ezt, hogy ti. ilyen foteltudósok a neten soha nem azt hallják, amit mond az ember, hanem azt, amit hallani akarnak."
Ezt inkább rád tartom igaznak.

"- Teljes egészében lehetetlen, hogy 80 000 halottja lenne az orosz seregnek.
- Nem lehetetlen, miért lenne lehetetlen.
- Ha, ha, te azt állítottad, hogy 80 000 halott van!"
Látod, eleve nem arra válaszoltál, ami a kijelentés volt!
Az a kijelentés nem lehet igaz, hogy az orosz hadsergenek 80 000 halottja van, mert vannak a hadviselésnek ilyen ököklszabályai. Az egyik ilyen az az, hogy minden halott katonára jut még egy súlyosan sérült (aki mondjuk elveszítette valamelyik végtagját és nem térhet vissza a frontra) illetve még 1-2 olyan súlyos sérült aki felépülhet, és visszatérhet e frontra.
Na, ha ezt a szabályt alkalmazod az orosz sereg 80 000-es "evszteségére, akkor 320 000 jön ki.
Ez nem lehetséges, ha 250 000 orosz katona kezdte a háborút.
Erre az egyenletre a kb 60 000 fönél jön ki az a pont, amikor már legalább matematikailag megáll az érvelés, viszont akkor az a maradék 10 000 orosz katona igencsak valami szuperhadsereg lehet, ha képesek egy 1200km-es fronton feltartani, és óriási veszteségeket okozni a legalább 10-es létszámbeli fölényben lévö ukránoknak...
Azaz a valós veszteség sokkal kevesebb kell, hogy legyen, mint 60 000 fö.

"Nem, nem állítottam. Azt mondtam, hogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy ennyi van. Nem tudom mennyi van, de ezt az állítást, hogy "lehetetlen" nem tudom elfogadni."
Pedig a matematika azt mondja, hogy igenis lehetetlen.
És, ha valmait megtanított nekünk ez z ukrán háború, akkor az az, hoyg az ukránok sem mindig mondanak igazat.
és nem csak emiatt van ez, hanem a már ma is máshol is megemlített egyéb olyan esetek miatt, amiröl igen hamar kiderült, hogy "tévedés" volt.
Ugye a jelentések, az AI-tól, hogy az ukránok elöszeretettel használnak kórházakat, plázaákat meg iskolákat katonai célra,
Aztán, kb a teljes történet a kígyó szigetröl, ahol kb SEMMI nem volt igaz abból, amit az ukránok mondtak, végig.
Aztán ott volt a "Hír", miszerint az orosz katonáknak parancsba van adva az ukrán nök megeröszakolása, meghogy az éhezö orosz katonák kutyákat esznek, amik elötte el nem temetett orosz katonákat ettek...

GyMasa 2022.11.25. 15:15:17

@arthurthedent:
"Nem,nem fogom."
Igen, ez nem túl nagy meglepetés.

" Mint ahogyan Hasfejlesztő Jackről sem fogok írni, meg a szegény palesztinokról sem, meg arról sem, hogy szabadságot tibetnek."
Merthogy ezeknek még áttételesen sincs közük a mostani témához...

" Az életemet, a létezésemet, a szabadságomat, a megélhetésemet az orosz agresszor fenyegeti."
Semmit nem fenyeget ebböl az "orosz agresszor". Magyarország NATO ország. Azaz bármilyen orosz támadás esetén elvileg kitörne a 3. vh. az pedig atomháborút jelentene, ugyanis az oroszok az egész NATO ellen biztosan nem tudnának gyözni, és ezzel tisztában is vannak.
Ezzel szemben ugye volt már olyan ukrán volt katonai vezetö, aki konkrétan Magyarországot megfenyegette azzal, hogy a 128-as hegyivadász dandárjuk 3 óra alatt bedarálná a komplett magyar haderöt, és az estére a Balatonba mosná a magyar vért a bakancsukról.
Nos, az ilyet én semmiképpen nem nevezném sem szövetségesnek, sem barátnak.

"Nem kötelező nekem mindenkivel foglalkoznom."
EZ így van, de, hog ykivel foglalkozol, az elárul sokat a prioritásaidról, és az elöfeszítésedröl.
És, elöfordulhat hogy a hitelességed csorbát szenved...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.26. 10:21:08

@GyMasa:

"Magyarországot megfenyegette azzal, hogy a 128-as hegyivadász dandárjuk 3 óra alatt bedarálná a komplett magyar haderöt, és az estére a Balatonba mosná a magyar vért a bakancsukról."

Amiben az a szomorú, hogy a NATO-tagországoktól kapott fegyverek és kiképzés segítségével ehhez ma már csak fél órára lenne szükségük.

Végre nyíltan ki kellene mondani, hogy Ukrajna nem a barátunk, hanem az ellenségünk. És Isten őrizz, hogy valaha EU-tag legyen, mert a gatyánkat is rá fogjuk fizetni egy ellenséges ország támogatására.

arthurthedent 2022.11.26. 14:31:52

@GyMasa: "Azt, valóban nem , csk összemaszatoltad pl, a tankok számával, az állítva, hoyg vannak OSINT szakértök, akik alaposan utánamennek a veszteségeknek, és emiatt te nem vagy hajlandó kétse´gbevonni az ukránok számait a z oroszok által elveszített tankok számát illetöen."

Soha nem mondtam ilyet. Soha nem mondtam, hogy nem vagyok hajlandó kétségbe vonni az ukránok által közölt számokat. Mindenki tudja, hogy a harcoló felek hajlamosak túlbecsülni az általuk okozott veszteséget. Azt sem mondtam, hogy az ukránok az elpusztított tankok vagy páncélozott járművek számát pontosan közölték, azt mondtam, hogy ezeket a számokat független elemzők alaposan ellenőrizték. Azt nem mondtam, hogy az eredmény az, hogy a számok pontosak voltak.

Valójában az a helyzet, hogy elég nagy biztonsággal lehet tudni, hogy az ukránok mennyire becsülték túl a kilőtt tankok számát. Nem nagyon sokkal, de természetesen túlbecsülték. Nem azért, mert eleve hazudni akartak, hanem azért, mert a háborúban nem lehet mindent pontosan tudni és a katonák hajlamosak sikert jelenteni, ha nem tudják pontosan mi történt.

Ne adj a számba olyan kijelentéseket, amiket nem tettem.

arthurthedent 2022.11.26. 14:36:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Végre nyíltan ki kellene mondani, hogy Ukrajna nem a barátunk, hanem az ellenségünk."

Ha az ellenségünk lenne, az oroszok akkor sem lennének a parátaink. Másrészt viszont nem hiszem, hogy ellenségesebbek, mint Románia vagy mondjuk Szlovákia.

"És Isten őrizz, hogy valaha EU-tag legyen, mert a gatyánkat is rá fogjuk fizetni egy ellenséges ország támogatására."

Németország, Franciaország vagy Svédország bármikor elmondhatná ugyanezt Magyarországról. És akkor mi van?

arthurthedent 2022.11.26. 14:37:53

@GyMasa: "Merthogy ezeknek még áttételesen sincs közük a mostani témához..."

Ha valami nem érdekel, nem érdekel. Mi a francért foglalkoznék az ukránokkal, amikor nem érdekelnek. Nem fizetnek érte tudod.

arthurthedent 2022.11.26. 14:40:41

@GyMasa: "Semmit nem fenyeget ebböl az "orosz agresszor". Magyarország NATO ország. Azaz bármilyen orosz támadás esetén elvileg kitörne a 3. vh."

Okés, és nekünk nem okozna problémát a harmadik világháború? Merthogy az oroszok konkrétan ezzel fenyegetnek. Folyamatosan. A legmagasabb szinten. Miért mondod, hogy az orosz agresszor nem fenyeget, amikor egészen konkrétan azt teszik, azaz fenyegetnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.26. 16:05:33

@arthurthedent:

"Ha az ellenségünk lenne, az oroszok akkor sem lennének a parátaink."

Az oroszok konkrétan mit tettek ellenünk? Ne a komcsi vagy korábbi időkről beszélj, hanem a Szu utáni Oroszországról!

És a kémkedésekről se, azt az USA ugyanúgy megteszi. Talán emlékszel, hogy még Merkelt is lehallgatták. Akkor az USA a németek ellensége? Mert ha nem, akkor Oroszország sem az nekünk.

Az oroszok sokkal inkább a barátaink, mint a románok vagy az ukránok. Főleg hogy nincs közös határunk.

"Másrészt viszont nem hiszem, hogy ellenségesebbek, mint Románia vagy mondjuk Szlovákia"

De azok! Pl. Romániában nyoma sincs a magyar nyelvhasználat olyan szintű korlátozásának, mint Ukrajnában - és megint csak a posztszovjet Romániáról beszélek. Persze volt pl. bányászjárás, ez tény, de hol van az már!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.26. 16:09:01

@arthurthedent:

"Németország, Franciaország vagy Svédország bármikor elmondhatná ugyanezt Magyarországról"

Egyik sem tart bennünket ellenséges országnak. Pl. most bővítik a BMW-gyárat. Az ukránok meg betiltják a Mol meg a Richter ottani működését.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.26. 20:28:03

@arthurthedent: amúgy szerinted van okuk az ukránoknak ránk haragudni?
Ha igen, vajon miért is?
Ez a két ruszkiügynök csak nem akarja érteni.
Nem ezért vannak itt.

arthurthedent 2022.11.26. 20:40:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "amúgy szerinted van okuk az ukránoknak ránk haragudni?"

Az emberek az érzelmeiknek megfelelően, felületes információk alapján ítélnek. Azt hallották, hogy a magyarok oroszbarátok. Igaz, vagy nem igaz, mindegy. Aztán ezt meg azt hallják arról, hogy ezt vétózott magyarország meg azzal nem értett egyet. Fele sem igaz, de beleillik az előítéleteikbe.

Szóval van okuk? Biztos, nem adtunk fegyvert, állandóan a szankciók ellen beszélnek a politikusaink. Van annyi okuk, amennyit gondolnak? Nincs, egy csomó féligazság és hazugság terjed a világon a magyar politikáról.

Magyarország sokszor különutas politikát folytat, szembe megy a main stream-mel. Ez veszélyes. A közvélemény könnyen ellened fordulhat. Miért tesszük? Nem világos. Hosszú távon kifizetődik? Még nem tudjuk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.26. 20:53:36

@arthurthedent: Erről beszélek. Az ukránok csak azt látják, hogy vikiék az egyedüliek akik pacsiznak putyinnal.

GyMasa 2022.11.28. 10:56:30

@arthurthedent:
"Azt sem mondtam, hogy az ukránok az elpusztított tankok vagy páncélozott járművek számát pontosan közölték, azt mondtam, hogy ezeket a számokat független elemzők alaposan ellenőrizték. Azt nem mondtam, hogy az eredmény az, hogy a számok pontosak voltak."
AKkor miért mondtad ezt?
Az volt az állítás, hogy az ukrán "becslések" az orosz veszteségekröl teljesen légbölkapottak.
Erre te azt hoztad fel, hoyg az OSINT honlapok ellenörizték, hány tankot löttek ki az ukránok.
Ha ezzel nem azt akartad mondani, hogy az ukrán veszteségbecslések az orosz tankok számát illetöen pontosak, akkor miért mondtad, hiszen semmi köze nincs a vitához, hacsak az nem, hogy utólag fel tudod szalmabábként használni?

"Valójában az a helyzet, hogy elég nagy biztonsággal lehet tudni, hogy az ukránok mennyire becsülték túl a kilőtt tankok számát. Nem nagyon sokkal, de természetesen túlbecsülték."
Megint ezek a légbölkapott számok...
Mit jelent a valóságban az, hogy "Nem nagyon sokkal, de természetesen túlbecsülték."?
Itt egy, szerintem ukrán gyökerü adat:
www.minusrus.com/en
Szerinted ez mennyire valós?
Szerinted mennyire valós, hogy tegnaphoz képest az oroszok elveszítettek 3 tankot és 2360 embert? (szerinted nincs aránytalanság a személyek és az eszközök közötti veszteségek között?)
Szerinted mennyire valós, hogy 260 000 halt vagy sebesült meg? (ami megint több, mint az orosz haderö létszáma. És, most ne gyere az 50-100 000 plusz odavezényelttel, mert akkor jön az, hogy az ukrán sokszoros túleröt nem tudják semennyire kihasználni)
Szerinted mennyira valós a 2908 összesen elveszített tank? (ha jól emlékszem, a háború elején 2800 tankot mondtak a teljes orosz haderönek)

" Nem azért, mert eleve hazudni akartak, hanem azért, mert a háborúban nem lehet mindent pontosan tudni és a katonák hajlamosak sikert jelenteni, ha nem tudják pontosan mi történt."
Jaja, ez lehet igaz.

"Ne adj a számba olyan kijelentéseket, amiket nem tettem."
Akkor fogalmazz világosan, és ne félreérthetöen, és a kérdésre válaszolj, ne tereléssel próbálkozz.

GyMasa 2022.11.28. 10:58:09

@arthurthedent:
"Nem fizetnek érte tudod."
Miért, ezek szerint az ukránok fizettek ezért e cikkért?
Látod, megint nem fogalmazol egyértelmüen...

GyMasa 2022.11.28. 11:05:10

@arthurthedent:
"Okés, és nekünk nem okozna problémát a harmadik világháború? Merthogy az oroszok konkrétan ezzel fenyegetnek."
Mikor?
Erre van linked?
Kifejezetten a "folyamatosan" részre?
AZt ugye tudod, hogy a 3. VH az atomháború lenne.
AZ orosz atomdoktrina 2 esetet említ meg, amikor bevetik az atomot:
- Közvetlen atomtámadás éri az országot (ez egyértelmü)
- Hagyományos eszközökkel egzisztenciális fenyegetés az orosz föld ellen (tehát, ha mondjuk kitörne a 3. VH, és a NATO Moszkva alatt lenne, és esélytelennek látnák a helyzetet.)

Tudod, mi az USA nukleáris doktrinája?
- Kb, az "az ellen- és akkor vetünk be atomot, aki ellen- és amikor csak akarunk"

" Folyamatosan. A legmagasabb szinten. Miért mondod, hogy az orosz agresszor nem fenyeget, amikor egészen konkrétan azt teszik, azaz fenyegetnek."
Mondjuk, erröl már volt szó ezekött is, és akkor sem tudtál olyan linket küldeni, amiben konkrétan benne van Putyin BÁRMELYIK beszéde, ahol az atom bevetésével fenyegetözik, csak egy cikket, amiben van egy link, ami szerint ott van, ahogy mondja, csak éppen az egy másik cikkre mutat, amiben szintén nincs ilyen.
Szóval, már akkor sem tudtad bizonyítani egy esetben sem, hogy ezt állította volna.

GyMasa 2022.11.28. 11:06:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Konkrétan az elmúlt 30 évben sem a szlovákok sem a románok nem fenyegettek meg minkes soha katonailag.
Söt, szerintem velük kifejezetten jó a viszonyunk.

GyMasa 2022.11.28. 11:09:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Te, figyeljél már!
Az Ukrán fenyegetés tavaly nyáron történt, amikor még semmiféle háború nem volt!
Ráadásul, nekem nem világos, hogy mit tehetett orbán, amire egy katonai támadás beöengetésével kell reagálni.
Szerinted az teljesen EU-konform kijelentés volt?

GyMasa 2022.11.28. 11:10:34

@arthurthedent:
Ja, meg a világ népességenek a másik, kb. 70%-a.
Merugye, az megvan, hogy ezt a szankciósdit csak az EU-USA-meg a G7-ek nyomják...

arthurthedent 2022.11.28. 13:57:00

@GyMasa: "Mondjuk, erröl már volt szó ezekött is, és akkor sem tudtál olyan linket küldeni,"

Közismert dolgokról nem fogok neked linkeket gyűjtögetni, nem vagyok a titkárnőd. Kövesd az eseményeket, keress rá magad.

arthurthedent 2022.11.28. 14:12:11

@GyMasa: "Merugye, az megvan, hogy ezt a szankciósdit csak az EU-USA-meg a G7-ek nyomják..."

Meg Ausztrália. Meg Új-Zéland jut az embernek eszébe. Meg akkor már Japán. Meg Svájc. Észak-Korea, a Bahamák, ah, igen, Szingapúr. Most hirtelen így az embernek ezek jutnak eszébe. Meg persze egy csomó cég egy csomó más országokban.

arthurthedent 2022.11.28. 14:13:07

@GyMasa: "Az Ukrán fenyegetés tavaly nyáron történt, amikor még semmiféle háború nem volt!"

Oroszország 2014-ben támadta meg ukrajnát, nem kéne ilyen fontos dolgokról "megfeledkezni". :(

arthurthedent 2022.11.28. 14:24:47

@GyMasa: "AZ orosz atomdoktrina 2 esetet említ meg, amikor bevetik az atomot:"

Ez konkrétan azt jelenti, hogy Putyin szerda 14:00-kor beszédet mond, hogy
1) Az ukránok már az orosz állam létét fenyegetik,
2) különben is, az ukránok vegyifegyvert vetettek be a fronton és,
3) az ukránok valójában gyíkemberek.

Aztán 14:15-kor kiadja a parancsot, hogy három robotrepülőgépre nukleáris fejet rakjanak és menjenek el kijevbe.

Mint tudjuk Putyint nem nagyon szokták érdekelni a törvények, megállapodások, azok rá nem vonatkoznak. A "mongyá valamit" stratégia a kedvence.

GyMasa 2022.11.28. 14:25:09

@arthurthedent:
EZ elég gyenge érv.
Ha te állítasz valamit, azt neked kellene bizonyítani.
Különben nem annyira tünsz értelmes vitapartnernek.

GyMasa 2022.11.28. 14:26:18

@arthurthedent:
Most komolyan?
AZ összes, szankcionáló ország kb a világ népességének 1/3-át adja ki.
A maradék, kb. 2/3 semmilyen formában nem orosz ellenes.
Szóval, itt sem jön ki a matek.

GyMasa 2022.11.28. 14:28:05

@arthurthedent:
"Oroszország 2014-ben támadta meg ukrajnát, nem kéne ilyen fontos dolgokról "megfeledkezni". :("
Mi köze van ennek ahhoz, hogy az Ukránok egyik magasrangú katonai embere nyíltan megfenyegette hosszú hónapokkal a háború elött Magyarországot?
Megint egy teljesen irreleváns "ténnyel" jössz, cáfolni, amit mondunk.

arthurthedent 2022.11.28. 14:45:32

@GyMasa: "Mi köze van ennek ahhoz, hogy az Ukránok egyik magasrangú katonai embere nyíltan megfenyegette hosszú hónapokkal a háború elött Magyarországot?"

Azt mondtad, hogy tavaly nyáron még semmiféle háború nem volt. Ez nem igaz, ehhez van köze.

arthurthedent 2022.11.28. 14:47:03

@GyMasa: "Most komolyan?
AZ összes, szankcionáló ország kb a világ népességének 1/3-át adja ki."

Azt állítottad, hogy csak az "EU-USA, meg a G7-ek szankcionálnak". Ez nem igaz.

arthurthedent 2022.11.28. 14:52:38

@GyMasa: "Ha te állítasz valamit, azt neked kellene bizonyítani."

Jól ismert trollkodási módszer, amikor bizonyítékot követelnek a trollok közismert tényekre, majd nekiállnak elterelni a témát mindenféle komolyan vehetetlen tagadással.

Például azzal, hogy "mert Putyin nem is fenyegetett atomhborúval". De igen, fenyegetett, ő is, meg a sameszai is. Konkrétan Putyin pár hete bejelentette, hogy "készültségbe helyezte az atomcsapást mérő alakulatokat". Ha most előkeresnék erre forást, akkor azzal jönnél, hogy "jajj, a mainstream médiát nem lehet komolyan venni", "hol az orosz eredeti", "ugyan már, nem is szó szerint ezt mondta", "de csak azért mondta mer..."

Amikor példát hoztam arra, hogy nem csak az EU-USA meg a G7-ek vezettek be szankciókat, akkor ahelyett, hogy elfogadtad volna megpróbáltál terelni, kapufatologatással módosítani az eredeti állításod. Felesleges forrásokat hoznom, ha azokat így kezeled.

