wagmg

wagmg

A Gepárd lecke...

2023. november 15. - arthurthedent

Van ez a német gyártmányú légvédelmi akármicsoda, a Gepárd. Ukrajnában komoly szerepet kapott az elmúlt hónapokban és megtanított minket néhány dologra. Igencsak érdekes dolgokra.

Az első, ami nekem nagyon feltűnt, hogy mennyire sci-fi már, amikor egy-két ilyen gepárd éjszaka nekiáll nyomjelzővel gyakorolni. Nagyon komolyan néz ki...

Nyomjelző... tiszta sci-fi

De nem ez a lényeg, a lényeg, hogy mire tanít minket a Gepárd. Mire is?

A Gepárd az 1960-1970-es évek techikája, a németek akkoriban helyezték hadrendbe alacsonyan repülő tárgyak levadászására. Azóta többször modernizálták az elektronikáját, de a lényeg ugyanaz, radarral vezetett automata, de amúgy hagyományos tözérség. Sorozatlövő, gyors, jó nagy lövedékekkel. Laikus nyelven azt mondanánk, hogy valahol a géppuska és az ágyú közt van és nagyot szól. Az első lecke egyszerű, öreg ember nem vén ember. A Gepárd iszonyat eredményes annak ellenére, hogy jó fél évszázados fegyver.

A Gepárd elavult, a német hadsereg már kivonta a hadrendből. Nyugdíjas. Ukrajnában mégis iszonyat eredményes, imádják, nem tudnak betelni velük. A második lecke igencsak fontos. A laikusok sokan, főleg magyarországon nyavajognak, hogy Ukrajna drága, menő fegyvereket kap, talán meg sem érdemlik. A valóság meg ilyen fura, leselejtezett ócskavasból épít magának győzelmet az ukrán sereg. Hát nem fura?

A Gepárdot hónapok óta "gamechanger" fegyverként emlegetik és valóban, az oroszok nagy reménységét az iráni drónokat olyan szinten vadássza le a Gepárd, hogy az alapjában megváltoztatta a helyzetet ukrajnában. Ez a következő lecke. Mindenki gúnyolódik az úgynevezett "csodafegyvereken", hogy tudniillik Hitler milyen hülye volt, "wunderwaffe" a nénikéd, nincsenek olyanok, hogy csodafegyverek. Ja, okés, nincsenek, csak "gamechangerek". Értjük.

A Gepárd egyik titka az olcsóság. A drónok az olcsóságukkal váltak komoly fenyegetéssé. A Gepárd felvette a kesztyűt, nagy tömegben olcsón szedi le a nagy tömegben, olcsón bevetett drónokat. Nagy lecke, a háborúban az ár számít, sokat számít.

A Gepárd két radarral rendelkezik, az egyik 360 fokban keres, ami nagyszerű a drónok ellen, merthogy a drónok akármilyen irányból jöhetnek. A másik radar tűzvezető, alacsonyan érkező célpontok levadászára, ami nagyszerű, mert a drónok alacsonyan jönnek, gyorsan kell reagálni. Nem drónok ellen tervezték mégis kitűnő a drónok ellen. Ez a következő lecke. A fegyverek (katonai zsargonnal "képességek") néha meglepő, kiszámíthatatlan szerepváltáson mennek keresztül és ez a következő lecke. 

A Gepárd jól skálázható. Ha sok drón jön sok Gepárdot kell szétszórni a környéken. A komplex légvédelmi rendszerek túlterheltőek, az egyszerű, primitív autonóm fegyverek nem. Jó lecke, lehet, hogy a nyugatnak nem kellene mindig a komplikált fegyverrendszereket erőltetnie, lehet, hogy az autonóm rendszerek ideje még nem járt le.

Meglepő ugye, hogy a nyugat a német leselejtezett vackok közt nagyszerűen használható eszközt talált egy modern, 21. századi fegyver ellenszereként. Nos, ez a következő lecke. Oroszország a nyugat arzenáljával áll szemben. Szinte kimeríthetetlen eszköztár ellen küzd, bármit is vet be valahonnan előkerül valami vas, amit valakik, valamikor régen pont erre találtak ki. Ez a következő lecke, a sokféleséggel bizony nehéz lesz felvenni a versenyt.

Persze voltak gondok is, pár hónapja megindult a hiszti, hogy nincs elég lőszer a Gepárdokhoz. Merthogy speckó skuló kell beléjük, nem valami különleges, nem valami modern, de speciális, nem szabványos. Azóta lett lőszer, egy német cég (igen, az a német cég, akinek a nevét mára mindenki megtanulta) be is jelentette, hogy ja, ha van lóvé lesz skuló is. Ez megint egy lecke, ez a "meranyugat kifogyalőszerből" egy túllihegett butaság. Néha egy-egy speciális cuccosból hirtelen nincs annyi, amennyi ideális lenne, aztán gyártanak. Nagy ügy.

A Gepárd legénységét eredetileg 18 hónap alatt képezték ki. Az ukrán katonák kaptak egy két hónapos gyorstalpalót és aratnak a drónok közt. Volt olyan legénység, akik egy nap alatt 10 iráni drónt és két orosz cirkálórakétát szedtek le. Ez megint egy lecke. Ja, az "ideális" kiképzés sok idő, harci helyzetben megoldható gyorsabban. Nem kell pánikba esni. A lecke, hogy azok a hírek a "majd hat hónap múlva talán" refrénnel általában túl vannak komplikálva.

Amerika vett 60 Gepárdot Ukrajnának...

És még egy lecke. A magyar politika szeret arról beszélni, hogy "patthelyzet" van, egyik fél sem tud győzni. Az emberek lelki szemei előtt megjelenik az első világháborús állóháború, a lövészárkok, a tömegek, a veszteségek, a reménytelenség, az ismétlődő rohamok őrültsége.

Jó, most is vannak lövészárkok, most is vannak rohamok, vannak veszteségek, de azért a világ megváltozott. A technika, a technológia, az ipari megoldások világát éljük. Megy az adok kapok, újabb és újabb fegyvereket, képességeket vet be mindkét fél. Az egyik szankciók alatt, fokozódó elszigetelségben, a másik a világ modernebbik felével a háta mögött. Nem patthelyzet van, hanem egy nagy orosz kártyás aki lassan kifogy a lapokból és bizony a zsetonokból is.

És ezt a játékot nem az nyeri, akinek előbb elfogynak a lapjai.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr9718259011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.11.16. 07:44:45

"A valóság meg ilyen fura, leselejtezett ócskavasból épít magának győzelmet az ukrán sereg. Hát nem fura?"

Az a fura, hogy a hohol propaganda teljesen elnyomta az összes ítélőképességedet.

arthurthedent 2023.11.16. 15:03:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ezt egész konkrétan a nyugati politikusok emlegetik kitartóan. Pl. hogy nem tudják az ígért határidőre leszállítani azt a bizonyos egymillió akármilyen lőszert."

És akkor mi van? Milyen messzemenő következtetést vonhatunk le abból, hogy egyes nyugati politikusok baromságokat beszélnek?

"A löveg maga a kilövést végző fegyver"

Ja, majd legközelebb háromszor átolvasom mit írok, nehogy ilyen tévedések csússzanak be.

arthurthedent 2023.11.16. 15:05:58

@gigabursch: "Az a fura, hogy a hohol propaganda teljesen elnyomta az összes ítélőképességedet."

Konkrétan soha egy percig sem fogyasztottam semmiféle ukrán anyagot. Konkrétan egyetlen deka bizonyítékot, érvet sem hoztál erre a propganda dologra?

Konkrétan azt, hogy a Gepard hatékony az orosz drónok ellen az orosz sajtóból tudhatjuk.

gigabursch 2023.11.16. 16:06:29

@arthurthedent:
Ahhhh, akkor mégiscsak szabad a sajtó...
De akkor hol a rezsim?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.16. 17:35:10

@arthurthedent:

"Milyen messzemenő következtetést vonhatunk le abból, hogy egyes nyugati politikusok baromságokat beszélnek?"

Egész konkrétan azt, hogy amit a lőszerekről mondanak, az ezúttal a te állításoddal szemben kivételesen nem baromság. Ui. ezt nem saját kútfőből állítják, hanem azoktól vették át, akiknek nálad alaposabb rálátásuk van a lőszerkészletekre és a gyártási kapacitásokra, ezért némi infinitezimális eséllyel nálad jobban ismerik a saját országaik lehetőségeit.

Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy EU-n ill. NATO-n kívüli országoktól vehetnének lőszert, de inkább a saját iparukat támogatjak a vásárlással - még akkor is, ha emiatt szegény Ukrajna a kínok kínját éli át. Hüpp-hüpp-hüpp...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.16. 17:40:40

@arthurthedent:

"Én az elmebetegséggel határos ostobaságra szoktam letenni a voksom."

Akkor most már világos, miért írsz ilyeneket. :D

"Amerre néz az ember azt látja. :-o"

Na ja, amerre csak nézel, mindenki veled szemben halad az autópályán.

Etniez 2023.11.16. 18:54:45

@BOAR: Putyinnak van egy fegyvere, mely nekünk nincs: vágóhídra küldhető népe.
Bakhmutért 60.000 orosz halt meg, most Avdiivka-ért 8 körül járhatnak és csak küldik bele az újabb és újabb embereket.
Ukrajnának még kell tüzérség, vagy előbb-utóbb valahol átömlik majd az orosz emberáradat.
Érdemes volt nagy távolságú rakétákat adni az ukránoknak, mert idén már nem merik terrorizálni az ukrán civileket az erőművek támadásával, tudják, visszakapnák.

arthurthedent 2023.11.16. 20:47:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Na ja, amerre csak nézel, mindenki veled szemben halad az autópályán."

Az ortobaságot nem onnan látom, hogy szembe jönnek, hanem onnan, hogy eszement marhaságokat mondanak. Ilyeneket, hogy "mer az oroszok soha nem támadtak meg senkit" meg "mer az oroszok soha nem veszítettek egyetlen háborút sem" meg "mer a fronton kizárólag az számít, hogy kinek hány katonája van".

Meg olyat, hogy "tudom, hogy nem volt holdraszállás, mert akkor ki filmezte le, ahogy a csávó holdra száll". :D

arthurthedent 2023.11.16. 20:50:46

@Etniez: "Ukrajnának még kell tüzérség, vagy előbb-utóbb valahol átömlik majd az orosz emberáradat."

Ezen én is gondolkodtam, mindig is volt ez az érzésem, de szerintem ettől nem kell tartani. Végölis a háború elején "átömlött" az emberáradat, aztán elég rövid idő után visszaszaladtak.

Nem tudom, talán azért nem tudnak ilyen "áttörést" kihasználni, mert nincs utánpótlásuk, talán azért, mert annyira szervezetlenek, hogy képtelenek eg yilyen esetben seregként viselkedni. Az a gyanúm, ha áttörnének a másik oldalon egyből szét is szaladnának.

Azt hiszem az orosz sereg kohézióját kizárólag az adja, hogy a katonák beszorultak az ukrán sereg és a hátsó büntetőszázadok közé.

arthurthedent 2023.11.16. 20:55:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Egész konkrétan azt, hogy amit a lőszerekről mondanak, az ezúttal a te állításoddal szemben kivételesen nem baromság. Ui. ezt nem saját kútfőből állítják, hanem azoktól vették át, akiknek nálad alaposabb rálátásuk van a lőszerkészletekre és a gyártási kapacitásokra,"

A politikusoknak rálátásuk van? Ráadásul mindegyiknek. Hát ez elég vad kijelentés.

Hónapokig sírtak, hogy jajj, most fogyott el a lőszer meg most van a baj. Aztán nem fogyott el. Jéééé...

"ezért némi infinitezimális eséllyel nálad jobban ismerik a saját országaik lehetőségeit."

A politikusok? Pont azok, akik nyilatkozgatnak? Nem hiszem.

"Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy EU-n ill. NATO-n kívüli országoktól vehetnének lőszert, de inkább a saját iparukat támogatjak a vásárlással - még akkor is, ha emiatt szegény Ukrajna a kínok kínját éli át. Hüpp-hüpp-hüpp..."

Hidd el, amikor kell vesznek. Tudjuk, mert máskor is szoktak venni. Lőszert is, meg mindenféle mást is.

Nyilvánvalóan nem érted európát, ha azt állítod, hogy annyira támogatja a hazai ipart, hogy nem hajlandó máshol gyártatni dolgokat. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.16. 20:55:22

@arthurthedent:

"tudom, hogy nem volt holdraszállás, mert akkor ki filmezte le, ahogy a csávó holdra száll"

Ez éppen asztat bizonyíccsa, hogy vót holdraszállas, hiszen a kamerát kezelő fószer már korábban landolt a Holdon.

arthurthedent 2023.11.16. 20:58:31

@gigabursch: "Ahhhh, akkor mégiscsak szabad a sajtó..."

Nem tudlak követni. Mikor is mondtam én, hogy nem szabad a sajtó? Hol nam szabad?

"De akkor hol a rezsim?"

Okés, mikor is mondtam én, hogy "rezsim"? Miért mondtam volna? A "rezsim" szó csak azt jelenti, hogy "rendszer", bár pejoratív értelemben, egyszerűen csak gúnyolódás ezt a szót használni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.16. 20:59:28

@arthurthedent:

"A politikusok? Pont azok, akik nyilatkozgatnak? Nem hiszem."

"A politikusoknak rálátásuk van?"

Értő olvasás nem megy? Ugorgyj neki mégeccer-kéccer-tísszer!

arthurthedent 2023.11.16. 21:00:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ez éppen asztat bizonyíccsa, hogy vót holdraszállas, hiszen a kamerát kezelő fószer már korábban landolt a Holdon."

Ja, ez nekem is feltűnt. Kellett volna mondani a Norbinak, hogy "hát a filmes stáb már előző héten odamentek, mindig így szoktak, kivettek pár szállodai szobát és mindent előkészítettek". :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.16. 21:01:04

@arthurthedent:

"Mikor is mondtam én, hogy nem szabad a sajtó?"

Olvasd vissza magad, elég csak pár napra.

arthurthedent 2023.11.16. 21:01:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Értő olvasás nem megy? Ugorgyj neki mégeccer-kéccer-tísszer!"

Tökéletesen értettem mit írtál. Ha nem azt írtad, amit mondani akartál, akkor az nem az én bajom.

arthurthedent 2023.11.16. 21:08:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Olvasd vissza magad, elég csak pár napra."

Nem értem, akkor most az a baj, hogy az orosz sajtóra hivatkoztam? Basszus, ez azért elég agyrém. Ha a nyugati sajtóra hivatkozom, akkor az propaganda, liberális, meg minden, ha az ukránra hivatkoznék, akkor az meg pláne propaganda, ha az orosz sajtóra, akkor az a baj, hogy azt nem tartom igazi (szabad) sajtónak? Ha meg senkire sem hivatkozom, akkor meg honnan vettem, ugye.

Nos, elárulom: van egy olyan, hogy "érdekével ellentétes kijelentés". Ha az orosz sajtó az oroszoknak rossz hírt közöl a frontról, akkor nagyobb esély van rá, hogy igaz, mint amikor jó híreket írnak.

De nem mondtam, hogy az orosz sajtó szabad, nem mondtam, hogy feltétlenül elhiszem amit írtak, csak jeleztem, hogy ha egy hír az orosz sajtóból származik és azt mondja rá valaki, hogy "jajj, tipikus ukrán propaganda", akkor a csávó magát hitelteleníti el.

Mi a francért vitáznék egy emberrel, aki az orosz sajtóban megjelent híreket ukrán propagandának nevezi? Akkor egy ilyen embernek mi a fenét lehet mondani, hogy ne rázza le magáról azzal, hogy ukrán propaganda? Egy embert, aki ennyire behülyítette már magát mivel lehet meggyőzni szerinted? :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.16. 21:51:32

@arthurthedent:

A másik lehetőség az, hogy a Holdon állomásozó földönkívüliek vették filmre Armstrongék landolását.

nemecsekerno_007 2023.11.17. 08:46:25

Lehet itt elemezgetni minden létező irányból ezt a háborút, de alapvetően ez egy Éhezők viadala, amit a TV-ben nézünk.

Én úgy vagyok már mindennel mint a régi szovjet viccben Szergej.

Szergej az Ural traktorgyárban dolgozik és lopja haza az alkatrészeket. De bárhogy rakja össze, csak tank jön ki belőle.

Ha összerakom az utóbbi évek eseményeit akkor:

- Migrációs krízis Európában
- Háború a szomszédban
- Európa leválasztva az olcsó orosz nyersanyagokról

Meseország meg a libbantaké.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.17. 10:24:04

@nemecsekerno_007:

"Európa leválasztva az olcsó orosz nyersanyagokról"

Hangsúly az olcsón. Mert továbbra is vesznek orosz energiahordozókat, nem is keveset, csak közvetítőkön keresztül, drágábban.

És még büszkék is rá.

Sorállományú előfelvételis 2023.11.17. 12:03:49

qrvajó poszt. Az illibsik meg visítanak. Zene füleimnek.

nemecsekerno_007 2023.11.17. 13:19:22

@Sorállományú előfelvételis: Te is olyan vak kisfiú vagy akinek eladta az USA a döglött papagájt. És még büszke is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.17. 13:25:34

@arthurthedent:

"Ha az orosz sajtó az oroszoknak rossz hírt közöl a frontról, akkor nagyobb esély van rá, hogy igaz, mint amikor jó híreket írnak."

Ugyanez áll az ukránokra is? Csak azír kérdem, mer' a minap valami Zaluzsnij nevű nímand találta asztat mondani, hogy kva rosszul áll az ukránok szénálya. Amit asztán Vlagyimir Zelenszkij hevesen cáfolt.

Esztet azír is kérdem tőled, mer' míg Zelenszkij politikus, ebből következően baromságokat beszél (esztet te írtad pár kommenttel fejjebb a lószarhiánnyal kapcsolatban), addig Zaluzsnijnak kicsit jobb rálátása van a katonai dolgokra.

Akkó ez mostan hogy is van? Nyugat-Európában a politikusok baromságokat mondanak, míg Ukrajnában a politikus Zelenszkij monygyja meg a tutit, addig az ukrán fegyveres erők főparancsnoka beszél baromságokat?

hvg.hu/vilag/20231106_Zelenszkij_Zaluzsnij_Zsovka_haboru_allohaboru

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.17. 15:20:50

"Zelensky is setting the stage to have Ukrainian General Valerii Zaluzhny arrested and purged. He’s likely to prepare the ground by firing three generals tied to Zaluzhny. (Zaluzhny’s top aide has already died in what’s described as an accident.)"

asiatimes.com/2023/11/cia-boss-heads-for-z-day-in-kyiv-as-ukraine-falters/

Így jár, aki a saját szakmájába vágó kérdésben ellent merészel mondani a mindenhez jobban értő ukrán Führernek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.17. 15:43:04

Meglehet, Zaluzsnijban még van annyi józan ész, hogy nincs nagy kedve vágóhídra küldeni az embereit. Míg Zelenszkij az utolsó előtti ukránig harcol(tat)ni akar. Azért csak az utolsó előttiig, mert önmagát azért meg akarja kímélni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.17. 19:08:11

Lehet bő nyállal nyalni az ukrán segget:

"A kárpátaljai magyar iskolákban ezentúl csak délután 5-től, a tanítási idő lejárta után beszélhetnek magyarul a tanárok és a diákok egymással, szerepel az új rendeletben, amely a magyar orvosoknak is megtiltaná, hogy ezentúl a pácienseikkel magyarul beszéljenek – értesült a Hír TV."

index.hu/kulfold/2023/11/17/ukrajna-karpatalja-nyelvhasznalat-kisebbseg-rendelet/

A függetlenobjektív telex.hu ingerküszöbét eddig nem érte el a hír. Talán azért hallgatja agyon, mert minden rossz hír Ukrajnáról csak orosz propaganda lehet?

gigabursch 2023.11.17. 21:13:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
De az orvos sem beszélhet magyarul.
Ez egy igazi, EU-érett, velejéig korrupt, oligarchákkal tűzdelt maffiaállam valódi arca.
Jót nem tudom nekik kívánni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.17. 22:37:02

@gigabursch:

Képzeld el, milyen hatalmas üzleteket lehet majd kötni egy ilyen korrupt állammal.

Nekem az az érzésem, higy az EU nem mind feddhetetlen vezetőit a háború utáni újjáépítés körüli óriási pénzek is csábítják.

arthurthedent 2023.11.18. 10:34:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Zaluzsnij nevű nímand találta asztat mondani"

Hol, melyik országban mérvedó, hogy mit mondanak a nímandok? Definíció szerint sehol.

"hogy nincs nagy kedve vágóhídra küldeni az embereit"

Ja, sokkal egyszerűbb lenne, ha megadnák magukat, beengednék az oroszokat, akik előbb szépen tarkónlőnék a lakosság egy jelentős részét majd megint rendeznének egy holodomort, hogy az emberek a hullákat ássák ki a temetőből megenni.

Aztán megint teleragaszthatnák Ukrajna utcáit az oroszok plakátokkal, hogy mennyire nem okés, ha egy szülő megeszi a gyerekeit. Aztán Orbán apád megint telekürtölhetné a világot, hogy mennyivel jobban éltek ukrajnában a magyarok az oroszok uralma alatt mint amikor az oroszok bombázták őket messziről.

"hatalmas üzleteket lehet majd kötni egy ilyen korrupt állammal."

Hát a magyar államnál nem sok korruptabb állam van az euban, akkor az most jó üzlet? Amúgy viccesnek vicces, amikor egy magyar acsarkodik, hogy megvédje az EUt a korrupcióval az mindig kacarászásra ingerel.

"Nekem az az érzésem, higy az EU nem mind feddhetetlen vezetőit a háború utáni újjáépítés körüli óriási pénzek is csábítják."

Klasszikus keresztény erkölcs. Ha nem tudsz belekötni abba, amit valaki csinál, akkor köss bele abba, hogy mire gondol. Ez az igazi Jézusi tanítás, a gondolatbűn. :D

gigabursch 2023.11.18. 11:13:47

@arthurthedent:
Azért fájdalmas ám látni, hogy te azért tapsikolsz, hogy mindegy hány hohol fogy, csak fogyjon minél több.

Sőt!
Szánalmas.

Nem tudom milyen szert szedsz, nem tudom mivel etetnek, de a józan észnek teljesen elkezdtél a híjára menni.
Én azért imádkozom érted. Is.

gigabursch 2023.11.18. 11:19:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Látványos, hogy sem Ursula, sem a görög szoci barinőcskéje, sem úgy egyáltalán az egész csürhe korrupciós ügyeiben a nagy csenden kívül semmi kézzelfogható előrelépés nincs. S nem azért mert nincs ügy. Hanem azért, mert ha nem beszélünk róla, akkor nincs.
Hiába: Kéz kezet mos.

