wagmg

wagmg

Paks 2 jól jönne, mi!?

2022. október 09. - arthurthedent

Ez egy "én megmondtam előre" cikk. Azért tanulságos, annak ellenére, hogy persze az én-megmondtam-előre dolgok általában idegesítőbbek mint hasznosak.

Szóval sok évvel ezelőtt a Gyurcsány kormány úgy döntött, hogy kéne atomerőművet építeni. A parlament elsöprő többsége támogatta a dolgot, szóval nem csak az MSZP gondolta így, hanem gyakorlatilag mindenki.

Aztán jött a kormányváltás, jött az Orbán kormány. Mondták, hogy okés, építsünk atomerőművet. Hatalmas volt az ellenállás, belföldön, külföldön, nagy volt a tiltakozás. Kiderült, hogy ezer ok van miért is butaság, sőt, bűn atomerőművet építeni.

Drága az így termelt áram

Számoltak, osztottak, szoroztak és kijött, hogy az atomerőmű olyan drágán termel, hogy tiszta ráfizetés.

Én megmondtam előre, hogy az atomerőművet 50 évre tervezik, fogalmunk sincs mennyi lesz az áram, de körülbelül 100%, hogy nem annyi mint most.

Hát bejött, sokkal drágább az áram, de most már mindenki sunyít, senki sem mondja, hogy "igazad volt basszus", senki sem mondja, hogy "jé, most már megérné". Lapítás van.

Majd veszünk külföldről

Én megmondtam előre, hogy nem biztos, hogy lesz felesleges termelés, amit eladnak nekünk, hogy ez egy stratégiai dolog, szerencsés lenne, ha képesek lennénk ellátni magunkat. Ugyan! Mindenki mondta, hogy butaság, lehet azt venni, csináljanak erőművet a csehek meg a szlovákok, mi meg majd veszünk tőlük villanyt.

Hát kiderült, hogy nekem volt igazam, egyre kevesebb a szabad kapacitás, a francia atomerőművek öregednek, nincs víz a folyókban, a vizi erőművek szintén küzdenek az alacsony vízállással (ha van egyáltalán víz), a kereslet nagy, nem olyan könnyű már villanyt venni külföldről. Még drágán sem.

Úgyis csökken a fogyasztás

Én megmondtam előre, hogy az energiával való takarékoskodás azt eredményezi, hogy több áramot használunk, mert a fűtést is meg az autót is egyre inkább árammal fogják megoldani az emberek.

Ugye kiderült, hogy nekem volt igazam, nincs gáz, nincs kőolaj, mindenki fordul a villamos energia felé?

Majd a napelem

Én megmondtam előre, hogy nem lesz elég. Igazam lett? Hát persze, ebben is, indítják újra a szénerőműveket, kínlódik a rendszer, kevés a napelemmel együtt is. Ezerrel veszik a napelemeket az emberek, de a leharcolt, lesajnált ligniterőműért is könyörög a rendszer. Merthogy éjszaka nem mennek a napelemek.

Akkor mi van?

Az van, hogy ha annak idején a paksi bővítést ripsz-ropsz elsőbbséggel megindították volna, talán már termelne.

12-15 év alatt csak be lehetett volna fejezni egy-két blokkot és akkor most egész máshogy állna az ország. Hűtőtornyokat is kellett volna építeni, hogy az alacsony vízállás miatt ne kelljen leállni, és akkor már csak szervezés kérdése, hogy ne legyen ilyen drága a villany.

Ha mindkét kormány, a Gyurcsány és az Orbán kormány is komolyan vette volna a paksi bővítést és időben léptek volna, akkor most lenne olcsóbb paksi áram. Egész máshogy állna az ország, ugye? Hát megmondtam előre, ugye? 

A bejegyzés trackback címe:

https://wagmg.blog.hu/api/trackback/id/tr8617950120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alöksz róz 2022.10.09. 23:32:57

azért nem olyan nagy előremegmondás volt ez, a józan többség tisztában volt vele, tényleg csak az a néhány hangos lippsi sipákolt ellene.

hát az feltűnt-e valakinek, hogy kb nyár vége óta, amióta nem az ukránokon, hanem a szerbeken keresztül jön a gáz, nagyobb a fűtőértéke?
(hamarabb felforr a víz, gyorsabban lefő a kávé, hamarabb lekapcsol a konvektor, ilyenek)

Corvus69 2022.10.10. 07:04:46

@alöksz róz: nem tűnt fel. Gondolom nálatok a habony féle trollfarmon igen.

arthurthedent 2022.10.10. 08:00:58

@alöksz róz: "azért nem olyan nagy előremegmondás volt ez"

Nem. Nem volt nagy. Csak hiányolom azokat, akik az egész országot teleharsogták, hogy mennyire elavult és mennyire gazdaságtalan az atomerőmű. Hiányolom, hogy most épp olyan hangosan meakulpázzanak. Háddenem?

arthurthedent 2022.10.10. 08:02:00

@alöksz róz: "nagyobb a fűtőértéke?"

