wagmg

wagmg

Ukrajnába ment milliárdok

2022. december 17. - arthurthedent

Olvasom a cikket, hogy a "nyugat" eddig mintegy 100 milliárd dollárnyi segítséget nyújtott Ukrajna számára. A ki nem mondott állítás az, hogy ezt a nyugat nem bírja, nem akarja sokáig folytatni, sokba fog ez kerülni, nem lesz ez így jó.

Amolyan orosz propaganda szagot érezni a levegőben, "ugyan már, hagyjuk, hogy az oroszok elfoglalják akit akarnak, nincs értelme ennyi pénzt elverni a segítségnyújtásra". Ne velünk fizettessék már meg, ahogy azt a  magyar kormány is szereti hangoztatni.

A probléma csak az ezzel, hogy ostobaság. Butaság. 

Az orosz jegybank külföldön tartott és ott lefoglalt tartalékai mintegy 600 milliárd dollárra rúgnak (más források szerint 300, hadd ne nyomozgassam). Ez háromszorosa/hatszorosa az ukrajnának eddig nyújtott segítségnek, ha elfogadjuk a cikk számait. Egyes becslések szerint az orosz milliárdosok mintegy 800 milliárd dollárt tartanak külföldön, aminek egy tetemes részét már le is foglalták különféle országokban.

A brit hatóságok azt mondják eddig mintegy 250 milliárd dollárnyi bankbetétet fagyasztottak be, az USA ennél egy kicsit többet. Még Svájc is lefoglalt vagy 11 milliárd dollárnyi orosz vagyont...

Akárhogyan is számolgat az ember az ukrajnának eddig köldött segítség legalább 5-10-szerese van lefoglalva a segítséget nyújtó országokban az orosz vagyonokból. Legalább!

Magyarország esetében is 10 milliárd forintos nagyságrendben beszélnek az ukrajnának nyújtott segítségről, miközben 350 milliárd forint értékben foglaltunk le orosz vagyonokat. Itt is cirka 10-szer, 20-szor, 30-szor annyi vagyont foglaltunk le az oroszoktól, mint amennyi segítséget az ukránoknak nyújtottunk.

Szerintem akár abba lehet hagyni a nyavajgást! Senki sem hiszi el, hogy a nyugat vissza fogja adni a pénzt az oroszoknak és inkább a saját zsebéből fogja az ukránokat támogatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr4118004254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2022.12.18. 05:40:51

Helyesen az oroszokkal fogjuk kifizettetni a háborút és az újjáépítést is.

gigabursch 2022.12.18. 20:38:00

Napi 160 tonna üzemanyagot küld(?) a magyar kormány(?) a MOL#on keresztül a hoholoknak.
1) minekl?
2) milyen felhatalmazással?

Mindemellett:
A világ legkorruptabb államába pénzt küldeni amellett, hogy baromság, csak olaj a tűzre.
Vagy csak gyilkosok cinkosait látjuk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.12.19. 18:56:08

@gigabursch: a hoholoknál a parlamenti képviselők a válság idején elmondtak a fél fizetésükről.
Na jó persze akkor nálunk a csúnya Gyurcsány Bajnai korszak volt.
Nyilván ha Fidesz lett volna ők is megtették vol a ugyanezt.
Hiszen ők nem csinálnának olyat, hogy válság idején emeljék a saját fizetésüket....
Oh wait...!

bordon 2022.12.22. 05:18:51

@Etniez: Az amerikai és brit agresszorol meg csak kihátráltak Vietnamból, Irakból, Afganisztánból, Líbiából, Szíriából és hatrahagyták a romokat, legyilkolt emberek millióit. Vajon mikor hurcolják Blairt, Busht, Obamát, a démoni Clinton házasárt?

Kis olvasnivaló, mert van amerikai politikus, aki kimondja, hogy egyszerűen az amerikai érdkekek brutális érvényesítéséről szól.
index.hu/gazdasag/2022/12/21/amerika-szenator-mcconnell-ukrajna-tamogatas-usa-oroszorszag-zelenszkij/

gigabursch 2022.12.22. 08:00:03

@bordon:
Az AEÁ gyarmatosít, .selé és csapata hazaárul, a hoholok beledöglenek, az Ollyópaji Jujjdejó tönkremegy, a bankár kaszt a tenyerét dörzsöli, az orránál vezetett tömeg meg tapsikol...

Hurrá. :-(
Q. Jó ez így...