Csakhogy van egy régi-régi mondás, miszerint gyilkosok közt cinkos, aki néma.
l látható, hogy ki kinek a cinkosa, s eközben a sárdobálással és a szarmaszatolással hogyan próbál maga körül másokat beszennyezni, csak azért, hogy ő ne tűnjön fel...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 11:46:17

@arthurthedent:

"sokkal egyszerűbb lenne, ha megadnák magukat, beengednék az oroszokat, akik előbb szépen tarkónlőnék a lakosság egy jelentős részét..."

Senki nem várja el Ukrajna kapitulációját. Sokkal egyszerűbb lenne leülni az oroszokkal tárgyalni. Persze nem a Zelenszkij-féle "béketerv" alapján, ami Oroszország kapitulációját követeli, ami nem fog megtörténni. De hát nem Oroszországban hoztak törvényt arról, hogy Zelenszkijjel tilos tárgyalni.

A mostani harcok veszteségeit és várható időtartamát elnézve ez több százezer ember értelmetlen halálát előzné meg mindkét oldalon.

"Hát a magyar államnál nem sok korruptabb állam van az euban"

Lehet. Persze tőlünk nyugatabbra rejtettebben csinálják, de tény, higy ez nem menti a magyarirszági korrupciót.

De a sokkal súlyosabb ukrán korrupciót sem! Ráadásul az ukrán korrupció egy háborútól sújtott ország vérét szívja. Ez persze a szemedben megbocsájtható, mert Ukrajna jó, Orbán meg rossz...

"Klasszikus keresztény erkölcs. Ha nem tudsz belekötni abba, amit valaki csinál, akkor köss bele abba, hogy mire gondol."

A korrupt EU-s vezetők nem csak gondolták a korrupciót. De tény, hogy kimoss/ták őket, mert a mundér becsülete ugye.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 11:50:33

@arthurthedent:

"az igazi Jézusi tanítás, a gondolatbűn"

Kevered az 1984-gyel. Félrenyúltál a könyvespolcon.

A londoni metrón viszont már valóság a nézésbűn. Büntetik is rendesen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 12:37:14

@gigabursch:

"az egész csürhe korrupciós ügyeiben a nagy csenden kívül semmi kézzelfogható előrelépés nincs."

Már hogyne lenne! A főkolompos Eva Kaili ismét szabadlábon, sőt a sitt helyett továbbra is az Európai Parlamentben ül. Miközben a bűnössége felől nincs semmi kétség, még a pasija is ellene vallott.

De ki fogják mosni, mert félnek, hogy ha nem, akkor borítja a bilit.

arthurthedent 2023.11.18. 12:59:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Kevered az 1984-gyel. Félrenyúltál a könyvespolcon."

Olvasd már el egyszer a bibliát ha már annyira rohadt nagy keresztény vagy!

arthurthedent 2023.11.18. 13:00:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Senki nem várja el Ukrajna kapitulációját."

Az oroszok pont ezt várják el. Hazudsz már megint.

arthurthedent 2023.11.18. 13:01:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A mostani harcok veszteségeit és várható időtartamát elnézve ez több százezer ember értelmetlen halálát előzné meg mindkét oldalon."

A holodomor idején cirka 6 millió halt meg. Az oroszoknak ellenállni nem értelmetlen, mert sokkal több lenne a halott, ha megadnák magukat. Az oroszok még a saját katonáik életét is semmibe veszik.

arthurthedent 2023.11.18. 13:02:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A korrupt EU-s vezetők nem csak gondolták a korrupciót. De tény, hogy kimoss/ták őket, mert a mundér becsülete ugye."

Ja, ja, az eus vezetők a korruptak, meg az ukránok. Tudod kik NEM korruptak. A ruszki haverjaid meg a magyar kormány. Azokról valahogy sohe nem említed, hogy korruptak lennének. Annyira vagy elfogult mint ide lacháza b+.

arthurthedent 2023.11.18. 13:04:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ez persze a szemedben megbocsájtható, mert Ukrajna jó, Orbán meg rossz..."

1. Eddig egy kivételével még mindig az Orbánra szavaztam. Mosélj még arról, hogy elfogult vagyok az Orbánnal szembe te zseni!

2. Soha nem mondtam, hogy Ukrajna jó, hogy Ukrajnában nincs korrupció vagy, hogy Ukrajnának megbocsájtható lenne a korrupció. Bár mondjuk ez utóbbi egy baromság, az országok a korrupcióval csak maguknak ártanak, teljesen felesleges büntetni egy országot a korrupcióért.

arthurthedent 2023.11.18. 13:08:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "De hát nem Oroszországban hoztak törvényt arról, hogy Zelenszkijjel tilos tárgyalni."

Dobó is azt mondta az Egri Csillagokban, hogy aki a törökkel tágyal, annak halálbüntetés a sorsa. Nagyon helyes. A ruszkik sem tárgyaltak Hitlerrel, az angolok sem tárgyaltak Hitlerrel, az ukránok sem tárgyalnak Putlerrel.

Te tárgyalnál, persze, de te eladnád a hazádat, az a te dolgod. Dobó felkötött volna, Sztálin tarkón lövetett volna, Churchill falhoz állított volna. Mivel béke van pofázhatsz.

gigabursch 2023.11.18. 13:58:43

@arthurthedent:
Látod?
Okulva az I. Vh-ból a franciák tárgyaltak hitlerrel.
Nem lett szarrá lőve minden.
A két zászlóváltással meg összesen meghalt kb 5000 ember, akire rámondták, hogy kollaborált.

A magyar amikor tárgyalt a törökkel, mindig jött 2-3 évtized nyugi.
Amint az osztrák kitalálta, hogy most aztán vagy így vagy úgy de háború, akkor fogyott a magyar.

Na most pont ez történik a hohollal.
Kívülről nyomják őket hülyeséggel meg annyi erőforrással, hogy belegebedjenek...

Néha nem ártana elmerengeni a történelmi összefüggéseken.

gigabursch 2023.11.18. 14:04:07

@arthurthedent:
A holodomor számainál nagyobb eltérések vannak, mint a szent és sérthetetlen hatmilliónál.
Ott is már csak kb 1,4 miliónál tartanak Finkelsteinék a Tél Avivi egyetemen.
Biztos holokauszttagadók...

Ami még a kérdés igazi magvát illeti:
A holodomor súlypontját az a területrész adta, ami akkor se nem volt az ukrán szszk része, se nem volt ukrán többségű.
Néha nem ártan fellapoznod a térképeket és egymás fölé raknod a rétegeket.

Viszont tény, hogy az Ilyvó térségében a derék banderisták kb egymillió lengyelt, és kb fele ennyi litvánt és beloruszt irtottak ki.
Már akkor is demokratikus normák szerint működtek...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 16:38:31

@arthurthedent:

"az ukránok sem tárgyalnak Putlerrel."

Halnak is rendesen. Még szerencse, hogy te kiszámoltad, hogy még vagy 10 millió meghalhat, mire elfogynak, szóval hajrá!

arthurthedent 2023.11.18. 17:03:37

@gigabursch: "Viszont tény, hogy az Ilyvó térségében a derék banderisták kb egymillió lengyelt, és kb fele ennyi litvánt és beloruszt irtottak ki."

