Na, ez érdekes, hátha nem csak nekem volt új.

Szóval van az a rendszer, hogy "fly by wire", amit viccesen úgy lehetne lefordítani, hogy "drót alapján repülni". Ha meg jól akarnánk lefordítani, akkor talán azt mondanánk, hogy "elektromosan mozgatott vezérsíkok". 

Arról van szó, hogy a pilóta mozgatja a kezelőszervet, a kezelőszerv elekromos jelekké alakítja a mozgást, amit aztán egy számítógép a szervók segítségével a vezérsíkok mozgatására használ. Így irányítja a pilóta a gépet. Na, ezt nyilván sokan tudják.

Nem én találtam ki, itt is elmondják

Az egészet a NASA fejlesztette ki az Gemini és Apolló programokhoz, merthogy a holdraszállás nem egyszerű, kellett hozzá a számítógép segítsége. Mondjuk ezt is tudják páran, érdekes, de nem több, mint technikatörténeti érdekesség.

Előtte nem volt ilyen rendszer, leginkább azért, mert a számítógépek nem voltak elég kicsik, elég fejlettek és elég megbízhatóak. Meg persze valakinek meg kellett csinálni az elsőt. Na, ezt is lehet tudni.

Ami már érdekes, az az, hogy miért is jó a repülőgépekben az elektronikus vezérlés? Miért nem volt jó az eredeti, drótokon, bowdeneken, hidraulikán alapuló rendszer, amit azért még ma is használnak az egyszerűbb gépek? Miért terjedt el a "flight by wire" rendszer? Az rendben van, hogy ma már olcsó és megbízható az elektronika, de mit adott ez a rendszer akkoriban a repülésnek?

Nos, két dolog miatt terjedt el.

Az egyik a kereszthatás. Amikor a pilóta el akarja forgatni a gépet az egyik irányba, fordul az, de közben elkezd klanyarodni is. Amikor kanyarodni akar a pilóta a gépe lefelé fordítja az orrát. A pilótának tehát komplex, összetett mozgásokat kell végezni szó szerint kézzel-lábbal, ha egy viszonylag egyszerű manővert akar végrehajtani. Kompenzálnia kell a vezérsíkok mellékhatását.

Ez akrobatikus repülésnél, például vadászgépeknél komoly tanulást igényel. Évekig kell tanulni ezeket a mozdulatokat ha igazán jók akarunk lenni, ami a második világháborúban komoly gond volt, merthogy ugye senkinek nem volt ideje évekig gyakorolni.

Ha a légtérben találkozott két pilóta közülük az, amelyiknek kevésbé volt benne a kezeibe, lábaiba ez a dolog könnyen az életével fizethetett.

A számítógép viszont megoldotta ezt, amikor elmozdítja a pilóta a botkormányt a számítógép kompenzál, több vezérsíkot is összehangoltan mozgat, hogy az történjen, amit az ember intuitíve elvár, ne valami bonyolult, pörgő, kanyarodó, csavarodó mozgás legyen az eredmény.

Na, ez az egyik.

A másik meg az instabil gépek kérdése.

Az aerodinamikailag instabil gép olyan, mintha borotvaélen táncolna. Könnyen fordul, pördül, nincs egyensúlyban, nem akar mindenáron egyenesen repülni. Ez hasznos, hiszen az ilyen gép fordulékony, mozgékony, hirtelen tudja változtatni a helyzetét, az irányát, a magasságát, ami persze hasznos, ha az emberre mondjuk egy másik repcsiből géppuskával lőnek.

Csakhogy az ilyen gépet nem lehet irányítani kézzel, ehhez már számítógép kell, ami képes egyensúlyban tartani ha kell.

Tehát ezért volt jó a "fly by wire". Vadászgépeknek. Az utasszállító gépek köszönik szépen megvoltak, nyugodtan, egyenesen reppültek jól képzett pilótákkal.

Persze később az utasszállító gépek is megkapták a rendszert, a hagyományos rendszereknél biztonágosabb, megbízhatóbb, kiszámíthatóbb volt, nyugodtabb repülést produkált. A robotpilóták kifejlesztése után pedig kevésbé fárasztó, sőt biztonságosabb is lett a repülés. 

Bár igaz, a robotpilóták is sok balesetet okoztak, de ez már egy másik történet.