wagmg

wagmg

Thürmer Gyula sem ismeri a történelmet

2023. szeptember 13. - arthurthedent

Csak röviden, csak azért, hátha valaki nem tudta. Hátha valakinek elkerülte volna a figyelmét...

Szóval itt ez a Thürmer Gyula eftárs. Nyilvánvalóan súlyos klinikai eset, a munkásosztály hatalmát vágyja, visszahozná a szocializmust. Akárhol a világon kipróbálták mindenütt iszonyat szenvedés lett belőle, de ő újra kipróbálná. De úgy, hogy egyszerűen meg sem említi, hogy "ezt már egyszer jól megszívtuk elvtársak, tízmilliók, százmilliók haltak bele".

Nem tudom világos -e, de Thürmer kivezetné az egész bolygót bekötött szemmel a busz elé és mindeközben szégyenlősen meg sem említi, hogy ezt egyébként már egyszer sikerült megtenniük és rohadtul nem jött be. Hággratulálok...

Na de nem ez. Más. Ezt mondja:

MÍG A NATO TÁMADÓ JELLEGŰ KATONAI TÖMB, ADDIG ENNEK KORABELI SZOCIALISTA MEGFELELŐJE, A VARSÓI SZERZŐDÉS (VSZ) SOHA SENKIT NEM TÁMADOTT MEG.

A NATO nem "támadó jellegű", ez mondjuk nyilvánvaló. De...

A Varsói Szerződés 1991-ig létezett. 1991-ig a NATO egyetlen egyszer sem indított támadást, nem végzett hadműveletet, nem avatkozott be, gyakorlatokon kívül nem csinált semmit.

A Varsói Szerződés 1991-es megszűnéséig legalább egy országot, Csehszlovákiát megtámadott. Sőt, igazából minket is, de akkoriban elég volt a Szovjetúnió hadseregét ideküldeni, nem kellett a látszatra adni.

Szóval ja, a Varsói Szerződés támadott, miközben a NATO nem támadott. Lehet csűrni, csavarni, eftársak, de ez azért elég egyszerű.

Thürmer ezt is mondja:

a Németországban és több más európai államban maradt amerikai fegyveres erőket nyugodtan nevezhetjük megszálló erőknek, hiszen korábban a nálunk állomásozott szovjet erőkről is ezt állították.

Nos, ez már nevetséges. Eftársak! Bármit nevezhetünk bárminek! A szamovárt nevezhetjük űrhajónak, a tankot traktornak, a gyilkosokat apácáknak és az amerikai csapatokat megszállóknak.

Na de eftársak az Úrban! Ettől még nyugaton szabad volt választani, keleten meg nem. Nyugaton volt jólét, keleten meg nem volt. Nyugaton lehetett utazni, mehetett mindenki, ahova akart, keleten meg aknazár volt. Nyugaton lehetett tüntetni, keleten meg lehetett rettegni. Nyugaton nem lőttek a tömegbe, keleten meg bizony belelőttek. Vastagon.

Thürmer úr a régi szocialista módszert használja. Dolgokat nevez, dolgoknak. Az elnyomást szabadságnak, az agressziót békevágynak, az elnyomott országokat demokráciáknak és a demokratikus országokat megszállásnak. Agyrém ám ez a javából! 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr4218213249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

0dzsud0 2023.09.13. 10:02:58

"Thürmer Gyula: A Munkáspárt taglétszámát nem árulom el, háborús viszonyokat élünk"

Ez volt a cikk címe, amit én láttam. Meg sem nyitom, el sem olvasom. A Munkáspártnak konkrétan nincs szavazója, de még követője sem, Thürmer gyakorlatilag szó szerint egyedül van. Szegény bácsi szóra sem érdemes.

gigabursch 2023.09.13. 13:42:14

Azért egy dolgot mégis pozitívan állítok róla:
Nem politikai szélkakas.

0dzsud0 2023.09.13. 14:47:11

@gigabursch: Amúgy igen, mindhalálig ragaszkodik, ezt én is tökre becsülöm benne.

arthurthedent 2023.09.14. 13:24:45

@gigabursch: Ez igaz, de azért ne felejtsük el, hogy ezt egy használt féltégláról is el lehet mondani. :( Ha a legjobb dolog, amit elmondhatnak rólad egy törött tégláról is elmondható, akkor van még mit elérned az életben, ugye?

Gery87 2023.09.14. 18:07:58

"Szóval itt ez a Thürmer Gyula eftárs. Nyilvánvalóan súlyos klinikai eset, a munkásosztály hatalmát vágyja, visszahozná a szocializmust. Akárhol a világon kipróbálták mindenütt iszonyat szenvedés lett belőle, "

A szocializmusnak sok módja van.
Ami volt az az államszocializmus. Sima diktatúra. Állami tulajdonnal, tervgazdasággal.
A munkásoknak annyi beleszólása sem volt semmibe mint nyugaton, a szakszervezetek gyakorlatilag nem funkcionáltak. stb.