Gyilkosokat mentegetsz régi sérelmeket sorolva jó náci szokás szerint.

arthurthedent 2023.11.18. 17:06:27

@gigabursch: "Látod?
Okulva az I. Vh-ból a franciák tárgyaltak hitlerrel.
Nem lett szarrá lőve minden.
A két zászlóváltással meg összesen meghalt kb 5000 ember, akire rámondták, hogy kollaborált."

A második világháborúban összesen körülbelül 560,000 francia halt meg, százszor annyi, mint amit mondasz. Több francia halt meg mint angol, akik ugye nem adták meg magukat. Szokás szerint megint idesz@rtál egy nagy büdös kulát a beceneved mellé. :(

arthurthedent 2023.11.18. 17:13:24

@gigabursch: "Néha nem ártana elmerengeni a történelmi összefüggéseken."

Pont te hörgöd ezt, mikor egy levegővel kijelented, hogy a holodomorba nem is az ukránok haltak meg, hanem a szegény oroszok. Akkora holokauszttagadó vagy mint Orbán. :(

És mielőtt nyihognál: holokauszttagadónak azt nevezem, amit így emleget a törvény:
„Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, büntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ezt merítette ki Orbán, amikor azt mondta, hogy az Ukrajnai magyarok jobban éltek a szovjet uralom alatt mint az ukránok alatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 17:22:55

@arthurthedent:

A banderista gyilkosokat épp te mentegeted.

A tények téged is csak zavarnak a gondolkodásban. :DDD

arthurthedent 2023.11.18. 17:33:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A banderista gyilkosokat épp te mentegeted."

Hazudsz.

"A tények téged is csak zavarnak a gondolkodásban. :DDD"

Irreleváns, red herring, valóban vannak tények, amik csak megzavarnak amikor egy bizonyos dologról gondolkodsz. Amúgy meg gusztustalan amikor egy nép "bűneit" felhánytorgatva lábujjhegyen járkálsz a másik oldal bűnei mellett. :)

Ha most elkezdenénk felhánytorgatni, hogy az oroszok milyen bűnöket követtek el, akkor nyilván napestig se végeznénk. Pusztán azért kell megemlékeznünk a holodomorról és az oroszok által elkövetett népirtásokról, mert meg akarjuk érteni miért nem adják meg magukat az ukránok.

Mert az remélem megvan neked, hogy MAGATOKAT be tudjátok hülyíteni azzal, hogy az oroszok cselekedeteit tagadjátok, de az ukránok emlélkeznek és rohadtul nem akarják, hogy megismételjék velük amiről ti olyan könnyen megfeledkeztek.

Az ukránok nem azért állnak ellen, mert az usa azt akarja, hogy meghaljanak, hanem azért, mert az ukránok nem akarnak meghalni.

arthurthedent 2023.11.18. 17:37:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A banderista gyilkosokat épp te mentegeted."

Ha a törökök megint eljönnének rabszolgákat szedni, akkor gondolom azt mondanád Orbánnal együtt, hogy adjuk meg magunkat, mert Horthysták, ugye? Az ukránoknak kussba kell menetelni a koncentrációs táborokba meg a tömegsírba, de neked nyilván van, ugye?

Gondolom erre is kitalálsz valamit, hogy amit megkövetelsz az ukránoktól azt rohadtul nem kell megkövetelned magadtól. Mert te más vagy, mert a magyarok mások.

Gondolom abszolút képtelen vagy mások helyzetébe így belegondolni, gondolom képtelen vagy az együttérzésre. A pszichopaták képtelen rá...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 17:43:34

@arthurthedent:

"Ezt merítette ki Orbán, amikor azt mondta, hogy az Ukrajnai magyarok jobban éltek a szovjet uralom alatt mint az ukránok alatt."

Orbán megállapította, hogy a jelenlegi ukrán rendszer a nemzeti kisebbségek számára még a kommunistánál is rosszabb.

Ezzel Orbán nem a kommunista rendszer bűneit kisebbítette, hanem az ukrán rendszer még a komcsizmusénál is súlyosabb bűneire hívta fel a figyelmet.

Nagy különbség.

Azzal, hogy a fasiszta, soviniszta ukrán kisebbségpolitika bűneit kisebbíted, pont te követed el azt a bűncselekményt, amellyel Orbánt vádolod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 17:49:47

@arthurthedent:

"Az ukránoknak kussba kell menetelni a koncentrációs táborokba meg a tömegsírba"

Így igaz, Zelenszkij parancsára pont ezt kell tenniük.

Ami meg a törököt illeti, majdnem úgy volt, ahogy írod. Vagyis nem egészen: a török nem kényszerítette ránk a vallását, a nyelvét, a kultúráját. Ezzel szemben az ukrán pontosan ezt teszi az ottani magyarokkal - jó, a vallást még nem.

arthurthedent 2023.11.18. 17:53:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Orbán megállapította, hogy a jelenlegi ukrán rendszer a nemzeti kisebbségek számára még a kommunistánál is rosszabb."

Nem ezt mondta.

"Ezzel Orbán nem a kommunista rendszer bűneit kisebbítette, hanem az ukrán rendszer még a komcsizmusénál is súlyosabb bűneire hívta fel a figyelmet."

Nemes egyszerűséggel tereli el a figyelmet a kannibalizmusról, a tömeges éhhalálról, a népirtásról. Kisebbítve ezzel a szovjet idők bűneit. Ahogyan az a törvényben meg van írva. Rám vonatkozik, rád is, rá nem. Neki szabad.

"Nagy különbség."

Ha erősen befogod a füled és hangosan skandálod, hogy nemhallom, nemhallom, akkor lehet úgy csinálni, mintha nem hallanád.

"Azzal, hogy a fasiszta, soviniszta ukrán kisebbségpolitika bűneit kisebbíted, pont te követed el azt a bűncselekményt, amellyel Orbánt vádolod."

Semmit sem mondam ezekről a bűnökről. Ne hazudozz, már nagyon unalmas.

arthurthedent 2023.11.18. 18:03:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ami meg a törököt illeti, majdnem úgy volt, ahogy írod. Vagyis nem egészen: a török nem kényszerítette ránk a vallását, a nyelvét, a kultúráját. Ezzel szemben az ukrán pontosan ezt teszi az ottani magyarokkal - jó, a vallást még nem."

Tehát az a bajod, hogy az ukránok a magyarokra erőltetik a nyelvüket meg a kultúrájukat. Rendben. Értjük. És akkor ez feljogosítja az oroszokat arra, hogy rakétákkal lőjék a civileket? Feljogosítja őket arra, hogy összekötözött kezü civileket lőjenek tarkón? Hogy tizenéves gyereklányokat erőszakoljanak meg és utána akasszanak fel?

Ja, nem?

Akkor mi a francnak büdösíted itt a levegőt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 18:55:40

@arthurthedent:

"Semmit sem mondam ezekről a bűnökről. Ne hazudozz, már nagyon unalmas."

Vagyis elhallgattad őket. 10 év fegyház.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 19:03:48

@arthurthedent:

"És akkor ez feljogosítja az oroszokat arra, hogy rakétákkal lőjék a civileket?"

Nem. Az oroszokat az jogosítja fel erre, hogy az ukránok ugyanezt tették és teszik az orosz kisebbséggel is.

A civilek meg akkor halnak neg, amikor az ukránok - tanulván a palesztin terroristaktól, pl. a Hamásztól - civil objektumokba vagy azok közelébe telepítenek fegyvereket és katonákat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 19:09:46

@arthurthedent:

"Akkor mi a francnak büdösíted itt a levegőt?"

Mivel az interneten keresztül nem tudom büdösíteni a levegődet, ezért ha büdösnek érzed azt, akkor ez csak attól a mérhetetlen sok szartól van, ami ömlik a szádból.

