wagmg

wagmg

A Wirecard-ügy következményei

2020. június 29. - arthurthedent

Érdekes módon nem vert fel nagy port a Wirecard-ügy, pedig elég vérlázító és sokak számára súlyos következményei lehetnek. Sőt, igazából már vannak is. Sokaknak bizony már igencsak fájdalmasak a következmények.

A dolog nem túl bonyolult. Van egy németországban bejegyzett cég, tulajdonképpen bank vagy legalábbis ködben, rossz látási viszonyok közt banknak látszó tárgy, ahol egyszercsak eltűnt cirka kétmilliárd dollár. Vagy kétmilliárd euró, nincs jelentősége, kerekítési hiba. A pénz talán nem is eltűnt, lehet, hogy soha nem is létezett és ennek sincs semmi jelentősége. A hírek beszámolnak arról, hogy valakit letartóztattak és a cég részvényeinek árfolyama hatalmasat zuhant. Hát, ennek sincs sok jelentősége, legalábbis az átlagos vidéki őstermelő erre csak megvonja a vállát és tovább szántogat. Kit érdekel? Tőzsdéztek, ráfaragtak, 'saztán?

Nos beszéltem egy ukrán kollégával, aki szabadúszóként az Upwork-ön keresztül szerződik. Az ott keresett pénzt a Payoneer nevű cégen keresztül a Wirecard által biztosított bankkártyára utalja, aztán szépen elbattyog a bankautomatához és kiveszi a pénzt. Vagy elsétál a helyi boltba és sajtos tanglit vásárol belőle (vagy annak az ukrán megfelelőjét, miténtudjam).

Nos ez a gyanútlan ukrán kolléga írta, hogy pénteken ráutalta a kártyára két heti fizetését, elment az automatához és keserűen csalódnia kellett. Az automata egyszerűen elutasította a tranzakciót. Azt írta, hogy jópár automatához elzarándokolt, ami nyilván teljesen hiábavaló volt, mindenhol ugyanazt a választ kapta. Gondolom nem jókedvében próbálkozott újra és újra.

A Wirecard összes ügyfelének bankszámláját egy ügyes húzással zárolták. Ott a pénz, be lehet lépni, meg lehet nézni, de hozzájutni semmi módon nem lehet. Azt írják a hatóságok, a pénz megvédése érdekében jól letiltottak minden tranzakciót. Jól megvédték a számlatulajdonosok pénzét. Aha, megvédték... Szóval azt mondja a csávó, hogy ráutalni tudta, kivenni már nem. Üggggyyyyesss, nagyon ügggyyyyesss...

Na, ennek már van következménye, ez már nagyon sok versenyzőt érint. Olyan szabadúszókat, akik az Upwork-ön dolgoznak, vagy az Airbnb kiadják a lakásukat. Sok millió ember! Egyik pillanatról a másikra volt pénz nincs pénz. Vagyis van pénz, csak sajtos tanglit nem lehet venni belőle. Meg bébiételt, meg benzint, meg semmit.

Nyilván sok magyart is érint a dolog, rengeteg ügyfelük van. Csak az Upwork 12 millió szabadúszót tart nyilván, a jó részük a Payoneer-t használja. Közülük mindenki, aki nem az USÁban lakik most ott áll egy zárolt bankkártyával. A pénz beszél, azt mondja "csáó én leléptem".

Valamiért erről nem szóltak a hírek, gondoltam megírom, hátha valakit érdekel. Valakik sikeresen megloptak sok millió embert. Persze a Payoneer azt mondja, hogy úgy gondolják ez az egész csak egy ideiglenes kellemetlenség, hogy majd minden megoldódik, de azért el tudom képzelni, hogy ez kevés számlatulajdonost nyugtat meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr8515973462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása