Ó, igen, itt a kedvenc témám. Amiről írtam már, hogy már a Grósz Károly idején mondogatták, hogy tudniillik most már minden egész frankó lesz, nem kell sokat várni. Ez olyan 1987 körül volt, iszonyatosan régen.
Szóval a következő jelek mutatják, hogy itten most valami készül[1]:
A reálbérek 2025-ben 4,7-5,7 százalékkal növekedhetnek.
Ez jól hangzik, kár, hogy a reálbérek előtte is és utána is a béke segge alatt hesszelnek generációkon keresztül. Ahhoz, hogy a bal szemöldököm mintegy 0.2-0.8 millimétert emelkedjen, legalább kétszeresére kellene nőnie a reálbéreknek. Mert a kormány kommunikációjával ellentétben nyugaton nem másféleszer annyit keresnek mint mi, hanem mondjuk négyszer annyit. Átlagban.
Kétszeresére emelkedik a családi adókedvezmény.
Az jó. Az állam megint osztogat. Elveszi a rászoruló és a pénzért megdolgozó magányos emberektől (is) és odaadja azoknak a családoknak (is), akik vagy nincsenek rászorulva vagy nem érdemesek rá. Mert osztogatni kell, de már arra sem veszik a fáradságot, hogy annak adjanak, aki rászorul és megérdemli.
A háztartási hitelek jövőre 13,5-15 százalékkal élénkülnek.
Hurrá. Eladósodnak a családok. Ráadásul olyan dolgok miatt, ami egy jól működő országban a legtöbbször hitel nélkül, eladósodás nélkül, megtakarításból megy. Nálunk is úgy lessz lassan, mint oroszországban, ahol a tüzifára írnak ki bankhitelt, mert rengeteg család nyomorog, akik megfagynának a hitel nélkül.
A Munkáshitel program 3,7 százalékponttal növeli a lakossági hitelezést jövőre.
Igen-igen-igen, hááááromszor is igen... Csináljunk hitelrabszolgát a lakosságból, mert akkor kussol és robotol. És ennek kellene örülnöm? Miért? Miért kellene örülni annak, hogy eladósodik a lakosság?!
A vállalati hitelek pedig 8,3-9,7 százalékkal bővülhetnek.
A vállalati hitelekkel csak az a kérdés, hogy ki fogják -e termelni, növekedni fog -e a termelésük, nő -e a hatékonyságuk, nő -e a versenyképességük a hitelből.
Merthogy ez eddig úgy hangzik, mint amikor Pista bá hazamegy, és közli az asszonnyal:
- Asszony, jó hírem van, lement a bútor ára!
- Ó, nagyszerű, hol?
- Hát itt -- mutat Pista bácsi a torkára röhögve.
Értjük, ugye?
Az építőipari szerződésállomány idén októberben közel 32 százalékkal nőtt éves alapon. Ezek realizálása jövőre az építőipar teljesítményét pozitív tartományba lendítheti.
Aha. Hát nem tudom, hogy mi az a "teljesítmény pozitív tartományba lendítés", logikusan azt jelentené, hogy akkor most már majd több házat építenek, mint amennyit lerombolnak, de mindegy. Az egyszer biztos, hogy ez megint egy amolyan ígéret, ami vagy bejön vagy nem. Nem tudok tapsikolva örülni neki mint a kínai parasztok, amikor megtudták, hogy Mao elvtárs jelentősen emelte a kötelező beszolgáltatás mértékét[2].
A feldolgozóiparban az akkumulátorgyártás májusban érte el a mélypontját. Ehhez képest már októberben több, mint 10 százalékkal volt magasabb a volumen.
Örülünk. Tehát idén a mélyponton vagyunk, ennek örülni kell, mert lehet, hogy innen már nem megyünk lefelé, mert... mert... csak?! Mindenesetre igen, sem fontosnak, sem jónak nem tűnik ez a hír.
Az autó és akkumulátoripari beruházások jövőre 0,6 százalékponttal növelheti a jövő évi GDP-t.
Ez rettenetesen jó példája annak, hogy mire nem jó a GDP számítás. Merthogy 0,6% növekedés amiatt, hogy pár kínai muksó rommá keresi magát nálunk, az nem az a hír, ami miatt nekünk egyszerű embereknek olyan nagyon kellene örülnünk. Persze, a 0,6% növekedéssel befizethetnek 0,01% GDP körüli adót, ami semmi, de nyilván elköltségelik, elcsalják, adókedvezményben már visszakapták ésatöbbi. Én egészen biztos vagyok, hogy ebből a 0,6% GDP növekedésből az országnak az ég világon semmi haszna nem lesz.
Hát ennyi. Ne legyen igazam, szurkolok neki. Szurkolok nekünk!
[2] Okés, ha azt hiszed, hogy ezeket én találom ki, akkor gondold át még egyszer. Nekem ilyen fantáziám nincs.