GyMasa 2022.11.29. 09:36:58

@arthurthedent:
"Azt mondtad, hogy tavaly nyáron még semmiféle háború nem volt. Ez nem igaz, ehhez van köze."
Ez, a mostani háború sehol nem volt.
Nem volt semmiféle szankciós hisztéria, Magyarország addig megszavazta gond nélkül az addigi oroszellenes szankciókat.
Az összes "büne" az volt a magyaroknak, hogy az ukránok magyar kisebbséggel kapcsolatos problémák miatt blokkolta még az ukrán NATO csatlakozás elkezdését is.
Ha emiatt te jogosnak tartod, hogy az ukránok fegyverrel megtámadják Magyarországot, és embereket gyilkoljanak meg, akkor neked nagyon nincs rendben valami a fejedben.
Ha ezt megteszik, akkor semmiben nem különböznek az oroszoktól!
Ugynaolyan semmirekellö aggresszorok lennének.
És te meg ennek tapsikolsz!
Legyünk már öszinték:
Jelenleg Ukrajna a lehetö legtávolabb áll az úgynevezett Európai értékrendtöl! (Kb egy banánköztársaság szintjén áll a korrupciós mutatójuk, a gazdaságuk romokban áll, a kisebbségekkel olyan paraszt módon bánik mai eképzelhetetlen az EU-ban, stb.)
Semmiféle helye nincs az EU-ban, és a jelenlegi helyzete miatt esélye sincs arra, hogy NATO tag legyen, hiszen háborúban áll, és vitatott területi igényei vannak.
Szóval, most komolyan szeretném tudni, hogy ezek fényében komolyan hajölandó lennél elnézni nekik hogy megtámadják a hazád?

GyMasa 2022.11.29. 09:40:23

@arthurthedent:
OKé, igazad van, akkor nem 70% van a szankciók ellen, hanem 68%.
Teljesen lényegi különbség!
AZ a baj, hogy látszik, hogy kezded elveszíteni a talajt magad alól, ha ennyi "érved" marad.
Ugyanis te állítottad, hogy az egész világ az oroszok ellen van*, ami tényszerüen nem igaz!
Erre jössz itt nekem azzal, hogy "dehát nemcsak a G7-ek"
Ebben pont igazad van, csakhogy az alapállításod akkor sem igaz!

GyMasa 2022.11.29. 09:54:09

@arthurthedent:
"Jól ismert trollkodási módszer, amikor bizonyítékot követelnek a trollok közismert tényekre, majd nekiállnak elterelni a témát mindenféle komolyan vehetetlen tagadással."
Nem, ezt hívják úgy, hogy "vita".
Pont az a trollkodás, hogy állítasz valamit, amit én linkekkel megcáfolok, te továbbra is ragaszkodsz az állításodhoz, és közlöd, hogy "keress rá magad, mert ez "TRIVÁLIS".

"Például azzal, hogy "mert Putyin nem is fenyegetett atomhborúval". De igen, fenyegetett, ő is, meg a sameszai is. "
Igen, és erre szeretnék töled egy linekt, ahol hallható, amint kijelenti, hoyg atomháborút fog indítani!
Amit küldtél, abban a cikkben csak azzól volt szó, szuperfeltételes módban, hogy majd atomot fog bevetni.
Volt a cikkben egy link, ami szerint mondja.
Rákattintottam, és abban a cikkben ugyanez volt, de ott már nem volt tovább semmilyen link, sem egy cikkre, sem videora.
Azaz, NEKED NEM sikerült bizonyítani, hogy "folyton arról beszel" illetve az "ö meg a sameszai" részt sem.
ÉN továbbra is várom azt a linket, ahol ezt tudod bizonyítani!
Ha "Ö meg a sameszai" "folyton erröl beszélnek", akkor nyilvánvalóan tele kell legyen a net ezzel az információval, hiszen az elég jól támogatja a nyugati narratívát!
Ha meg nincs ilyen, akkor nekem gyanús, hogy alaposan beszoptad a nyugati propagandát.

"Konkrétan Putyin pár hete bejelentette, hogy "készültségbe helyezte az atomcsapást mérő alakulatokat". "
Ez semmiféle körülmények között nem jelenti azt, hogy be is fogja vetni.
Mert közben volt egy NATO hadgyakorlat is, ahol azt "szimulálták", hogy lebombázzák "preemptive" moszkvát. (Miután Zelenszkij "nem követelt" preeemptív csapást Moszkva ellen)
Mégis, szerinted ezután mit kellett volna Putyinnak tennie???
Várnia, békesen, hogy minden ok nélkül atomot dobjanak Moszkvára?
Vagy össze kellett volna csinálnia magát, és lemondani?

"Ha most előkeresnék erre forást, akkor azzal jönnél, hogy "jajj, a mainstream médiát nem lehet komolyan venni", "hol az orosz eredeti", "ugyan már, nem is szó szerint ezt mondta", "de csak azért mondta mer...""