Egyébként meg akkor tiltasz ki, amikor csak akarsz, a saját szemétdombodon te vagy az úr.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 19:45:50

Biztos a CIA-elemző is baromságokat beszél:

"Az orosz fegyveres erők hatalmas veszteségeket okoztak az ukrán hadseregnek tavaly február óta. Ezt Larry Johnson volt CIA-elemző jelentette ki.

Elmondása szerint az ukrán katonák egy része úgy gondolja, csoda, hogy mostanáig életben tudtak maradni. Hangsúlyozta, hogy az ukrán parancsnokságnak folyamatosan pótolnia kell az egységeit, amelyek közül egyesek 80 százalékos veszteségeket szenvedtek el.

Johnson úgy véli, hogy Kijev a hatalmas veszteségek miatt nehéz helyzetbe kerülhet. Szerinte Ukrajna végső elkeseredésében drasztikus lépésre szánhatja el magát, és a hadképtelen állampolgárokat is besorozhatja, ugyanakkor az ő számuk is korlátozott, jegyezte meg."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 19:53:56

Egyébként a volt CIA-elemző nagyot téved, mert Ukrajnwnak még hatalmas tartalékai vannak: a gyerekek.

A Hitlerjugend mintájára legvégső esetben Zelenszkij a gyerekejet is kiküldheti a frontra, ahogy Hitler tette végső elkeseredésében. Láttam korabeli filmhíradókat, amelyekben 14-16 éves gyerekek jelentettek Hitlernek a harci "sikereikről".

Konkrétan egyre szó szerint emlékszem, a max. 14 éves gyerekkatona büszkén jelentette Hitlernek, hogy "wir haben uns dem Feind abgesetzt". Ami a náci eufemizmus volt arra, hogy visszavonultak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.18. 20:12:46

Ez azért is megragadt bennem, mert amikor német nyelvészetből a nácizmus nyelvével, nyelvhasználatával foglalkoztunk, akkor ez is a listában volt az Endlösung, Rassenschande és egyebek társaságában, nem feledve a stiláris jellegzetességeket.

arthurthedent 2023.11.18. 23:44:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem. Az oroszokat az jogosítja fel erre, hogy az ukránok ugyanezt tették és teszik az orosz kisebbséggel is."

A bosszúállás nem jogos indok.

arthurthedent 2023.11.18. 23:51:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Elmondása szerint az ukrán katonák egy része úgy gondolja, csoda, hogy mostanáig életben tudtak maradni. "

Nem volt még olyan háború, ahol a katonák ne érezték volna úgy, hogy csoda, hogy életben tudtak maradni.

"Hangsúlyozta, hogy az ukrán parancsnokságnak folyamatosan pótolnia kell az egységeit,"

Nem volt még olyan háború, ahol ne kellett volna folyamatosan pótolni az egységeket.

"amelyek közül egyesek 80 százalékos veszteségeket szenvedtek el."

Egy 10 fős egységből 8 fő 80 százalékos veszteség.

arthurthedent 2023.11.19. 00:00:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Egyébként a volt CIA-elemző nagyot téved, mert Ukrajnwnak még hatalmas tartalékai vannak: a gyerekek."

Semmi okunk azt gondolni, hogy ukrajna már csak gyerekeket tud a frontra küldeni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.19. 08:05:00

@arthurthedent:

"A bosszúállás nem jogos indok."

Vicces vagy. Az oroszoktól elvárod, hogy mindenben a nemzetközi meg f@ßomtuggya milyen jog szerint cselekedjenek, miközben az ukránok ugyanezen jogokat lábbal tiporják. Kettős mércét alkalmazol.

Amúgy pedig az oroszok nem bosszút állnak, hanem megvédik az ukrajnai orosz kisebbséget - pontosabban valahol ez is ott van az indokaik között.

Nem orosz csapatok ágyúzták a Donbaszt és Luhanszkot jó egy évtizeden át, terrorizálva és gyilkolva az orosz kisebbséget. Akkor miért nem háborodtál fel?? Így most elég hiteltelen vagy a mérhetetlen russzofóbiáddal.

A lengyeleket is a russzofóbiájuk fűti, amikor nem hajlandók észrevenni, hogy Ukrajnával kígyót melengetnek a keblükön. Vaknak tettetik magukat, miközben Ukrajnában immáron kultusza van az egymillió lengyelt lemészárló Banderának.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.19. 08:09:56

@arthurthedent:

"Egy 10 fős egységből 8 fő 80 százalékos veszteség."

Egy egyfős egységből meg marad a katona bal lába. Csillogtasd még a matektudásodat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.19. 08:20:41

@arthurthedent:

"Semmi okunk azt gondolni, hogy ukrajna már csak gyerekeket tud a frontra küldeni."

Sokáig Hitler sem gondolta. Oszt a végére gondolta.

Ahogy sokan, including myself, nem gondolták, hogy az ukrán nácizmus a legutóbb a náci Németországban dívott, államilag elrendelt könyvégetésekig durvul. Oszt mégis megtörtént.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.19. 08:52:34

Kisebbségi nyelvhasználat betiltása, kisebbségi oktatas durva korlátozása, államilag elrendelt könyvégetések, politikai pártok betiltása, náci háborús bűnös kultuszanak támogatasa - a zsidókat is vsz. csak azért hagyják békén, mert az ukrán Führer maga is zsidó.

Ez az európai demokrácia szíve. Ez az az Ukrajna, amelynek a mostanra a sok szerhasználattól meglágyult agyú Fukuyama szerint át kellene vennie Magyarország helyét az EU-ban. Ez az az Ukrajna, amelyet az EU idiótái a lehető leggyorsabban taggá akarnak felvenni, mert ojan lyullydenagyjon demokrata.

gigabursch 2023.11.19. 11:57:59

@arthurthedent:
Aha!
A banderisták népirtás jó népirtás, minden más népirtás elítélendő.
(Kivéve a zsidók általi palesztin népirtás?)

gigabursch 2023.11.19. 12:03:54

@arthurthedent:
A török igenis kényzerítette a vallást és a bolgár-szerb rész alig tudott megmaradni, ugyanakkor az albán, bosnyák hírmondó kivétellel mind mohamedán lett.
Akárcsak Timur lenk hódításai kapcsán a krími tatároktol az ujgurokig kellően sok nép.

Az iszlám - függetlenül attól, hogy török vagy indonéz vagy akár AEÁ-beli mindenhol vallásváltásra "tolja rá" a népeket.

gigabursch 2023.11.19. 12:05:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A török elég sokmindent megtett a vallás rákénszerítésért, csak volt elég háttér még, hogy megmeneküljön a kereszténység.

gigabursch 2023.11.19. 12:08:05

@arthurthedent:
Aham.
Ebből mennyi halt meg franciaföldön?

Igen, távol keleten, meg a gyarmatokon, meg az AEÁ baráti tüzeben jó sokan meghaltak.
Csak ahhoz a bajszos bácsinak nem sok hozzátenni valója volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.19. 13:52:11

@gigabursch:

Én konkrétan a magyarságra gondoltam, bennünket nagyon nem akartak áttéríteni az iszlámra. Vagy csak nem tudtak?

gigabursch 2023.11.19. 16:22:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ugyanúgy céljuk volt, mint a szerbeknél vagy a - mai szóval - románoknál.
Az más kérdés, hogy melyiknél hol bicsaklott meg, illetve az, hogy mennyire ment a fellőrlés.
Nálam okosabb és a kérdésben jártasabb emberek egy része azt mondja - és számomra logikus is -, hogy a kőtemplom romjaiiban is templom, az Isten háza, ahová a vihar után mindig vissza lehetett menni.

