wagmg

wagmg

Kijev és a piszkos bomba

2022. november 09. - arthurthedent

Megint hangos a sajtó, tele vele az Internet, lehet, hogy Kijev piszkos bombát készül bevetni. Lehet... lehetséges. Na, azért ez is elég nagy butaság ám!

Először is, mi a fene az, amikor a sajtó azt írja, hogy "lehet"? Mit jelent? Mit értenek alatta? Hogyan kell ezt értenünk? 

A válasz egyszerű: semmit sem jelent. Amikor a sajtó szeretne leírni valamit, mert úgy gondolja, hogy növeli az olvasottságot, de az ég világon semmi bizonyítéka nincs, akkor azt írják, hogy "lehet". Abszolút nem akarnak a hír mögé állni, abszolút nem akarják leégetni magukat, a világon nincs szavahihető ember, aki a nevét adná hozzá, tehát "lehet"... esetleg "lehetséges".

Lehetséges, hogy az elmúlt tíz percben idegen lényeg érkeztek a földre és már 6 indiai várost elpusztítottak? Lehet, lehet, hogy a csodába ne lehetne? Lehet, hogy majd egy óra múlva jön ki a szemünk, mint a csigának, ahogy a híreket olvassuk.

Lehet, hogy a napunk három perce eltűnt és a nagy sötétség fénysebességgel rohan felénk, hogy kipusztítsa a földi életet? Ó, lehet, pár perc múlva kiderül, nemdebár?

Lehetséges, hogy az egész világegyetemet múlt szerdán teremtette valami nagyhatalmú lény, gondosan ügyelve, hogy megteremtse az emlékeinket is, amik elhihetetik velünk a múltat? Ó, lehet, lehetséges, sőt, ha így van soha nem fogjuk megtudni.

A valóság az, hogy az oroszok emlegetni kezdték ezt a piszkos bomba vádat hónapokkal ezelőtt. Viszont az oroszok azt is mondták, hogy az ukránok csak az oroszokra hatásos biológiai fegyvert fejlesztenek. Ez például akkora képtelenség, hogy a "Fringe" című sorozat egyik epizódja pont ilyet ír le. A telepátia, a telekinézis, az teleportáció meg a jövőbelátás, meg a csoda tudja mi mellett. Jó kis sorozat, érdemes megnézni, de könyörgöm, már a sorozat címe is a "fringe science" (spekulatív, sokszor már cáfolt elképzeléseken alapuló tudományfilozófia) kifejezésből ered.

A valóság az, hogy az ukránok nem eszkalálnak. Nem is eszkaláltak, nem is próbáltak eszkalálni, nem is áll érdekükben eszkalálni, sőt gondosan óvakodnak attól, hogy eszkaláljanak. Ha pedig a jövőben úgy döntenek, hogy eszkalálnak, akkor ezernyi eszközük van rá, ami a vegyifegyvernél vagy a nukleáris fegyvereknél ezerszer szerencsésebb.

 

Ukrajna léte a nyugat jószándékán múlik. Abban a pillanatban, hogy ukrajna vegyifegyvert vagy piszkos bombát vetne be elveszítené a nyugat jóindulatát, vége lenne a dalnak. Ezt oroszország azonnal tudná és pár hét vagy hónap alatt felőrölné az ukrán ellenállást, megszűnne Ukrajna. Ahogy van vége lenne.

Ráadásul mit is nyerne egy ilyen piszkos bombával Ukrajna? Hazamennének az oroszok? Nyilván nem, sőt, Putyin támogatottsága még növekedne, az orosz mozgósítás támogatottsága növekedne, az ukrán esélyek meg drasztikusan romlanának.

Normális ember nem gondolhatja, hogy semmi haszon reményében ilyen iszonyatos kockázatot bárki felvállalna. Mert meg lehet próbálni eltitkolni, de könyörgöm, hány embernek kellene róla tudnia? Mekkora a kockázat, hogy kiderül? Hogy a csodába gondolhatja bárki komolyan, hogy Kijev piszkos bombát vet be?

 

P.S.: Vegyük észre, hogy nem aláztam meg az olvasókat azzal, hogy elmagyarázom mi a csoda az a piszkos bomba. Mindenki tudja.

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr5317974044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.11.09. 12:34:23

Tessék mondani, nyugat vagyunk már?
Csak mert akkor ukrajna rajtam ne múljon.

Amúgy a piszkos bomba híre mögött szokás szerint a brit tudósok vannak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.09. 19:18:50

Ukrajna egy false flag piszkos bombás akcióval sokat nyerne.

arthurthedent 2022.11.09. 19:35:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mit? Segítenék őket fegyverekkel? Már most is azt teszik. Katonával? Azt biztos nem kapnának. Mégis mit nyerne szerinted?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.09. 19:49:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az a bomba létezik. Személyesen Gyurcsány Zelenszkij Brüsszel Soros rakta össze te fasz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.09. 20:27:02

@arthurthedent: Á, hagyd! Azt hitték vérszegény, dehát hülye szegény!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.09. 20:41:29

Piszkos bomba nem lesz, csak a Zöld Piszok van még Kijevben.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.11.09. 21:00:20

"Abban a pillanatban, hogy ukrajna vegyifegyvert vagy piszkos bombát vetne be elveszítené a nyugat jóindulatát, vége lenne a dalnak."

Ez túlzó naivitás. A nyugati nagyhatalmak ennyitől nem mondanának le a háború gyaníthatóan horribilis anyagi hasznáról, valamint a saját politikájuk továbbviteléről. Esélyes, hogy nyugati politikusok kijelentenék, hogy a bombát oroszok robbantották fel, ezt az ukránok is melldöngetve támogatnák, brit és svéd nukleáris szakértők utaznának a helyszínre, majd némi méricskélés után közölnék, hogy az izotópszámlálás félremagyarázhatatlan eredményeként tudhatjuk, hogy a bombát IZ-881 típusjelzéssel a szaratovi hűtőgépgyárban állítják elő ma is, persze az oroszok ezt hétpecsétes titokként őrzik, aminél jobb bizonyítékot Putyin galádságára még nem hallott a Teremtő. És ennyi. Azt a pár ukránt, akik tudhatnak a dologról, orosz diverzánsok rejtett akcióban főbelőtték. És akkor erre mi mit mondhatunk, mi, a kisemmizhető szegény rokon?

arthurthedent 2022.11.09. 21:21:42

@Androsz: "nem mondanának le a háború gyaníthatóan horribilis anyagi hasznáról,"

Ó, ja, a másik. Iszonyatos haszna van ám a háborúnak, a nyugat rommá keresi magát rajta. Ettől hangos a világ, hogy milyen rohadt sok haszna van a nyugatnak.

"És akkor erre mi mit mondhatunk, mi, a kisemmizhető szegény rokon?"

Ja, ja, a magyarokat kisemmizik. A nyugat. Ebből van iszonyatos haszna a nyugatnak, hogy a magyarokat kisemmizik. Pedig milyen gazdagok voltunk annak idején, csoda gazdagok.