Ennek mondjuk nyilvánvalóan pszichológiai okai vannak.

arthurthedent 2022.10.10. 08:04:33

@arthurthedent: Okés, csak a tisztázlátás érdekében: ha van is fűtőérték különbség az nem lehet olyan nagy, hogy megérzésre észre lehessen venni. Sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen confirmation bias[1].

hu.wikipedia.org/wiki/Meger%C5%91s%C3%ADt%C3%A9si_torz%C3%ADt%C3%A1s

alöksz róz 2022.10.10. 12:45:16

@arthurthedent: ez teljesen jogos a részedről

alöksz róz 2022.10.10. 12:46:20

@arthurthedent: nem megérzésre, meg lehet mérni :-)

arthurthedent 2022.10.10. 13:11:43

@alöksz róz: "nem megérzésre, meg lehet mérni :-)"

Azt elhiszem. Csakhogy amit mérsz az olyan kicsiny különbség, hogy megérzéssel nem lehet ekkora különbséget érezni.

alöksz róz 2022.10.10. 15:08:43

@arthurthedent: pl valami 5 perc helyett 4 perc, az feltűnik. vagy hova tekered hogy éppen rotyogjon.

előzetesen pedig nem feltételeztem semmit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.10. 22:37:47

Atomerőművel semmi baj. Itt viszont vityóék minimum tízszeres áron csinálják.

gigabursch 2022.10.14. 09:31:30

Hozzá kell tenni azt a tényt is, hogy a 2010-es kormányváltás óta a hatósági engedélyek kapcsán mint itthon, mind messze Európa perifériáján (gyk: Brüsszel), túl azon, hogy egy ilyen projekt kapcsán kellően alapos munkát kell végezni, megy az ellenzék és haveri köre által generált szarkavarás, ami - túl azon, hogy a NER körök sincsenek az ügymenet hajtása tekintetében a topon - sok-sok éves csúszást generált.

Az meg, hogy kb. egy óvodás s is érti, mi a fő különbség a nyomottvizes (VVER) és a forralóvizes (RBMK) reaktorok között, de a sok-sok Q okos szuperzöld politikai TV-idősáv foglaló meg nyomokban sem és tudatosan kárt generál, azt a kérdést meg inkább ne firtassuk.

Ezeknek a blokkoknak már rég működnie kéne, de nem megy, mert pillanatnyi politikai érdekek mellett minden blokkolást megtettek, csak azért, hogy utána mutogathassanak a jelenleg már összefos.s díszes tagjai.
Ha valami, akkor ez tényleg nemzet(gazdaság) ellenes cselekedet. Gyk: Hazaárulás.

Itt jegyzendő meg, hogy remélem az eredeti paksi blokkokban még jó adag üzemidő hosszabbítás van benne, azaz kellően túlméretezettek.

más:
A blog.hu bekinált egy cikket tőled a napelemek és a hálózat viszonylatáról, de aztán meg nincs mégsem a blogodon. Lesz? Visszatartod? Később élesíted?

gigabursch 2022.10.14. 09:35:49

@alöksz róz:
Sohasem ilyen időszakban szoktak panaszkodni a gázzal fűtők, hanem kikor kemény a tél.
Ugyanis olyankor a "rohadék" Bernoulli és társai miatt a rendszer nyomása azonos légáramhoz képest ugyan szabvány- és tűréshatáron belül, de mégis inog, hullámzik, és emiatt nem feltétlen jön ki a gázrózsán/-égőn/-soron ugyanaz a termikus teljesítmény.

alöksz róz 2022.10.14. 21:03:48

@gigabursch: az nem újdonság, hogy szokott ingadozni. de most nem erről beszéltem.
és nyár-kora ősz, nem tél.
először az ugrott be, hogy na mi van, így akarják kompenzálni a rezsicsökkentés csökkentését, hogy ne legyen lázadás? :D

gigabursch 2022.10.15. 05:53:44

@alöksz róz:
Inkább annyi lehet, hogy ebből az irányból más mezőkről jön a nafta, így egy kicsit más az összetétele...

alöksz róz 2022.10.15. 16:40:21

@gigabursch: az lehet. akkor a másikból nem is kell többet kérni.

Cs3pPPelRR 2022.10.23. 23:17:30

Én is megmondtam előre egy nagyon jó barátomnak évekkel ezelőtt, hogy egyszerűen kellenek a fix erőművek és kell a P.2. meg még 1-2-3-4 blokk, ő meg: hogy mindenhova szél meg nap meg mittomén erőmű és minden háztetőre és stb.
Most hümmög és ugyan halkan de azért aszondja, hogy rendben, igazad volt...:D
Vagy inkább :(
Nem akartam, hogy így igazam legyen.

GyMasa 2022.10.27. 11:01:59

@Cs3pPPelRR:
Ráadásul, mára már az sem feltétlenül szükséges, hogy az atomerömü visszaszabályozható legyen, vagy kevesebb kapacitása legyen, mint a legalacsonyabb völgyigény.
A többletenergiát lehet zöldhidrogén fejlesztésre használni.

CCnick 2022.10.29. 19:03:29

@alöksz róz: Neked alapvetően mindegy, ugyanannyit fizetsz a gázból kinyert energia után mert a fűtőéértékét folyamatosan mérik és a számládban a korrigált érték után fizetsz.

arthurthedent 2022.10.29. 20:45:17

@gigabursch: "A blog.hu bekinált egy cikket tőled a napelemek és a hálózat viszonylatáról, de aztán meg nincs mégsem a blogodon. Lesz? Visszatartod? Később élesíted?"

Beszáéte, egy céggel, elmagyarázták milyen rendszerben lehet ezentúl telepíteni. Ezért aztán át kellene írni a cikket, de akkor meg elég száraz és szakmai lenne. Szóval nem is tudom.
süti beállítások módosítása