Nem ok nélkül való volt, hogy idehaza a kőtemplomokat a törökök lerontották, de az igazi kárt az aljadék haoszbúhok tették - echte álkeresztények -, a rombolással, széthordatással, S legvégül a barokk hányással.
Ismerve a magyar templomok építési és működtetési eltéréseit, ez egyáltalán nem csoda.
Nekik minden az ellenükre volt.

arthurthedent 2023.11.19. 16:27:07

@gigabursch: "Igen, távol keleten, meg a gyarmatokon, meg az AEÁ baráti tüzeben jó sokan meghaltak.
Csak ahhoz a bajszos bácsinak nem sok hozzátenni valója volt."

Baromságokat beszélsz.
www.google.com/search?q=how+many+french+died+in+ww2&oq=how+many+french+died+in+ww2&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUqDggAEEUYJxg7GIAEGIoFMg4IABBFGCcYOxiABBiKBTIICAEQABgWGB4yCAgCEAAYFhgeMggIAxAAGBYYHjIICAQQABgWGB4yCAgFEAAYFhgeMggIBhAAGBYYHjIICAcQABgWGB4yCAgIEAAYFhgeMggICRAAGBYYHtIBCDYwMTRqMGo3qAIAsAIA&sourceid=chrome&ie=UTF-8

French Indochina -- 1-1,500,000 halott.
Ne égesd magad, keress rá a neten.

arthurthedent 2023.11.19. 16:29:45

@gigabursch: "Aha!
A banderisták népirtás jó népirtás, minden más népirtás elítélendő.
(Kivéve a zsidók általi palesztin népirtás?)"

Lassan bekellene állítani a gyógyszeredet.

"A török igenis kényzerítette a vallást és a bolgár-szerb rész alig tudott megmaradni"

Nem én írtam, hogy a török nem kényszerítette a vallását. Az elvtársad volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.19. 17:04:00

@arthurthedent:

Kegyelemkettesem volt történelemből.

gigabursch 2023.11.19. 18:27:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Íme:
Amikor a kazár-askenáci csürhe jó semita módjára jól megsemmíti a helyi lakosságot és tömegsírt csinál egy országból:

index.hu/kulfold/2023/11/19/haboru-orosz-ukran-konfliktus-ukrajna-nok-munka/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.20. 10:53:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Kisebbségi nyelvhasználat betiltása, kisebbségi oktatas durva korlátozása, államilag elrendelt könyvégetések, politikai pártok betiltása, náci háborús bűnös kultuszanak támogatasa - a zsidókat is vsz. csak azért hagyják békén, mert az ukrán Führer maga is zsidó."

Mea culpa, kifelejtettem az echte náci Azov "integrálását" a hadseregbe.

És drága Artúr, ne replikázz azzal, hogy szerinted az Azovhoz hasonlók Oroszországban is vannak. Nem Oroszország igyekszik felvetetni magát az EU-ba, Charles Michel sem Oroszországot, hanem a náci Ukrajnát nevezte az "európai demokrácia szívének".

Bár úgy látom, nagyban sunyítasz, mert a könyvégetésekre, pártbetiltásokra és a többire nem tucc mit mondani.

(Tudom, majd Dúró Dórával hozakodsz elő, csakhogy az egyetlen személy akciója volt, míg Ukrajnában állami parancsra semmisítik meg egy nép kultúrkincsét. De hát neked az ukrán népirtás jó népirtás, az ukrán nácizmus jó nácizmus.)

IdomitottFoka 2023.11.20. 13:37:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mégis miért van az a kényszerképzete az összes ruszki párti trollnak h Ukrajnát és az ukránokat mintaállamnak és mintapolgárnak tartjuk? Szeretnénk ha kiporolnák a vöröshadsereg fenekét, putyin torkára forrasztanák a beképzelt dicsőségét, ennyi. A háborút még mindig az oroszok kezdték el 2014-ben és melegítették fel 2022-ben, és a civileket is az oroszok gyilkolják néhány nagyságenddel (tisztában vagyok a nagyságrend fogalmával) nagyobb számban. Bár nem is akartak NATO bázisokat Ukrajnába telepíteni, az oroszok rohantak igazolni h ez nem lett volna hülyeség.

"Tudom, majd Dúró Dórával"
Eh, túrótorta egy lmbt-moszad ügynök, szabóalbert egy amatőr volt hozzá képest. Mellesleg az egyetlen akciót gyorsan törvényesítette a ner, nehogy a mihazánk kisajátíthassa a buzigyűlölet.

@gigabursch: "Amikor a kazár-askenáci csürhe"
Ilyenkor mindig az merül fel bennem, h az ilyesmit irkálóknak mégis mi a franc baja van a nácikkal...

atomic power 1986DucaDuca 2023.11.20. 14:30:44

@IdomitottFoka:

"Szeretnénk ha kiporolnák a vöröshadsereg fenekét, putyin torkára forrasztanák a beképzelt dicsőségét, ennyi."

Nem a Soros Sándor vagy te, aki az ukránokat az utolsó emberig akarja háborúba vinni? 300.000 ukrán harctéri rokkant nem volt még elég? A halottakról nem is beszélve! Nemcsak sötét vagy, mint az ezeregy éjszaka, de egy náci barom is! Az ilyeneket úgy rúgnám fenékbe, hogy a frontig repüljenek!!

uk

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.20. 15:06:40

@atomic power 1986DucaDuca:

"Az ilyeneket úgy rúgnám fenékbe, hogy a frontig repüljenek!!"

Ahol a legjobb helyen lenne ahhoz, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is hitet tegyen a fennkölt elvei mellett.

gigabursch 2023.11.20. 16:02:54

@IdomitottFoka:
Most a tényekkel mi a gond?
Kazárok?
Igen.
Nácik?
Igen.
Emellett aljadék siviniszták, népirtók, kisebbség felszámolók és állításiddal ellentétben ők kezdték meg a polgárháborút a honi hadsereggel a saját kisebbségeik ellen.
(Ezért Nürnbergben elég sok náci lakolt.)

Amúgy meg a hoholfetisiszta trollizmus mögött mindig kibújik a valódi énje az egyéneknek, főleg a kettős mérce, meg a magas lóról pofázva kioktatás kapcsán.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.20. 20:38:29

Basszus, a jelek szerint Putyin egy sor amerikai szakértőt is lefizetett, már amerikai elemzők is az orosz propagandát fújják:

Foreign Affairs: Ukrajna kudarcot vallott a fronton, tűzszünetre van szükség

index.hu/kulfold/2023/11/20/haboru-oroszorszag-ukrajna-ellentamadas-kudarc-siker-nyugat-kommunikacio/

Édes istenem, mi lesz ebből, hovatovább már csak a rendíthetetlen hős Zelenszkij tart ki amellett, hogy még mindig túl sok életerős férfi él Ukrajnában, tovább kell ritkítani őket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.20. 20:44:19

Persze a főbűnös O1G csúti vajda Orbán, az áruló, aki már a kezdetektől tűzszünetről és békéről pofázik, amikor az egész Nyugat háborús lázban ég. Ezzel a békepárti métellyel O1G fertőzi az egész világot! Pfuj!

O1G! O1G! O1G! O1G! O1G! O1G! O1G!

IdomitottFoka 2023.11.21. 06:30:44

@atomic power 1986DucaDuca: az ukránokat az oroszok ölik Ukrajnában. Talán nekik kéne abba hagyni, nem?

IdomitottFoka 2023.11.21. 06:39:04

@gigabursch: aszondja "hoholfetisiszta"? És még az ukránok a sovénnácik. Még mindig nem látszik a különbség, azon kívül persze h az ukránok megszállók ellen kardoznak, te meg csak a múlt démonaival.

gigabursch 2023.11.21. 07:28:22

@IdomitottFoka:

Múltban?