Szerintem te a valóságra merőlegesen élsz. Nem lehet könnyű... :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.09. 21:25:01

@Androsz: "A nyugati nagyhatalmak ennyitől nem mondanának le a háború gyaníthatóan horribilis anyagi hasznáról" - Ekkora baromságot is régen olvastam.

atomic power 1986DucaDuca 2022.11.09. 21:37:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Herszonból kotródnak a ruszkik. :-))"

Az ukrán infrastruktúra meg romokban van és méginkább lesz. Szerinted hol dől el a háború: a frontvonalakon vagy az ukrán hátországban?

Mesterséges Geci 2022.11.09. 23:37:40

@gigabursch: te biztosan nem vagy "a nyugat" része. Igaz, ott is vannak idióta nácik, de egyik sem nyalja putyin seggét.

Mesterséges Geci 2022.11.09. 23:40:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és?
Azt tudod, hogy miért?
Nekem már az is megfordult a fejemben a hír láttán, hogy putyin megzakkant és oda akar atomot dobni...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.09. 23:42:20

@atomic power 1986DucaDuca: A háború a frontokon dől el. Lényegtelen az ukrán infrastruktúra, az csak a civileknek fáj. A nyugat tömi fegyverekkel a bosszúszomjas ukránokat. Az infrastruktúra rombolásával csak elszántabbak lesznek. Putyin évtizedekkel visszavetette Oroszországot. Egy barom állat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.09. 23:43:58

@Mesterséges Geci: Ha nincs itt, akkor éppen rejszol a birca a meztelen gyerekképekre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 03:37:36

@arthurthedent:

Hogy mit nyerne Ukrajna egy false flag piszkos bombával?

Határozottabb támogatást egy republikánus fordulat esetén, még ha ez a fordulat nem is lett akkora, mint jósolták.

Ami lényegesebb: ezzel az oroszok valószínűleg elvesztenék a ma semleges vagy suba alatt őket segítő országok támogatását: pl. Kína, India. Még Irán is meggondolná.

arthurthedent 2022.11.10. 05:23:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tehát, LEHET, hogy lesz republikánus fordulat és LEHET, hogy akkor csökken a támogatás és LEHET, hogy ezt egy false flag művelettel növelni lehetne.

Nagyon úgy néz ki, hogy eldöntötted a következőket:
1) Az ukránok gonoszak, nyilván nácikok, de most már azt is üzeni a putyin atyácska, hogy sátánistákok.
2) A gonoszak gonosz dolgokra készülnek.
3) Tehát az ukránok biztos piszkos bombára készülnek, mert a putyin atyácska is ezt üzente.
4) Csak tudnám, hogy miért, de végülis meg tudom magyarázni, lehet, lehet, lehet.

Ja, jó. Értjük.

"Ami lényegesebb: ezzel az oroszok valószínűleg elvesztenék a ma semleges vagy suba alatt őket segítő országok támogatását: pl. Kína, India. Még Irán is meggondolná."

Az oroszok simán azt mondanák, hogy "nem mi vótunk" a híveik meg simán elhinnék. Akik még kitartanak az oroszok mellett azok már bármit elhisznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 07:31:27

@arthurthedent:

Minden LEHET. Az is LEHET, hogy tévedsz.

CSOKKI MÁLNA 2022.11.10. 07:41:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Infrastruktúra nélkül hogyan látod el a fronton harcolókat, te zseni?

nemecsekerno_007 2022.11.10. 08:40:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak a Puffin ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot. :)))))))))))
Utánpótlásról hallottál már?!
A fegyveres támadás szentháromsága:
1. Megteremteni a kommunikációt
2. Megoldani az utánpótlást
3. Megoldani az erősítést

arthurthedent 2022.11.10. 09:33:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Minden LEHET. Az is LEHET, hogy tévedsz."

Nyugodtan használd Bayes tételét arra a gondolatmenetre, amit előadtál. Három/négy ilyen "lehet" dolog után szerinted mennyi valószínűsége lesz annak, hogy az egész láncolat bekövetkezik? Szerinted nem tudják ezt az ukránok?

Lehet, hogy ez lesz és akkor lehet, hogy az lesz és akkor lehet... erre legfeljebb fejcsóválást kapsz. Senki sem fog meglépni egy ilyen atom kockázatos lépést három lehetből álló láncra építve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 09:41:16

@arthurthedent:

Nézd már a valószínűségeket a másik oldalról is. Csak egyszer próbáld félretenni a zsigeri oroszgyűlöletedet:

Mi haszna származna Oroszországnak a piszkos bomba bevetéséből?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 09:49:38

Abszolút OFF, de nem tudom magamban tartani. Az index.hu Észkombájn című rovata mai cikkéből:

"A mókusok tehát olyan kicsik, könnyűek, bolyhosak és ügyesek, hogy az ESÉSI VÉGSEBESSÉGÜK elméletileg nem éri el azt a szintet, hogy földet éréskor nagyobb bajuk legyen." (kiemelés tőlem)

Aki még a határsebesség (angolul terminal velocity) fogalmát vagy magát a szót sem ismeri, az talán először olvasson a témában, utána írjon róla. Vagy ha ismeri, legalább zárójelben adja meg a szakszót, hogy akit közelebbről érdekel, az utána tudjon olvasni.

birkamenet 2022.11.10. 10:03:48

@Androsz:

Te birkaagyra váltott műtött, húzzál az értelmi fogyatékos kéthatmad állat testvéreidhez ezzel a Kremlben megirt hazugság propaganda anyagoddal!

arthurthedent 2022.11.10. 10:06:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na igen. Az embernél ez, ha jól tudom olyen 200km/h körül van. Szóval mi ráfaragtunk. A macskák majdnem jól jártak, nekik van esélyük túlélni a szabadesést nagy magasságból, de az igazi nyertesek a rovarok. Nekik soha sem kell még egy picit sem aggódni akárhonnan is esnek le. Könnyen röpködnek, nem? :D

Mondjuk az elefántok azok körülbelül felrobbannak, nekik még cikibb, mint az embereknek. Az embereknek is van egy csöppnyi esélyük, főleg, ha jó helyre esnek, de az elefántok jobb, ha nem ugrálnak. :D

birkamenet 2022.11.10. 10:11:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Józsi néni, a pelenkádat is összefosod az erőlködéstől a ruszki hazugság propagandát akárki is megkajálja.

Hiába, a módszereitek annyira átlátszóak és selejtek hogy mär az értelmi fogyatékos birkatáborod se kajáljs meg azokat.