Aki azt állítja csak ilyen lehet egy szocialista rendszer az vagy tájékozatlan vagy szándékosan hazudik.

"a Németországban és több más európai államban maradt amerikai fegyveres erőket nyugodtan nevezhetjük megszálló erőknek"

Ez teljesen igaz. Mára teljesen oktalanul vannak ott és a német állam a mai napig jenki félgyarmat.

gigabursch 2023.09.14. 18:50:38

@arthurthedent:
Szerintem téves a megközelítésed.
Az elv olyan, mint a fing. Az ember tartja, amíg tudja.
Namost Thürmer tényleg tartja.
(,Persze az is ott van, hogy soha ne bízz egy fingban)

Az, hogy sokan nem értenek vele egyet, sőt szerintem a választó korú lakosság ⅓-a még csak nem is tudja, hogy ki ő, az már valószínűbb.

arthurthedent 2023.09.15. 10:05:15

@Gery87:
"Ami volt az az államszocializmus."
Annak nevezed, aminek akarod. A lényeg, hogy kubától kínáig, koreától, kambodzsáig, moszkvától varsóig mindenütt szopás lett belőle. Mindenütt. Most te azt mondod, hogy lehetett volna frankó is, de mindenütt szopás lett belőle, éhezés, kimondhatatlan szenvedés, gyilkolás, sőt kannibalizmus. Sehol sem lett fasza, mindenütt nagyon sz@r lett.

"Sima diktatúra. "
"Aki azt állítja csak ilyen lehet egy szocialista rendszer az vagy tájékozatlan vagy szándékosan hazudik."

1) Marx maga mondta, hogy a kommunizmushoz csakis a diktatúrán keresztül vezethet az út. Maga Marx mondta, hogy a szocialista rendszer csak ilyen lehet.

2) Semmi okunk nincs azt gondolni, hogy a szocialista rendszer másmilyen is lehet, mert a rengeteg példából egyik sem lett másmilyen. Ahányszor kipróbálták mindig ilyen lett és ez bizony piszok jó érv arra, hogy nem lehet másmilyen.

És igen, aki azt mondja, hogy ejtőernyő nélkül kiugrani a repülőgépből csak olyan lehet, hogy szétplaccsansz a betonon, az hazudik. Akár jó vége is lehet. Az sem lehetetlen, hogy egy karcolás nélkül megúszod, nyersz egy vagyont és megtalálod életed szerelmét. Csak semmi okunk nincs azt gondolni, hogy ez lesz az eredmény. Mert eddig még mindig sírás-rívás lett a vége, még akkor is, amikor a páciens történetesen túlélte.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.09.17. 09:12:54

@arthurthedent:

"Marx maga mondta, hogy a kommunizmushoz csakis a diktatúrán keresztül vezethet az út. Maga Marx mondta, hogy a szocialista rendszer csak ilyen lehet."

Ha jól sejtem, Marx tanait jórészt elutasítod. Akkor a fentieket miért hiszed el neki?

Pár nyugati országban már egy ideje nagyjából szocializmus van, csak nem annak hívják, hanem szociális piacgazdaságnak. A Sozialstaatsprinzip pl. tételesen benne van a német alaptörvényben.

Ezt ugye Marx nem látta előre. :DD

arthurthedent 2023.09.17. 19:57:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ha jól sejtem, Marx tanait jórészt elutasítod. Akkor a fentieket miért hiszed el neki?"

Nem kell, hogy elhiggyem neki, elég, ha a követői elhiszik neki. A követői elhiszik neki, ezért mindenütt diktatúrát csinálnak. Nem bonyolult a logika.

"Pár nyugati országban már egy ideje nagyjából szocializmus van"
Még csak véletlenül sincs, bár én is sokszor szoktam keseregve mondogatni ezt. A "szociális rendszer" nem "szocialista rendszer". A szocialista rendszer célja a kommunizmus megvalósítása volt.

A szociális rendszer és a szocialista rendszer közt olyan a viszony, mint a humanista és a humanizmus közt: mindig összekeverik, pedig rohadtul nem ugyanaz.

Sozialstaatsprinzip: jólét, szocális jólét, nem pedig a proletárdiktatúra elérése, az osztályharc kiszélesítése, a tőke államosítása, a pénz eltörlése meg ilyenek. A szociális hálót nem Marx találta ki, nem kell Marxistává válni ahhoz, hogy szocális hálót hozzon létre valaki.
süti beállítások módosítása