Igen, ezekkel jönnék, mert engem NEM a hazug média érdekel, hanem a tények.
Ha nem tudod egyértelmü tényekkel alátámasztani az állításaiadat, akkor azok hiteltelenek....

"Amikor példát hoztam arra, hogy nem csak az EU-USA meg a G7-ek vezettek be szankciókat, akkor ahelyett, hogy elfogadtad volna megpróbáltál terelni, kapufatologatással módosítani az eredeti állításod. Felesleges forrásokat hoznom, ha azokat így kezeled."
Igen, akkor nem voltam elég alapos.
De az alapállításodat, miszerint "az egész világ az oroszok ellen van", pontosan, hogy cáfolja, hiszen tényszerüen nem igaz, amit mondtál.
Ezután, azon vitatkozni, hogy a világ 193/195 országaból 10, vagy 50 támogatja az oroszok szankcionálásat, nem változtat azon a tényen, hogy sem számszarüen, sem népesség szerint nem igaz, hogy a "teljes világ támogatja" hiszen még az egyszerü töbségük sincs meg.

arthurthedent 2022.11.29. 10:00:05

@GyMasa: "OKé, igazad van, akkor nem 70% van a szankciók ellen, hanem 68%.
Teljesen lényegi különbség!"

Teljesen mindegy a föld lakosságának hányad része van a szankciók ellen. Te hoztad fel, nem én.

arthurthedent 2022.11.29. 10:02:47

@GyMasa: "De az alapállításodat, miszerint "az egész világ az oroszok ellen van", pontosan, hogy cáfolja, hiszen tényszerüen nem igaz, amit mondtál."

Nem hinném, hogy ilyetmondtam volna.

arthurthedent 2022.11.29. 10:04:03

@GyMasa: "Mégis, szerinted ezután mit kellett volna Putyinnak tennie???"

Putyin kezdte.

arthurthedent 2022.11.29. 10:05:52

@GyMasa: "Igen, és erre szeretnék töled egy linekt, ahol hallható, amint kijelenti, hoyg atomháborút fog indítani!"

Nem azt mondtam, hogy azt mondta, hogy stomháborút fog indítani. Azt mondtam, hogy atomháborúval fenyegetőzik.

arthurthedent 2022.11.29. 10:10:59

@GyMasa: "Ez, a mostani háború sehol nem volt."

Mikor lett vége a 2014-es háborúnak?

arthurthedent 2022.11.29. 10:13:04

@GyMasa: "Nem volt semmiféle szankciós hisztéria, Magyarország addig megszavazta gond nélkül az addigi oroszellenes szankciókat."

És. Oroszország mrgtámadta Ukrajnát, szankciók voltak, ellenállás volt, megszállás volt. Miért mondod, hogy nem volt háború?

arthurthedent 2022.11.29. 10:14:37

@GyMasa: "Ha emiatt te jogosnak tartod, hogy az ukránok fegyverrel megtámadják Magyarországot, és embereket gyilkoljanak meg, akkor neked nagyon nincs rendben valami a fejedben.
Ha ezt megteszik, akkor semmiben nem különböznek az oroszoktól!"

Nem tették meg.

arthurthedent 2022.11.29. 10:17:56

@GyMasa: "Ugynaolyan semmirekellö aggresszorok lennének.
És te meg ennek tapsikolsz!"

Lennének, de nem azok. Nem tapsikoltam.

arthurthedent 2022.11.29. 10:23:55

@GyMasa: "sem számszarüen, sem népesség szerint nem igaz, hogy a "teljes világ támogatja" hiszen még az egyszerü töbségük sincs meg."

Nem mondtam, hogy a teljes világ támogatja. India például azt mondja, hogy ez európa problémája, európa meg nem segített nekik, úgyhogy elmehetnek a fenébe. Észak-Korea meg tapsikol az oroszok agressziójának. Kínát meg nem igazán érdeklin az egész. Mondjuk úgy, hogy az világ azon fele, ami érdekelt a támában elítéli az oroszokat és támogatja a szankciókat. Kivéve néhány országot és vezetőt, például Magyarországot.

GyMasa 2022.11.29. 11:48:23

OKé, részemöl ebböl elég volt.
Nem látom, hogy ebben a témában érdemi elörelépés történt volna, és nem is látom, hoyg ez késöbb megtörténne.
süti beállítások módosítása