Vége a fake news korszakotoknak, a haszon helyett csak károtok van belőle.

birkamenet 2022.11.10. 10:20:52

@arthurthedent:

Mánpedig igenis nagy haszna van a Nyugatnak a háborúból, hiszen rekord infláció, GDP esés, hitelválság, stagfláció, erőforrás hiány, a radikálisok előretörése, kormánybukások - hábammeg neked még sokat kell tanulnod, hogy be tudj állni az agymosott moszkovita fidernyák férgek táborába.

arthurthedent 2022.11.10. 10:29:00

@birkamenet: Ja, most arra gyúrok, hogy az ukránok már nem nácikok, hanem sátánisták. Szerintem ha ezt el bírom hinni, akkor már bármit el fogok tudni hinni.

Az lesz a szuperképességem, hogy bármit el bírok hinni. Fellépek vele, a közönség bekiabál valami baromságot én meg egy rövid dobpergés után, mindenki őszinte csodálatát kiváltva, elhiszem. :D

Csak hátul lesz egy-két duzzogó arc, akik a bajszuk alatt motyogva megjegyzik, hogy "ezt én is el tudtam hinni". :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 11:28:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Piszkos bomba nem lesz, csak a Zöld Piszok van még Kijevben"

A barna piszok meg itt kommentel, birkának álcázva magát.

GyMasa 2022.11.10. 11:39:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Az első VH megvan?
Ott is a hátországban dőlt el a háború.
Nem vagyok biztos benne, hogy az Ukrán nép örömmel fog ülni (és jó eséllyel megfagyni) a sötét, hideg lakásában télen.

GyMasa 2022.11.10. 11:42:53

@arthurthedent:
"Három/négy ilyen "lehet" dolog után szerinted mennyi valószínűsége lesz annak, hogy az egész láncolat bekövetkezik? Szerinted nem tudják ezt az ukránok? "
Ha tanultál valszámot, akkor abban biztosan elmondátk neked, hogy egy lehetetlen esemény is bekövetkezhet, és a biztos esemény is elmaradhat.
Ezen felül az teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajnában egyáltalán nem elsősorban az Ukrán érdekek mentén folyik a háború, hanem azért ott van egy igen erős USA befolyás is.
Illetve azért az is ismert tény, hogy Ukrán részről az emberélet nem nagyon számít, illetve, hogy bizonyítottan nem túlságosan követik az ukránok a korrekt hadviselés szabályait.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 11:45:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nos, az angol-magyar szótár végsebességnek fordítja. A bla-bla szerint süllyedési végsebesség.
Az angol szakirodalom balanced force kifejezéssel magyarázza.

Talán azért, mert a határsebesség félreérthető?
Lehet például szökési sebesség is?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 11:46:46

@GyMasa: de leginkább arra van példa, hogy az oroszok azzal vádolják meg ellenfeleiket, amit ők készülnek elkövetni.

arthurthedent 2022.11.10. 11:53:53

@GyMasa: "Illetve azért az is ismert tény, hogy Ukrán részről az emberélet nem nagyon számít, illetve, hogy bizonyítottan nem túlságosan követik az ukránok a korrekt hadviselés szabályait."

A "tény" szó nem azt jelenti, amit gondolsz.

arthurthedent 2022.11.10. 11:55:19

@GyMasa: "Nem vagyok biztos benne, hogy az Ukrán nép örömmel fog ülni (és jó eséllyel megfagyni) a sötét, hideg lakásában télen."

Egyelőre úgy néz ki az orosz katonák előbb fognak megfagyni a fronton.

arthurthedent 2022.11.10. 11:56:37

@arthurthedent: "A hadifoglyok úgy érzik, hogy halálba küldték őket, nem kaptak megfelelő felszerelést és kiképzést, mielőtt a frontra érkeztek. Azt állítják, hogy parancsnokaik magukra hagyták őket, amint ellenséges tűz alá kerültek. Három napig nem ettek, nem ittak, csak ültek az átázott lövészárokban, mielőtt fogságba estek - mondja egyikük."

Sir Gombóc 2022.11.10. 12:01:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az indexen nem találtam Észkombájn rovatot, de sebaj a Telex is megteszi. Viszont azt elolvasva látszik, hogy az ott írtakat sem értetted meg. Konyhanyelven írták? Igen. Hülyeséget írtak? Nem. Az említet "esési végsebesség", azaz egy élő mókus által esés közben elért legnagyobb sebesség nem egyenlő az általad emlegetett határsebességgel, hanem annál kisebb. Mivel a mókus testfelépítése és levegőben viselkedése okán esés közben fékező hatás jön létre.

birkamenet 2022.11.10. 12:02:39

@GyMasa: "Nem vagyok biztos benne, hogy az Ukrán nép örömmel fog ülni (és jó eséllyel megfagyni) a sötét, hideg lakásában télen."

Na mi van Moszkvai Mása (Józsinéni), nincs újabb Kreml propaganda szöveg? Emmán nagyon unalmas, oszt nem is jött be, az EU államok csak röhögnek rajtatok, műanyaggal fűtő kisfidernyákokon.

A selejtre mosott agyad csak tán nem elhiszi, hogy az ukránok hazaárulók és inkább ruszki szolgák lesznek cserébe ha kaphatnak valami kis fűtőanyagot?
Te szerencsétlen, nem fidernyákok ők!

birkamenet 2022.11.10. 12:12:41

@GyMasa:

A tény az te senkiházi ruszki propagandista, hogyha putyin betámadna Magyarországra, akkor orbán ugyanazt csinálná mint putyin: az értéktelen, ostoba, eldobható vidéki gombáit sorozná be. Tehát te a frontvonal első sorában lennél.

Amúgy jaj de hülyeséget beszélek, há orbán nem is harcolni küldene el titeket hanem hogy a hátatokon hozzátok el a putyin gazdátokat a pesti fidess székházba megkoronázni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 12:20:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Határsebesség
A driftsebességnek nagy elektromos térerősségnél beálló, a térerősségtől független értéke. Közelítőleg a rendezetlen hőmozgás átlagos sebességével (v = 105 m/s) egyezik meg."

Talán ezért nem írt a cikk határsebességet.
Aztán: ismert még tapadási határsebesség, borulási határsebesség, és a többi.
Semmi közük a terminal velocityhez...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 12:24:06

@GyMasa: nos, a németek ezrn logika alapján bombázták Londont.

Mint te, kihagytak egy fontos érzelmi hatást: ha valaki gyilkolja a családodat, barátaidat, nem fogod beengedni a házadba, mert félsz tőle, sőt, gyûlölni fogod , netalán el akarod pusztítani.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 12:32:00

@birkamenet: mellesleg mindenkinek világos, hogy a piszkos bombát a Tengelyhatalmak dobják le. Ahogy a gázvezetéket is ők robbantották fel.
Mert kinek az érdeke?
A Tengelyhatalmaké, hogy rákényszerítsék Moszkvát Ukrajna elpusztítására, így visszakapják területeiket! Lengyelország, Magyarország, Románia, Törökország!
( kár volt leírnom, még valami ner sérült elhiszi)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 12:45:04

@Sir Gombóc:
@Igazamvanvagyigazamvan?:

Bocsássatok meg, az én hibám. Én nem ilyen-olyan szótárban néztem, hanem fizikakönyvben. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 12:48:56

@Sir Gombóc:

"egy élő mókus által esés közben elért legnagyobb sebesség nem egyenlő az általad emlegetett határsebességgel, hanem annál kisebb. Mivel a mókus testfelépítése és levegőben viselkedése okán esés közben fékező hatás jön létre."

Na látod, éppen e fékező hatás határozza meg a határsebességet, hiszen a mókus súlya és a közeg állandó, csak az alaktényező változik. Változó alaktényező változó határsebességet eredményez. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 12:52:05

Na meg az alaktényező mellett a felület is befolyásolja, ahogy Mókuska kinyújtja magát. :D

Mesterséges Geci 2022.11.10. 14:35:02

@arthurthedent: azértaz nem kicsit röhejes, hogy egy éve még az ukrán maffia volt a legfőbb ellenségük azoknak, akik most az ukránoknak akarnak nyalni.
Ehhez képest O1G egy gerinces lény akkor is, ha putyin seggéből integet. Ebben legalább nem változott a kis takonygerincű kiszes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 14:42:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem kell ezen nevetni, a könyved pontatlan.
Te leszólod a cikk íróját, miért nem néz utána, aztán kiderül, te sem...
Tudod, a tapadási határsebességet nem befolyásolja az alaktényező, sem a közegellenállás. Látod, légellenállásról sem beszélhetünk, hisz az angol definíció is liquidet emleget.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 14:47:22

@Mesterséges Geci: nincs ebben semmi ellentmondás. Orosz győzelem esetén legfeljebb az orosz maffiára változna a definíció.
Ez a háború nem a polgári alvilág között folyik.
És de, úgy gondolom, hogy amennyiben bábkormány lenne Kijevben, nekünk az ukrán maffia ugyanúgy gondot okozna, legfeljebb ránk szólnának Moszkvából, hogy kussoljunk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 14:50:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az általános megállapítás az, hogy a barna piszok bircaman néven kommentel, bár mostmár kezd szétmaszatolódni.
MaxVal SzarMan

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.10. 14:52:38

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Igen, ez a Soros Alapítvány megállapítása. dehát tudjuk , a vén szaros filantróger mindig hazudik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 15:08:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: apropó, hogy van a skizofréniád?
Mivel te egy képzelt Világban élsz, nyilván jól látod a dolgokat...ezért kapsz gyógyszereket is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 15:33:58

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Zseni vagy! Kigugliztad, hogy egy fogalom a fizika több területére is alkalmazható.

Einsteint megcáfoltad már? Mert ez a belépő az önjelölt netes fizikazsenik exkluzív klubjába! :DD

arthurthedent 2022.11.10. 15:59:18

@Mesterséges Geci: "azértaz nem kicsit röhejes, hogy egy éve még az ukrán maffia volt a legfőbb ellenségük azoknak"

Nincs ebben semmi furcsa. A szonmszédod iszákos, hangos zenét halgat és nem nyírja a füvet, de amikor megtámadják az orkok, akkor melléállsz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 16:11:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: érveid elfogytak, személyeskedsz. Belekötsz valakibe, de a tudásod nem elég alapos. Amikor felvilágosítanak, hogy a fogalom, amit használsz, nem adekvát, akkor vagdalkózol. Mellesleg, amire hivatkoztál, hogy az angol bezzeg a terminal velocityt használja, az bizony szó szerint végsebességet jelent, nem határsebességet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 16:12:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Einsteint megcáfoltad már? Mert ez a belépő az önjelölt netes fizikazsenik exkluzív klubjába! :DD"

Ezt magadról is írhattad volna. Igaz, annyi kitétellel, hogy te utána sem néztél.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 16:44:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Einsteint megcáfoltad már? Mert ez a belépő az önjelölt netes fizikazsenik exkluzív klubjába! :DD"

Ezt honnan tudod? Már benne vagy?
Ez a DD"pedig gyerekes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.10. 16:45:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: amiket produkálsz. Egyszer már levezettem neked, miért nem az a betegséged, amit állítasz, miért skizofrénia az .

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 17:20:00

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Inkább vedd be a mai adag peniscillinedet. Szigorúan orálisan. :DDD

GyMasa 2022.11.10. 19:31:50

@arthurthedent:
"A "tény" szó nem azt jelenti, amit gondolsz."
Jaja, tudom, az Ukránok soha nem hazudnak, semmiben...
Klicskonál is csak nyelvbotlás volt, hogy lelőtték az összes rakétát, de azért 2 becsapódott...
Én értem, hogy az Ukránoknak drukkolsz, de azért nem kellene abszolút ennyire kizárni a valóságot az életedből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.10. 21:36:04

@GyMasa:

Sokkal egyszerűbb úgy nézni a világot, hogy vannak a jók, és vannak a gonoszok. Minek is megterhelni az agytekervényeket olyan fölösleges huncutságokkal, hogy a hófehér és a koromfekete között rengeteg árnyalat van.

Vagy hogy az ukránok semmivel sem jobbak az oroszoknál, csak pechükre a pénisz rossz végén állnak. Avagy egy tolvaj nem nemesül a becsület bajnokává attól, hogy egy másik tolvaj meglopja.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 00:31:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: látom, te tudod mi az. Szeded rendesen? Úgy tűnik, el vagy hanyagolva.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 00:33:23

@GyMasa: nos, mondj egyetlen dolgot az elmúlt egy évben, amiben az oroszok nem hazudtak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 00:34:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Vagy hogy az ukránok semmivel sem jobbak az oroszoknál, csak pechükre a pénisz rossz végén állnak. Avagy egy tolvaj nem nemesül a becsület bajnokává attól, hogy egy másik tolvaj meglopja"

Teljesen igazad van. De ezért kéne Putyin háborúját elfogadni?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 00:41:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: autizmus kizárva, Asperger szintén, mániás depresszió is, bipoláris zavarnak sem ezek a tünetei, borderline sem jön szóba, szóval mire is kezelnek? Bulémiára?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 00:43:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Inkább vedd be a mai adag peniscillinedet. Szigorúan orálisan. :DDD"
Irigykedsz? Te csak análisan kapod, igaz? Putyin áll mögötted, vagy Trump? Akkor megbuktál, mint Oz, a nagy varázsló.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 06:44:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Betegségem? Több is van, egyik se skizofrénia.

Deviancia alatt mit értesz?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 08:36:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az autizmus nem betegség. Te nem vagy az.
Az autista kapcsolatteremtési problémával küzd. Nem él párkapcsolatban. Kommunikációja gyakran elmarad, érthetetlen, szavakat ismétlő motyogás, dühkitörései vannak, mozgása ritmikusan ismétlődō.
Nem érdekli a körülötte lévő Világ, gyakran egyetlen témában kiemelkedő a tudása, más nem érdekli.