A jelen, csillagom, a jelen!
Átlátszó a szóterelés és a hazudozás.

A hohóliai belső népirtásban, amit a kb két évszázada elkezdett és idővel megcsinált ukrán nemzetszerűség közel 100%-os kazár vezetése bonyolít ma le a helyi kisebbségek ellen indult, tele merő sovinizmussal, amire ez a csinált nemzet vevő volt, azonban mára épp ezt a soviniszta csürhét számoltatja fel húsdarálóban a deréknek nem nevezhető hohóliai kaganátus.
Az eszközök: halál, nyomorítás és elhajtás.
(Nagyjából ugyanez a műsor megy a Szentföldön is, ahol a bemondott és sosem bemutatott (mert pont annyira dokumentált, mint a bucsai "mészárlás"), állítólagos kb 40 zsidó csecsemővel szemben eddig palesztin gyerekből a 0-6 éves korosztályból tényszerűen több mint száz halott. Annyi itt a különbség, hogy rokonok.)
A semita csürhe semmít meg egy hatalmas halom embert.
Teljesen jól definiált, náci módszerekkel (agymosás, fanatizálás, frontra hajtás, statárium, büntetőtábor, kényszersorozás, kollaborálás, stb)

Az egy dolog, hogy ezt részben az oroszokkal oldatja meg, de pont olyan álságos az érvelés, hogy az oroszok a gyilkosok, mint a megkövezéskor "a kő a gyilkos, nem az aki eldobta".

Most hogy tisztán látszik a folyamat, bár sokan próbálják propaganda módszerekkel tolni az agymosást, fel lehet tenni a kérdést: Cui prodest?!
Na?! Erre kéne tudni válaszolni.

S emellett:
Aki ezt a náci csürhét méltatja, befizetett helyet talál magának a vádlottak padján az égi Nürnbergben. Csak épp Szent Mihály nem fog szarakodni, s mivel olyan a viselkedés, így Szűz Mária köpönyege sem fog rájuk borulni.
Csak addig itt a normális embernek túl kell élni a poklot.

Visszatérve a múltra:
Két út van
1) Tanulni belőle és javítani
2) A múltat végképp eltörölni (semmíteni)
A hozzászólásai alapján nem nehéz megállapítani, hogy melyik út a tiéd.

Azonban:
Aki nem ismeri fel a JaViT-ban és SeM-ben a megfelelő kultúrtörténeti és emberiségtörténeti alapokat, az vagy tanulatlan vagy menthetetlen.
Aki viszont ezen felismerést követően sem javítani akar, hanem a semmítést választja és azt védi, az lehet még jó zsidó vagy arab, de jó _ember_ már nehezen.

IdomitottFoka 2023.11.21. 08:26:00

@gigabursch: Nemrég történt, h az amcsik által felfegyverzett, számosságát nézve túlerőben lévő sereg két hét alatt elesett a tálibokkal szemben. Vagyis ha az ukránok nem akarnának harcolni azért h ne legyenek orosz befolyási övezet, akkor már orosz befolyási övezet lennének. Az h ez a céljuk egybeesik más nagypolitikai szereplő érdekeivel illetve a fejedben létező cionbölcsek gonosz terveivel, hát, ez van.

" az égi Nürnbergben"

Ehhehehe, egy ateistát a szentekkel fenyegetni? Ezt hanyagold.

"Nagyjából ugyanez a műsor megy a Szentföldön is"

A lófaszt, az egy majd' évszázados gordiuszi csomó (egy zsebkendőnyi földdarabra szóló kizárólagos birtokkövetelés), ez meg csak a szimpla orosz birodalmi álom elfuserált kísérlete.

gigabursch 2023.11.21. 08:57:19

@IdomitottFoka:
A kedvenc ukijaidat harcolTATják azok, akik már rég kivásároltak alóluk mindent.

IdomitottFoka 2023.11.21. 10:03:49

@gigabursch: "A kedvenc ukijaidat"
milyen kedvenc?
"harcolTATják azok"
ezt már tisztáztuk, ha nem akarnának harcolni, nem harcolnának, lásd az afgánokat.
" akik már rég kivásároltak alóluk mindent"
ez egyrészt irreleváns, másrészt az ukrán népnek addig is alig volt vmije, csak addig az oroszok és a kollaboránsaik forgatták ki őket abból a kevésből is.

gigabursch 2023.11.21. 10:07:52

@IdomitottFoka:
"Ezt már tisztáztuk"

Nem, nem tisztáztuk. terelsz, mellébeszélsz, féligazságot és hibás példát mondasz.

Másrészt meg pont, hogy releváns sz, hogy kivásárolták alóluk a termőföldet és az ásványi vagyont.

Persze, ha a tények nem zavarnak - eddig se zavartak - , akkor úgyis majd jön egy dagályos mellébeszéléscunami.

IdomitottFoka 2023.11.21. 10:57:45

@gigabursch: Igaz nem tisztáztuk, elmondtam az érvemet amit nem cáfoltál, de azért ignoráltad.
Igen amcsi-ukrán vegyesvállalatokhoz kerültek földek meg koncessziók, ahogy wagner cégekhez kerültek Fekete-Afrikában, ez a szegény országok keresztje. De ettől még irreleváns mert nem emiatt támadtak az oroszok, nem emiatt védekeznek az ukránok. És nem is ezért tart még mindig, hiszen ezeknek a vállalatoknak a háború nem kedvez, nekik akár a jelenlegi helyzet befagyasztása is jó lenne.

gigabursch 2023.11.21. 11:34:40

@IdomitottFoka:
Érvnek kevés az, ami süketelés.

A támadás mögé letehetsz ezer valós vagy annak tűnő okot, akárcsak ugyanennyi konteót is.
A belső népirtás mellé is.

Ebből a szempontból a az idecitált Fekete-Afrika irreleváns.

IdomitottFoka 2023.11.21. 13:49:40

@gigabursch: az állítás az volt h ha az ukránok nem akarnának eleve harcolni, akkor már végük lenne, lásd az afgán példát. erre jösz a támadás okával. ki süketel?

amúgy melyik támadás? a 22-es vagy a 14-es?

gigabursch 2023.11.21. 20:08:17

@IdomitottFoka:
Tudod mit?
Rád bízom, hogy elolvasd és értelmezd.

IdomitottFoka 2023.11.22. 09:26:48

@gigabursch: az állítás az volt h ha az ukránok nem akarnának eleve harcolni, akkor már végük lenne, lásd az afgán példát. erre jösz a támadás okával. ki süketel?

gigabursch 2023.11.22. 11:56:25

@IdomitottFoka:
Figyi, van az a szint, ahol ha már nem megy a szövegértelmezés, akkor kár közdeni.
Akarata ellenére senkivel se lehet jót tenni.

Nyugodtan kötekedj, rád hagyom, legyen a te hited szerint!
Bár az neked nincs, úgyhogy ebben az esetben is csak én vagyok megengedő, mert engem így neveltek.
További jó erőlködést!

IdomitottFoka 2023.11.22. 13:35:12

@gigabursch: sejtettem, h elszaladsz, szőrrobin.

fkv.119 2024.01.14. 02:59:39

Hát igen, ma már nem F-35-ösök ellen kell védekezni, hanem repülő kályhacsövek és DJI drónok ellen. Oda kár milliárdos rakettákat lövöldözni, mert akkor sima ki bírja tovább anyagiakkal harcban alulmaradunk. Ilyen filléres cuccok kellenek ma már. Persze a régi komoly cuccokat se kell leépíteni, ha esetleg mégis fel akarna szállni valaki repcsivel.
süti beállítások módosítása