GyMasa 2022.12.22. 13:12:51

Nem a pénz a probléma, hanem, hogy nagyon úgy tűnik, hogy nem nagyon van már mit (mármint fegyvert és lőszert) küldeni...
Az USA is csak egyre kevesebbet, és szarabbat tud küldeni.
Itt van pl. a Ptriot rendszer:
- Küldenek 1 db, 8 kilövőegységes rendszert (kilövőnként 4/16 rakétával). Ez kb. még Kijev mevédésére sem lenne elegendő, nem hogy egész Ukrajnára.
- Egy Patriot rendszer bár mobilnak mondják azt egy óra összeszerelni. Azaz amint fel lett állítva a rendszer, azt nem lehet max fél óra alatt összepakolni, és odébbállni vele. Emiatt rettentően könnyű éesz az oroszoknak kilőni az egész rendszert.

- A Raytheon évente (!!!) gyárt 250 db rakétát a rendszerhez, ami nagyjából 2-3 nap alatt elfogyna Ukrajnában. (Tervben van a gyártás "felfuttatása évi (!!!) 500 darabra, ami 2018 óta tart, és 2024-re ígérik, hogy befejeződik. A további növelés egy új komplett gyártelepet igáényelne, mai ugye legalább 5-10 év lenne innetől)
(1981 óta áll hadrendben, ami 41 év, tehát az elvi felső határa az eddig legyártott rakétáknak valahol 10 000 környékén van.)
- Nem tudni mennyi a már legyártott és raktáron lévő rakéták mennyisége, de nem lehet túl sok, hiszen Jemeniek mér az amatőr rakétáikkal kimerítették Szaúd Arábia készleteit, és az USA a NATO raktáraiból gereblyézi össze azokat a rakétákat, amiket ELAD nekik.
- AZ USA soha nem is erőltette különösebben a komoly légvédelem kialakítását, hiszen semelyik eddig háborújukban nem volt rá szükségük! Az USA stratégiaája az ellenség légvédelmének a kiiktatása után a maradék katonai potenciál porig bombázása (teljesen figyelmen kívül hagyva a civil áldozatok számát) Majd, amikor már 90%-ban biztosak a dolgukban, akkor bevonulás a területre szárazföldi egységekkel.

Tehát, összegezve:
A Patriot rendszer egy kiváló légévédelmi egység, viszont a jelen formában és a rendelkezésre állő erőforrásokkal szinte biztos, hogy nem fog egy hétnél tovább életben maradni Ukrajnában, ha egyáltalán eljut a frontra...

gigabursch 2022.12.22. 13:35:28

@GyMasa:
Ööö, lehet hogy szanálni akarják a hadrendből?
Drága, műszakilag problémás, a biztonságos tárolása gond, stb?
Végülis a csúcskorszaka három évtizede volt...

GyMasa 2022.12.22. 14:20:26

@gigabursch:
Nem, szerintem ez amolyan tipikus Mátyás királyos "ajándék"...
Adnak is, meg nem is...
AZ USA mondhatja, hogy "odaadtuk ezt a remek rendszert a díszdemokrácia Ukrajnának!
Az Ukránok mondhatják, hogy "Ezt is elértük, a teljes világ mögöttünk áll!"
Az oroszoknak kb 5 percébe kerül felrobbantani az egészet, ha egyáltalán foglalkozni fognak vele, mivel az egy egység az semennyire nem fog beleszólni a dolgok alakulásába.
Ha az USA ténylegesen is segíteni akarna, akkor jobb lenne összegereblyéznie rakétákat az Sz300-as rendszerhet, amit az Ukránok használnak. Ugyanis, ha azok elfogynak, akkor tényleg bajban lesz Ukrajna, hszen akkor az oroszok teljes légifölénnyel fognak rendelkezni, és szabadon bombázhatnak bármit Ukrajna teljes területén, illetve teljes légitámogatást tudnak biztosítani a földi egységeknek.
Ami egyben azt is jelenti, hogy már nem is kell nekik a drága rakétákra és robotrepülőgépekre támaszkodniuk.

arthurthedent 2022.12.22. 14:27:29

@GyMasa: "Nem a pénz a probléma, hanem, hogy nagyon úgy tűnik, hogy nem nagyon van már mit (mármint fegyvert és lőszert) küldeni...
Az USA is csak egyre kevesebbet, és szarabbat tud küldeni."

Neked fogalmad sincs még csak nagyságrendnyileg sem, hogy az usának mennyi fegyvere van. Megint olvastál valami buta magyar cikket és nem sikerült értelmeznek. :D

arthurthedent 2022.12.22. 14:33:22

@GyMasa: "A Patriot rendszer egy kiváló légévédelmi egység, viszont a jelen formában és a rendelkezésre állő erőforrásokkal szinte biztos, hogy nem fog egy hétnél tovább életben maradni Ukrajnában, ha egyáltalán eljut a frontra..."

Mesélj arról mennyire használhatatlanok voltak eddig a küldött fegyverek. Az oroszok a 16 HIMARSból is kilüttek vagy 50-et, ugye? Volt olyan, amit a negyedik emeleten. Aztán mégis letizedelte az oroszokat a himars, hogy-hogynem.

Tudod az amerikaiaknak hány himars kilövőjárművük van? 400 bazzeg. És csak a legkisebb rakétából küldtek eddig. Meélj még mennyire fogynak ki a fegyverekből! :D

arthurthedent 2022.12.22. 14:43:47

@GyMasa: "AZ USA soha nem is erőltette különösebben a komoly légvédelem kialakítását, hiszen semelyik eddig háborújukban nem volt rá szükségük!"

"A 2018 International Institute for Strategic Studies report found those battalions operate 50 batteries, which have more than 1,200 missile interceptors."

Hatvanezer rakétát tudnak indítani. Ja, nyilván soha nem volt légvédelmük, hogy lett volna? :D

arthurthedent 2022.12.22. 14:47:47

@GyMasa: "Küldenek 1 db, 8 kilövőegységes rendszert (kilövőnként 4/16 rakétával). Ez kb. még Kijev mevédésére sem lenne elegendő, nem hogy egész Ukrajnára."

Nem azt mondták, hogy csak egy rendszert küldenek, azt mondták, hogy most küldenek először Patriot rendszert.

GyMasa 2022.12.22. 15:36:00

@arthurthedent:
"Neked fogalmad sincs még csak nagyságrendnyileg sem, hogy az usának mennyi fegyvere van."
Nem azt mondtam, hogy mennyi fegyverük van, te nagyon te, hanem, hogy mennyit küldenek...
Itt van egy amerikai volt marine blogja. Ö kielemezi midnegyik kongresszusi határozatot, amiben fegyverek küldédéről van szó:
www.youtube.com/@TheNewAtlas/videos
Itt van a legutolsó videoja a legutolsó csomagról:
www.youtube.com/watch?v=_LTR8aTUPME
És, ő NEM az általatok orosz propagandának minősített hírforrásokból dolgozik, hanem az kongresszus határozataiból.
Nyugodtan nézd meg a többi videoit is.
Direkt csakis USA illetve nyugati hírforrások cikkeit elemzi, tehét ha rá is rá akarod húzni az "orosz propagandaanyagokat tud csaj szajkózni" mantrát, akkor nagyon melléütöttél.
És, nyilván, volt tengerészgyalogosként sem a hadászatról, sem az USA hadseregének a szerkezetésről sincs neki semmi fogalma...

"Megint olvastál valami buta magyar cikket és nem sikerült értelmeznek. :D "
Nem, de látom, megint lapot húzol 19-re éppen.

GyMasa 2022.12.22. 15:46:53

@arthurthedent:
"Nem azt mondták, hogy csak egy rendszert küldenek, azt mondták, hogy most küldenek először Patriot rendszert. "
Íme az előbbi Youtuber vidoeja az esetről.
www.youtube.com/watch?v=4LCXKve29wg
Ebben még arról is szó van, hogy legalább fél évbe telik kiképezni a személyzetet a kezelésre.
Kérdés, hogyha azonnal elküldik a rendszert, akkor ki fogja azt kezelni, amíg lesznek kiképzett Ukrán katonák?

Itt van a wikipédia oldal:
en.wikipedia.org/wiki/MIM-104_Patriot
Eszerint az USA-nak 1106 db kilövője van.
Szerinted mennyit fognak elküldeni?
És, meddig lesz működőképes, ha eddig ÖSSZESEN 10 000 rakétát gyártottak 41 év alatt, ami kb mostanáig tartott volna a 10 hónapos konfliktus alatt?

És, ebben a vidoeban benne van az is, hogy a Szaódiak már kifogytak a rakétákból, holott nekik a Jemeni háborúban gyakorlatilag partizánokkal harcolnak, nem az oroszokkal.

fkv.119 2022.12.22. 20:40:58

@Etniez: Úgy kell azt, különben is jönnek még nekünk a muszkák a háborús "jóvátételért" egy rakás pénzzel, +70 év kamatával!

fkv.119 2022.12.22. 20:42:18

@gigabursch: Segítséget mondjuk én nem küldenék az ukránoknak addig amíg vissza nem vonják a nyelvtörvényüket, és le nem állítják a magyarellenes pogromokat. Utána tárgyalhatunk. De ha más küld, akkor hajrá.

fkv.119 2022.12.22. 20:43:49

@bordon: Kész szerencse hogy a muszka agresszorok sose jártak Afganisztánban meg Szíriában... Nekik persze lehet? A faszomat bekapni is lehet.

fkv.119 2022.12.22. 20:44:51

@gigabursch: Legközelebb ne igyál gyógyszerre!

fkv.119 2022.12.22. 20:45:46

@gigabursch: Molnár F. Árpád is "szakért" benne?
süti beállítások módosítása