Ezzel szemben, te kommunikálsz, minden érdekel, nincsenek érzelmi megnyilvánulásaid. Telefonközpontban dolgoztál, tehát folyamatosan, különböző emberekkel, változatos témában kommunikáltál. Nem igényled az elvonulást, és családod van.
Enyhe formája az Asperger, de az ugyanúgy nem illik rád.
Mellesleg régen az autizmust a skizofrénia egyik formájának tartották, lehet, hogy orvosaid azért mondták a szüleidnek gyermekkorodban, hogy ne legyen annyira sokkoló az információ.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 08:53:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: ja, és nyelveket beszélsz, ami a szövegértés nehézsége miatt nem igazán menne.
A memóriád viszont nem oly fényes.

Szóval, még az Asperger sem igazán illik rád.

Mesterséges Geci 2022.11.11. 08:55:32

@Igazamvanvagyigazamvan?: skizofrénia... A skizoid személyiségzavart még orvosok is keverik a skizofréniával, holott közük nincs egymáshoz.
Rá inkább a személyiségzavar a jellemző, tetézve rengeteg aljassággal és rosszindulattal. Tipikus náci barom.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 10:09:46

@Mesterséges Geci: lehet. De a skizoid visszahúzódó, nem kommunikatív. Birka ettől sokkal mélyebb eltéréseket mutat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 10:16:09

@Mesterséges Geci: beszámolt már hallucinációról( oszlop Moszkva közepén, ami szent helynek, a Világ közepének jele), delúziói vannak, nem képes racionálisan értelmezni a dolgokat, berögzült.
Nem mondhatni visszahúzódónak, folyamatosan kommunikál.

Mesterséges Geci 2022.11.11. 10:25:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: az a szó, hogy troll, ismerős? ;)
Én is tudom utánozni sokféle pszichiátriai betegség tüneteit a neten. Nem nagy művészet.
Viszont az aljasság, a gerinctelenség, az egy veleszületett állapot, qzt nem tudja leplezni a kis hontalan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 10:34:42

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Az autizmus betegség-

S számtalan verziója. Te a legsúlyobbatismered csak, ezek szerint.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:11:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hisz te számoltál be róla, hogy a közös irodában kitetted a magyar zázslót. Memóriád nulla.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:13:40

@Mesterséges Geci: néha annyira inkoherens, hogy az az érzésem, nem egyetlen személy, az oroszok alkották meg ezt a profilt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 11:15:16

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Devianciája. szokatlan viselkedése.

Evésben, ivásban, hobbiban, öltözetben, szexban, s még száz dologban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:15:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: namost, ha nincs Alzheimered, akkor az autizmusod súlyosabb, de a tünetek alapján ez nem az. Skizofrénia.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:19:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a deviancia nem általános szokás, ugyanis azt jelenti, hogy az általánostól eltérő. Képes vagy értelmezni, vagy nehézséget okoz? A skizofrének saját rendszert alkotnak maguknak, a Világ így skatulyázható számukra. Ismét egy tünet, a valóság másként értelmezése.
Állandóan engem igazolsz...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:20:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: annyira enyhe, hogy nem is autizmus. Skizofrénia. Abból enyhe, ez igaz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 11:28:05

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Így igaz. Pl. az átlagember a hideg sört szereti. De vannak, akik melegen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:31:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "pszichológiában néha nehéz megkülönböztetni az (átlagtól való) eltérés, a furcsaság, az elváltozás, a viselkedészavar, illetve a pszichés betegség fogalmát. Egy széles körben elfogadott definíció szerint az egyén csak akkor tekinthető pszichés értelemben betegnek, ha a megvalósított viselkedést egyszerre jellemzi az alábbi négy jellemző:

deviancia: a megvalósított viselkedés mások számára feltűnést keltő, szokatlan, esetleg érthetetlen
distressz: a viselkedést produkáló egyén a boldogtalanság, a kellemetlenség érzését tartósan átéli
diszfunkcionalitás: az egyén képtelenné válik önmaga és társas kapcsolatai fenntartására, a munkavégzésben zavar áll be
veszélyeztetés: az egyén által megvalósított viselkedés a társadalomra és/vagy magára az egyénre nézve veszélyes"

Diszfunkcionális vagy? Veszélyes vagy önmagadra és másokra?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:33:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "
Az autizmus és a skizofrénia 2 külön dolog"

Navégre! Ezt mondom már mióta! Te nem vagy autista. Tehát...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 11:45:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát, az Asperger, az autizmus, a skizofrénia az átlagostól eltér. Deviáns viselkedési mintákat mutat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 12:02:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "pszichológiában néha nehéz megkülönböztetni az (átlagtól való) eltérés, a furcsaság, az elváltozás, a viselkedészavar, illetve a pszichés betegség fogalmát. Egy széles körben elfogadott definíció szerint az egyén csak akkor tekinthető pszichés értelemben betegnek, ha a megvalósított viselkedést egyszerre jellemzi az alábbi négy jellemző:

deviancia: a megvalósított viselkedés mások számára feltűnést keltő, szokatlan, esetleg érthetetlen
distressz: a viselkedést produkáló egyén a boldogtalanság, a kellemetlenség érzését tartósan átéli
diszfunkcionalitás: az egyén képtelenné válik önmaga és társas kapcsolatai fenntartására, a munkavégzésben zavar áll be
veszélyeztetés: az egyén által megvalósított viselkedés a társadalomra és/vagy magára az egyénre nézve veszélyes"

Diszfunkcionális vagy? Veszélyes vagy önmagadra és másokra"

A válaszod: ezek betegségek.
Nos, ez is skizofrénia tünet. A valóság el nem fogadása, tagadása.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 12:14:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: deviancia, distressz, diszfunkcionalitás, veszélyesség. Ezek együttes fennállása esetén nevezzük betegségnek.

Szerinted te beteg vagy.
Legyen. Akkor veszélyes vagy magadra és másokra.

Mesterséges Geci 2022.11.11. 12:50:31

@Igazamvanvagyigazamvan?: a német orvos, aki folyton átrendezi a szobát?

Mesterséges Geci 2022.11.11. 13:32:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hogy volt munkahelyed, még nem jelentiazt, hogy dolgoztál is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 14:34:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: igen, lehet skizofrén. Nem meghatározása a skizofréniának, hogy csak az lehet skizofrén, aki nem tudja megmondani, mi a betegség definíciója.

Gyakran szellemi leépüléssel jár, ez látszik is rajtad.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 14:36:15

@Mesterséges Geci: a Coca Colánál is az volt a dolga, hogy hívogassa a fizetési késedelmeseket...
De sajna kirúgták onnan is.
Mert munkahelye volt, de dolgozni nem volt képes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 14:37:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azt jelenti, te birka, hogy volt munkahelyed a Coca Colánál, de kirúgtak, mert nem dolgoztál. Ahogy ez megesett a Dellnél...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 14:39:30

@Mesterséges Geci: az bizony. Pedig inkább bircát kéne átrendezni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 14:51:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: sosem mondtam, hogy ugyanaz. Azt mondtam, hogy skizofrén vagy. A skizofrénia elhatalmasodásának eredménye, hogy agyi funkcióid sérülnek, romlik a memóriád, logikai kapcsolatokat nem látsz át, azaz szellemi képességeid leépûlnek.
Le is rajzoljam , hogy megértsd?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 14:53:34

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nézd meg egy enciklopédiában mi a "skizofrénia" jelentése. Meg fox lepődni...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 14:54:53

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Gondolj ki pár lehetséges okot egy munkaviszony megszűnésére!

Ha egyedül nem megy, kérj segítségedet anyukádtól vagy osztályfőnöködtől!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 15:14:39

@Mesterséges Geci:

Na és?

Mi a különbség az én munkaviszonyom és más munkaviszonya között?

Egyébként segítek: még sose rúgtak ki rossz munka miatt.

Eddig összesen 10 darab munkaviszonyom volt. Ebből 7: én mondtam fel.
A többi 3:
- megszűnt a cég,
- eleve ideiglenes szerződés volt, nem hosszabbítottak,
- a cég bezárta a részlegemet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 15:26:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Schizophrenia is a serious mental disorder in which people interpret reality abnormally. Schizophrenia may result in some combination of hallucinations, delusions, and extremely disordered thinking and behavior that impairs daily functioning, and can be disabling"

Tessék.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 15:28:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Delusions. These are false beliefs that are not based in reality. For example, you think that you're being harmed or harassed; certain gestures or comments are directed at you; you have exceptional ability or fame; another person is in love with you; or a major catastrophe is about to occur. Delusions occur in most people with schizophrenia.
Hallucinations. These usually involve seeing or hearing things that don't exist. Yet for the person with schizophrenia, they have the full force and impact of a normal experience. Hallucinations can be in any of the senses, but hearing voices is the most common hallucination.
Disorganized thinking (speech). Disorganized thinking is inferred from disorganized speech. Effective communication can be impaired, and answers to questions may be partially or completely unrelated. Rarely, speech may include putting together meaningless words that can't be understood, sometimes known as word salad.
Extremely disorganized or abnormal motor behavior. This may show in a number of ways, from childlike silliness to unpredictable agitation. Behavior isn't focused on a goal, so it's hard to do tasks. Behavior can include resistance to instructions, inappropriate or bizarre posture, a complete lack of response, or useless and excessive movement.
Negative symptoms. This refers to reduced or lack of ability to function normally. For example, the person may neglect personal hygiene or appear to lack emotion (doesn't make eye contact, doesn't change facial expressions or speaks in a monotone). Also, the person may lose interest in everyday activities, socially withdraw or lack the ability to experience pleasure.
Symptoms can vary in type and severity over time, with periods of worsening and remission of symptoms. Some symptoms may always be present"

Már korábban kielemeztem, ezek közül mi illik rád.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 15:31:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hallucinációid vannak, delúzióid vannak, a válaszaid nem koherensek...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 15:54:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: te írtál oszlopról Moszkvában, neked jelent meg valami szent, te válaszolsz nem oda illően.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 15:58:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azt mondod, nem vagy beteg, de az autizmusod betegség, állítod, de szerinted az a skizofrén, aki meg tudja különböztetni a betegséget a nem betegségtől. Hát, ez eléggé inkoherens.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 16:01:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "
Tehát aki nem vulgármaterialista ateista, az skizofrén?"
Látod, megint képtelen vagy értelmezni dolgokat. Dezillúzió.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 16:18:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: " az Alzheimert is kielemeztem, az enyhe."
"Olyanom nincs"

Az autizmus spektrumzavar, és kezelik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.11. 16:20:01

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Az enyhe eseteket nem kezelik. Nincs mit kezelni. Meg kell szokni, ennyi. Olvass utána.

S persze semmi köze az alzheimerhez.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.11. 18:05:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Idióta Putyin csak vágóhídra küldi a szerencsétlen oroszokat. Te meg nyalod a seggét ennek a háborús bűnösnek.

"Lesokkolta az orosz háborús bloggereket a herszoni kivonulás
Teljes apátiában vette tudomásul a háborúpárti orosz bloggersereg, hogy országuk hadserege kivonult az ukrajnai Herszon városából és feladta a Dnyipro folyó jobb partján elfoglalt területeket.
Megdöbbenten vette tudomásul az orosz háborúpárti bloggerbrigád, hogy az orosz hadsereg végül - a két nappal ezelőtti bejelentésnek megfelelően - feladta Herszon városát és a Dnyipro (Dnyeper) jobb partján elfoglalt ukrán területeket - derül ki a BBC híréből. A hivatalos média katonai manőverekről és átcsoportosításokról beszél. Valójában ukrán csapatok vannak a városban és az ott maradt lakosok velük együtt ünnepelnek.

A közösségi médiában azonban sokkal többféle vélemény látott napvilágot különösen a háborúpárti bloggerek klaviatúráiból. Nagyon úgy tűnik, hogy sokkolta őket, hogy a legfontosabb orosz katonai sikert, Herszon tartomány fővárosának elfoglalását fel kellett adniuk.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei a Napi.hu hírlevelében.
Egyesek közülük arról írnak, hogy ez Oroszország legsúlyosabb veresége a Szovjetunió szétesése óta, ami olyan sérülést okoz a szívükön, ami soha nem múlik el. A visszavonulás hatással lehet Vlagyimir Putyin államfő tekintélyére is és arra, hogy meddig lehet még különleges katonai műveleteknek nevezni az Ukrajnába dúló háborút.

Eközben a Guardian úgy tudja, hogy az oroszok hátrahagyták a sebesültjeik egy részét, akik ukrán fogságba estek. Ukrán források szerint a gyors orosz kivonulás során egyes katonák a folyóba fulladtak."

arthurthedent 2022.11.11. 18:36:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Teljes apátiában vette tudomásul a háborúpárti orosz bloggersereg"

Vannak emberek, akik nagyon-magyon hatékonyan csapják be magukat. Ezeknek az embereknek komoly megrázkódtatás, amikor a valósággal kell szembesülniük.

Minden normális ember hónapok óta tudja, hogy ezt a háborút az oroszok bebukták. Nem kicsit, nagyon.

Ami most folyik az az, hogy az usa szép lassan csorgatja a fegyvereket, hogy az orosz bloggereknek, bábuskáknak, alkeszeknek, politikusoknak legyen idejük feldolgozni ezt a lelki traumát. Igazából gyorsabban is haza lehetne zavarni az oroszokat, hamarabb is le lehetne darálni a szedett-vedett seregüket, de félő, hogy akkor valami őrültséget csinálnának.

Sajnos meg kell várni, amíg a fájdalmas felismerés, hogy oroszország nem szuperhatalom eljut a társadalom minden rétegéhez. Ellenkező esetben még nekimennek a NATO-nak és abból nagy baj lenne.

Olyan ez, mint amikor az amerikai filmekben a rendőr szép lassan és türelmesen megpróbálja rábeszélni a gengsztert, hogy dobja el a pisztolyt, mert harminc testpáncélos, gépkarabélyos csávó van kinn a ház előtt, akik csak arra várnak, hogy bejöhessenek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.11. 22:32:28

"Hogy a csodába gondolhatja bárki komolyan, hogy Kijev piszkos bombát vet be?"

Mert a támogatói még a legegyértelműbb nyomok esetén is azt gondolnák, hogy orosz akció volt. Éppen azért, mert "normális ember nem gondolhatja, hogy semmi haszon reményében ilyen iszonyatos kockázatot bárki felvállalna".

Persze a "semmi haszon" nem igaz: az eddig semleges vagy oroszpárti országok is elfordulnának az oroszoktól.

Arra meg ne végy mérget, hogy úgyis hamar kiderülne. Katynról hány évtizedig hitte mindenki, hogy a nácik csinálták?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 23:30:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem, pszichológus kezeli. Vannak módszerek, amikkel segíteni lehet. A skizofréniádra is lenne megoldás, csak ugye betegségtudat híján nem kérsz segítséget, a bulgár( vagy orosz?) orvoslás meg még nem tart ott. Az Alzheimer is csak az 1970-es évek felismerése, ötven év alatt nyilván nem ér el Moszkvába...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 23:34:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: de végülis mindegy, beteg vagy. Akár autista, akár skizofrén, a valóságot képtelen vagy megismerni. Saját kis burkodba zárkózol, tagadod az eseményeket. Tehát olyan dolgok megítélésére, mint az ukrán-orosz háború, sajnos nem vagy képes. Véleményed ennek alapján értéktelen, egy bolond hebegése.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.11. 23:37:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igazad lehet, hisz jól látszik, az ukránok bombázzák Kijevet, megölik az ukrán civileket, sőt, ők támadták meg magukat, hogy az oroszokra foghassák. Ki ne látná, mennyit nyernek vele.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 00:33:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: már a Danube Institut ( ami azért minden, de nem ballibsi mainmedia) is arról cikkez, hogy ki és hogyan ítélheti majd el az OROSZ háborús bűnösöket. Jelentős szemléletváltás.
Korábban Trump bukásáról szemezgettek cikkeket, ami szintén nem volt jellemző rájuk.
Na, beütött az Orbán kór...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 00:37:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: na, Putyin megmutatta, hogy száll le a bicikliről...
Taktikusan feladták Kersont....igaz, nem mindenkit sikerült kivonni( hogy volt megszervezve a kivonulás? Ja, oroszosan.), igaz, hagytak ott teli raktár fegyverzetet, de ők szervezetten kivonultak....röhej.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 00:50:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Viselkedésterápiával lehet hozzásegíteni a súlyosan autista gyermekeket, hogy megtanuljanak boldogulni otthon és az iskolában. Ez a kezelés akkor is eredményes lehet, amikor az autista gyermek próbára teszi még a legszeretőbb szülők és legodaadóbb tanárok türelmét is.

Néha gyógyszeres kezelés is hasznos lehet, habár az alapbetegséget nem lehet befolyásolni vele. Haloperidolt különösen a súlyosan agresszív és önveszélyes magatartás megfékezésére adnak. Fenfluramin, buspiron, rizperidon és a szelektív szerontonin visszavétel gátlók (fluoxetin, paroxetin és szertralin) mindegyikét használják az autista gyermekek változatos tüneteinek és viselkedészavarának kezelésére"

Látod, kezelik. Terápiával, ha kell, gyógyszerekkel. Ezt sem tudtad...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 00:58:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ez egy őssejt terápiás kísérlet bevezetőjéből van:
"A megismerés a gondolatok generálásának, az emlékek felidézésének, az információk feldolgozásának, és magasabb rendű asszociációk, ideértve a társadalmi interaktivitást is, amelyek mind a agy. Megfelelő egészségre és az agy neuronjainak interaktivitására van szükség, beleértve a következőket is: képességük a szinaptikus kapcsolatok kialakítására és fenntartására. A kognitív károsodás ezen képességek elvesztéséből adódik"

Tehát, az autizmus ugyanúgy szinopsziszavar, mint az idős kori elbutulás( egyik formája az Alzheimer).
Csak az egyik veleszületett, a másik időskorban elvesztett.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 01:07:30

@arthurthedent: neked nem tűnt fel, hogy az ukrán háború fejleményei következtében mennyire szétszórt, elbizonytalanodott, vagy akár kussoló a fideszes kommentsereg?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 06:25:22

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Teljesen egyéni ez.

A fideszes tábor erősen heterogén. Van benne minden baloldali populistától klasszikus liberális kereszténydemokratáig, globalistától ultranacionalistáig, ateistától hívőig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 06:31:37

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Vannak módszerek, alapvetően a mások számára spontán helyzetek tudatos megtanulása.

Jól jöhet itt a pszichológus, a legtöbb enyhe autista maga is rájön erre egyébként idővel. A súlyos esetekkel meg nincs mit tenni.

Persze a tapasztalt enyhe autista is mindig furcsának tűnik a környezetének.

Mindig volt betegségtudatom. Autista vagyok, nem hülye.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 06:33:31

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Minden a saját burkán keresztül érzékeli a valóságot.

Az, hogy te azt hiszed, hogy neked nincs burkod, csak azt jelzi, baj van veled. Szerintem szimplán csak buta vagy, nem vagy beteg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 06:35:10

@Igazamvanvagyigazamvan?:

A danubosok klasszikus kerdem média. A kerdem eszme meg eleve marhaság.

Sajnos a fideszes tábor kb. kétharmada pont ilyen, komolyan hiszi ezt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 06:37:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Gyógyszeres kezelés csak súlyps eseteknél, de nem szoktak hatni. Alapvetően jobb a pszichológus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 06:42:03

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Minden betegség közt van hasonlóság, ettől még azonosság nincs.

Vannak persze buta autisták. Ahogy zseni autisták is. Meg átlagos autisták is. Egyszerűen az autizmusnak SEMMI köze a butasághoz.

Átlagban az autisták intelligensebbek az egészséges embereknél. Ennek oka a kompenzáció. Mivel az autista agya kevesebbet fordít a metakommunikációra, így több marad másra. Ezt a legtöbb autista jellemzően felesleges adatok megjegyzésére használja. Ami viszont segít pl. az intelligenciateszteknél.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 09:57:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az autisták 70%-a 50 és 80% közötti IQ-val rendelkezik. Nem mondanám, hogy okosak....
De tök mindegy, mert te skizofrén vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 09:58:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "evesebbet fordít a metakommunikációra, így több marad másra"
Ezt a marhaságot! Na, itt derül ki az 50-es IQ-d.

arthurthedent 2022.11.12. 10:05:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem érted. Neki hinnie kell abban, hogy az elmebetegek okosabbak. Akkor inkább semmi sem igaz, de ez az egy muszály, hogy igaz legyen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 10:19:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Kids with ADHD have less activity in areas of the brain that control attention. They may also have imbalances in brain chemicals called neurotransmitters. It's not clear what causes this to happen, but ADHD runs in families, so many experts believe genes play a role"

Mint korábban már írtam vagyon, az autisták agyának egy része nem működik rendesen.
Sajna, ha az amigdala sérült, a simplex cortex nem fogja átvenni a szerepét.
Azért sem, mert az autizmus a neurotranszmitterek hibás működéséből ered. Tehát, az idegsejtek közötti kommunikáció nem jól működik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 10:22:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az, hogy mondták neked, hogy gyengeelméjű vagy, és te tudomásul vetted, az nem betegségtudat. Az elfogadás.
Betegségtudat az, amikor te fordulsz segítségért a szülőhöz, orvoshoz.

De a te esetedben skizofréniáról beszélünk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 10:24:49

@arthurthedent: és a tapasztalatai őt igazolják. Hisz lát olyan dolgokat, amit más nem. Beszél olyan emberekkel, akik ott sincsenek. Környezete nem érti meg, tehát: zseni!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.12. 10:42:27

@arthurthedent:

Az már megszokott dolog, hogy a kommentelők egymást alázzák-gyalázzák. Az már kevésbé, hogy a bloggazda is beáll a kórusba. Nem inkább csillapítanod kellene a sárdobálást ahelyett, hogy te is csúfolod Bircát?

"ez az egy muszály, hogy igaz legyen."

Elynye, az a fránya elipszilon:

papagály
kócerály
kuplerály
moraly
csevely
karaly

Na de:

dagáj
uszáj
fertáj
mordáj
kiráj

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 10:59:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: senki nem csúfolja bircát.
Nem említettem, hogy olyan csúnya, hogy a villamos leugrik a sínről, hogy reggel, amikor felébred, külön szemüveg kell, hogy megtalálja a szemüvegét, vagy, hogy a klasszikus vicc róla készült. " Mit mondott doktor úr...."

Mesterséges Geci 2022.11.12. 11:51:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a bulgár birka a fiúbarátnőd, travika? :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 12:32:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A bloggazda a Soros Szivárványos Csapat Tagja, neki ez munkaköri kötelezettsége.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 12:45:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát, az tényleg nem átlagos. 36,8 IQ messze alatta van...pedig az átlag megengedő. 99+/-13 IQ

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 14:28:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a tiéd Amigdala hercegnő a Star Warsból? Értem. Ez mindent megmagyaráz. Skizofrén vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.12. 14:33:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "
Én tehát nem vagyok átlagos. Nekem 36,8 - ma reggel mèrtem"

"hát, az tényleg nem átlagos. 36,8 IQ messze alatta van...pedig az átlag megengedő. 99+/-13 IQ"

"
A tied nem, az enyém igen"

Már megint az inkoherencia. Skizofrén vagy.

Mesterséges Geci 2022.11.12. 14:46:17

@Igazamvanvagyigazamvan?: erről nem vagyok meggyőződve. Többször volt már olyan érzésem, hogy ez csak egy elbaszott, náci beütéssel programozott chat bot. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.12. 15:49:27

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Eleve a skizofrénia nem inkoherencia.

Másrészt az, hogy valami nem egyezik a te véleményeddel, annak nem inkoherencia a neve.

Mesterséges Geci 2022.11.12. 16:27:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az a szép, mikor a magadfajta söpredék véleménykülönbségre hivatkozik... :DDD
Nem a _más_ véleményed miatt vagy egy utolsó, hazátlan, takonygerincű féreg.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 02:40:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Eleve a skizofrénia nem inkoherencia"

Nem hát, senki se mondott ilyet. Te tényleg nem érted, amit olvasol?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 02:54:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ki alszik a másik szobában? Kissé se érzed, hogy ez mennyire skizofrén?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.13. 05:39:00

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nem, hónapok őta halott. Plusz van még 5 halálos betegsége, ezekben haldokik halála óta. Biztos infó, hiszen megírták a liberális médiák.

arthurthedent 2022.11.13. 07:41:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Biztos infó, hiszen megírták a liberális médiák."

A "liberális médiák" soha nem írták, hogy ez "biztos infó", simán hazudsz. Sőt, nem írták egyáltalán, hogy halott, azt sem, hogy 5 betegsége van.

"Dugin okos ember."

Nem, nem az. Butaságokat beszél arról, hogy szibéria a világ közepe és az oroszok felsőbbrendűek és az a feladatuk, hogy a világot uralják. Diplomát sem volt képes szerezni, kirúgták és utcaseprőként dolgozott. Filozófusnak tartja magát, filozófiát soha nem végzett.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.11.13. 08:58:19

@arthurthedent:

"az oroszok felsőbbrendűek és az a feladatuk, hogy a világot uralják."

Hoppá, már nem a németek a felsőbbrendű faj (sic!)?

arthurthedent 2022.11.13. 09:02:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kérdezd Dugint, ő terjeszti. Én soha nem állítottam, hogy bármely embercsoport felsőbbrendű lenne.

Mesterséges Geci 2022.11.13. 09:03:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: megszólalt a náci transzvesztita. A funkcionális analfabéták közt sik a náci. Vajon miért? Vagy a nácik közt sok a funkcionális analfabéta?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 11:20:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azért kérdeztelek, mert te vagy közvetlen kapcsolatban Moszkvával, és az utóbbi idôben meg se említed a cáratyuskát.

Igen, én visszaolvastam. Hol átlagosnak tartod magad, hol nem. Be is linkeltem erről kicsiny párbeszédünket, de te képtelen vagy logikailag követni.
Önmagadnak mondasz ellen. Ez az inkoherencia. Ezért vagy skizofrén.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 11:23:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mellesleg Dugin példálózott az Esőkirállyal, akit a saját népe tett lapátra, mert idiótákkal vette magát körül,és nem a "kisemberek" érdekében dolgozott.

Te ennyire le vagy maradva? Rohamod van?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 11:29:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem, már nem a németek. Tudom, egy Nokraftnak ez fáj. Most az oroszoknak van szükségük erre az ideológiára. Mondjuk nem tudják, hogy a magyar a kiválasztott nép, Jézus is magyar volt, a Szíriuszról csak a magyar jött, mert mi tudunk csillagon is élni, a mi nyelvünk a legrégebbi fejlett nyelv, a legtöbb feltalónk nekünk van és itt van a Föld SZÍVCSAKRÁJA!!!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 11:30:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: igen, egy skizofrén így éli meg. Hisz nincs betegségtudata.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.11.13. 11:31:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "
Ezt kár tisztáztuk. Nem értesítő a témához"

Szóljál a tartótisztednek, hogy ùj fordítóprogram kell.
süti beállítások módosítása